Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2010 / 2   //    «    9    » 
Kovács Gábor & Mester Béla
A koncentrációs tábortól a menedzserkapitalizmusig – A modernitás rövid története paradoxonokban elbeszélve
esszé(részlet)
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 



K. G.: Paradox és kihívó a cím, nem vitás. De hát milyen is lehetne, mikor a könyv, amelyet most az olvasók figyelmébe szeretnénk ajánlani, maga is paradox és kihívó. Kiss Lajos András kötetének a Haladásparadoxonok címet adta, az alcímmel pedig igényét fogalmazta meg: bevezetést akar adni az extrém korok filozófiájába. Úgy gondoltuk, a kötethez rendhagyó bemutató illik.
A boldoggá vagy szentté avatási eljárásból ismert gyakorlat, hogy az ügyet előterjesztő ügyésszel, illetve a kérelem jogosságát alátámasztó tanúkkal és szakértőkkel szemben ott áll az advocatus diaboli, aki a kérelem jogosságát cáfoló körülményeket gyűjti össze; ilyenformán valóban az ördögöt képviseli a perben. A továbbiakban én leszek az ügyész, aki a szerzőhöz hasonlóan a haladás mélységes paradoxitása és abszurditása mellett érvel, míg Mester Béla az advocatus diaboli, jobban mondva az advocatus modernitatis, aki álláspontunk tarthatatlanságára, hogy ne mondjam, paradox voltára igyekszik rámutatni. Hogy Kiss Lajos Andrást a végén boldoggá avatjuk-e vagy sem, most még nem tudható. De hát az ítéletet sohasem szabad prejudikálni.
Haladás. Nem vitás, szemantikailag igencsak túlterhelt fogalom. Ha hűséges maradok a könyv szelleméhez, leghelyesebb talán Walter Benjaminnal kezdenem, aki Kiss Lajos András számára a többi német, francia és orosz modernitáskritikus mellett alapvető referencia. Benjamin víziója a haladásról igen érzékletes, sokkal többet elmond a tárgyról, mint amennyire egy száraz definíció képes:
„Van Kleenek egy Angelus Novus című képe. Angyalt ábrázol, aki mintha rámeredne valamire és el akarna hátrálni tőle. Szeme tágra nyílik, szája nyitva, szárnyai kifeszülnek. Ilyen lehet a történelem angyala. Arcát a múlt felé fordítja. Ahol mi események láncolatát látjuk, ott ő egyetlen katasztrófát lát, mely szüntelen romot romra halmoz, s mindet a lába elé sodorja. Időzne még, hogy feltámassza a holtakat és összeillessze, ami széttörött. De vihar kél a paradicsom felől, belekap az angyal szárnyaiba, és oly erővel, hogy nem tudja többé összezárni őket. E vihar feltartóztathatatlanul űzi a jövő felé, amelynek hátat fordít, miközben az égig nő előtte a romhalmaz. Ezt a vihart nevezzük haladásnak.”
Amikor Benjaminnak A történelem fogalmáról című írása 1940-ben megjelent, a modern civilizáció már túl volt a 19. század enthuziasztikus haladás-imádatán és az első világháború utáni katzenjammer évein. A világ belépett a totalitarizmusok korába, s elkezdődött a második világháború. Auschwitz és a Gulag csúcsteljesítményen üzemelt.
Jellemző, hogy a weimari Németország politikailag oly távol álló két gondolkodóját, Walter Benjamint és Carl Schmittet is foglalkoztatta a kivételes állapot problémája – mondja Kiss Lajos András. Mintegy ráéreztek arra, hogy ami következik, az állandóvá váló kivételesség paradoxonjával közelíthető meg leginkább. A huszadik századi modernitás a folyamatos anómia létállapota. A Walter Benjamin-féle kép szuggesztív ereje ugyancsak paradoxonból táplálkozik. Úgy használja a haladás eszméjéhez tartozó hagyományos fogalmi keretet, hogy egyben szét is töri azt. Ennek a fogalmi keretnek ugyanis két alapvető eleme a szükségszerűség és a paradicsom – égi vagy földi –, valamint a múltból a jelenen át a jövőbe tartó mozgás. Hogy az angyal nem előre, a jövőbe, hanem hátrafelé, a múltba néz, teljességgel megváltoztatja a haladásfogalom eredeti optimista jelentését. A haladás itt is emberi szándékoktól függetlenül, feltartóztathatatlanul megjelenő természeti erőként lép színre – nagyon hasonlóan a globalizáció mai megjelenítéseihez –, ám eredménye nem anyagi és szellemi gyarapodás, hanem egyre növekvő romhalmaz és mérhetetlen mennyiségű emberi szenvedés.
A haladás fogalma kezdettől belső ellentmondással terhelt: individuális cselekvők cselekvésének eredménye, ugyanakkor olyan szükségszerű folyamat, amelyik irgalmatlanul eltiporja a vele szembeszegülőt. Hannah Arendt – aki szintén gyakori szereplő a könyvben – az újkor legriasztóbb jelenségének éppen ezt tartja: hogy az emberi cselekvések és történetek értelmét magába olvasztja egy személytelen folyamat.
A haladásnak két oldala van: egyszerre jelenti a hatalom és az emberi szabadság növekedését. A hatalom a környezet és más népek vagy saját társadalmunk alávetett tagjai fölött gyakorolt technológiai-gazdasági hatalom.
A modern progresszió sajátos Janus-arcúságát leginkább Francis Bacon és Immanuel Kant eltérő felfogása érzékelteti. Az előbbi kiindulópontja, hogy a tudás hatalom, s a haladás ennek a növekedése, a königsbergi filozófus szerint viszont a haladás kiemelkedés az emberi kiskorúság állapotából, olyan folyamat, amelynek során az ember etikailag autonóm lénnyé válik. A kettő kéz a kézben jár; miközben a 18. század végének forradalmai jogokkal ruházzák föl az egyént, a kialakuló állami bürokráciák a Foucault által oly pontosan leírt fegyelmező kontrollmechanizmusok segítségével be is zárják – ahogyan Max Weber fogalmaz: a modernitás acélketrecébe.
A harmincas években, a sztálini Szovjetunióban a haladáshit hivatalos állami ideológiává, afféle kvázi-államvallássá vált, fölkent papsággal és hívőkkel. A barna totalitarizmus, a nácizmus elutasította a felvilágosodás kereszténységben gyökerező, az emberi nem egységére vonatkozó tételét, s a hozzá kapcsolódó, a haladást az emancipáció folyamataként szemlélő kanti nézetet; helyébe a fajiságot állította. A nácizmus egyik fő ideológusának számító Houston Stewart Chamberlain a faj gondolatát a szociáldarwinizmus jegyében összekapcsolta a haladás fogalmával. Szerinte a történelem a teuton és a zsidó faj küzdelmének színtere, ám a teuton faj nem készen jelenik meg, hanem evolutív folyamat során alakul ki, vagyis fejlődésen megy keresztül. Chamberlain egyik legvészterhesebb gondolata minden bizonnyal az volt, hogy a fajnemesítés érdekében a természetes szelekciót a mesterséges szelekció váltsa fel.
A 20. század totalitárius ideológiái a különböző 18–19. századi haladáskoncepciókból mindenekelőtt az emberi természet változásának és változtathatóságának tételét vették át, de eredeti értelmét teljesen megváltoztatták. Korábban az emberi természet fokozatos tökéletesedésének lehetőségét, aztán a manipulációt jelentette. Az embert olyan üres lapnak tartották, amire a totalitárius társadalomtechnikák segítségével tetszés szerint bármi felírható.
Hogyan és meddig őrizheti meg az alkotó értelmiségi integritását a totalitarizmus megsemmisítő táboraiban? Pavel Florenszkijnek, a könyv egyik főhősének esete példázza, hogy ez is csak paradox módon lehetséges. Florenszkij egyszerre jelentős tudományfilozófus és meggyőződéses antiszemita, a holisztikus ökológiai szemlélet egyik úttörője, de akaratmitológiát és vezérkultuszt hirdető ideológus, aki végül az általa is propagált totalitarizmus modellintézménye, a Gulag áldozataként végzi.

M. B.: Haladás, paradoxonok. A haladás paradoxonjai, extremitások. Mióta figyelemmel kísérem Kiss Lajos András gondolkodását, valamilyen, mindig éppen aktuális hangsúllyal újra és újra ezeket a fogalmakat járja körül. (Pedig figyelem már a szerző eszméinek alakulását jó ideje, gyakorlatilag a kezdetektől, ha nem is tanítványként, de afféle ifjabb, fogadott szellemi testvérként, szenvedélyes testvéri civódással.) A haladás extremitásai iránti vonzódás háromfajta lehet. Az első kettő kézenfekvő. Következhet a szerző személyiségéből – ezt a szerzői és a privát én megkülönböztetésének általánossá válása óta nem illik firtatni. Következhet a világállapot extremitásából – Kiss Lajos András nyilván így is gondolja, de abból mégsem indulhat ki, hogy „veszett a világ”, hiszen ezt szánja műve konklúziójának, ezt igyekszik bizonyítani. Mégis a vonzalom harmadik fajtája a legjellemzőbb a szerzőre és arra a szerepre, amelyet időről időre megjelenő könyveivel a magyar szellemi glóbuszon eljátszik. Szellemi bevezetést tartunk hát kezünkben olyan filozófiák világába, amelyek extrémnek látják korukat, és paradoxnak a haladás fogalmát. Igen kevés kivétellel francia, német és orosz szerzők munkái vonulnak fel. Némelyikük nálunk is gyakran hivatkozott modern klasszikus, némelyikükről viszont elmondható, hogy életművüknek a kötetben említett vonatkozásai magyarul csak Kiss Lajos András írásaiból ismertek. Az újabb kontinentális filozófia egyik áramlatában kibontakozó haladásproblémák körüljárásáról, értő elemzéséről van szó a kötetben. Hogy melyik ez az áramlat? Nehéz volna megmondani, ugyanis másutt nemigen találhatjuk e neveket így, egy szálra fűzve. Az egyes szerzők interpretációiból Kiss Lajos András kötetében többé-kevésbé koherens modernitás-kritika kerekedik.
A haladás szónak, és nyugati nyelvekben honos megfelelőinek, amelyek a progresszió kifejezés családjába tartoznak, mindig kettős értelme volt. A történelem, a társadalmi világ ugyan bizonyos törvényszerűségek alapján fejlődik, halad előre; az ebben a világban élő gondolkodó ember azonban nem lesz automatikusan része a gondolati progressziónak: nem minden ember, még csak nem is minden okos vagy bölcs ember haladár is egyben, hiszen maradnak közöttünk – maradiak is. A Kiss Lajos András értelmezte, egyben konstruálta kontinentális hagyomány fő karakterisztikuma, hogy éppen a modernitás nagy európai szellemi progressziójának örököseként teszi problémává a haladás fogalmát. E könyv is bizonyság, hogy progreszszív haladáskritikák léteznek. Lássuk, hogyan lehetségesek! Ha fölidézzük a kötetben is jelentős teret kapó totalitarizmus-elméleteket, főként Hannah Arendtét, és elmélkedünk eszmefuttatásaikon, hamar észrevehetjük, hogy valójában antropológiai alapvetést tartunk a kezünkben. A kérdés: hogyan vezethetett az emberi történelem az ismert totalitárius rendszerek kialakulásához; illetve, hogy milyen az az emberi természet, amely lehetővé tette, vagy legalábbis nem gátolta meg e rendszerek kialakulását. A legkülönbözőbb válaszok szinte mindegyikében tetten érhető a visszarettenés a történelmet fejlődésként felfogó filozófiáktól, és az ezekkel szorosan összekapcsolódó antropológiai nézettől az emberi természet tökéletesíthetőségéről. Ha a történelem ide vezet, és az ember idáig tökéletesíthető, akkor köszönjük, nem kérünk belőle, inkább visszahátrálunk egy régebbi vágású, ahistorikus humanizmushoz. A szellemi reflex ismerős lehet a háború előtti magyar kultúrából is: Babits rossz lelkiismerete ifjúkorának irracionalista nézetei miatt, az a gesztus, ahogyan költőink ismét kötött formákba kapaszkodnak, vagy a szerep, amelyet Kerényi Károly köre az antik tanulmányoknak szánt a társadalomban, mind hasonló életérzésről tanúskodik. Megélt már valami hasonlót az európai filozófiatörténet egy évszázaddal korábban, az 1848 utáni évtizedekben is. Nem az történt velünk, amit ígértünk magunknak – tehát elegünk van a történetfilozófiából. Tetteink alapján nem olyannak bizonyultunk, mint amilyeneknek reméltük magunkat – tehát elegünk van a történelem során fejlődő, finomodó emberi természetről szóló nézetekből.
A totalitarizmusok tapasztalata éppen az európai haladár értelmiség számára dolgozható föl nehezen szellemileg. Régi vágású, katonai diktatúrákkal szemben, legyenek azok bármilyen véresek, van értelme a történelem ítélőszékéhez föllebbezni. Régi vágású, konzervatív úriemberek ugyanilyen magától értetődően utasíthatják el ugyanezt a katonai diktatúrát mint hagyományellenes, mellesleg embertelen újítást. A totalitarizmus azonban, különösen annak szovjet kommunista válfaja, de más fogalmi keretben tulajdonképpen a náci rivális is, kisajátította, saját vallásává tette a haladás gondolatát: a történelem, legalábbis az emberiségnek, a proletariátusnak, vagy éppen az árja fajnak a történeti kialakulása, öntudatra ébredése és megszerveződése, egyszóval előtörténete bennünk véget ért. A régiek homályos fogalmai szerinti a történelemnek mi vagyunk a végcélja, az igazi történelem azonban éppen bennünk és általunk folytatódik. Az egykori haladár európai filozófus abba a helyzetbe kerül, hogy voltaképpen komolyan veszi ezt a totalitáriánus önképet, önideológiát, és rafinált módon továbbfejleszti egyfajta negatív világtörténelemmé. A totalitárius rendszereknek a múltból meglehetősen szabadon összeválogatott, büszkén vállalt előzményeiből – emlékezzünk csak a „haladó hagyományokba” tartozó művek és irányzatok gyakran változó kánonjaira – hamar bűnlajstrom készül. A 19. század világtörténelmét, amely végül is profanizált üdvtörténet, könnyedén fölváltja a Gonosz evangéliuma, amelyben az európai haladás minden egykori történelmi emléke az ipari forradalomtól a felvilágosodáson keresztül egészen az újkori racionalizmusig, vagy akár az ekével és igásállattal történő gabonatermesztésig, fontos útjelző táblává, egyben mérföldkővé válik az emberiséget a Gulágra és Auschwitzba szállító nyílegyenes úton. Ha nem tudunk valamilyen erős, érvényes állítást tenni a totalitarizmus által elorzott történeti tudatról, nem tudjuk visszaszerezni saját, társadalmi értelemben progresszív haladásfogalmunk számára, és ugyanakkor nem is tudunk lemondani a haladás valamilyen fogalmát magában foglaló történeti tudatról, akkor csak ez a negatív történetfilozófia marad számunkra. Modernitás-kritika a totalitarizmusok emlékének árnyékában, avagy olyan történetfilozófia, amelynek fő kérdése a sejtett katasztrófa küszöbén: hogyan jutottunk idáig.

 

 

Kiss Lajos András: Haladásparadoxonok - bevezetés az extrém korok filozófiájába

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2010 / 2   »   A koncentrációs tábortól a menedzserkapitalizmusig – A modernitás rövid története paradoxonokban elbeszélve
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911