Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2002 / 9   //    «    24    » 
Tóth Gabriella
fordítás: David W. Orr: A feladat
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


Előre tekintve a XXI. századra, legfőbb feladatunk, hogy az oktatás segítségével képessé tegyük az embereket olyan fenntartható világrend megteremtésére, amely az igazság átfogóbb és ökológiai szempontból hitelesebb meghatározását teszi lehetővé. A modern világszemlélet formálói, elsősorban Galilei és Descartes, feltételezték, hogy a mérhető és megszámlálható dolgok valóságosabbak, mint a mennyiségileg meghatározhatatlanok. Más szóval, ha valami megszámlálhatatlan, akkor nem számít. A karteziánus filozófia ökológiai ártalmak lehetőségét hordozta magában, melyek végül valósággá váltak. Descartes filozófiája elkülönítette az embert a természettől, megfosztotta a természetet minden valódi értékétől, majd különválasztotta a testet és a lelket. Descartes a szíve mélyén mérnök volt, és azt a hideg szenvedélyt hagyta örökül számunkra, hogy úgy alkossuk újra a világot, mintha egy gép darabjait illesztenénk össze. Az érzelmeket és az intuíciót elvetette, csakúgy, mint a valóság megfoghatatlan, minőségi elemeit: az esztétikai élvezetet, a hűséget, a barátságot, az érzelmeket, az empátiát és a jótékonyságot. Descartes feltételezései nem voltak sem olyan egyszerűek, sem olyan következmény nélküliek, mint amilyennek az ő korában (1596-1670) tűnhettek.

     Ha a fajok és a környezet megóvása a célunk, a tudomány tágabb körű értelmezésére és befogadó-kész racionalitásra van szükségünk, amely egyesíti magában az empirikus tudást és a szeretetre, sőt alkalmanként küzdelemre késztető érzelmeket. Polányi Mihály filozófus (1958) ezt nevezte "személyes tudás"-nak. Ezen olyan tudást értett, amely a szigorúan objektívnek vélt emberi érzékelésen, érzelmeken és intellektuális képességeken túli tartományt mozgósít bennünk. A személyes tudás Polányi szerint: 

 

nem az alkotás, hanem a felfedezés eredménye ... Szenvedélyesen és megértésünk határain túlmutatva elkötelezetté tesz egy valóságkép iránt. E felelősségvállalás alól nem vonhatjuk ki magunkat az ellenőrizhetőség, a megcáfolhatóság, vagy az igazolhatóság objektív kritériumainak felállításával. ... Mivel úgy élünk benne, mint önnön bőrünkben. Ez az elkötelezettség - a szeretethez hasonlóan, amellyel rokon - szenvedélytől izzó fellángolás, és csakúgy, mint a szeretetet, az általános elvárás iránti rajongás emészti fel. Ez a tudományos objektivitás valódi értelme.

 

     A karteziánus tudomány elfordul a szenvedélytől és az egyéniségtől, de ironikus módon egyiktől sem szabadulhat. A szenvedély és az egyéniség minden tudásban jelen van, még az objektivitás iránti szenvedélytől hajtott, legszárazabb tudományos ismeretszerzésben is. Descartes és örökösei egyszerűen tévedtek. A tudást és az érzelmeket nem lehet szétválasztani. A tárgyat és az alanyt nem lehet elválasztani. Nincs megfelelő mód, sem jó indok arra, hogy az elmét vagy a testet kiszakítsuk ökológiai és érzelmi kontextusából. Néhányan, jogosan, feltételezik, hogy az intelligencia nem csak az ember sajátja (Griffin, 1992). A tudomány szenvedély és szeretet nélkül nem indíthat a naplemente csodálatára és nem tud egyetlen tisztán objektív indokot sem az élet értékelésére. Mindezek mélyebb forrásból fakadnak. 

     Másodszor, meg kell kérdőjeleznünk azt a tantervben megbúvó önhittséget, amely szerint helyénvaló az ember uralma a természet felett; a gazdasági növekedés természetes; mindenfajta tudás, függetlenül a következményeitől, egyformán értékes; és jogunk van az anyagi gyarapodáshoz. Ennek eredményeként kulturális immunbetegségben szenvedünk: képtelenek vagyunk ellenállni a technológia, a kényelem és a rövid távú nyereség csábításának. Ebből a szemszögből nézve az ökológiai válság állhatatosságunk és mélyen rejlő életrevalóságunk próbája, amit Edward O. Wilson, (1984) a Harvard egyetem biológusa "biofíliának" nevez.

     Harmadszor, a modern tanterv csekély figyelmet fordít az állampolgárság és a felelősségvállalás kérdéseire, ugyanakkor sokat foglalkozik az individualizmus és a jogok kérdéskörével. Az ökológiai válság azonban csak akkor oldható meg, ha elegendően rendelkeznek tágabb látókörű elképzelésekkel: mit is jelent állampolgárnak lenni. Gondot kell fordítani arra, hogy ezt az oktatás minden szintjén tanítsák. Jelenleg azonban ellenünk dolgozik az a mindent átható cinizmus, amellyel magasabb rendű képességeinkben és kollektív lehetőségeinkben hiszünk. Még a legidealistább tanítványaim is gyakran összetévesztik az önérdeket az önzéssel, s ennek a szemléletnek a jegyében Teréz anyát és Donald Trumpot az önmegvalósítás bajnokaivá avathatnák, mivel a "maguk ügyét" vitték véghez. Mindez nem csupán társadalmi és politikai probléma. Az ökológiai válság oka, hogy képtelenek vagyunk felfogni: a biológiai közösség polgárai vagyunk. Modern szemszögből nézve nem látjuk világosan, mennyire függünk a "természet szolgáltatásaitól" és a tágabb értelemben vett életközösségtől. Politikai nyelvezetünk alig utal erre a függőségre. Amit ma hazaszereteten értünk, híján van minden ökológiai tartalomnak. Ugyanakkor magába kell hogy foglalja a föld, az erdő, a levegő, a víz, és a vadvilág használatának módját. Egy nap hazafiatlan és helytelen cselekedetnek számít majd, ha valaki tönkreteszi a természeti erőforrásokat, talajeróziót idéz elő, elpusztítja a természeti sokféleséget, pazarol, ha jogos jussánál többet vesz birtokba, ha elmulasztja pótolni, amit felhasznált. A "politika" pedig újra azt jelenti majd, amit Va`´clav Havel így fogalmazott meg: "a közösség és az utánunk jövők szolgálata". 

     Negyedszer, széles körben, és többnyire ellenvetés nélkül terjedt el az a hit, hogy a szüntelenül fejlődő technológia jövője vár ránk, és ez mindig és mindenhol egyaránt jó. Olyan emberek titulálják géprombolóknak a mindezt megkérdőjelezőket, akik megítélésem szerint keveset vagy mit sem tudnak a géprombolók valódi történelmi szerepéről. A tanterv szinte minden részletébe beépült a technológiai fejlődésbe vetett hit, de amikor a híveket a fejlődésről faggatjuk, nem emberi, politikai vagy kulturális haladásról beszélnek, hanem az esztelen, ellenőrizhetetlen technológiai zsonglőrködésért lelkesednek, amely történelmi útja során ökológiai rendszereket és kultúrákat töröl el. A technológiai fundamentalizmus, az összes fundamentalizmushoz hasonlóan megérdemli, hogy megkérdőjelezzék. Vajon a technológiai haladás valóban abba az irányba visz bennünket, amerre menni akarunk? Hogyan befolyásolja képzeletünket és különösképpen társadalmi, politikai és erkölcsi elképzeléseinket? Milyen hatást gyakorol ökológiai kilátásainkra?

     George Orwell (1958) már figyelmeztetett, hogy a technológiai fejlődés "logikus végeredménye", hogy "az embert egy üvegbe helyezett tartósított agyhoz hasonlóvá alacsonyítja". És íme, ötven év múltán egyesek azt indítványozzák, hogy fejlesszünk ki olyan technológiákat, amelyek segítségével az agyban tároltakat betáplálhatjuk egy gépbe/testbe (Moravic, 1988). Orwell lidérces álma most válik valóra, s ez főként a legtekintélyesebb egyetemeinken végzett kutatásoknak köszönhető. Ezek a kutatások feleslegesek. Megbízható közösségekre, jó munkalehetőségekre, szeretetteljes kapcsolatokra, megbízható családokra, az általunk okozott károk helyreállításához szükséges tudásra, és olyan módszerekre van szükségünk, amelyekkel kiterjeszthetjük velünk született én-központúságunk határait. Röviden, szükségleteink szellemi természetűek, ugyanakkor az esetek többségében olyan célokra használjuk fantáziánkat és alkotóerőnket, amelyek lealacsonyítják a szellemet és a természetet.

 

*

 

A környezeti nevelés, Leopold megfogalmazásában (1966), arra irányul, hogy megváltoztassa "szellemi irányultságunkat, elkötelezettségünket, érzelmi vonzódásunkat és meggyőződéseinket." Szükségessé teszi, hogy elvessük a korábbi pedagógiai elveket, a fegyelem-központú tanterv korlátait, még az osztálytermekhez és az iskolaépületekhez való kötöttséget is. A környezeti nevelés a.) az oktatás tantervi tartalmának és folyamatának b.) az oktatási intézmények működésének c.) az oktatási helyszín építészetének és mindenek fölött d.) a tanulás célkitűzéseinek megváltoztatását jelenti.

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2002 / 9   »   fordítás: David W. Orr: A feladat
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911