Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2004 / 10   //    «    20    » 
BELSŐ RUHATÁR
Suhai Pál
Ha Isten köt fogadást
esszé 
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 



Pascal rejtõzködõ Istene talány az ember számára. Isten létére legföljebb fogadást köthetünk. Goethe mŰvében az Isten köt fogadást Mefisztóval, ha nem is az ember létére, de természetére, a "lelke mélyén élõ" Jóra legalábbis. Faust azonban minden "metafizikai szomjúsága" ellenére és azzal együtt is, hacsak nem a szándéketika mérlegén mérjük tetteit, bŰnös. Mértéktelen ismeretszomjának, naiv boldogságvágyának, új világot teremtõ aktivizmusának nagy ára van: nem is egyszer halál, pusztulás a következménye. A költemény fölényesen-kedélyes Istenének álláspontjával szemben számunkra egyáltalán nem mellékes, hogy a "tétovázót", a "tévelygõt" "botló léptei" hogyan és mikor vezetik végre az "igaz útra". Minket, embereket ugyanis az elmúlt évszázad tapasztalatai, hogy itt csak ezekrõl beszéljünk, megfosztottak annak lehetõségétõl, hogy a fausti ember tetteinek következményeitõl könnyedén eltekintsünk. Akkor pedig a drámai költemény mennyei prológusának Istenét, pontosabban az ember (Faust) lelkére Mefisztóval kötött fogadását is frivolnak, végsõ kegyelmi döntését pedig felelõtlennek kell tartanunk. (Ha ezt az Urat valóban mindenható és szabad lénynek tekintjük.) 

 

De Goethe Istenének nem áll módjában a szabad döntés. Ha nem akar Mefisztóval szemben alulmaradni, márpedig ezt nem engedheti meg magának, kénytelen Faust bŰneit nagyvonalúan megbocsátani. Ezzel a dramaturgiával Goethe saját csapdájába lépett: az emberrõl, "a föld kis istenérõl", e "daloló", de "orrát  száz maszatba dugó" "nyakigláb kabócáról" adott egyáltalán nem hízelgõ jellemzés ellenére is ragaszkodnia kellett a mŰ "legderŰsebb megoldásához", 

az emberi nem ellentmondásos,

de szükségszerŰ fejlõdésének gondolatához, ahhoz az eszméhez, amely szerint az ember önmegváltásának (önmegvalósításának?) elõbb vagy utóbb be kell következnie.

 

Goethe, az író egyetlen módon menthette volna meg Faust lelkét: ha hagyja, hogy becsületesen elvigye az ördög. (Akárcsak a testvér Don Juanét.) Ezt a Faust-monda középkori haragvó Istene, az ördöggel való cimboraságnak már a gyanúját is keményen büntetõ Úr éppúgy megértette, sõt megkövetelte, mint ahogy az emberi dolgoktól hŰvösen tartózkodó kortárs deista Teremtõ elnézte volna. Valljuk meg, 

a 16. századi német népkönyv meséje, az ördöggel kötött szövetség vétségét magával az ördöggel megtoroltató dramaturgiai képlet inkább megfelel mai, történelmen edzõdött elvárásainknak, mint a nagy német költõ vigasztaló változata: a Faust lelkét égbe emelõ, "vétket oldó mennyei sereg" zárókórusának elképzelése. Az ördöggel nem lehet (nem szabad) játszani, a Gonosz beváltja ígéretét - ez a tanulsága a középkori történetnek. Ki mint vet, úgy arat: a Fausttal való leszámolás szörnyŰ eseményei, az éjszakai dulakodás zajai, reggel "a vérrel bemocskolt" szoba látványa a riadt tanítványokkal ezt éppúgy megérteti, mint a jelenet nagyon is helyénvaló naturalizmusát elégedetten nyugtázó mai befogadóval.

 

Goethének azonban nyilvánvalóan másféle kimenet és másféle Isten kellett, egy misztikus-hermetikus elemekbõl egybeszõtt, de a történelmi ésszerŰség kívánalmának engedelmeskedõ, már-már hegeli eszmeiségŰ lény. Goethe Istene (mintegy a történelem cseleként) a drámai költemény Mefisztójával szemben a Jót akarja s a Rosszat mŰveli (éppen bagatellizálása révén). Ebbõl a felfogásból, mint azt már Heine éles elméjŰ megjegyzése is tanúsítja, tragédia nem, csak a második rész "megroggyant épületének" melodrámája következhetett. Melodráma, amelyben mégis van tragikus vétség, az, hogy melodráma és nem tragédia.

 

Goethe megoldását az sem mentené, ha Isten tényleg megnyerné a fogadást, s itt, az emberi tájakon minden jóra fordulna. (Ha a tények birodalmából ismét átléphetnénk az értékekébe, ha az "alkalmazás és alkalmazkodás" technológiáinál, a technológiai fegyelemnél fontosabbá válna számunkra a hagyomány, a hagyomány értelmérõl folyó párbeszéd, egyáltalán a dialógus, ha a dolgok fölötti uralom, a hatalom akarása helyébe [ismét?] a megértésre való törekvés léphetne, ha az ember a szórakoztatóipar csalfa vágyképeit, elõrecsomagolt árucikkeit újra saját fantáziájának alkotásaira cserélhetné, ha saját képességeinek birtokba vétele, élettársainak [sic!] kímélése, a szolidaritás és szubszidiaritás válhatna értékké, ha a mennyiség és a hatékonyság elvét a minõségé legalább korlátozhatná, ha a telhetetlen bendõt? stb., stb. ad infinitum.) Ha mindez bekövetkezne is, nem a szükségszerŰ fejlõdés hozná. Ahogy Bibó István is látta: "az emberi közösség helyes szervezésének a nagy akcióját lehet el is rontani". A felelõsség pedig nem ér véget a szándékokkal. 

Ahogy a múlt sem a jelennel (bárhogy szeretnénk is). A pontot csakis a jövõ teheti ki - az pedig még mindig nyitott.

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2004 / 10   »   Ha Isten köt fogadást
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911