Ami volt egyszer, ami megesett velem, meg-
megritkul, eltűnik egy-egy kockája. Visszatér
aztán; megint kihull; ki tudja, hova szabadul.
Hűtlen történet, rád már nem számíthatok?
Minden előzetes hír a lebomlásról – igaz?
Nincs kivétel, a felejtés nem kitalált kitétel;
a zsonglőrködés szavak porondján nem vigasz.
Így működik működöm is, érzem, himbálóznak
hallomásaimban a fogalmak, dolgok, adatok,
törmelékes körülmények, megannyi föltételezés,
ha nem akarom is – de elég az elnevezések
rakosgatásából, játszhatnám estelig. Figyeljem
most már, mi a saját elem az alpári trükkben,
egyetlen változat a reménytelen kárhozat ellen;
valahogy mégis kiszínezzem, beolvasszam.
Alpári, ez ragadós szó; altáji korgás, fájás, félés,
kitépett bélés: buzgón rátapadnak; felsorolások.
Rögtönzések megrögzötten. Eszmei hadonászás:
szembe csak, legalább értsem, mire jó. De nem az.
Ha fénykuporgató az ember és szavakon vadászó,
mindent ritmusra csináló, mit tegyen – a kifeszített
szálon lengő?