Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2008 / 9   //    «    27    » 
Reményi Tibor
Megállítanám, de nem lehet
esszé 
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


Persze hogy szeretnénk életidőnk múlását megállítani. Bár nem mindig. Vannak kínkeserves órák, amikor akár az élet árán is megszabadulna bajától a szenvedő. Megértem a bibliai Jób kiáltását: "Bárcsak úgy döntene Isten, hogy összezúz... hogy elvágja életem fonalát!"

    Hogy van-e az élni akarásnak a biológiai életösztönön túl más forrása is, arra hitünk vagy hitetlenségünk, neveltetésünk, élményeink, lelki beállítódásunk szerint válaszolunk (ha válaszolunk), és meggyőződésünket szigorúan magánügynek tekintjük. Sejtjük, hogy az állatok életösztönénél több lehet az ember tudatában (lelkében?) lakozó vágy és hit képessége, de biztos tudásunk biztosan nincs az idő titkáról, amely egyszerre megfoghatatlan és kérlelhetetlenül konkrét. Múlását és csalóka tényét csak az egymást követő események, jelenségek és élmények adják. Ha az időből kilépve tekinthetnénk időbeli létünk szerkezetére és arányaira, talán fülön csíphetnénk ezt a titkot. Ha megízlelhetnénk az "öröklét" cseppjeit, abban felolvadnának, talán eltűnnének a földi idő darabjai. Lehet, hogy az idő épp arra való, hogy "megfossza" az öröklétet a bizonyíthatóságtól. Talán úgy rejtezik az öröklét az idő mögé, mint tükörképem a tükör síkja mögé, és ugyanúgy megragadhatatlan, pedig "ott van". Marad hát kutató elménk számára a sok fizikai, metafizikai és költői próbálkozás. A tudomány beszél matematikai, fizikai, csillagászati, kozmikus, biológiai időről, a modern részecskefizika Planck-idővel és téridővel dolgozik, a pszichológia a mentális, "megélt idővel" operál. Nagy gondolkodók próbálták filozófiai-logikai nekirugaszkodással a szubjektív és objektív időt definiálni, eldönteni, beláttatni, hogy miből áll az "idő edénye", mikor vagyunk benne, és lehetünk-e kívüle. Engem nem tudtak meggyőzni, maradt a kétely és a nyugtalanság, a szorongássá fokozódó hiányérzés: az én időm bizony telik, múlnak életem napjai, évei, igenis fogy életidőm.

    Mi rohan hát, ha rohan, és mi vánszorog, amikor vánszorog? A gyermekkor boldog évei - ha boldogok voltak - elrohantak. De a gimiben, amikor féltem a feleléstől, és alig vártam a kicsöngetést, kegyetlen lassúsággal vánszorogtak a percek. Ha szerelmesemet vártam, "állni látszék az idő", türelmetlen szívemnek 15 perc is óráknak tűnt... Sok éve történt, egy badacsonyi családi nyaraláson, hogy négy éves fiammal csónakáztunk s messzire beeveztem a parttól: élveztük a ringatást és a siklást a sima vízen. Hirtelen tört ránk a vihar. Percek alatt elsötétedett az ég, feltámadt a szél, dörgött és villámlott, eleredt a sűrű eső. Mindketten megijedtünk, de én igyekeztem megnyugtatni fiamat, hogy mindjárt kiérünk a partra. Szerencsére nem esett pánikba, hamar megértette, hogy segítenie kell: kértem, meregesse és öntse ki a csónakból a bezúduló vizet. Volt ugyanis a ladikban egy merőedény, arra az esetre, ha beszivárog a víz a fenékdeszkák résein (ez a bérleménnyel járt). Ekkor kezdődött a küzdelem az idővel. Inkább az idővel, mint a viharral vagy a magunk félelmével. Ijesztő valósággá vált az idő és a benne zajló események kibogozhatatlan összefonódása. Az eget látva arra nem számíthattunk, hogy perceken belül elül a szél, és eláll a eső, tehát az idő múlása önmagában nem segíthet. Az adott időben megtehető legbiztonságosabb cselekvések ütemét és erejét kellett fokozni, hogy megmeneküljünk. Azaz nekem evezni kellett minden erőmmel a hullámokra merőleges irányban és lehetőleg a part felé, fiamnak szaporán merni a vizet... Talán egyórás küszködés után baj nélkül partot értünk. Akkorra már a vihar is alábbhagyott. A parton seregnyi ember izgult értünk a hozzánk tartozókon kívül. Már éppen értesítették a vízi rendőrséget, amikor megláttak bennünket. Az egyórányi rémület örökkévalóságnak tűnt, közvetlen utána mintha kikapcsolt volna időérzékünk, sokkal később pedig mint kurta "hősi kalandra" emlékeztünk. Lám, az idő csalfasága! Az időé? Dehogy! Az érzékeinké és tudatunké.

    Elemi vágyként él bennünk: felülemelkedni az időn! Ha tisztességes logikával nem megy, akkor rászedni, kijátszani, semmibe venni, letagadni, viszszaforgatni, végső soron, marasztani. A bíborosok konklávéja pápaválasztáskor megállítja az óra mutatóját (micsoda komédia az örök üdvösség apostolaitól!). Óra átállításkor a vonat leáll a nyílt pályán, hogy a menetrendben ne legyen hiba. Kisfiúkoromban, ha vasárnap délután átjött hozzánk egy idős rokon néni, és én már nagyon untam a látogatást, észrevétlenül előre tekertem a vekker mutatóit egy órával; sokáig sikeresen működött a manőver.

    Claude Mauriac A mozdulatlan idő naplóciklusában bravúrosan keveri a feljegyzések időpontjait 1925-től 1975-ig. A kor nagy francia és más európai gondolkodóit, művészeit, politikusait megidéző naplófolyam "bajvívás az idővel", ahogyan az egyik magyar kiadás előszava fogalmaz. Talán mindent kifejez egy idézet De Gaulle tábornoktól, aki nem sokkal a háború befejezése után, amikor Németország azonnali újraegyesítéséről vitatkoztak, azt mondta egyik miniszterének: "...Én több mint ezer éve ellenzem Németország egyesítését". Mauriac pedig így ír: "Szörnyű arra gondolni, hogy az embert elragadhatja a halál, mielőtt megénekeltük volna mindazt, amit mondani akartunk!... Sokáig, nagyon sokáig akarok élni, minél több időt szeretnék kiszakítani az örökkévalóságból."

    Az időt úgy-ahogy be lehet csapni emlékezéssel, képzelettel, álmokkal, mozgásviharral - de igazán felülkerekedni rajta csak hittel lehet. Lehet? Az örök kétely édestestvére a hitnek. És milyen hitnek? Hogy van (lesz) még esély ez egyszeri földi időn túl is valami jóra: csábító eszme. Ezt a "jót" persze egyetemes jónak kell(ene) tételezni, aminek jóságát már itt e földi időben megtapasztalhattuk.

    Van-e híd az idő és az időtlen között? Van-e átjárás az "itt és most", valamint az "örökkön örökké" között? És mi az, hogy "örökké"? A megfagyott pillanatba sűrűsödő minden történés vagy az észlelhető történések végtelenje? Ha a magunk és mieink számára értelmes cselekvésekkel töltjük meg a múló időt, ez is gyógyírként hat(hat). A sűrű elfoglaltság érzete tágítja az időt, és a "sok jót tettem" tudata ad(hat) némi vigaszt az arasznyi lét hiábavalóságával szemben.

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2008 / 9   »   Megállítanám, de nem lehet
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911