Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2008 / 7   //    «    1    » 
Jámborné Balog Tünde
Kötéltáncosok
novella (részlet)
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 



A gerlék, mondja egy reggel a sóvidéki festő, hova lettek a gerlék? És abban a pillanatban előttem is megvilágosodik, hogy miért tűnt olyan elhagyatottnak idén az épület. Túl nagy a csend. Hiányzik a fiókák mocorgása, a lombzúgáshoz hasonló szárnyverdesés, és nem szól burukkolásuk sem, az eszeveszett és vad hajnali kardal. Éveken át ez ébresztette őket, a tébolyult balkáni párkák kiáltozása, és tavaly még Rachel hangjai is belevegyültek a kórusba.

    Galambok több mint fél évszázada tenyésztek a kétemeletes saroképületben, a festők másfél évtizede jártak ide, de Rachel nem volt itt még soha, tavaly láttuk először és utoljára. Nem hagyhatom otthon egyedül. Ha nem hozhatom magammal, én sem megyek, zsarolt meg telefonon a kolozsvári képíró. ő használta saját magáról ezt a divatjamúlt kifejezést, hevesen elutasítva a művész titulust, mert példaképei, az egykori kőfaragómesterek sem nevezték magukat annak.

    A feleségekkel általában sok baj van a művésztelepeken, inkább hátráltatják, mintsem ösztönzik a munkát, kivált, ha beleszólnak a festésbe, de Rachel nem sok vizet zavart, leszámítva hajnali kiáltozásait és éjszakai bódorgását a sötét folyosókon. Valójában egyik sem volt kellemetlen: dallamos staccatóival és hosszú angyalhajával, földet seprő, jelmezszerű ruháival illett az ódon falakhoz. Álmatag arccal járkált a lépcsőházban, s ha összetalálkozott valamelyikünkkel, mutatóujját bíborszínűre rúzsozott, mosolygó ajkához tette, míg másik kezével szüntelen babrált, zsebkendőt, falevelet, madártollat morzsolgatva. Egyszer egy félelemtől dermedt kisgalambbal sétált, ruhájából kibuggyanó melléhez szorította, és mire sikerült elszedni tőle, a fióka már nem élt. Akkor hallottam először sikoltozni; különös, rövid hangokat hallatott, mintha skálázna, és arcán változatlanul mosoly derengett; a vastag festékréteg elleplezte igazi érzelmeit, akár a görög színészek maszkjai.

    Rachel színinövendék volt valaha, mesélték róla a többiek, de kitették az akadémiáról. Azt mondták, tehetségtelen, mindig azt mondják, ha tönkre akarnak tenni valakit, a valódi ok azonban egy szavalat volt, tudod, azon az őszön, a lázasan ujjongó tömeg előtt. Tulajdonképpen jól járt, másokat évekre elzártak, kevesebbért is, dörmögte a sóvidéki festő, aki fiatalon évekig raboskodott a Duna-deltában, s azóta is bujdosik a világ elől, úgy élek, mint galamb a tövis között.

    Galambok ezrével tanyáztak az eredetileg banknak épült kis palotában, számtalan generáció költött a szürkésrózsaszín palával fedett manzárdtető alatt, ám az emberek gyakran cserélődtek. A pénzintézet elegáns, nyakkendős tisztviselői után kibombázott menekültek jöttek, majd hadikórház lett, és a háború végén falai között rendezkedett be az orosz parancsnokság. Alacsony, vörösre festett léckerítéssel zárták el a járdát, és steppelt vattaruhába öltözött, géppisztolyos őrök váltották egymást a bejáratnál. A galambok nem törődtek velük, amint az utánuk beköltözőkkel sem. Egykedvűen nézték, hogy a városszélről érkező új lakók lyukat törnek kályhacsőnek az erkélyajtón és eltüzelik a faburkolatot; az őket követő népi kollégisták serény dalolása sem zavarta sajátos életüket, a legnagyobb jövés-menésben is mozdulatlanul kucorogtak odafönt. Leginkább a második emeleti párkányt kedvelték, azon gubbaszkodtak naphosszat; hozzátapadva a homlokzatot körbefonó kőgirlandhoz, hűvös, borult időben a Bérpalota felőli oldalon, mert az melegszik át a napsütéstől, magyarázta anyám gyerekkoromban, és tanítása itt maradt, bár ő maga már régen eltávozott.

    Alkonyatkor a sarok fölé magasodó, megzöldült rézkupola nyílásain röppentek be, és mire a nap lebukott a gimnázium mögé, eltűntek mind egy szálig. Sem nappal, sem éjjel nem voltak kíváncsiak a várost felbolydító eseményekre, és ügyet sem vetettek a háború alatt, majd a forradalom idején átvonuló tankok monoton dübörgésére, később a keletre tartó, nyári autókaravánokra, vagy a mostanában gyakori tűzijátékok sokkoló fény- és hanghatására.

    Amíg a gondnoknőre várok, aki a hiányzó kulcsokat hozza, a galambok eltűnésén töprengek, meg az omladozó palotán, amely úgy őrzi régi szépsége nyomait, mint a boldogtalan Rachel. A sóvidéki festő szerint eleinte fel sem vette a dolgot, élte világát, tudod, hogy van ez, amíg az ember fiatal. Aztán hozzáment a képíróhoz, és eltűntek az emberek szeme elől. Vidékre költöztek, a festő órákat adott egy kisvárosi iskolában, Rachel varrni kezdett, talán gyereket is akartak, de nem jött össze, igen, ha gyereke lett volna, talán minden másképpen alakul, és amikor a nagy változások idején előkerültek, Rachel már ilyen volt, amilyennek most látod.

    Az ebédlőben ülök, egy nagy földszinti csarnokban, mennyezetét cifra fejezetű oszlopok tartják, ablakai majdnem földig érnek, a nyitott ablakszárnyak között ide-oda csapdosnak a hosszú függönyök a reggeli szélben, és hirtelen - ki tudja, miért - egy régi, gyerekkori emlék jut eszembe, képsorai peregni kezdenek előttem elűzve minden mást, csupán Rachel alakja sejlik át rajtuk, a történések valahol, mélyen a felszín alatt, nyilván összefüggenek. A képeken kívülről látom a bankpalotát, földszintjén a kitört ablakszemek papundeklivel becsinálva, falán rengeteg plakát, előtte izgatottan várakozó, hatalmas tömeg.

    Öcsémmel álldogáltunk a sokaságban a bazaltkockákkal kirakott téren, ahová a kötéltáncos miatt jöttünk. Haláltánc a levegőben, ez állt a fellépést hirdető falragaszokon, meg az, hogy háló nélkül. Mi az, hogy háló nélkül? kérdezte öcsém, mire egy mankós férfi hosszas magyarázatba kezdett. És ha leesik? aggodalmaskodott öcsém, akkor kampec, mondta a férfi, és kezének mozdulatával jelezte, hogy mi vár az artistára zuhanás esetén.

    Körülöttünk mindenki a kötéltáncosról beszélt. Katonatiszt volt, azt mondják, szólalt meg újra az öcsémet oktató féllábú férfi, és egy asztmásan szuszogó, feslett egyenruhát viselő, kövér ember rábólintott, az hát, azért nem engedték ki az olimpiára, pedig ő volt a bajnok. Egy sündörködő kis figura is beleszól a beszélgetésbe: ezeknek már mindenki gyanús. Eddig fülelve járkált ide-oda a beszélgető csoportok között, de most odalépett a rokkanthoz, és a mellettünk álló kosztümös nőt figyelte. Ott voltam az állomáson, amikor megérkezett, csoda fess fiatalember! lelkendezett a nő, nézzék csak, mindjárt kezdődik!

    A kötél a bankház második emeleti erkélye és a Bérpalota között feszül. Reflektorok világítják meg, karszalagos rendezők furakszanak a várakozók között, a tömeg izgatottan nyüzsög az éles fényben, senki sem marad sokáig egy helyben, s ahogy sodródom a többiekkel, egy óriási karusszel utasaként nézem, hogy forog körülöttem a tér és az idő. Kint és bent, régvolt és most kibogozhatatlanul összemacskásodik: egyszer a múltat nézem a jelenből, másszor a múltból a jelent, miközben várakozom a márványburkolatot mímelő, gusztustalanul fényes olajlábazatnak dőlve az üres ebédlőben - a festők már megreggeliztek és szétszéledtek - a mennyezet töredezett gipszrozettái alatt. Nincs más dolgom a gondnoknő érkezéséig, megpróbálom hát felismerni a hajdani nézőseregből mellettem elúszó arcokat, hátha megpillantok valaki ismerőst, vagy éppen Z. napszítta, szőke haját és széles vállát új, szürke kardigánjában - amikor megismertem, már lyukas volt a könyöke, és csak favágáshoz meg hósöpréshez vette föl -, de ragyogó, fiatal arcát elrejti az öszszezáruló tömeg, egyedül Paletta tanár úr szomorú maszkja válik ki a forgatagból, és egy fehérre púderezett nőé, a feleségéé. Hát persze, Palettának ott kellett lennie a nézők között: abból az élményből született meg a városban híressé vált képe.

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2008 / 7   »   Kötéltáncosok
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911