Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2009 / 3   //    «    12    » 
KELL EGY JÓ SZÓ - egy Szent Ágoston-idézethez
Farkas Attila Márton
Nősek voltak
jegyzet 
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


 

„Egy családos embertől bármi kitelik.”

(Talleyrand)

 

Buddha, mikor megszületett a fia, szedte sátorfáját és kivonult az erdőbe, hogy meglelje a belső szabadságot. A család elhagyása, illetve fölcserélése az erdei remeteségre a régi Indiában ugyan bevett szokás volt, ám inkább az idősebb férfiak számára, akik már teljesítették kötelességeiket. Buddha ezt rúgta föl, s így akár a pánik jelének is tekinthetjük. Megijedt a felnőttkortól, a kötöttségtől. A buddhizmus végcélja a teljes és tökéletes szabadság elérése, a függőség megszüntetése – mindentől (még saját személyünktől is); s a korai buddhista szövegekben gyakorta ismétlődő formula, hogy a család börtön, szemétgödör, de az is árulkodó, hogy Buddha megvilágosodása a gyermekkori mezőn ücsörgés és gondtalan szemlélődés emlékének felidézésével kezdődik. Jellemző, hogy Nyugaton a buddhizmust épp a hippik fedezték föl maguknak.

Számos gondolkodó szerint a család autoritariánus kisközösség. Az archaikus családban a nő a férfi magántulajdona, a modern (polgári) monogám család esetében a férfi és nő inkább egymás tulajdonai. A jegygyűrű is szimbolikus bilincs. Az esetek többségében hamar elmúlik a másik iránti szerelem, majd a szexuális érdeklődés is, minden idegesítővé válik a másikban, s ilyenkor vesznek össze azon, hogy miként is kell kinyomni a fogkrémet a tubusból. Ahogyan Nietzsche mondta: egy házasság négy személyből áll, egy úrból, egy úrnőből, és két rabszolgából. Egy barátom ezt tömörebben és még frappánsabban fogalmazta meg egy borgőzös éjszakán: „1 + 1 az gettó”.

A hagyományos és népszerű fölfogás szerint a monogám családban a férfi képviseli az autoritást, ő uralkodik a családon, főleg a feleségen. Sokat hallunk ma is megerőszakolt és megvert asszonyokról, pedig a legtöbb esetben a férj éppúgy elnyomottnak érzi magát, mint a nő, vagy inkább: rabnak. A házassággal ugyanis véget ért ifjúsága és vele a szabadság – esetleg annak illúziója, aztán szép lassacskán előző élete maradványai is eltünedeznek. A feleség eltávolítja a férj barátait, mert azok, úgymond, „rossz útra viszik”. Vagy ha nem is viszik rossz útra, hát „a család az első”, így másra nemigen jut idő. (Az ilyesfajta asszonyi törekvés gyökerei vélhetőleg addig a korig nyúlnak vissza, amikor a nőstény mindent elkövetett, hogy magánál tartsa a hímet, hogy az megvédje és hozza neki a falatokat, minthogy őt lefoglalta a kölykök gondozása.)

A boldogtalan hím persze a maga módján lázadozik. Egy akár klasszikusnak is mondható életkép az oly gyakran bukolikusan idealizált paraszti világból: az asszony ura hazatántorog a kocsmából, előszedi a nagykést vagy kedvenc kisbaltáját és kergetni kezdi családját, melynek tagjai a szomszédnál, a fészerben, az istállóban, a disznóólban keresnek menedéket. A szelídebb szimplán berúg, hogy talicskán kell hazatolni, netán lova viszi haza, míg hortyog a szekéren. A szorítás óriási, mivel még a szerelem elmúlásáról se beszélhetünk, azt ugyanis a paraszti társadalomban általában a reménytelen és távoli (luxus)érzések közé sorolva a népdalok és népköltészet világába száműzték. A polgárosult, másképp szocializálódott, más kasztba tartozó férjek már a karrierbe menekülnek, vagy ők is inni kezdenek. Végül is mindegy, hogy valaki munkába vagy alkoholba menekül hazulról, az eredmény általában a szomatizálás, majd a valós szervi bajok megjelenése, az életerő kimerülése, végén a halál. Etológiai szempontból viszont úgy is fogalmazhatunk, megtette kötelességét, gyereket nemzett, egzisztenciát teremtett, várja őt a kaptárbeli herék sorsa. A férfiak korábban halnak, az özvegyek többsége asszony. A betegséggel egyébként még lehet élni, vagyis visszaélni, az még lehet fegyver a család ellen, remek zsaroló eszköz – persze, csak ha nem a nő a gyorsabb, és esik idejében ágynak.

A frusztráció egyik régi megszüntetési módja a szerelmi kaland. (A szerető már a kétségbeesés jele, és jobbára rossz megoldás, minthogy tartós párkapcsolat, és mint ilyen, sokban hasonlít a házassághoz.) A férfinak a szex jobban hiányzik, mint a nőnek, a legtöbb hím érzelem nélkül is folyton üzekedni akar. A különféle kultúrákban a poligámia jóval elterjedtebb, mint a poliandria. Másfelől a szex a szabadság egyik elemi kifejezője, ezért üldözi a frivolitást minden diktatúra, a szexuális szabadság pedig leginkább a változatosságban ölt testet. Ez se kulturális termék: inszeminátorok mesélték, hogy a bikától akkor lehet több spermát nyerni, ha izgatásképp a gépre (műtehénre) helyezett csábító tehénbőrt többször cserélik és lehetőleg különféle színűre.

Nos, a kultúra erre a problémára adott egyik válasza a kommuna, a szabad közösség, melyhez az tartozik, aki akar, s akit a közösség befogad. Az ilyen kísérleteknek se szeri, se száma, a jelenséget a világ szinte minden pontján és minden időben megtaláljuk. Mintha örök vágya lenne az embernek elmenekülni a felnőttkortól, és visszatérni a házasság, a család előtti időszakhoz. Teljesen mindegy, miféle ideológia áll a kezdeményezés mögött: kereszténység, pogány elemekkel elegy eretnek tanok, buddhizmus, utópista szocializmus, anarchokommunizmus, ezoterika, vagy mindezekből összetákolt és drogos élményekkel megtámogatott hippifilozófia. Az ideológia legföljebb annyiban fontos, miként viszonyul a közösség a szexualitáshoz – és itt érdekes módon nem találunk széles skálát, inkább két végletet: szabad szerelem vagy aszkézis, promiszkuitás vagy nemek szerinti elkülönülés. A kétféle kommunatípus közül az előbbi a kamaszkorba, az utóbbi a gyermekkorba való visszatérés szakrális (vagy kvázi-szakrális) intézményesülése.

A kommuna a világi (társadalmi) kötelmekkel együtt a tulajdont és vérségi kötelékeket is fölszámolni igyekszik. A gyerek maga választhatja meg azokat a felnőtteket, akikhez inkább vonzódik, akikhez bensőségesebb kapcsolat fűzi, és vica versa: a felnőtt sem föltétlenül saját gyermekeihez kötődik, inkább kiválasztja azokat, akiknek jelleme és/vagy intellektusa hozzá a legközelebbi. Vagyis a szeretet itt szabad választás formájában rögzülő kapcsolat, ami természetesen szoros összhangban van a birtoklási vágy kiiktatásának szándékával is. S mielőtt bárki fölháborodna az újbalos radikalizmus vagy a különféle szekták családellenességén, vajon mennyiben más polgári szemszögből, illetve az ún. „konzervatív értékek” szempontjából Jézus ama kijelentése, hogy „azért jöttem, hogy meghasonlást támasszak a férfi és az ő atyja, a lány és az ő anyja, a meny és az ő anyósa közt”, minthogy az Isten fiai „nem vérből, nem testnek kívánalmából, férfi gerjedelméből, hanem magától Istentől születtek”? És az elvet demonstrálva, mikor meglátogatta őt anyja és rokonsága, azokra mutatott, akikhez prédikált: „ezek az én anyám és atyámfiai”. De ő mondta azt is, hogy add el mindenedet és oszd szét a szegények közt.

A kommuna voltaképp az ősi törzsi társadalom sajátos reprodukálási kísérlete, vagy inkább: tudattalan, nosztalgikus emléke. Mindazok az ideológiák, amelyek alapján ilyen közösségeket hoztak létre a történet során, kivétel nélkül az egyenlőség mítoszaira építettek, ami az ősközösség emléke, nevezzék azt Aranykornak, Paradicsomnak, vagy bármi másnak. Ráadásul az őstársadalmak némely formációi az európai polgári morállal ellentétes erkölcsi rendet mutattak, amivel rögvest kivívták a gyarmatosítók ellenszenvét és agresszióját. Számos ilyen társadalomban élő népnél másfajta szexuális etikát találunk, és a családmodell is radikálisan eltérhet a miénktől. Ismeretesek olyan törzsek, ahol egy személynek több „anyja” is lehet, de olyan is, ahol a közösség minden idősebb nőtagja az egyén „anyja”. Ugyanígy a különféle ősi rokonsági rendszerekben az „apa”, a „nővér” és a „fivér” fogalmai is képlékenyek, átjárhatók, elvonatkoztathatók a tényleges vérségi kapcsolattól.

Vélhetőleg a családi kötelmektől irtózott Buddha, s nőkkel szembeni ellenérzésének is ez az oka. Még a női szerzetesség megalapítása elől is elzárkózott, és csak akkor engedett, amikor nevelőanyja is szerzetes akart lenni. Ekkor mondta az elhíresült megjegyzést, hogy ha nők nem léptek volna a rendbe, tana ezer évig tartaná magát eredeti formájában, de így csak ötszáz évig fog fennállni. Jóslata nagyjából beteljesedett, minthogy halála után kb. ötszáz évvel később szinte minden olyan vallási elem visszakerült a buddhizmusba, amit Buddha radikálisan megtagadott – persze kétséges, hogy ez a nők megjelenésével függött-e össze.

 

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2009 / 3   »   Nősek voltak
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911