Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2009 / 6   //    «    4    » 
Reményi Tibor
Vak ember, gyerekkel
próza(részlet)
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


A Gyöngyösi útnál szálltak ki a metróból. Addig észre sem vettem őket, a negyven-negyvenöt éves férfit és a nyolc-tíz éves kisfiút, csak ahogy kiszálltak a kocsiból, és magabiztos léptekkel elindultak a kijárat felé. A férfi bal kezében fehér bot, jobb kezével a fiú bal kezét fogta – a metró viszonylag sokáig vesztegelt az állomáson, így még azt is láttam, mikor a feljárati lépcsőhöz értek. Eltűntek. Nem siettem, nem vártak sehol időre, nyugodtan kiugorhattam volna a szerelvényből, utánuk eredek, meglesem őket, figyelem útjukat – de mire észbe kaptam, már az Árpád hídnál jártunk.

A férfi valódi vaknak látszott, nem csak gyengén látónak, s főként nem szimulánsnak. Járása, fejtartása – mindkettőjük megjelenése a „valódiságot” sugallta. Nem kéregetni vagy bérkoldulni indultak valamelyik sarokra vagy aluljáróba. Valamit együtt elintéztek, és mentek haza. Bár ki tudja. És mit tudok meg, ha leszállok, és utánuk megyek? Hogy melyik utcán fordulnak be? Hogy vásárolnak-e még az ABC-ben? Találkoznak-e valakivel? Ha elég közel merészkedem hozzájuk, és meghallom, mit beszélnek – már ha egyáltalán mondanak valamit –, okosabb lennék?

Mindenesetre napok, hetek teltek el, és mindegyre rájuk gondoltam. Olykor elképzeltem, hogy többször végigutazom a vonalat Újpest városkaputól az Árpád hídig, és összeakadok velük újra. De nem tettem, csak egyre többet gondoltam rájuk, és magamban szőttem-bogoztam tovább, amit láttam.

Mit láttam? Közönséges metróbeli képet. Két embert a tengernyi utazó-járókelő között. Nem volt kétséges, hogy a vak ember és a gyerek valami különös békességet, biztonságot, már-már derűt sugárzott – az ilyesmit az optikai észlelés mellett számtalan apróság jelezheti, és nemcsak emberekből, de állatokból, növényekből, a földből, kövekből, környezetünk bármilyen darabkájából-részletéből eredhet.

Vajon azért fogott meg különös erővel a kép, mert annyi nyugtalanság és kérdés feszült bennem? A betegség árnyéka, az öregedés egyre súlyosbodó terhei, aggodalmak és aprócska remények kergették egymást agyamban-lelkemben. A munka öröme – nekem volt ilyen – fakult, és a kérdés elháríthatatlanul nyomult felém: meddig van még szükség rám? Elkopik tudásom, a fiatal kollégákat nem a világ működése érdekli, még a fizikai világé sem, nem tartanak igényt a felhalmozott tapasztalatra, a minél több jövedelem mindennél fontosabb számukra. Nem emberekre – rám!? – figyelnek, mert céljaikat az információs sztrádán történő versenyfutással (ámokfutással?) vélik elérhetőnek. Dehát szeretem fiatal kollégáimat, sokat tanulok tőlük, és olykor-olykor felfedezem bennük a szellemi kíváncsiságot is. Azt hiszem, efféle kavargott bennem akkor is – a vak ember és a gyerek, ketten együtt, úgy hatottak rám, mint egy látomás.

Igaz, ritkán vagy talán még soha nem láttam vak embert és gyereket együtt az utcán. A vakok többnyire egyedül járnak. Legfeljebb kutyával.

A Vakok Intézete környékén, a Városliget felé néha feltűnnek párok, kettőzött magabiztossággal trolira szállnak vagy sétálnak az Ajtósi Dürer soron. A vakok viselkedéséről és képességeiről még kora gyerekkoromból vannak meghatározó emlékeim. C. belvárosának egyik terén a legtekintélyesebb újságos bódét – sötétszürke bádogszínű volt, és nem is kicsi – egy vak bácsi bérelte (vagy kapta a várostól örökös használatra). Még a nevére is emlékszem: Madurkai bácsi volt. A felnőtteknek nem is annyira bácsi, hiszen 50 évesnél nem lehetett több, de nekem, négyévesen, nagyon is bácsi. Mindig tőle vettük az újságot, nagyapám ezt parancsba adta a családnak. Elámultam, hogyan ismerheti minden vevőjét és minden újságját – a Kis Újságot, Szabad Földet, Magyar Nemzetet, Világosságot, a Szabad Szájat és Ludas Matyit, a helyi lapot meg az összes képes újságot és ami sajtótermék akkoriban létezett, mindet! Tévedés nélkül választotta ki a kért lapot, megszámolta a kapott aprópénzt, és ha kellett, fillérre pontosan adott vissza. Hallottam, hogy a vakoknak különösen kifinomult a tapintásuk, de ha nincs Madurkai bácsi, valószínűleg így soha nem hiszem el. Amikor este bezárta a standot, felesége vagy felnőtt lánya jött érte, és együtt mentek haza. Azután nem is akadt dolgom vakokkal, legfeljebb ha alkalomadtán átkísértem őket a zebrán.

Azaz mégsem! A kilencvenes évek közepén a Niagara-vízesésnél találkoztam egy vak férfival, aki szintén eljött „megnézni” a természeti csodát. Talán már Buffalóban, a repülőtéren láttam, vagy csak Niagara Falls-ban, a látogatókat szállító buszon? Mindenesetre mellém keveredett, és beszélgetésbe elegyedtünk. Egy asztalnál ebédeltünk, és ő mesélt. Elmondta, azért járja a világot, hogy minél több tájat, várost, műemléket „lásson”, sokféle emberrel találkozzon, és a vakság nem akadályozza ebben. Keresi a szépséget, és meg is találja. Elámulva hallgattam, de amikor magunkra öltöttük a vízhatlan, csuklyás műanyag köpenyeket, és beszálltunk a motorcsónakba, ami közvetlenül a zuhatag alá vitt, és láttam a sűrűn hulló vízpermettel szembe fordított arcát, elhittem, hogy teljes neki az élmény, hogy valamiképp látja, amit mi, sőt, talán színesebben, mélyebb tartományokban érzékeli a csodát. Egyedül járta a világot, félelem nélkül, biztonságérzettel utazott Afrikától Ausztráliáig, és persze szerte Amerikában. Azt mondta, rengeteg barátja van mindenütt. Nyilván eltökélten is bízott a szépség és együttérzés hatalmában.

És most, mint sűrített üzenet, a Váci út metró-árkában megjelent ez a vak férfi, gyerekkel! Meg kell fejtenem az üzenetet, vagy mint egy tömörített fájlt, ki kell csomagolnom. Ki tudom-e?

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2009 / 6   »   Vak ember, gyerekkel
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911