Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2009 / 3   //    «    24    » 
KELL EGY JÓ SZÓ - egy Gary Snyder-idézethez
Kállay G. Katalin
Mérföldkő
jegyzet 
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


 

Gary Snyder írásának angol címe: „Re-Inhabitation”, amit nem igazán lehet egy szóval magyarra fordítani. Valami olyasmit jelent, mint „újra belakni a Földet”, újra felfedezni valamit, ami nagyon régi. A példa (amit Stewart Brandtól idéz és az emberi tudat mérföldköveként emleget) ilyen új nézőpontot jelöl: egészként láthatunk valamit, amit a megszokott dimenzióban mindig csak részleteiben érzékelhetünk, kívülről láthatunk valamit, amit csak belülről ismerünk.

A „mérföldkő” térben és időben is új szakaszt jelöl, ezért tartom jó szónak – talán még jobbnak, mint az eredeti „landmark”. Hiszen benne van a „föld” szó, ami a „land”-del ellentétben a bolygóra is vonatkozhat, és a „kő” – ami utalhat a Gary Snyder által oly sokszor emlegetett természet-közelségre is. Az interneten is megnézhető az a tévéinterjú, amelyben Snyder, a beat-nemzedék távol-keleti irodalom iránt rajongó költője saját haiku-verseinek egyikét olvassa és magyarázza: az embernek olyan a tücsökzene, mint a fának az emberhang, mint a kősziklának a lombzúgás... A kő tehát olyan komplex szimbólumnak tekinthető, amelyben összekapcsolódik élő és élettelen természet. Bár a „mérföld” szó „mér” eleme a Történeti Etimológiai Szótár szerint népetimológiai eredetű, (valójában a német „meile” átvétele, ami a latin „milia passuum” ’ezer lépés’-re vezethető vissza) mégis élőnek és relevánsnak érezzük a szóban a „mér” jelentést, a mérföldkő, amellett, hogy változást jelöl, mér is: felmér egy helyzetet, amit kedvünkre mérlegelhetünk.

Mi az, amit a Föld műholdról készített képe felmér? Azáltal, hogy egészként láttatja a bolygót, arra is kényszerít, hogy az égitest alakját és végességét belássuk. A végesség egyszerre nyugtathat és nyugtalaníthat bennünket. Megnyugvással tölt el a kerek egész látványa (hogy nem valami amorf, szétáradó, kezelhetetlen és megismerhetetlen anyaggal van dolgunk), a teljesség érzetét adhatja a geometriailag majdnem tökéletes (nem hiányos, nem hibás) gömbalak, ennyi tehát számunkra a világ, az életünk tere. Ugyanakkor nyugtalaníthat bennünket a messzeségből a bolygó kiszolgáltatottsága, sebezhetősége, a többi égitesthez képest jelentéktelen mérete – és a kérdés, hogy meddig lehet még élőhelyként tekinteni, hiszen nemcsak térben, időben is véges.

Mialatt olvastam az idézetet, felmerült bennem egy másik mérföldkő-lehetőség: mi lenne, ha valami különleges, eddig még fel nem talált jövőbeli műholdas felvételről képet készíthetnénk a saját földi életünkről is: megláthatnánk, milyen alakja van, és azt is, hogy véges? Az emberi tudatnak egy ilyen, képzelt mérföldköve arra kényszerítene bennünket, hogy a saját végességünkkel nézzünk szembe – gyakorlatilag a heideggeri „halál felé tartó lét” fogalmát kellene minduntalan átélnünk. Amíg nem látjuk kívülről, végesként ismert életterünk és élettartamunk is végtelennek tűnik. Amíg nem vonatkoztatjuk magunkra, kényelmesen elbeszélgethetünk akár a világ végéről, akár a halálról. De vajon a végesség-tudat megfoszt-e bennünket a végtelenség érzetétől? Hiszen éppen a végtelen világűrből készült a műholdas fénykép! Ahhoz, hogy felfogjuk végességünket, először a végtelent kell átélnünk: határainkat átlépve ébredhetünk rá arra, hogy léteznek határok. Emily Dickinson verse jut erről az eszembe, amely nyolc sorban egy erőteljes találkozást idéz a végessel és a végtelennel:

 

695

Ha szétválna a Tenger

És új Tengert mutatna –

És az is – újat – mind a három

Elférne gondolatba


Még több Tenger közé –

A Partjuk néptelen –

Leendő Tenger szélein –

Bennük – a Végtelen –

(G. István László fordítása)

 

A nyolcsoros versbe szorított végtelen-képzet nem idegen az emberi tudattól, vagyis a „véges”-be meglepő módon belefér a „végtelen”. De nem okoz-e éppen akkora, sőt esetleg még nagyobb meglepetést, ha a végtelen felől találkozunk a végessel? A bezártság, határaink érzékelése (ami rossz esetben pánikot kelt) jó esetben mindenképp a felelősségtudatunkat növeli, akár a Földről, akár a saját életünkről van szó.

Ahogyan az élő és élettelen természet közötti szakadékot Snyder haikuja be tudta lakni, talán költészet által újra és újra belakható a véges és a végtelen közötti áthidalhatatlan szakadék is.

A valódi mérföldkövet Gary Snyder nyomán a találkozás pontjára (vagy pillanatára) tenném: ahol és amikor egyszerre lehet átélni, hogy bezárul és kinyílik számunkra a világ.

 

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2009 / 3   »   Mérföldkő
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911