Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2008 / 6   //    «    16    » 
EUROPLÁN
Bíró Gáspár
Demokratikus imperializmus - liberális intervenció
tanulmány (részlet)
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


Kellemetlen, de legalább két évszázados tapasztalat, hogy nemzetközi téren a jó szándékú és erkölcsileg elfogadható célokat kitűző beavatkozás kevés esetben járt a motivációknak megfelelő következményekkel. Napjainkban a két nagy, és leggyakrabban idézett kivétel Németország és Japán második világháború utáni demokratizálása. Mindkét esetben számos sajátos történelmi körülmény tette lehetővé a sikert, ezért ezekre nehéz analógiaként hivatkozni.

    Ma csak a legelfogultabbak nem hajlandók tudomásul venni az afganisztáni és iraki beavatkozás súlyos következményeit. Az elmúlt hét, illetve öt évben sok minden idézte elő a kialakult helyzetet: az amerikaiak vezette csapatok, polgári hivatalnokok és tanácsadók hibasorozatai, történelmi okok és a helyi kulturális hagyományok. Az iraki háború előestéjén írt tanulmányában Stanley Kurz felhívta a figyelmet a demokratikus imperializmus és a liberális intervenció elméletei és gyakorlata között fennálló paradoxonra. Egyik fő tétele szerint egy társadalom demokratizálása általában hosszú és lassú, fokozatosan haladó folyamat. Hozzáteszi: napjaink dilemmája - amellyel például a brit birodalom nem kényszerült szembenézni India tervszerűen demokratikus és klasszikusan liberális elvű (és majdnem 100 évig tartó) átalakítása közben -, hogy a (különösen katonai eszközök segítségével végrehajtott) liberális intervenciót a kilencvenes évektől a Nyugat számára erkölcsileg megalapozott és elfogadott célok mellett súlyos és halasztást nem tűrő biztonságpolitikai megfontolások mozgatták. Ez utóbbi miatt lehet nehezen - ez már az én véleményem - napirendre tűzni az alig értelmezhető ellentmondás megvitatását, hogy Afganisztán és Irak katonai megszállása és demokratizálása a terrorizmus elleni háború szerves része. Már Jugoszlávia 1999-es NATO-bombázását is csak a nyelv megerőszakolásával lehetett humanitárius háborúnak, illetve intervenciónak nevezni. De a manu militari segítségével végrehajtott demokratikus átalakítási tervek mint a háború eszközei: nos, ez valóban új fejlemény. Most koncentráljunk néhány bekezdés erejéig csak Irakra, bár megjegyzéseim nem kis mértékben érvényesek Afganisztánra is, azzal a különbséggel, hogy 2001-ben ott már rég lerombolták a nemzetállamot.

    Félreértés ne essék: én magam is nyilvánosan beszéltem annak idején a Szaddam Husszein-uralom megdöntésének előnyeiről - még ha katonai eszközökkel lehet, akkor is -, de minden alkalommal hozzátettem, ha ez sikerül, meg kell állni és hosszan gondolkodni a továbbiakról. Nos, a helyzet nem hagyott időt a hosszas gondolkodásra, ezt súlyosbította az amerikai adminisztráció türelmetlensége: demokratikus választásokat kell tartani minél hamarabb. Ennek szükséges előfeltétele volt a 2003 előtti iraki állami struktúrák teljes szétverése, ami haladék nélkül meg is történt még abban az évben. Samuel P. Huntington fejtette ki még 1989-ben, hogy a demokratikus átmenet szükséges és elégséges feltétele a közvetlen, titkos és méltányos, többpárti keretek között megtartott választás. Az így kialakuló demokrácia minősége kevésbé volt figyelmet érdemlő.

    Hasonló szempontok érvényesültek Irak esetében is. Ezt a brit és francia gyarmatosítók által létrehozott államot a huszadik század első felétől csak szélsőségesen kegyetlen módszerekkel sikerült egyben tartani. Az első Öböl-háborút követően Szaddamot az amerikaiak arab szövetségeseik kérésére nem távolították el a hatalomból. Az arabok azzal indokolták kérésüket, hogy Szaddam nélkül Irak széthullik. Mára az ország gyakorlatilag és részben jogilag is szentesítetten különálló, egymással vetélkedő, illetve háborúzó entitásokra esett szét, etnikai és vallási törésvonalak mentén. Az intervenció eredeti céljai közül (demokrácia, stabilitás, jólét és társadalmi béke) csak nagyon kevés valósult meg. Afganisztán más eset, itt a katonai erőt és az ország megszállását 2001 végén az Egyesült Államok önvédelmi joga alapozta meg, az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) jóváhagyásával. A tálib rendszer bukását követően a katonai jelenlét céljai hasonlók, mint Irakban, azaz ami jelenleg történik, az humanitárius intervenció és a demokratizálás elősegítése.

 

 

A koszovói bombázás indoklása

 

Koszovó ezektől eltérő képlet, az 1999-es intervenciót, azaz az akkori (kis) Jugoszlávia 78 napon át tartó bombázását emberi jogi és humanitárius megfontolások váltották ki. A provincia elszakadásáról és önálló államkénti elismeréséről nem volt szó, eredetileg a humanitárius intervenció - Clinton amerikai elnök megfogalmazása szerint - "szükséges és igazságos háború" volt.

    Tony Blair brit miniszterelnök témánk szempontjából kulcsfontosságú beszédben indokolta a koszovói humanitárius beavatkozás szükségességét Chicagóban 1999. áprilisában. A kifejtett gondolatok, s nem utolsósorban az időpont és a helyszín jelentősek, mert politikai következményekkel jártak. Vegyük előbb a helyszínt: a chicagói Gazdasági Klubban vagyunk, a hallgatóság nagyrészt befolyásos üzletemberekből áll. Az amerikai városban és környékén a brit cégek jelentős érdekeltségekkel rendelkeznek, ezért a beszéd jó része gazdasági témákról, elsősorban a globalizáció áldásos hatásairól szól. Az intervenció szükségességét Blair alapvetően a gazdaságilag globalizálódott új világrend játékszabályaiból vezeti le. Fő tétele: a nemzeti izolacionizmus nem járható út. Többek között ezeket mondta: "Ma mindanynyian internacionalisták vagyunk, ha tetszik, ha nem. (...) Az új évezred küszöbén új világban találjuk magunkat. Új szabályokra van szükség a nemzetközi együttműködésben és új eljárásokra nemzetközi intézményeink megszervezésében. (...) Manapság a kölcsönös függés sokkal inkább szükségszerű. Minden kormány téved, ha azt hiszi, egyedül is boldogul. Ha a piacoknak nem tetszik politikájuk, büntetnek." Ezek az elvek, emelte ki, a nemzetközi biztonságra is érvényesek, különösen az intervenció esetében, beleértve a katonai eszközök használatát. A konkrét példa Koszovó.

    Az időpont: 1999. április 24. A NATO kereken harminc napja bombázta Jugoszláviát. Washingtonban éppen zajlott az atlanti szövetség 50. évfordulóján tartott csúcstalálkozó (Magyarország március 12-én lett hivatalosan NATO-tag). A csúcson elfogadtak egy új stratégiai koncepciót, amely kilátásba helyezte az újabb katonai fellépéseket a "peremvidékeken", ha állami vagy nem állami szereplők veszélyeztetnék a tagállamok biztonságát. Az akkori nyugati vezetők közül mindenki érezte, hogy a folyamatban lévő bombázásokat, amelyek világszerte tiltakozásokat váltottak ki, részletesen és meggyőzően kell indokolni. Blair teljesítette a feladatot. Beszédében az intervenció kapcsán a következőket mondta: "El kell döntenünk, beavatkozunk-e és mikor. Úgy gondolom, öt szempontot kell szem előtt tartanunk. Először: biztosak vagyunk-e vállalt ügyünkben? A háború nem tökéletes eszköz a humanitárius problémák megoldására; de néha a katonai erő az egyetlen eszköz a diktátorokkal szemben. Másodszor: kimerítettünk-e minden diplomáciai eszközt? A békének minden esélyt meg kell adnunk, úgy, ahogyan Koszovó esetében tettük. Harmadszor: a helyzet gyakorlati értékelése alapján megvan-e az esély a katonai erő óvatos és kellő érzékkel végrehajtott alkalmazására? Negyedszer: felkészültünk-e hosszabb távra? A múltban túl sokat beszéltünk a kivonulási stratégiákról. Ám ha egyszer elköteleztük magunkat, nem távozhatunk, ha a harc véget ért; jobb a helyszínen maradni kisebb erőkkel, mint később újrakezdeni az egészet nagyobbakkal. Végül: nemzeti érdekeinket érinti-e a kialakult helyzet? A koszovói albánok tömeges elűzése felkeltette a világ figyelmét. A különbség az, hogy mindez Európa egyik lobbanékony részén történik."

    "Nem állítom - jegyezte meg a brit miniszterelnök -, hogy a fentiek teljesen bizonyos ellenőrzésként használhatóak", de felhívta a figyelmet, hogy "minden új szabály csak akkor lesz hatékony, ha rendelkezünk megreformált nemzetközi intézményekkel, amelyek révén alkalmazzuk azokat".

    Azóta is vitatják, hogyan egyeztethető össze a gazdasági globalizáció, a nemzeti érdek, a katonai beavatkozás és az emberi jogok durva és sorozatos megsértése. Tony Blair válaszul felállított egy tételt, amelyet a gyakorlat a múltban, s beszéde elhangzását követően is cáfol: "Államként fennmaradásunk nincs már veszélyben. Cselekedeiteinket jelenleg finomabb összhang vezérli a kölcsönös önérdek, az erkölcsi cél, és az általunk vallott értékek védelmében. Végül az értékek és az érdekek összetalálkoznak. (kiem. BG) Nemzetünk érdekében áll a szabadság, a jogállam, az emberi jogok és a nyílt társadalom értékeinek megalapozása és elterjesztése. Értékeink terjesztése biztonságosabbá teszi helyzetünket.

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2008 / 6   »   Demokratikus imperializmus - liberális intervenció
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911