Liget - irodalom és ökológia

Mit keresek itt, kérded. Ahonnan jövök, ott még szarabb. Orrfacsaró fos. Ürülék. Egy mocskos zuga Kelet-Európának. A gond, hogyha onnan indulsz, ahonnan én, a szar követ, mint morzsát a hangya. Ez a salátagyár ebben a nyeszlett skandináv szegletben. Ki nem szoptad volna, hogy itt a salátát sem termesztik, hanem gyártják, mi?

 

(Szabó Elvira: Enyveskezű Andie)

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2003 / 5   //    «    9    » 
Levendel Júlia
Roller
novella 
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


Az RTL Klub szappanoperájában lett hírneves, s amikor odahagyta - rebesgették, hogy inkább kirúgták - a Vígszínházat, sorra nyilatkozott a bulvárlapoknak és a pletykaújságoknak: mekkora feladat a közkedvelt Zsombor figuráját megformálni, s a rajongóknak nap nap után hitelesen megmutatni. Összeegyeztethetetlen a színházi munkával. Egy héten belül legalább öt-hat címlapon megjelent az a rolleres fényképe, amelyet aztán trikókra, naptárakra, s még cipzáras tolltartókra is nyomtattak. "Zsombi két keréken", írták nagy betűkkel a Story magazin borítólapján, s a négyoldalas képes riport felejthetetlenné tette a rollerezés csodálatos hatását; amikor csak tehetem, a rollert választom az autó helyett. Kényelmesebb és biztonságosabb a biciklinél, s persze sokkal-sokkal egészségesebb, mint a busz vagy a metró. 

     Késő délelőtt a csöndes Gellérthegy utcában kaptattak felfelé. János az öregasszony ritmusához alkalmazkodott, Zsombi meg - mert Zsombinak hívta már a családja is - rollerrel kísérte őket. Előreszáguldott a házig, ahol a nagymamája lakott, és fordult vissza, vigyorogva stoppolt mellettük, de máris hajtott újra föl, a házakon túl, a parkos részig. Pillanatok alatt csődület támadt, néhányan már a Krisztina körúttól a nyomában voltak, és összeverődtek a szomszédos utcákból, kitódultak a házakból. Csodálták az égi jelenésként le-föl suhanó sztárt. Volt, aki futott utána, de kisvártatva lassított, és lihegve-zihálva mutatta a közönségnek, hogy a magafajta halandó megközelíteni sem képes Zsombi teljesítményét. Néhányan az utca aljából figyelték a produkciót, mások nem restelltek minél közelebb nyomulni bálványukhoz. Szeretünk, Zsombi, kiabálta egy fiatal lány, és Zsombi egyik kezével bravúrosan elengedte a roller karját, intett alkalmi ünneplőinek, és repült tovább. Mintha a roller pici kereke nem is érintené az aszfaltot, és a bő, kockás nadrágban, pulóverben suhanó, vékony, magas, hosszú hajú férfi ismét bizonyítaná, hogy angyal. Az hát. A nagymama mámorosan élvezte a rá is permetező rajongást. Zsombi az egyik fordulóban cuppanós puszit nyomott a homlokára, de az öregasszony kacagás közben megtántorodott; énnekem mindenem megvan... mindent megkaptam az élettől... látja, minden boldogságot; örömkönnyeket azonban csak később, már a lakásban ejtett. Miért ragaszkodott a nagymama, hogy a Mészáros utca és Krisztina körút sarkán találkozzanak? Mert tapasztalta, hogy Zsombi bárhol tűnik fel, közönségre számíthat, és nem akarta elmulasztani, amikor sütkérezhet az unoka népszerűségében? Mi másért?!; nem, nem várakozom itthon... lemegyek maguk elé a sarokra... a villamosmegállóba... nekem az nem terhes, annyi mozgás kell is!... megmondtam: odamegyek; kiöltözött az alkalomra. Szürke selyemblúzban és fekete kosztümben volt. Hófehér, dauerolt haján alig látható háló. Bizonytalanul lépkedett, meg-megrebbenve maga elé emelte a karját, ő is szerepelt a bámészkodóknak, de ereje vésztartalékait mozgósította, s minél közelebb jutottak a házhoz, annál kínosabban fogta vissza magát János, hogy ölbe ne vegye, még a karjánál, a könyökénél se támassza meg az öregaszszonyt. Egy magasföldszinti ablakban vaku villant - ha hasra veti magát, akkor is késő, a képen rajta lesz. Sebesülés, talán ki is mondta magában, életfontosságú szervet nem érintő, súlyos sebesülés. És az egész kínos, sőt egyre kínosabb út során gyanakodott is, hogy talán megint túloz. Ha itt mindenkinek örömteli ez a cirkusz, neki miért nem az?! Jó, nem az, de akkor maradjon sótlan, a tréfára érzéketlen balfasz, aki szenvtelenül végzi a munkáját. Ilyen a munkája, s ő elvégzi. De miért hőzöng magában?! A Gellérthegy utcai kétszobás lakás megtekintése nem hasonlítható pokoljáráshoz. Ez nem túlzás, ez őrület. Miért nem tud - mert nem, nem tud - úgy érezni és viselkedni, mint a normális emberek?! Zsombit például csöppet sem feszélyezte a nagymama tántorgása, s hogy a szeme alatti árnyék nőtt és sötétedett, a szája, az orra töve meg kékült. Zsombi úgy rollerezett fel és alá, mintha az örökkévalóság kiméretlen szabadságában röpködne; a nagymama azért akarja eladni a lakását, hogy nekem ne kelljen örökösödési illetéket fizetni. Egész életében ilyen volt. Akkor boldog, ha feláldozza magát; ezt nem mondta Jánosnak - mikor mondta volna? nem volt hely és alkalom, hogy a nagymama lakásügyével foglalkozzon - , és bizonyára nem is nyilatkozta. De akkor hogyan szólhat Zsombi kamaszos-reszelős baritonján? Egyébként mielőtt a lakás elkelt, több lap is hírelte, hogy a filmsorozat legrokonszenvesebb szereplője, a törekvő és leleményes, ám makulátlanul tisztességes Zsombor, a menyasszonyához hű, gyerekkori barátját az ármánykodó üzlettárstól megmentő, hol kedvesen hiszékeny, hol rendíthetetlenül kemény fickó a valóságban még jobb, még inkább szerethető, hiszen beteg, öreg nagyanyját is gondozza. A Nők Lapja újságírójának a nagymama mesélt. Az újságbeli fényképen abban a fotelben ül, amelyikbe János látogatásakor lerogyott, ahol kimerülten és a mámorból eszmélve-szabadulva, zavarba ejtő szemérmetlenséggel sírt; úgy örülök a sikerének... nagyon-nagyon örülök... mert jó gyerek, mindig is nagyon jólelkű volt... és örüljön ő is annak, amit a saját munkájával ért el... higgye el, minden szeretetet megérdemel... mindent... Megtenné, hogy behozza a konyhából a süteményt?... maguknak csináltam... gondoltam, talán Zsombi is eljön... odakészítettem mindent az asztalra... kistányért, szalvétát, poharakat... a kávéfőzőt csak be kell kapcsolni... ha nem kér kávét, nem kellenek a kis csészék... nagyon hálás vagyok magának... és ha kimegy, körülnézhet... az előszobából nyílik a kisebbik szoba... ott alszom... és megtalálja a fürdőszobát, a WC-t... nézzen körül bátran.

     A Moszkva tértől villamossal utazott János. A sárga Krisztina-templomnál szállt le, az öregasszony már ott volt a megállóban; ha nem tévedek...; nem tévedett, s alighogy elindultak a Mészáros utcán, begördült Zsombi. Bámulói raját elhagyva repült feléjük, de mintha csak azért lassítana, hogy az újabb csodálóknak lehetőségük nyíljon a megtorpanásra, mutogatásra, rajongásuk mormogó-sikkantó kifejezésére. Az üdvözlés után máris elszárnyalt; minden városi embernek rollerezni kellene; többen megtapsolták; roller!... roller!... roller!; valamit kiálthatott még, de a hangsebességet közelítő száguldással már ott se volt, húzta magával a szavait. Felfelé éppoly könnyen haladt, mint lefelé. Angyal, szárnyas hírnök-isten. Térül-fordul. A templom világító sárgája a nagymama lepke-karjához hasonlóan rebbent a vizes, világoskék ég-háttér előtt; roller!... roller!... roller!; elértek végre a házhoz, a liftajtóhoz. Még mindig nem mert segíteni János, pedig a kapualjbeli három lépcsőn már inogva lépett a nagymama; a roller, mondta Zsombi egy televíziós beszélgetésben, nemcsak közlekedési eszköz, hanem jó sport is; óriási szerencse, hogy rátaláltam. Most már el sem tudom képzelni roller nélkül az életemet. Mindenesetre ezt a hajtást... szóval a figyelemösszpontosítás már nem menne nélküle... Igen, a stúdióba is rollerrel jöttem... elhoztam... és szívesen megmutatom bárkinek... egyszerű, igénytelen kis jószág... tessék!... ennyi... összecsukható... kinyitható... könnyű... én rollerrel védem az egészségemet; a kapuhoz érve megállt János, várakozva nézett a Gellérthegy csúcsa felé, hogy mikor kanyarodik vissza Zsombi. A nagymama nehezen talált a zárba, de igyekezett a testével takarni, mennyire remeg a keze, végre beléphetett. Végre. Már teleszívta magát a környékbeliek és az idegenek lelkesedésével. Elég volt. A végsőkig kimerült. Egy-két pillanatra, míg a tejüveges kapu elválasztotta, és János sem láthatta, lehunyta a szemét. Talán már nem való neki az ilyen erős, tömény öröm. De hallania kellett Zsombi hangját, mert még vissza is lépett, búcsút intve felemelte a karját; nekem most már sietnem kell... elboldogultok... ez az úr mindenben segítségedre lesz... megbízhatsz benne; csalódott az öregasszony vagy nem csalódott? Talán megkönnyebbült. Végtére Zsombi nélkül gyorsabban és csöndesebben - no meg nyíltabban is intézhetik az ügyet; a vevő, gondolom, fizet egy jelentősebb előleget. Annyit feltétlenül, hogy a közvetítés költségét fedezze... és félretegyek a... mindenre... ahogy ilyenkor szokás... tudja, a temetés, az egész felszámolás... meg hát ki tudja, hogyan alakul... pénzbe kerülhet a gondozásom... ha leesek a lábamról... ha ne adj isten, annyira elgyengülök... De több most nem kell. A vevőnek is megnyugtató, ha a beköltözéskor egyenlítheti ki a teljes összeget... Mit szól ehhez? Lehetséges? Ha kell, bárkinek megmutatom a leleteimet... Kérem, kóstolja meg a süteményt... Nem olyan, mint régen... kicsit ragadósabb, de azért ehető.

     A Gellérthegy utca délben újra csöndes, szinte elhagyatott volt. Nyoma sem maradt Zsombi iménti szárnyalásának. Semmi. Tollpihényi se. A világító sárga templom masszívan, biztonságosan, kicsit álmosan állt a halványkék háttér előtt.

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2003 / 5   »   Roller
 

World Top Store Links: rolex replica | replica watches | Fake Rolex | Replica Watches UK