Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2010 / 2   //    «    8    » 
VERBA MANENT
Kállay G. Katalin
Memoriter: kívülről-belülről
próza
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


Vannak szavak, amik nem „szállnak el”: velünk maradnak, kívülről tudjuk, mert belülről érezzük. Emlékeket őriznek: azét az emberét, akitől, azét a helyét, ahol, vagy azét az életszakaszét, amikor tanultuk. Ezek a szavak úgy válnak életünk részévé, hogy a legkülönbözőbb helyzetekben tudjuk idézni, értelmük, pillanatnyi jelentésük rugalmasan alkalmazkodik a mindenkori szituációhoz: egyszerre lehetnek nevetségesek és bölcsek, ismételgetésük egyszerre lehet hátborzongató és szívmelengető. A szavak, amikre gondolok, lehetnek egy emlékezetes valódi vagy elképzelt párbeszéd szavai, egy dalszöveg részletei, de lehetnek valaha kívülről megtanult versek is – az a legfontosabb ismérvük, hogy közel állnak hozzánk, ismételgetésükből erőt meríthetünk, így műfajilag talán leginkább az imához hasonlíthatók.
Az iskolákban egyre kevesebb irodalomtanár tartja fontosnak a memoritert: nem csoda, hiszen megvan annak is a veszélye, hogy a gépiesen megtanult, „bebiflázott” szöveg a diák számára elveszíti értelmét – attól még, hogy valamit kívülről tudunk, nem biztos, hogy közünk is van hozzá. A magyarban maga a „kívülről” kifejezés külső viszonyt feltételez, bár eredetileg valószínűleg arra utal, hogy a könyvön kívül, vagyis könyv nélkül képes valaki felmondani egy szöveget. A „betéve tudja” talán eggyel jobb, bár itt is érezhető az idegen elem: a szöveg mintha kívülről lenne betéve – elsősorban a fejünkbe, nem annyira a szívünkbe. Az angol „by heart” kifejezés jobban érzékelteti, miről beszélek – s amit egy személyes példán keresztül mutatok be.
Valószínűleg meglepő versválasztásom: Arany János Tetemrehívás című balladáját szeretném emlékezetből elmondani és közös emlékezetünkbe idézni.* Nem éppen karácsonyi vers, véres és tragikus szöveg, megdöbbentően vetíti elénk a babonás múltat, a végzetes félreértést, a megőrülés folyamatát – és nem ad semmiféle feloldást. Találhatunk-e ebben a szövegben bármiféle, karácsony fényében értelmezhető megváltás-ígéretet? Sajnos, nem – akárhogy is szeretnénk, a ballada szövege könyörtelen. Bárczi Benő és Kund Abigél legendás története a magyar olvasó számára vagy véresen komoly, vagy kiüresedve, kicsit porosan, szentimentálisan komolytalan. A nézőpont-váltás azonban lehet megváltó erejű: ha nem az általános magyar olvasót, hanem saját személyes élményünket nézzük, illetve ha nem a „miről szól?” hanem a „hogyan szól?” kérdéskörét vizsgáljuk.
Ezt a verset nyolc és fél éves koromban tanultam az édesapámtól, 1973. december 23-án, amikor életemben először „angyalkodni” mehettem, vagyis segíthettem abban, hogy a karácsonyi ajándékokat elvigyük a barátainknak, családtagjainknak. A Moszkva tértől mentünk a Zsigmond tér felé, és a buszon végig ismételgettük, természetesen kívülről, először csak az első két versszakot. Legalább öt-hat helyre kellett mennünk, és mindig egy-két versszakkal többet mondogattunk. Mire hazaértünk, már majdnem az egész verset tudtam, és hogy jobban megjegyezzem, a hintalovamba ültem, és a vers ritmusára hajtottam magam. Ma is nehezemre esik értelemszerűen hangsúlyozni a verset, mert eredetileg a zenéje, a ritmusa tetszett meg a legjobban.
Bármennyire is furcsa ötletnek tűnhet, hogy egy nyolcéves gyereknek karácsonykor ilyen borzalmakkal telik meg a fantáziája, én ezt az estét kétféle szempontból is beavatásként éltem meg, kétféle dolgot is tanultam. Egyfelől, hogy mi, apa és lánya is lehetünk angyalok – a karácsony nemcsak kívülről érkezik, hanem belülről is. Másrészt pedig azt, ami később a hivatásommá vált, amit mindmáig tanítok: hogy az irodalomban a borzalmas is lehet szép, hogy az esztétikumot nem a „mi?” hanem a „hogyan?” határozza meg, ettől lehet személyes, közvetlen közünk bármilyen szöveghez. A Tetemrehívás kétféle hagyományt ütköztet: a babonás ősi szokás megfér a „kánoni pap” szentesítette szertartással, és mindkét szemlélet számára döntő pillanat, amikor „sebből pirosan buzog a vér”. Lehet-e a vér fakadását párhuzamba állítani a katarzis élményével – mondhatjuk-e, hogy végső soron minden jó szöveg tetemre hívja az olvasót? Ezzel persze azt is állítanánk, hogy a szöveg mindaddig halott, amíg nem kapcsolódik az olvasóhoz, amíg szíven nem talál. De életre kelthető-e az ismételgetés vagy az olvasat által? Megvan annak is a veszélye, hogy éppen mi leszünk a szöveg „gyilkosai”, hogy a találkozás eredményeképp akár szellemi és lelki egyensúlyunk is megbomlik. De bízom benne, hogy ha nem úgy játszunk a szöveggel, „mint macska szokott az egérrel”, hanem úgy, ahogy egy nyolcéves gyerek játszik a hangokkal és az általa ismeretlen szavak ritmusával, ha a tanári hozzáértő és felelősségteljes szövegtisztelet mellett megvan bennünk az alázat, akkor a jó szöveg életre kelthető. Vajon ez a bizalom, az ilyenfajta feltámadás reménysége is lehet karácsonyi ajándék?

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2010 / 2   »   Memoriter: kívülről-belülről
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911