Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2004 / 8   //    «    1    » 
Farkas Attila Márton & Mund Katalin
Naturalista evangélium
tanulmány (részlet)
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


Bevezetés

 

A vallás és a tudomány ambivalens viszonya a kora középkor óta aktuális kérdés. Bár az utóbbi idõben megszaporodtak a kettejük közti párbeszédet kezdeményezõ munkák (sõt: a szintézisre törekvések), e párbeszéd merõ illúzió. Mert elõször is, ki az, aki beszélgetni akar? Egyáltalán: ki az, aki meg akarja ismerni a másikat? A két legmeghatározóbb tudománynak, a fizikának és a biológiának nincs szüksége istenre, lélekre és más hasonlókra. A természettudóst általában nem érdekli isten (miben)léte, vagy éppen a teremtés problémája, ezek fölvetése többnyire csak zavaró tényezõ számára. A vallás a tudás emberének amolyan élõ múzeum, lakott skanzen. Ellenben a hit embere szüntelenül törleszkedni próbál a tudományhoz, hogy ily módon legitimálja állításait, illetõleg hitének tárgyait. (Ahogyan a fölvilágosodás elõtti tudomány próbálta összeegyeztetni nézeteit, fölfedezéseit a vallási dogmákkal.) Ezért aztán a "párbeszédet szorgalmazó" teológusok általában jobban ismerik a tudományt, mint a vallástalan tudósok a vallást, amit nem is nagyon akarnak megismerni.

    A tudományt a vallás egy szempontból kétségtelenül érdekli: mint vizsgálatának egyik tárgyát. A vallás e kontextusban olyan, mint egy primitív törzs, egy egzotikus gondolkodásmód, vagy egy új bogárfaj. Ezt az érdeklõdést vallástudománynak nevezik, de jobbára bölcsészek művelik, nem pedig természettudósok. És a vizsgálatot végzõ sohasem vitatkozik a vizsgálat tárgyával. A tudományos közelítés alapja, a metaszintű szemlélet, hogy az adott jelenségre kívülrõl-fölülrõl rálát a tudós; ez szigorú hierarchiát föltételez a vizsgáló és a vizsgált között.

    Így a teológusok, illetve a vallásos értelmiség által szüntelenül fölvetett "nagy vita" inkább csak az õ virtuális vitájuk, párbeszédük egy érdektelen ellenféllel, vagy még inkább: vágy a vitára, és persze ezen keresztül saját nézeteik ismertetésére és elfogadtatására. Ha a tudomány embere netán mégis megszólal, a "párbeszéd" kimerül a puszta udvariaskodásban, vagy a vallás etikai tanítássá egyszerűsítésében, a lényeges - ennélfogva kínos - kérdések elkerülése végett.

    A tudomány tehát nem tartja kompetensnek a vallást, hogy az olyan kérdésekkel foglalkozzon, mint az élet, az emberi természet, vagy éppen a világegyetem keletkezése. Viszont fönntartja magának a jogot mindezek meghatározására és magyarázatára. Sõt, a felvilágosodás óta folyamatos törekvése, hogy maga váljon vallássá, azaz maga nyújtson átfogó világnézetet és értékrendet: választ az ember legõsibb kérdéseire. Nos, ennek a törekvésnek újabb példája a szociobiológia nagy öregjének és elsõszámú prófétájának, Edward O. Wilsonnak tavaly nálunk is megjelent műve, a Conscilience. The Unity of Human Knowledge, magyar címén a Minden egybecseng. Mielõtt azonban a könyvrõl írnánk, röviden kitérünk egy régóta zajló valódi vitára, ami több ponton is kísérteties hasonlóságot mutat a vallás kontra tudomány álvitájával, s ami nélkül a "wilsoni jelenség" jórészt érthetetlen.

 

 

1. "Természettudomány kontra társadalomtudomány",

avagy a naturalizmus hübrisze

 

Wilson új könyvében jobbára a huszonhárom évvel korábbi munkájában (Sociobiology: The New Synthesis) leírt gondolatait fűzi tovább. Mindkét írás lényege: a gének határozzák meg az emberek viselkedését, így többek között a háborút, az erõszakot, a nemi elõítéleteket, a rasszizmust, az önzést, a bűnözést, az agressziót, az idegengyűlöletet, a hazaszeretetet stb. A viselkedés ennélfogva generációkról generációkra öröklõdik. Ezek a viselkedési minták az emberi evolúció során kétmillió éve zajló természetes szelekció eredményei, vagyis a viselkedést nem okozhatta a társadalom semmiféle szervezõdése, sõt, a társadalmi jelenségek is mind ebben gyökereznek, így megkerülni ezeket a tényeket és más magyarázatok után nézni, hiábavaló fáradozás. Ugyanakkor a Minden egybecseng új dimenzióval is gazdagodott.

    Az egybecsengésnek fordított conscilience szó a tudásfélék lehetséges és kívánt egységére utal. A szerzõ úgy véli (sok más biológussal egyetemben), hogy a tudományok szervezõdési szintek mentén rendezõdnek el, s ahogyan a kémiát a fizika alapozza meg, úgy a biológiát a kémia, s e szintek között az átjárás csupán föntrõl lefelé lehetséges. Egy példa: az anyai szeretetet ugyan a legjobb kémikus sem tudná kémiai egyenletekkel leírni, ám a biológus a jelenség mögötti mélyebb folyamatok analízise során/révén eljuthat bizonyos kémiai magyarázatokhoz. Ugyanígy, habár a társadalmat és a kultúrát nem lehet közvetlenül a biológiával magyarázni, az ember 30 millió éves fõemlõsi, illetõleg kb. 4-5 millió éves homo múltját nem söpörhetjük félre annak kutatásakor, lévén az evolúció igen konzervatív természetű, minek révén óhatatlanul nyomot hagyott az emberi viselkedésen. A kultúra csupán a biológiai alapra épül rá, mintegy szekunder fölépítményként. A biológia beható ismerete révén tehát meg tudjuk mondani, milyen korlátok között, milyen spektrumon belül épülhetnek ki szabályok, normák, és virágozhat föl egy kultúra.

    Ez azonban más diszciplínák képviselõinek - elsõsorban a társadalomtudósoknak - több szempontból sem tetszik. Egyrészt a (baloldali) társadalomtudósok szemében a szociobiológia maga az ördög. A társadalom és kultúra biológiai alapú megközelítése ugyanis aláásni látszik az emberi szabadságról vallott klasszikus progresszista elképzeléseket, s olyan rosszízű dolgokra emlékeztet, mint a szociáldarwinizmus, az eugenika, vagy éppen a fasizmus. Erre alapultak Wilson elsõ könyvének kritikái is, hogy ti. teóriája szexista, rasszista, a szabad versenyes kapitalizmus védelmezõje, a kizsákmányolás ideológiájának (ál)tudományos aládúcolása stb. Ezért Wilson a Minden egybecsengben már finomabb stílben és némileg körülményesebben írja le - lényegében ugyanazt az elképzelést. Itt olyan szolid kutatónak próbálja beállítani magát, akit jogtalanul értek ezek a kritikák, sõt, aki alapvetõen megváltoztatta korábbi szélsõségesnek bélyegzett téziseit, és immáron a tiszta tudomány talajáról érvel.

    De az ideológiai félelmeken túl a társadalomtudósokat jóval súlyosabbnak tűnõ probléma is aggasztja, jelesül, hogy miként válhatna a társadalomtudományból "komoly tudomány". Lehetséges-e olyan módszertant kidolgozni, amellyel legalábbis megközelíthetjük a természettudományos eljárásokat, s a természettudományos törvényekhez hasonló egyszerű képletek segítségével leírhatnánk-e a társadalmat, az emberi cselekvéseket, viszonyokat? Avagy az erre irányuló fáradozás teljességgel hiábavaló lenne, mivel itt más típusú jelenséggel állunk szemben, amit csupán kvalitatív eszközökkel érdemes vizsgálnunk, s ennek megfelelõen következtetéseink, tudományos eredményeink egészen más jellegűek lesznek, mint a természettudományéi? A vitába idõrõl idõre a természettudomány képviselõi is beleszólnak, akik amolyan csodadoktorokként saját módszereikkel kívánják a beteg szociológiát kigyógyítani lázas képzelõdéseibõl, s végre igazi tudománnyá változtatni, fõképpen közgazdaságtanná, illetve biológiává.

    Ez utóbbiakat képviseli Wilson is. Miután a polémiát maga is hosszan részletezi, patetikusan fölkiált: elég volt ebbõl az áldatlan állapotból! És azonmód békejobbot is nyújt, azaz kísérletet tesz a két nagy ellenfél megbékítésére, a társadalomtudományok és a természettudományok (pontosabban: a biológia) összeegyeztetésére. (226. o.) Ám e békéltetés, akárhogy csűrjük-csavarjuk is, nem jelent mást, mint hogy a társadalomtudósoknak a biológia felé kellene mozdulniuk. Vagyis föladva minden eddigi elvet, eredményt és hagyományt, át kellene venniük a naturalista szempontokat és az eddigiektõl merõben eltérõ, pompás új módszereket: "Az tehát a kérdés, hogy milyen kölcsönhatásban áll a biológia és a kultúra, és fõleg az, hogy hogyan valósul meg ez a kölcsönhatás az összes társadalomban, meghatározva az emberi természet közös vonásait." (148.o.) A társadalomtudósok feladata Wilson szerint kizárólag az volna, hogy megkeressék a kultúra alapegységeit, melyet a szerzõ a szemantikus emlékezetben megjelenõ fogalmakkal azonosít. Utána már a neurológusoké a terep, akik az "idegsejtek aktivitásának feltérképezésén keresztül idõvel el fognak jutni a mentális fogalmak fizikai alapjainak megragadásához". (159. o.)

    Mindez valóban egybecseng azzal a gyakorta tapasztalható "intellektuális csendõrpertuval", ami a társadalomtudósokkal vitatkozó naturalista tudósok hozzáállására jellemzõ. Elõször is: míg a "természettudós" elvárja "a bölcsésztõl", hogy járatos legyen a természettudományok területén (valójában az õ érvelési rendszerében, kulturális nyelvében, beszédmódjában, de mondhatjuk azt is: szubkultúrájában), addig õ meglehetõsen kevés fáradságot vesz, hogy megismerje a társadalom-, illetve általában a humántudományok tényeit, eredményeit és diskurzusait. Ennek az attitűdnek a látszatát Wilson ugyan el akarja kerülni, s igen nagy teret szentel annak, hogy bizonyítsa: õ otthon van a humán gondolkodásban, s brillíroz is ez irányú ismereteivel, mi több, könyvének nagyobb részét ilyen ismeretek töltik ki. Így hosszasan olvashatunk a fölvilágosodásról, a romantikáról, a kulturális relativizmusról, a társadalomtudományok több irányzatáról, polemizálásukról - még egy posztmodernrõl szóló kritikát is odakanyarint. Csakhogy aki járatosabb ezeken a területeken, rögvest látja, hogy eszmefuttatásai eléggé fölszínesek, jobbára közhelyeken alapulnak, hogy azt ne mondjuk: kissé publicisztika-ízűek (ez részben talán a könyv műfajából adódik). Ráadásul a könyvben konkrét tévedésekkel is találkozunk, ám mivel írásunkat nem átfogó recenziónak szántuk, ezek taglalását mellõznénk.

    Továbbá: amíg a biológus bátran vizsgálhatja és értelmezheti a társadalmat és a kultúrát "természettudósként" - azaz saját szempontjai sze-rint - ugyanez fordítva nem érvényes. Azon sokan fölháborodtak, ahogyan a biológusok belekontárkodtak a társadalomtudományba. De mi volna, ha a fölháborodás helyett egyszer valaki a társadalomtudósok közül vizsgálni és értelmezni kezdené mondjuk a "hangyatársadalmat" - a saját szempontjai alapján? Na jó, ne legyünk ennyire szigorúak, a hangyák tõlünk tényleg távol álló lények, legyen inkább valamelyik fõemlõscsoport, vagy esetleg a kutyák társas kapcsolata, viselkedése, kultúrája egy szociológiai értekezés témája. Replika helyett - amelyek némely esetben még alaptalanok is - inkább játékos kísérlettel lehetne érzékeltetni, mit jelent valójában a "természettudósok" társadalomtudósi tevékenysége. Utóbbiak még azt is rossz néven veszik, ha a szociológus vagy az antropológus a maga szempontjaiból vizsgálja a természettudományokat vagy azok alkotó-kutató közösségeit.

    A kettõs mérce ideológiáját a tudományok föntebb említett "szervezõdési elmélete" adja, már ti. hogy a társadalomtudományoknak a biológián kéne alapulniuk. Amibõl egyenesen következik, hogy míg a szociológus vagy antropológus számára nélkülözhetetlen az ilyen irányú ismeret, addig a biológusnak nem föltétlenül kell tájékozottnak lennie a társadalom-, illetve kultúrakutatásban. Sõt, talán üdvös volna, ha a társadalomtudós a kémiát és a fizikát illetõen is szerezne némi tudást, merthogy igazából csak akkor érti meg az evolúció alapjait - s azon keresztül az emberi társadalmat, illetõleg a kultúrát. Viszont, ha e logikát továbbvisszük, azt mondhatjuk, hogy a biológusnak jártasnak kell lennie a kémiában, sõt talán a fizikában is, egy vegyésznek viszont csak a fizikára van szüksége saját szakmája mellett. Konklúzió: a fizikusok járnak a legjobban, szegény bölcsészek pedig, akiknek szakmájuk műveléséhez valóságos szuperagyakká kell válniuk, a legrosszabbul. Egyébként föltette már valaki a kérdést, hogy egy biológus mennyire járatos a fizikában vagy a kémiában?

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2004 / 8   »   Naturalista evangélium
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911