Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2009 / 9   //    «    19    » 
Varga Zoltán Zsolt
Nyugatra
próza(részlet)
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


Az edinburghi pályaudvar várótermében bámultam a nyüzsgő tömeget a katedrálüvegen át reflektorozó napsütésben, és hallgattam a hazai híreket, melyeket feleségem a londoni Szent Pál székesegyház mögött megbúvó magyar könyvesboltban ingyen osztogatott emigráns napilapból olvasott fel. Alig ismertem az országra, ahonnét négy napja, életünkben először elindultunk nyugatra, mert „pártunk és kormányunk” helyett „rezsim”, „főtitkár elvtárs” helyett „moszkovita hóhér”, „dolgozó népünk” helyett „nemzet” állt az újságban.

Kialvatlanok és éhesek voltunk, kevéske pénzünkből csak szűkösen futotta ételre, szállásra, többnyire a vonaton aludtunk; inter-rail könyvecskénkbe azt a célállomást írtuk be, amit akartunk Európán belül. Az első éjjel London és Liverpool között ingáztunk, mert túl gyorsan értünk egyik helyről a másikra. Az angolok mellett nem volt könnyű aludni, meglehetősen hangos, vidám népség vett körül, akik pár palack sör nélkül nem viselik el az utazás viszontagságait. Enni is zömmel a vonaton ettünk, az utastársak által ott hagyott, ki se bontott háromszögletű szendvicseken éltünk.

Edinburghi napunk előtt már nem bírtuk az álmatlanságot, és egy igazi skót kastélyban, youth hostelben szálltunk meg, valahol a felföld kontinensre néző oldalán. Feleségem a női szárnyban, én a férfiak között aludtam egy húszegynéhány ágyas hálóteremben. Japán, spanyol, olasz, francia és főleg német szuszogást, hortyogást hallgatva zuhantam mély álomba, de ez az egy éjszaka kevés volt a regenerálódáshoz.

Nem hiszem, hogy feleségem olyan hangosan olvasott a váróteremben; bizonyára messziről lerítt rólunk kelet-európaiságunk, mert egyszer csak rátette valaki vállamra a kezét, és erős jászsági akcentussal ránk köszönt: magyarul. Ötvenes évei közepén járó, hajdan égő vörös hajú, akkor már szinte teljesen ősz, szakállas férfit láttam, de csak egy pillanatra néztem az arcába – amint észleltem, hogy olyan üvegszeme van, mint Peter Falknak, elkaptam a tekintetem. Nemcsak a szeme, a tartása, sőt, az öltözködése is Colombóra emlékeztetett, bár nem ballont, hanem gyűrött, impregnált kabátot, és nem széttaposott városi cipőt, hanem túrabakancsot viselt. Fél fejjel magasabb felesége szikár, szemüveges, ősz asszony, elfogódottan ácsorgott mellette, ugyanolyan kabátban és bakancsban. Üdvözölt bennünket, de olyan erős skót kiejtéssel, hogy egy kukkot sem értettem.

András – a felesége is így szólította – meghívott bennünket almás pitére. Amíg a málháinkat felvettük és elballagtunk az állomás büféjébe, elmondta, hogy harminc év után látogatott először haza, feleségének akarta megmutatni a földet, ahol A walesi bárdok, az asszony kedvenc, magyarul is megtanult verse íródott. Épp visszatérőben voltak észak-skóciai otthonukba.

A férfi annyira belejött anyanyelvének gyakorlásába, hogy először a pitét is magyarul kérte a pultos lánytól. Igyekeztünk leplezni, mennyire éhesek vagyunk: lassan, megfontoltan csipegettük a magyar almás pitéhez cseppet sem hasonló süteményt. Amikor a házaspár megtudta, hogy nincs stabil útitervünk, meghívtak magukhoz. Pár perc gondolkodás után igent mondtunk, könyvecskénkben áthúztuk Londont, és beírtuk Garve-t, Invernessen keresztül. András a pár órás vonatúton mesélt öt gyerekükről és otthonukról, amely olyan aprócska földnyelven feküdt, amin nincs műút, így a legegyszerűbb bevásárláshoz is motorcsónakba vagy kajakba kell ülniük. Ekkor figyeltem fel a férfi jellegzetes szófordulatára – majd minden mondatát így fejezte be: „igáz-é?”

L.-ék a félsziget néhány tucat családjának gyerekeit tanították egyetlen, összevont osztályban, emellett nagy gazdaságuk volt, tehenekkel, juhokkal, és főként krumplit termesztettek. A garve-i állomáson István, a legidősebb fiú és egyetlen lányuk, Judy várta szüleit. Találkozásuk magyar mércével hűvös volt, semmi ölelés, semmi csók, de azért láttuk, hogy minden rendben van szülők és gyerekek között. Rövid bemutatásunk után máris egy ütött-kopott mikrobuszban találtuk magunkat. A skót-magyar család élénk beszélgetésbe kezdett. Szegényes angoltudásommal is megértettem, hogy a magyarországi út egyelőre nem került szóba, a szülőket a gazdaság kérdései izgatták.

Talán egy órát zötykölődhettünk a mikrobuszban; élveztük a kilátást az egymást érő öblökre, néztük a borzolódó vizet, a halászhajók laza flottáit, a juhok pettyezte dombok közt megbúvó vakolatlan kőházakat, a parti sziklák felett a felhők bonyolult szövevényét. Aztán megérkeztünk a félsziget lakóinak garázssorához, István beparkolta az autót, és beültünk egy öblös motorcsónakba. Sós permet lepte be arcunkat, sós íz gyűlt a szánkba, amíg keresztülhasítottuk az öblöt a Birtokhoz.

A többi gyerek, József, Frank és Jack a fából ácsolt kicsinyke mólon várakozott. Ahány gyerek, annyi karakter, ezt azonnal felmértem és összeraktam a szülőktől kapott ismeretekkel. István volt a legjobb vágású a fiúk között, és az egyetlen, aki nem tanult tovább. Hajót bérelt és rákot halászott a nyílt tengeren. József darabosan mozgott, széles, vörös, szeplős ábrázatán őszinte mosollyal üdvözölt bennünk. Agrártudományi egyetemre járt, a burgonya volt a szakterülete. Frank látszott a legvagányabb fiúnak, haja a vállát súrolta, és „jonhlennon-szemüveget” hordott. Hegedűkészítőnek tanult. A félszigeten élt egy mester, aki az összes ott élő gyereknek tartott kötelező foglalkozásokat, de tudtommal Frank volt az egyetlen, aki folytatta a szakmát. Jacket, a legkisebb fiút, Judy ikertestvérét nem a hangszer alakja, tapintása, hanem a hangja nyűgözte le. Az öreg mester nemcsak készítette a hegedűt, de kitűnően játszott is rajta, ő adta az első leckéket Jacknek. Judy inkább Frankra hasonlított, mint az ikertestvérére, még szemüveget is viselt, óvónőnek tanult. Apja és bátyjai a tenyerükön hordozták az egy szem lányt.

Felkaptattunk a házhoz. Amennyire praktikusan, esztétikai szempontokat figyelmen kívül hagyva öltözködött a házaspár, úgy építkezett. Az amúgy is egyszerű, lapos tetejű, nagyablakos főépülethez ötletszerűen ragasztottak toldalékokat, ahogy nőtt a család. A házat belülről alaposan lelakták, a padlók megkoptak, a falakról pergett a festék. A szedett-vedett berendezést különböző stílusú bútordarabokból passzították össze, minden terv híján, mégis az volt a benyomásunk, hogy barátságos, meleg otthonba léptünk.

A gyerekek vacsorával vártak. A hatalmas, egyedileg készített ebédlőasztalon könnyen elfért plusz két teríték; a család tagja volt a Servas környezetvédő civil szervezetnek, melynek aktivistái világszerte ingyen nyújtanak szállást egymásnak. L.-ék asztalát a gyakori vendégjáráshoz méretezték. (Két évig még a szocialista Magyarországon is működhetett ez a szervezet, amíg az egyre lassúbb észjárású pártvezetés számára is nyilvánvalóvá vált, hogy „zöld” és nem baloldali mozgalomról van szó.) A vendégkönyvben meglepetten vettem észre volt katonatársam nevét a mindössze tucatnyi magyar vendég között. Zöldséges ráklevest ettünk. Ez az éttermekben csillagászati áron kapható étel L.-éknél mindennapos volt. A halkereskedők ujjnyi acélgyűrűvel tesztelték a rákhalászok áruját, ami átpotyogott rajta, az otthoni fazekakban kötött ki.

Hamarosan megszoktam András szemének látványát, már úgy is rá tudtam pillantani, hogy ne rögtön a megvakult szemre fókuszáljak. Ép szemében mindig huncut fény csillogott, az egész család alaphangulatát az ő ironikus-önironikus lénye határozta meg. Amint asztalhoz ültünk, gyerekei a kezébe nyomtak egy számára félretett helyi napilapot, rábökve egy aprócska hírre. Még ma is a fülemben cseng az a harsány hahota, amely Andrásból tört fel. Miután nagy nehezen lecsillapodott, átnyújtotta nekem az újságot. Magányos halászról szólt a cikk, aki alsónemű nélkül próbálta meg felvenni gumioverálját, ám a cipzár becsípte „a certain piece of his anatomy”-t. András – cserébe ezért a mulatságért – elmesélte, mókás grimaszokkal eljátszotta, hogyan lepte meg az edinburgh-i pályaudvar büféjének eladónőjét a magyar nyelvű rendeléssel. Percekig röhögtünk.

Az egész vacsora ilyen vidám hangulatban folyt. András, kihasználva, hogy ő az egyetlen, aki mindkét nyelvet magas szinten birtokolja, szándékosan félrefordította beszélgetéseinket, elsősorban a legkíváncsibb Judy rovására. Lánya többször is felpattant, és gyengéden elnáspángolta. Hamar lefeküdtünk, de mi még sokáig nem tudtunk elaludni gyomrunk szokatlan feszülésétől és az elmúlt nap izgalmaitól.

Két napot töltöttünk a családnál, mai eszünkkel végig ott maradtunk volna ahelyett, hogy űzött vadként végigrohanjunk Franciaországon, mint ahogy tettük. De hát fiatalok voltunk, a minőséget még mennyiségben mértük. A két nap alatt alig hagytuk el a birtokot, mindössze a földnyelv csúcsáig sétáltunk néhányszor. Kavicsos ösvényen lépkedtünk, s ha néha letértünk az útról, szinte csörgött lábunk alatt a talaj, hiába volt mindennapos az eső; fű helyett tüskés folyondárok teremtek mohos, gömbölyűre kopott kőcsoportok között. Hatalmas földdarabok tartottak el néhány birkát. A félsziget végéről elláthattunk az ír partokig, és láttuk a ferryt, a kompot is. Amikor először hallottam ezt a nevet, azt hittem – a skót család örömére –, hogy egyik magyar barátjukról, Feriről van szó, ő jár nap mint nap Írország és Skócia között.

Feleségemmel feloldódtunk a család mindennapi életében, ő segédkezett a fejésnél, vajjá köpülte a lefölözött tejszínt, gyúrta a cipókat Tracyvel és Judyval, én meg a fiúkkal folytattam az itteniek élethosszig tartó programját, a „fencing”-et, a kerítésépítést. A vékonyka talajréteg alatt minduntalan bazaltba ütköztünk, abba kellett belevájnunk akkora lyukakat, hogy az oszlopok megálljanak és megtartsák a feszített drótokat. Ha egy nap négy métert haladtunk, az már tisztes eredménynek számított.

Esténként a konyhában ültünk és gyertyafénynél beszélgettünk, mert a szélkerék, amely a telek legmagasabb pontján kelepelt, nem nyújtott annyi áramot, hogy korlátlanul lehessen használni. A konyha egyik falát elfoglalta egy AGA kályha, az itteniek legnagyobb kincse. Ez az ipari méretű, méregdrága alkotmány, amely leginkább Némó kapitány tengeralattjárójának műszerfalára emlékeztetett, egyszerre volt kazán és többfunkciós tűzhely, benne külön kenyérsütő kemencével.

A harmadik nap reggelén azzal a reménnyel váltunk el egymástól, hogy találkozunk még, ha nem náluk, akkor Magyarországon. Jóllakottan, kipihenten vágtunk a francia körútnak, ám két és fél hét múlva csontig lesoványodva, álmatlansággal küszködve értünk a magyar határra, ahol az egyik volt tiszthelyettesem kutatta át csomagjainkat. Csak ekkor döbbentem rá, hogy az emigráns napilapokat a hátizsákban felejtettem, de Hamar főtörzs elsiklott felettük, mint az őt kísérő kiskatonának elejtett néhány szavából kihámoztam, pornóújságot keresett. Hiába.

Hazaérve a Pest környéki lakótelepre, másfél szobás kis fészkünkbe, sivárnak, a valóságosnál is sivárabbnak éreztünk mindent, a skóciai és franciaországi emlékek fénytörésében. Megéltük másodrendű európaiságunkat, amelyet addig, összehasonlítás híján, nem érzékeltünk. Egyszerre taglózott le a nyugat gazdagsága és szerényen élő vendéglátóink emberi nagyszerűsége. Nem sokáig csüggedtünk, a látott minta alapján akartuk átalakítani az életünket. Vettünk egy parasztházat T.-ben, elég nagyot ahhoz, hogy akár öt gyereket is felneveljünk benne, és hozzá is fogtunk a családalapításhoz. Ám a szigeteletlen, nedves falú ház felújításába beletört a bicskánk, és gyermekünk sem akart születni.

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2009 / 9   »   Nyugatra
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911