Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2009 / 4   //    «    9    » 
Baros Beatrix
A határon belül
novella 
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


Az arcél ívében, az arccsont vonalában látszott az őrület; hogy képes lenne átlépni azon a határon, ami az egészséges épelméjűséget az elmebajtól elválasztja. A valószínűtlenül keskeny orrnyeregben, meg ahogy időnként beharapta az ajkát, mint egy riadt kislány. És ugyan mi a legtisztább józanság, ha nem az, hogy valaki nem lépi át ezt a határt, de csak egy hajszál választja el tőle, kezében van a döntés, rajta múlik, hogy nem lépi át, nem sodródik át a vonalon. És pontosan tudja, mit választ, és mit nem vállal, milyen tartományba nem teszi be a lábát, amikor a határon belül marad.

Nem szép nő. Igazán sohasem volt, mára pedig már végképp nem az. Tudja, de nem fontos. Így helyes, ez is hozzá tartozik. Volt ebben a nyilvánosan viselt gyászban, a feltárt szomorúságban valami keresettség. Abban is, hogy a fotón – a képet egy magazin riportere készítette a lap következő számába – a fekete ruhához túl sok ezüstékszert viselt, nem volt sminkelve, az ajkát viszont égővörösre festette, elütött sápadtságától, a rövidlátóan hunyorgó és szintén festetlen szemtől. Vörös haját nem tűzte föl, egyenesen omlott a vállára – néha türelmetlenül odakapott, megsimította. Tudta, hogy a gyász nem lehet comme il faut; ha megmutatott és nyilvánossá tett, máris keresett – de éppen ebben a némiképp teátrális szomorúságban került legközelebb a gyászához. Már az is furcsa, hogy a komponista hajlandó az újságnak nyilatkozni vízbe fúlt szerelme haláláról. Mindig gondosan ügyelt, hogy ne lehessen közel férkőzni a magánéletéhez, és a közönség csak a munkájáról értesüljön. Néhány hónap elteltével mégis hajlandó volt interjút adni, sőt, fotó is készült róla. Nem hitte, hogy elbújhat a nyilvánosság elől, és legalább egyetlen nyilatkozat erejéig szerette volna, hogy közvetlenül ő beszéljen.

Több mint egy év telt el a férfi halála óta. Ez egyszerre volt húsz év és két óra. Az örökkévalóság és a még mindig felfoghatatlan hiány. Hol van az ő helye ebben a kráterben. Hiányzik-e egyáltalán? Nem, nem hiányzott. Nem a test közelsége, nem az illata, nem a mondatai, nem a hangja, nem a triviális szokásai, nem a gesztusai hiányoztak. Még csak nem is a jelenléte hiányától szenvedett. Hiányozhat, aki elutazik néhány napra, esetleg egy-két hétre, de visszavárjuk. Azóta egyetlen másodpercre, még álmában sem felejtette el, hogy nincs többé, mégis úgy járt-kelt, mintha a férfi bármelyik percben felbukkanhatna, akár az utcán, kilép egy fa mögül, esetleg becsöngethet a lakás ajtaján. Még kiverte a veríték, ha megpillantott valakit, aki hasonlított rá.

Amikor három évvel korábban megengedte magának, hogy beleszeressen a nála tizenkét évvel fiatalabb férfiba, pontosan tudta, hogy az őrülettel határosan fogja szeretni. Csak így lehetett. No, nem úgy, hogy korlátozza bármiben, hogy elveszi a szabadságát, de hogy mindenét odaadja majd. Így is lett. Minden történetét elmesélte, és a mondatok nem siklottak ki, nem az üres végtelenbe futottak, a történetek saját helyükre kerültek, súlyosakká váltak. Lelkének minden rejtett zugába beengedte, nem maradt a férfi előtt felderíthetetlen terület. Életveszélyesen kiszolgáltatta magát, nem maradt titka – nem lehetett másképp. Annak idején, amikor félt, nem arra számított, hogy majd a halál veszi el. Ha kívülről nézte, még nevetségesnek is találta, hogy pont vele történik ez. Melodramatikusnak, mint egy ócska filmben. Inkább attól tartott, a férfi elhagyja, megunja, fölényes lesz. Idővel azonban teljes biztonságban érezte magát, és hitt a férfi feltétel nélküli szeretetében.

Hajszálon múlt, hogy ő nem ment velük vitorlázni azon a szeptemberi délutánon. Úgy volt, hogy velük tart, de leült a csellója mellé, a tétova próbálkozásokból egyszerre dallam kerekedett, s amikor indulni kellett volna, nem tudott elszabadulni a hangszertől, kereste a felbukkant dallamban a harmóniát. A szinte matematikailag igazolható szimmetriát, amit minden szerzeményében megpróbált előállítani. Minél előbb lejegyezni a hangjegyeket, mielőtt a zene elillan, éppoly váratlanul, mint ahogy megkereste őt. Próbálta bebeszélni magának, hogy sorsszerű volt az otthon maradása – később arra a meggyőződésre jutott, hogy nincs is sors. Ha hinni tudott volna istenben, azt mondja, az ő akarata. De hit nélkül perlekedni sem volt kivel.

És most? Miért ezen a ködös, nyirkos november végi hajnalon sétált le a házától a tóhoz, amelybe a férfi egy barátjukkal együtt belefulladt? Kivel vagy mivel akar találkozni ott a stégen, a padon üldögélve? Hideg volt, a tekintet nem látott messzire az áthatolhatatlanul sűrű ködben. Miért érzi úgy, hogy ott, a tónál most valami történni fog, valamire választ kap, valami valahogy megoldódik? Teremtett lelket sem látott, mélyeket lélegzett a nedvességtől összetapadt falevélbuckákból áradó nyers illatból, a kora reggeli friss levegőből. Nem esett jól. Ez a tiszta levegő sem. Nem érdekelte, hogy néz ki. Ápolt maradt továbbra is, erre ügyelt, de ez volt minden. Vaskos, tömpe ujjain tövig vágta a körmöt, ne legyen gond vele, kézfején a bőr kisebesedésig száradt – mint egy földmunkás keze. Arcán a vonások élesebbek – erősen le is fogyott –, holott korábban inkább fáradtan puhának, elmosódottnak tűntek, negyven után különösen. Önironikusan elmosolyodott, amikor a ruháin észlelte, hogy kifogyott belőlük; így helyes, legalább ebben legyen azonos a fájdalmával.

Mire akar ott a padon ülve választ kapni, miről is kellene, miről is lehetne egyáltalán döntenie? Tragikomikus színjáték, ha öngyilkos lesz, bár

nem ragaszkodott az életéhez. Talán mégis megteszi. Vagy nem. Vagy máshol, máskor.

A vízből lassan felszálló párát nézte – elhatározhatná, hogy megőrül. Lerázhatná magáról a szabályokat, hátat fordíthatna az előírt formáknak. Nem sok kellene hozzá, és talán megszabadulna ettől a bezártságtól. Illetve attól éppen hogy nem. Attól szabadulna meg, hogy még akarjon valamit. Egy másik embert. Mert hogyan élhet úgy, hogy akit akar, nincs többé, mást meg nem akar? Akkor minek az egész? A téboly határát átlépve nyilván más szabályok vonatkoznak az emberre, az akarás iránya és mibenléte is más lesz. Vagy megszűnik. De az önuralma továbbra is hibátlanul működött. Még itt a jó levegőn is megfájdult a feje, mint az utóbbi időben olyan gyakran.

Úgy nézte a vizet, olyan feszülten, mintha onnan jönne válasz, vagy mintha a halott férfi üzenhetne. De nem hívta semmi, a tó inkább taszította, mint vonzotta.

Sokáig ült így, közben kivilágosodott, néhány ember tűnt fel kutyával a tóparton. A csellója jutott eszébe, amihez régen szeretettel nyúlt, végighúzta rajta a kezét, még rá is mosolygott, mint egy élőlényre. A hangszer ellenséggé vált, nyomasztotta a tudat, hogy létezik, játszania kellene; ez a munkája. Legalábbis ez volt. Újabban a cselló zsarnokoskodott, még akkor is, ha mással foglalkozott. Néha leült, lába közé állította, végighúzta rajta néhányszor a vonót, megpróbált valami egészen egyszerűt, de a dallamban nem volt élet. Úgy játszott, mint egy tízéves, aki ismerkedik a hangszerrel. Még annál is rosszabbul. Mintha valaki sikítana vagy üveget törnének. Elveszett a tudása. Nyilván visszavonhatatlanul. Meddig tarthat ez? Mennyi ideig nem tud dolgozni? Megélhetési gondok nem fenyegették, a jogdíjak is elegendőek.

Felállt, mert fázott. Erőszakoltan lassú, egyenletes léptekkel indult haza. Tudta, hogy ki fogja bírni. A csellót akár fel is gyújthatná, meglehet, nem fog többé énekelni, zenét sem szerez – de kibírja. Akkor meg miért nem teszi meg? Közben mégis nyugodtabb lett. Ha élőhalottként is, de végigcsinálja. A vegytiszta céltalanságot is.

Nem lehet olyan hideg, gondolta, hogy attól vacogjon. A kifosztottságot kaptam tőled, mondta, ez legalább pontos. Azt.

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2009 / 4   »   A határon belül
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911