Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2009 / 11   //    «    24    » 
Kovács Gábor
Civilizáció, modernitás, Európa – a kőbaltától a Technopoly-ig – 1. rész
esszé(részlet)
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


A modernitás megközelítéséhez is célszerű a kályhától elindulni, de olyan tágabb perspektívát választani, amelynek segítségével más jelenségekkel is összehasonlíthatjuk, és fölismerhetőek jellemző jegyei. A civilizáció fogalma alkalmas erre.
Az emberiség történelmében jól elkülöníthető egységek figyelhetők meg; ezeknek saját történetük van: keletkeznek, egy ideig léteznek, majd eltűnnek. Fogadjuk el tapasztalati tényként, hogy amit civilizációnak szoktak nevezni, az általában több társadalom együttélési kerete, és meghatározza az adott társadalom sajátosságait. Ez fordítva is igaz: egy adott civilizáció milyenségét az egyes alkotó társadalmak sajátosságai határozzák meg.
A civilizáció fogalma a 18. században, a felvilágosodás idején alakult ki, és a barbárság ellentéteként értelmezték; a felvilágosodással az előző korszak, a mély lenézéssel csak sötétnek nevezett középkor barbárságát állították szembe. A civilizáció a felvilágosodott észjárást és viselkedésmódot, az emberi nem felhalmozott tudásának birtoklását, illetve a pallérozott, kifinomult viselkedés készségét jelentette. A fogalmat hamarosan többes számban használták; civilizációkról beszéltek – a nagy földrajzi felfedezések nyomán kitáguló világra vetett pillantás következményeként. Az európaiak kénytelenek voltak szembesülni a ténnyel, hogy az Európán kívüli világ nem csupán elmaradott halász-vadász vagy kezdetleges földművelést űző népeket jelent, hanem olyan igen fejlett társadalmakat, mint a kínai, a japán vagy a közép-ázsiai. Ezeknek óriási városaik, több ezer éves kulturális tradícióik, kifinomult érintkezési formáik, gondosan kimunkált és ápolt vallási hagyományaik voltak.
A 18. században a Kínába érkező angol követ ajándékait a pekingi udvar öntudatosan visszautasította, mondván: a Mennyei Közép Birodalom – vagyis Kína – császára minden létező földi jó birtokosa, így a nagy orrú európai barbárok aligha adhatnak neki bármi hasznosat. Ez a kis anekdota jelzi, hogy a kínai civilizáció önmagát szellemi és anyagi értelemben egyaránt teljesnek, olyan egésznek tekintette, amely fölényben van a környező világgal szemben. Az a fajta önelégültség és kulturális sovinizmus, amely előírásszerű viselkedés volt az európaiak számára, mikor Európán kívüli társadalmakkal találkoztak, nem érvényesült a távol-keleti terepen. Ebben a helyzetben éppenséggel az európaiak voltak barbárok, hiszen a távol-keleti civilizációkkal szemben kizárólag technikai fölényt tudhattak magukénak. A 19. századra az európaiak civilizáción mindenekelőtt a technológiai fejlettséget értették. Ugyanis a kereszténység, vagyis az az ideológiai exportcikk, amellyel annak idején már Kolumbusz is megrakta hajóit, a Távol-Keleten jórészt eladhatatlannak bizonyult. Ennek kettős oka volt. A 16. századi szekularizáción és a 17. század vallásháborúin átment Európa sokkal kevésbé volt biztos a maga vallási igazában, egyre kevésbé definiálta magát az egyedül üdvözítő vallás letéteményeseként. És a távol-keleti vallások dogmatikai kidolgozottság vagy etikai tartalom tekintetében is versenyképesek voltak a kereszténységgel; a vallási tradíció régiségét tekintve fölül is múlták.
A civilizáció tehát a 18. században az intellektuális, morális és anyagi haladás gondolatkörével kapcsolódott össze, szembeállították a barbársággal, többes számban használva pedig hozzájárult a pluralisztikus és relativisztikus értékvilág megjelenéséhez. Így a civilizáció az emberi közösségek és egyéneik sajátos életmódját jelentette. A civilizált viselkedés fogalma viszont az ösztönök és érzelmek, a biológiai késztetések megfékezését, egyszóval – Michel Foucault szerint – a fegyelmezést. Az ösztönembert, ezt a pallérozatlan vadállatot domesztikálni kellett, eredendő vadságát a civilizált viselkedés korlátai közé szorítani. A civilizáció az ember biológia-testi funkcióinak elrejtését is jelentette.
A civilizációval általában együtt emlegetik a kultúrát. Nagy múltú fogalom, sokkal régebbi a civilizációnál. A latin nyelvben a cultura szót a föld megművelésére használták, de az emberi elme kiművelésére is. Ez utóbbi jelentés kapcsolódott a civilizált viselkedés gondolatköréhez.
A 19–20. századi társadalomtudományban civilizáció és kultúra lehetséges viszonyáról számos álláspont alakult ki. Némelyik nem egyértelmű, mégis bizonyos fajta tipológia felállítható. Leegyszerűsítve: az angol és a francia használatban kultúra és civilizáció gyakran szinonimaként fordul elő. A különböző kulturális minták egyének és a belőlük felépülő közösségek életmódját határozzák meg, és ezek összessége jelenti egy adott civilizáció karakterét. A német tudományos nyelvhasználat általában ellentétpárként kezeli a kultúra–civilizáció kettőst. Ebben az értelemben a kultúra a közösség által birtokolt és generációról generációra örökített intellektuális javak összessége. A kultúra javait könyvek, festmények, épületek testesítik meg; az örökség letéteményese az értelmiség, amely tovább gazdagítja a kulturális örökséget. A hagyományozás az iskolarendszer segítségével történik: ez biztosítja az adott kultúra fennmaradását és továbbfejlődését. A civilizáció ebben a felfogásban az élet anyagi kerete: vonatok, gőzhajók, villamos, modern gyógyszerek, repülőgép, gázfűtés, újságok, rádió, televízió, számítógép stb.
De miként lehetséges a civilizációnak mint legtágabb emberi közösségnek ez a meghatározása? Kérdés persze, minél nagyobb a civilizáció. A legegyszerűbb válasz, hogy a civilizáció olyan egység, amely nemzeteket és országokat foglal magában, nagyobb és átfogóbb azoknál. Ez többnyire igaz, de nem általános igazság: ellenvetésként fölhozható Japán esete, amikor is egyetlenegy ország és politikai keret egyben jól fölismerhető önálló civilizációt is jelentett. Az esetek többségében egy civilizáció általában többféle etnikai, vallási vagy politikai közösséget egyesít. Így napjaink euroatlanti civilizációja, amelynek az USA-tól Norvégiáig, különböző vallási hátterű, különböző etnikai jellegű, különböző politikai rendszereket működtető közösségek a tagjai. Az amerikai Samuel Huntington szerint az emberiség története lényegében civilizációk története. A népek különböző civilizációkhoz tartoznak.
A civilizáció a legtágabb kulturális entitás. A falvak, a régiók, az etnikai csoportok, a nemzetiségek, a vallási csoportok a kulturális heterogenitás különféle szintjein mind-mind saját kultúrával rendelkeznek. Egy dél-olaszországi falu kultúrája különbözhet egy észak-olaszországiétól, de mindkettő osztozik a közös olasz kultúrában, amely megkülönbözteti őket a német falvaktól. Az európai közösségek viszont olyan kulturális vonásokkal rendelkeznek, amelyek különbözővé teszik őket a kínai vagy hindu közösségektől. A kínaiak, a hinduk és a nyugatiak ugyanakkor nem részei semmilyen tágabb kulturális entitásnak. Civilizációkat alkotnak. A civilizáció tehát az emberek legmagasabb szintű kulturális csoportosulása, és ez egyben a kulturális identitás legtágabb szintje is (...) A civilizáció a legnagyobb ’mi’, amelyen belül eltölt bennünket a kulturális otthonosság érzése, és megkülönböztetjük magunkat az összes többi embertől.
Huntington könyvének végkicsengése meglehetősen pesszimista. Jövendölése szerint a nyugati civilizáció a jövőben elveszíti globális dominanciájának legalábbis egy részét, s a háborúk civilizációk közötti összecsapások lesznek. Prognózisa világszerte heves vitát provokált. Persze, sok civilizáció-definíció létezik. Túlzás nélkül állítható, hogy ahány gondolkodó, annyi meghatározás. Huntington olyan tradícióba illeszkedik, amelynek számos képviselője van. Ezek közül a legismertebb a német Oswald Spengler. Ő kérdőjelezte meg a hagyományos Európa-középpontú ókor–középkor–újkor periodizációval dolgozó történetfelfogást. Spengler tagadta az egységes világtörténelem létezését. A történelem kultúrák vagy civilizációk története: ami a fejlődés korábbi szakaszában kultúraként jelenik meg, a világtörténelmi színpadon életének egy későbbi fázisában elkerülhetetlenül civilizációvá válik. A civilizáció kiteljesedett és megkövült kultúra. Spengler meglátása szerint a Nyugat – következetesen ezt a terminust használja a szerinte értelmetlen Európa helyett – valamikor a 18. században kezdett átalakulni civilizációvá. Felfogásában az 1789-es francia forradalom adta a döntő lökést a Nyugat kultúrából civilizációvá alakulásához. A spengleri civilizációt manapság modernitásnak nevezik: a nagyvárosok, a városiasodás, a tőke, az imperializmus és a politikai demokrácia kora. Minden civilizációnak meghatározott életideje van, élettörténetük fázisai párhuzamba állíthatóak: ami Nyugaton a 19. században bekövetkezett, annak párhuzamos jelensége az antik hellenisztikus civilizáció. A koncepció legfőbb következménye, hogy a nyugati civilizáció elveszíti privilegizált helyzetét.
Egy egyenes vonalú világtörténelem egyhangú képe helyett (...) hatalmas kultúrák sokaságának roppant színjátékát látom magam előtt; hatalmas kultúrák törnek fel elementáris erővel az anyaföld méhéből, melyhez egész életútjuk során szorosan kötődtek. (...) Vannak virágzó és elaggott kultúrák, népek, nyelvek, igazságok, istenek, tájak, éppúgy, ahogy vannak fiatal és vén tölgyek, mandulafenyők, nyíló és hervadó virágok, friss hajtások és elszáradt ágak, zsenge és sárguló levelek is; elaggó ’emberiség’ azonban nincs. Minden egyes kultúrának rendelkezésére állnak az önkifejezés új lehetőségei, melyek feltűnnek, elérik érett korukat, elhervadnak, és sohasem térnek vissza többé. Sokféle szobrászat, festészet, matematika és fizika van, melyek lényük legmélyéig különböznek egymástól, mindegyik meghatározott élettartamú és önmagában zárt, csakúgy, ahogy mindegyik növényfaj a neki megfelelő módon hoz virágokat és termést, mindegyik a neki megfelelő módon fejlődik ki és pusztul el. E kultúrák mint legmagasabb rendű élőlények fenséges összevisszaságban tenyésznek, mint a virágok a mezőn. Ezek – a növényekhez és állatokhoz hasonlatosan – a goethei élő, nem pedig a newtoni holt természethez tartoznak. A világtörténelemben az organikus formák örök megformálódásának és átalakulásának, csodálatos keletkezésének és elmúlásának képét látom.
Spengler tehát a különböző kultúrákat/civilizációkat élőlényeknek tartja, melyeknek megvannak a maguk előre megszabott életszakaszai. Elgondolása szerint minden ilyen kultúra/civilizáció önálló, zárt egység. Egyik a másikhoz ténylegesen nem tud hasonulni: a kapcsolatok során megvalósuló átvételek azt jelentik, hogy az egyik elemei a másikba épülve, a befogadó igényei szerint átalakulnak, igazodnak az új kulturális környezethez. Spengler erre több példát említ: többek között a kereszténységet, amely teljesen más szerepet töltött be a kései antik civilizációban, mint a fölváltó nyugatiban.
Spengler elgondolásának lényeges következménye, hogy jóllehet minden kultúra/civilizáció önálló egység, mely különbözik a többitől, mégis mindegyik hasonló fázisokon megy keresztül. Ahogyan az erdő-mező virágai is nagymértékben különböznek egymástól, ám mindegyikük ugyanannak a biológiai ciklusnak különböző szakaszait éli meg, a magtól a virágba boruláson keresztül a termésig. Ebből a koncepcióból következik, hogy a különféle kultúrák/civilizációk életszakaszai összehasonlíthatók. A 19. századi Nyugat és a hellenizmus hasonlósága, párhuzama, hogy a kultúra átalakul civilizációvá, s ezt a nagyvárosi életforma előretörése, a tőke és a pénz uralma jellemzi. A Spengler-féle teóriában minden kultúra/civilizáció ezeréves – így meg lehet jósolni, hogy egy civilizáció mikor ér véget. A Nyugat története is a vége felé közeledik, és ezt a véget nem lehet elkerülni. Könyvének címe, A Nyugat alkonya is erre utal.

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2009 / 11   »   Civilizáció, modernitás, Európa – a kőbaltától a Technopoly-ig – 1. rész
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911