Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2009 / 6   //    «    14    » 
KELL EGY JÓ SZÓ - egy Franz Kafka-idézethez
Kállay Géza
Féktelen, tomboló felfuvalkodottság
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


Senki sem mentheti meg magát, mert a rossznál van még rosszabb – ez Franz Kafka ítélete, amely éppoly véglegesnek és megmásíthatatlannak tűnik, mint a szirének hallgatása. Kafka azt mondja: még senki sem menekült meg a szirének csábító, romlásba döntő énekétől, de ha ez – szoros kivételként – elő is fordulna (s ezzel egyben kimerítettük a csoda lehetőségét), hallgatásuk elől biztosan nem találunk menedéket. Mégis, hangzik az írói-költői látlelet, életünket abban az iszonyú csalásban éljük le, hogy nem hat ránk, ha a szirének elhallgatnak; azzal a hazugsággal áltatjuk magunkat, hogy nem halljuk hallgatásukat. Egy pillanatra az emberi lét fundamentumaként azonosíttatik „féktelen, tomboló felfuvalkodottságunk”. Shakespeare Macbethje úgy mondaná: életünk „egy félkegyelmű // Meséje, zengő tombolás”, egy „szegény ripacs” színpadra lépése, „aki egy óra hosszat // Dúl-fúl, és elnémul” — de csak a halálban némul el. A „féktelen, tomboló felfuvalkodottság”, a „zengő tombolás”, „dúlás-fúlás”, a magunk lármája Kafka és Shakespeare szerint azt a hazugságot igyekszik palástolni, amivel a csalásról próbálunk elfelejtkezni.

Kafka saját, némaságról szóló szavait a költői-írói szöveg ereje révén rendíthetetlen metafizikai bizonyosság hatja át. Hiteles, mert nem próbál alkut kötni, nem vinnyog kegyelemért, hanem méltóságteljes retorikával feltár, megmutat, megállapít. Talán nem fogadja el a helyzetet, de a felismerés mellett elismer; nem sugall sztoikus belenyugvást, de lázadásra sem szólít fel; a nem lehet, úgysem, végleg, hiába: nem minden mindegy, de nem is rajta!; semmiképpen sem cinikus kár a gőzért, azonban akcióprogramot sem hirdet. Nincs mód, hogy azzal áltasson: lepereg rólunk, de a féktelen, tomboló felfuvalkodottságot mélyen szégyelli, a hazugságot, csalást megvallja, nem rejtegeti, azonban mégis elviseli a létezés fájdalmát és nyomorúságát, miközben azt semmivel sem próbálja kisebbíteni, de melodramatikusan eltúlozni sem.

A lét határát a kivédhetetlen határon-létben jelöli meg, a maga csupaszságában, pusztaságában — szikáran, józanul, fegyelmezetten.

Az, ami csábít, amire vágyunk, de hallgat: valóban iszonyatos. Ha merjük: tapasztaljuk. Az „elviselhetetlen” melléknévvel azért csínján kell bánnunk, mert a szirének hallgatásának már régen el kellett volna viselnie bennünket, mint szakadt ruhát, mégis itt vagyunk. A hallgatás nem azonos a csenddel és a némasággal. A hallgatás közömbösen, érzéketlenül odalökhet egy-két szót, ám ez megint rosszabb a rossznál, mert valójában még mindig hallgat: hallgat arról, amiről hallani szeretnénk; elhallgatja, amit elhallgatnánk napestig. A csend, bár féktelen, tomboló lármánkkal ezt is megzavarjuk, vágyott, termékeny pillanat lehet. A némaságot megbocsáthatjuk, nemcsak mert vannak, akik némán születnek, hanem mert a némaságban erő rejlik, erő arra, hogy épp a lármával hagyjunk fel, mi is elnémuljunk, hogy csodálatunkat, alázatunkat fejezzük ki. A hallgatásban ott rejtőzik, hogy a szirén kimondhatná, elmondhatná, megmondhatná, sőt: lemondhatná, felmondhatná, bemondhatná, visszamondhatná, de hiába várjuk, hogy megszólaljon, hogy énekre nyissa száját – gyakran egyetlen szóért fohászkodunk, mert egyetlen szó is elég lenne, csak az a szó legyen. De a szirén nem beszél, nem fakad dalra, talán nemtörődömségből, feledékenységből, értetlenségből, hanyagságból, esetleg gonoszságból: „csak azért se”.

Kent értelmezésében Cordelia hallgatása a Lear királyban nem a szirének kegyetlen hallgatása, hanem némaság, ami nem zárja ki – Vörösmarty fordításában – a „halk szózatot” (az eredetiben: low sounds, szó szerint: ’mély, alacsony hangok’). A „halk szózat”-tal, a mélyről feltörő szavakkal nemcsak a handabandázó „hízelkedés”, hanem – Szabó Lőrinc értelmezésében – „a kongó üresség”, Vörösmarty eredeti megoldása szerint a „pusztaság” áll szemben: „S nem is mind léha szív, kinek halk szózatát // A puszta pandal vissza nem veri” – így védi Kent Cordeliát Lear előtt Goneril és Regan hiperbolikus szeretetódái után. A pandal, vagy „padmaly”: tájszó, ami nemcsak az ironikusan „visszhangzó” alliteráció miatt telitalálat, hanem mert az ismertebb ’mennyezet’ értelme mellett jelent ’meredek part aljában víz által kivájt üreg’-et, sőt, jelenti a ’sírgödör aljába ásott üreg’-et is, amelybe a koporsót betolják, hogy a lezuhanó föld be ne nyomja a fedelet. A Lear-fordítók közül Vörösmarty az egyetlen, aki Shakespeare roppant bonyolult eredeti metaforájában („Nor are those empty-hearted whose low sounds // Reverb no hollowness”) meglátja a halál, a sírgödör, a pusztulás, sőt, a Semmi képét, melyet kedvenc szavával, a „pusztá”-val ad vissza.

Lear, mint Shakespeare tragikus hősei általában, inkább elhisz egy kisebb, de hamis rosszat (hogy Cordelia nem szereti), mintsem hogy szembenézzen a valódi és sokkal nagyobb rosszal (hogy ő, Lear képtelen igazán szeretni), ezért a hallgatás odavetett szavaiként értelmezi a némaság halk szózatát. Mert az ő szirénje Cordelia, és hallgatásába nem tud beletörődni, s ha van, aki a Cordelia-teremtette csöndet féktelen, tomboló felfuvalkodottsággal tölti ki, az Lear. A némaság, a hallgatás, a csend értelmezésének nehézségei a nyelv működésének általános válságát talán a legtisztább, legerőteljesebb formában jelenítik meg: a kimondatlan szó, az elénekeletlen ének mögött éppúgy lehet a Minden, mint a Semmi.

Minden kedves szerzőm ismeri a némaság jelentőségét. Például Wittgenstein Tractatusának utolsó, legjobban ismert mondata így hangzik: „Amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell”, s a mű természetesen elhallgat, mert a legértékesebbet, a legfontosabbat ember úgysem tudja emberi nyelven kifejezni: csak beszennyezné valami értelmetlen halandzsával, „mellébeszélne-találna”, Wittgenstein szavaival egy kalitka falának rohanna, újra meg újra, ahol a fejet csak betörni lehet. Frank Ramsey, a Tractatus első értelmezője ezekkel a szavakkal zárja recenzióját: „és amit nem lehet elmondani, azt nem lehet elfütyülni sem”. Hugo von Hofmannsthal az angol reneszánsz hős, Lord Chandos álcáját öltve magára így ír barátjának, Francis Baconnek, azt magyarázva, miért nem ír könyvet többé:

 

Először lassanként lehetetlenné vált számomra, hogy valamely magasabb vagy általánosabb témáról ejtsek szót [...] Megmagyarázhatatlan tartózkodást éreztem, hogy olyan szavakat kimondjak, mint „szellem”, „lélek” vagy „test” [...] az elvont kifejezések, melyekre a beszédnek az ítéletek megalkotásához természetesen szüksége van, úgy estek szét a szájamban, mint a korhadt gomba. Egyszer megtörtént velem, hogy amikor négyéves kislányom, Katharina Pompilia egy gyermeki hazugságát le akartam leplezni, és rá akartam vezetni az igazmondásra, a tudatomba toluló szavak hirtelen kétes színezetet öltöttek, elvesztették határaikat és átfolytak egymásba úgy, hogy a mondatot, amit elkezdtem, hadarva be kellett fejeznem. [...] A szavak egymástól elszakadva úsztak körülöttem; szemekké kocsonyásodtak, melyek engem néztek és nekem is néznem kellett őket, örvények, melyekbe szédülök alátekinteni, feltartóztathatatlanul forognak, az ürességbe rántják az embert. [...] határozottan érzem, hogy életem elkövetkezendő éveiben sem fogok angol vagy latin könyveket írni. [...] a nyelv, amelyen nemcsak írnom, hanem gondolkodnom is adatott, nem a latin vagy az angol, és nem az olasz vagy a spanyol, hanem egy olyan nyelv, amelynek egyetlen szavát sem ismerem, egy olyan nyelv, amelyen a néma dolgok szólnak hozzám, és amelyen talán a sírba szállva ismeretlen bírám előtt felelni fogok életemért.

 

Zoszima sztarec némán borul le a nagy hangon bohóckodó Dmitrij előtt Dosztojevszkij Karamazovokjában, és folytathatnám. Tudom, hogy Macbethnek, Kentnek, Cordeliának, Zoszimának, Wittgensteinnek, Hofmannsthalnak és Kafkának van igaza, és hogy Learnek nincs. Tudom, hogy Lear elvakult, önszerető, szentimentális, túlzó tombolása idézi elő a tragédiát. De Macbeth – persze ő is a tragikus tapasztalatból – „zengő” tombolásról beszél. Lear tomboló toporzékolása gyönyörűen zeng. Iszonyú hybris, szörnyű lázadás, de Lear szavai – a viharban, a pusztaságban, a fenyéren, a „puszta légben” – a menny boltozatát, a pokol kapuit ostromolják, az egész világegyetem tengelyét akarják megragadni és kifordítani. Ahogy másutt Franz Kafka is, Lear a szirének hallgatását annak emberre tett hatása felől próbálja megérteni, s ezt a hatást nagyítja fel, túlozza el, fokozza addig, hogy beleszakad a torka – fájdalomban, üvöltésben, zokogásban, élete végéig tartó rettenetes tiltakozásban. Tudja, hogy nincs igaza, tudja, hogy szörnyű lesz a büntetése, mégsem adja fel újabb és újabb támadásait a kozmosz jól ismert, kérlelhetetlen metafizikai törvényei ellen. Tudja, hogy elmondhatatlan, kifejezhetetlen, elénekelhetetlen, sőt, elfütyülhetetlen, mégis igyekszik kimondani, megformálni, szavakba önteni, mert szavak, mondatok, formák nélkül hol keresse a jelentést, az értelmet? És hogy mindennek ne lenne értelme és jelentése, azt utasítja el a leghatározottabban, a legnagyobb haraggal.

Emberi sors a szirének hallgatásának néma, méltóságteljes elviselése. De emberi sors – a maga tragikus tévedéseiben, ostoba felfuvalkodottságában – a féktelen tombolás is.

Kinek-kinek a maga sorsa.

 

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2009 / 6   »   Féktelen, tomboló felfuvalkodottság
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911