Ráday utca, nyara vénasszonyoknak, 

szél-sodorta kabátok kavarognak,

íme a nepper 

belső zsebében bankjegykötegekkel,

ez az ő miniatűr Bibliája,

néha beleszippant, kíváncsi illatára,

és már az este jár eszében,

mikor pár lapnyi bölcsesség ellenében

friss női húst kap, lüktető halacskát,

és az egész napi udvariasság,

a "geldvehszel, cséndzs" megalázó priussza

felrobban benne, mint merénylővel az utca.

Íme a hosszú hajú,

karcsú, izmos fiú,

aki kötélről csüngve alpin-technikával 

dolgozik, és a házfal

könyve egy réteggel, egy lappal naponta

vastagabb lesz, bár nincs, aki kibontsa,

és elolvassa a belézárt hieroglifákat,

viszont a pénzből a fiú kijárhat

az Alpok finom hórétegeit lapozni.

Ott meg feszül a gurtni,

két deltás

munkás

viszi a bútort, pakolja a platóra,

mire a Kálvin téren körbeér az óra,

valakit máshová költöztetnek,

s nem hatja őket ez meg,

hisz nap nap után úton vannak,

jó néhány éve annak,

hogy elkezdték, s csak sercintenek, ha a néni

könyvszekrényét mégis révedve nézi.

És főleg ülnek sokan a Ráday utcában,

hivatalnokok, szinglik, turisták is jó páran,

és a gondolatritmust követve

felszáll a poharak liftje meg le,

és a benne utazó utasnak,

akit kortyonként lapoznak, iszogatnak,

töménynek kell lennie, mint jó kötetnek,

melyet élfóliáznak, beköttetnek,

hogy bármikor a polcon álljon,

és leugorva átszakítsa a nájlon

világ burkolatát, akár Papp Laci ökle,

szesz és könyv és élet így itatódnak át egymással - örökre.