Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2009 / 11   //    «    22    » 
Tamás Ferenc
„...egy lassú zuhanásban állunk...” – Nemes Nagy Ágnes Ház a hegyoldalon című művéről
tanulmány(részlet)
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


(Titkok tárháza)

A Ház a hegyoldalon (1966) Nemes Nagy Ágnes talán legrejtelmesebb alkotása. Már műfajilag is kivételes, hiszen az életműben az egyetlen dráma. Olyan, amiben – minden különössége ellenére – maradéktalanul megtalálhatóak a műnem alapvető jegyei: a jelenben változó viszonyok és a dialogikus forma. A két szereplő párbeszédéből fokozatosan föltáruló múlt miatt a darab elején semlegesnek tetsző viszony többször átalakul, óriási feszültséggel telítődik, hogy aztán megtörténjék az összecsapás. Nemes Nagy Ágnes eredendően drámai karakterű költészete ebben az alkotásban mintegy halmazállapot-változáson megy át: valódi drámává válik – a Nemes Nagy-líra kihagyásos, utalásos nyelvén megszólaló verses drámává.
Rendkívül sűrített, enigmatikus, jelképes sugallatú létértelmező alkotás. Részleteinek ereje, szépsége elsőre megfogja az olvasót. De a mű egészének jelentése sokadszori olvasás után is kétséges. Vajon lehetséges-e egyáltalán ezt a mitologikus létparadigmát (Poszler György), ezt az egész bensőnket megrázó, sötét lobogású költeményt (Márványi Judit) fölfejteni, megérteni? Lehetséges-e koherens értelmezést kialakítani, vagy meg kell elégednünk benyomásokkal, sejtelmekkel s egy-egy részlet megfejtésével? Honnan és miért a szöveg makacs ellenállása?


(Torlódó léttapasztalatok)

Nemes Nagy Ágnes számos költeményében kapcsolt össze különnemű tapasztalatokat, lét-síkokat. A Ház a hegyoldalon ezekkel a bonyolult szövésű művekkel (mint például a Villamos, a Balaton vagy az Ekhnáton-ciklus) összevetve is kivételesnek mutatkozik: a rétegek, síkok, tapasztalatok itt nem öszszeszövődnek, hanem mintegy egymásba préselődnek.
A mondatokból, képekből kicsapó szenvedély személyes érintettségre vall. Úgy vélhetjük: a költő saját házassága ellehetetlenülésének és fölbomlásának traumáját írta meg többszörösen áttételesen, rejtjelezetten. Ez azonban csak az egyik rétege a műnek.
A másik a történelmi tapasztalatok rétege – bár közvetlenül nincs szó történelemről, politikáról. Csak egy rettenetes viharról. Mint Vörösmarty Előszójában. Az ellenséges és irracionális külvilág magánszférába hatolásáról. A halálos fenyegetettségről, üldözöttségről, a félelemről és a pusztulásról.
A személyességet nemcsak szeméremből rejti el ez a költemény, s a történelmi látomást sem pusztán önvédelemből ábrázolja természeti kataklizmaként. Nemes Nagy Ágnest nem az esetleges érdekli, hanem az egyetemes. A megszenvedett saját élet csak kiindulópont: lehetővé teszi, hogy a létezés nagy, tragikus kalandjáról gondolkodjék és beszéljen.
Az alapvető léttapasztalatok rendszerint igénylik és előhívják a mitikus dimenziót. Nemes Nagy Ágnes mitologémák sokaságának hol rejtett, hol nyilvánvaló felidézésével épít fel rendkívül összetett, saját mítoszt. Személyes érdekeltségűt, történelmit, egyetemest. De a költeménynek nem minden mozzanatát lehet mindhárom összefüggésrendszerben elhelyezni. Úgy vélhetjük, az értelmezési tartományok öntörvényűen váltakoznak, s a szerző talán ezzel állítja a legsúlyosabb nehézség elé az értelmezőt.*


(Titokzatos, titkolózó szereplők)

A Ház a hegyoldalon két szereplője titkok után nyomoz. Ráadásul egymás ellenében, egymás előtt is titkolózva. Egymás feltevéseire nem reagálnak, valódi párbeszédet alig-alig folytatnak. Így nemcsak oszlatják a homályt, hanem őrzik, sőt, újratermelik. Az olvasó csak lassanként ismeri föl, hogy a két szereplő motivációja élesen eltér egymástól – de igazi szándékuk megállapítása rendkívül nehéz, hipotézisek felállításán és elvetésén át botladozhatunk csak előre.
Dialógusuk négyszer ér drámai tetőpontra. Olyanok ezek a csúcspontok, mint a villám: a fölhalmozódott feszültség kisül, új információ jelenik meg, s ennek éles fényében másként látjuk a szereplők kapcsolatát. De mint villámláskor: a pillanatnyi, erős fényben új titkok rajzolódnak ki; nemcsak tudáshoz jutunk: a nem-tudott tartománya is nő.
A szereplők múltidéző beszélgetése drámai küzdelemmé sűrűsödik. Hogy ennek mi a valódi tétje az egyik és a másik szereplő számára, csak találgathatjuk. Annál is inkább, mert a végső összecsapás csupán pillanatnyi, s végül nincs győztes és nincs vesztes, csak két erejét vesztett, magányába záródó, a világ feltartóztathatatlan erózióját megélő alak.


(A darab prológusa)

A darab kezdetén úgy tűnik, szokványos turista-látogatást szemlélünk: egy idegenvezető bemutat egy elhagyott házat – tájház? nevezetes épület? – egy érdeklődőnek. A ház környezetének leírásával kezdi. A szaladó szőlősorok képe játékosan kedvessé teszi, a mint glóriás juh-nyájak hasonlat naiv szakralitással színezi a képet. Noha szüret után vagyunk, nyoma sincs a szürettel őszbe-télbe forduló, szorongó világnak, mint Berzsenyinél (A közelítő tél) vagy Babitsnál (Ősz és tavasz között). Ellenkezőleg: a beérés, a beteljesedés boldogságában ragyognak a szőlőtőkék „szembe-napban”, és – újabb szakrális sugallatú kép – „a levél az alkonyatban / áttetsző s fényes, mint a füst-arany”.
A szaladnak és a hullámló vonulatban mozgást visznek az állóképbe, a vitalitást hangsúlyozzák, a „végeláthatatlan” szőlők a tágasság és a bőség képzetét keltik. Áldott, boldog vidék ez, mint a Kölcsey Hymnusának elején megjelenített táj. Legalábbis a Vezető ilyennek látja és láttatja. De hogy ez nem csupán az ő értelmezése, jelzi az a töppedtre aszalódott, édes szilva is, amelyet a Látogató talál. (A mű szövegétől eltérően nagy kezdőbetűvel írom a szereplők nevét.)
Az épület maga látványnak érdektelen – külső leírást nem is kapunk róla. Belül sem tűnik érdekesnek: sötét és üres, s csak a Vezető szavai teszik láthatóvá:


A ház belül egyetlen nagy szoba.
Sötét. Vigyázzon. Nem járt itt soha?
Persze nem. Mintha benyúlna a hegybe.
Keskeny parasztágy. És kemence.
Hajópadló. S rozsdás, barlangi nap:
egy rézüst lóg a gerenda alatt.
És semmi más.
Üres a ház.

Az előbbi tájleírás közegében felfigyelünk a pozitív mozzanatokra. Fent
(a sziklatető) és lent (a tó) között, a közép biztonságában áll a ház, mégis magaslati ponton. Barlangszerű, így a védettség, az oltalom helyeként tűnhet fel, napszerű rézüstje pedig azt jelezheti: belső tere teljes világ, külön univerzum. Ám negatív jelzéseket is kapunk. Ilyen a sötétség és üresség nyomatékos említése, a „Vigyázzon” figyelmeztetés, a rozsdás jelző. Az idilli nyitányra árnyék vetült.
Innen visszatekintve tűnik fel a Vezető első mondatának furcsasága: „Ez a színhely.” Minek a színhelye? Egy korábbi eseményé? Vagy készül valamire a két ember, s ez a kijelölt terep? Eszünkbe villanhatnak, szorongató asszociációként, a Romeo és Júlia prológusának jól ismert szavai: „Ez lesz a szín, utunk ide vezet” (Kosztolányi Dezső fordítása). És a szüretnek már vége van mondat is súlyosabbnak, sötétebbnek tűnik föl, a gyümölcsfa is mind szedetten kijelentéssel összekapcsolódva a lezárult boldogság jelzéseként hat.

(Angyal és szalamandra: a mitikus múlt)

Egy tájhoz, tárgyhoz, épülethez hozzátartozik a múltja: ez indokolhatja, hogy a Vezető mesélésbe fog. Az első két történet elbeszélésekor összesen négyszer hangzik el a mondják kitétel. Eszerint tehát a közbeszédben élő, a köztudalommal hitelesített mondákat, hiedelemtörténeteket hallunk. A mondják szóval el is távolítja magától a Vezető ezeket a históriákat, de elmondásukkal azt is jelzi: hitelességüket alapvetően nem kérdőjelezi meg. Bár mindkét történet meglepő és nyugtalanító, sem a Vezető, sem hallgatója nem reflektál rájuk: sem magyarázat, sem kérdés nem hangzik el. Vajon miért természetes számukra a sasnak látszó, sérült angyal esete? Miért természetes, hogy angyalt lehet találni a hegyen? Vagy ha számukra sem természetes, miért tesznek úgy? Miért, hogyan sérült meg az angyal? Miért szökött meg jótevőjétől? Mi az a fenyőgally, ami utána maradt? És mi lett az öregasszonnyal? Mit akart a tó alá alagutat ásó férfi? Miért járt oda hajnalonta? Mi magyarázza, hogy éppen szalamandrává változott? S legfőképp: van-e valamilyen szándéka a Vezetőnek e rejtélyes históriák elmesélésével?
S ha számtalan dolgot nem is tudunk, egyvalami egyértelművé vált: a ház átlagos kinézete ellenére különleges hely, hiszen a múltban rendkívüli események színhelye volt. De ekkor még nem tudhatjuk, hogy ez a mitikus múlt nem önmagába zárt időszakasz, mert hatással van a későbbiekre – bár két mozzanat is sejteti ezt a lehetőséget: a sas/angyal helyett ottmaradt fenyőgally és a szalamandra olykor hallatszó neszezése. A fenyőgallyra rá is csodálkozik a Látogató – „Most is fenyőgally a sarokban” –, és sejtelmességében nyugtalanító a Vezető válasza: „Előfordul. Bizonyos konstellációban.” Ez figyelmeztetésnek vagy akár fenyegetésnek is tekinthető: a múlt – rejtezkedve ugyan, de – jelen van, aktiválódhat, szerepet kaphat.
A mesélés közben a Látogatóra vonatkozó kérdésként vagy állításként többször is elhangzó nem járt itt soha mondat valójában célzás: a kilétét rejtő fiú provokálása személyazonosságának felfedésére. A Vezető úgy jár el, mint egy vallatótiszt: sejteti, hogy többet tud, mint amit kimond, hogy ezzel vallomásra késztesse a kihallgatottat. A gyilkos eszközök megmutatása, a vadászkés élességének hangsúlyozása szintén vallatói manipuláció, akár a fizikai kényszerítés lehetőségének jelzéseként dekódoljuk, akár úgy, hogy a Vezető közvetve gyilkossággal gyanúsítja a fiút. Ebben az összefüggésrendszerben a parasztházba semmiképp sem illő telefon nem groteszk és használhatatlan tárgy csupán (pedig a Vezető beszédmódja ezt hangsúlyozza: „meg se mukkan”, „ősállat-telefon”, „kotol, nikkel-hasát lepi a por”). Olyan eszköz, amelyen jelentést lehet(ett) adni, utasítást fogadni. Mindent tudok, kár tagadnod – sugallja célzásaival, fölényes viselkedésével a Vezető.

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2009 / 11   »   „...egy lassú zuhanásban állunk...” – Nemes Nagy Ágnes Ház a hegyoldalon című művéről
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911