Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2010 / 6   //    «    2    » 
TÉNYFÉKEZŐ - fürdő
Kapitány Máté
Masszőz
novella
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


Hideg, gyűszűs reggel volt, rácsos homályba burkolózott a város. Felkai Sára csak most ébredt. Kell inni egy erős feketét, hogy lásson is valamit. Be­da­gadt a szeme, a tükör lagymatag anyakocát mutat, pedig tud ő csinos is len­ni, ha akar, naná, hogy tud, a férje sem véletlenül figyelt fel rá azon a farsangi mulatságon, a művelődési házban, ahol művirágot tűzött a hajába, úgy for­gott széttárt karral a zenekar nagy örömére. Felkai Sára dúdolva vonult ki a fürdőbe fogat mosni. Beszappanozta, és gyors mozdulatokkal leöblítette hó­nalját, nyakára pacsulit spriccelt, nem szerette volna, ha a vendégek ösz­sze­súgnak a háta mögött, hogy a keze kincset ér a Sárának, de nem lehet mel­lette megmaradni, olyan szaga van szegénynek. Kilencet rikoltott a ka­kuk­kos óra, Felkai Sára késésben volt. A tükör előtt állva magára kapkodta a ruhákat, nem szégyellte a testét, de azért előnyösebbnek érezte, ha mázsás mel­lét és zsáknyi hasát eltakarja valami, hiába nőies a teltség, meg hiába tet­szik sok férfinak az ilyen alkat. Nyakláncot vett, kabátot, és már fordult is ki a lakásból, kissé dülöngélve, de céltudatosan. Az első vendég fél tízre jön.
Odafent szenes fellegek gyűlnek, eső készülődik, összébb húzza magán a ka­bátját, begombolni nem tudja. A fürdő épülete ünnepélyesen magasodik a házak fölé, homlokzatán márványdombormű, izmos férfiak pózolnak rajta. Fel­kai Sára büszke arccal lép be a rézpántos kapun, a portás előre köszön ne­ki, hogy kezicsókolom, Sárika drága, ugye, nem felejtette el a holnap estét. Sára titokzatoskodva mosolyog, és húsos kezével pajkosan rálegyint a nála fej­jel alacsonyabb portásra. Hadd epekedjen csak, dünnyögi az asszony, de azért igyekszik minél ringóbb léptekkel áthaladni a fülke előtt. Beérkezik a csem­pével fedett, sötét folyosóra, amelynek végén ott vár rá saját munkahe­lyi­sége. A vendég még nem jött meg, a szobában üres a megdöntött fejtámlájú masszázspad. Sárának van egy kis ideje felkészülni, forró vizet enged egy lepattogzott fémtálcába, és belemártja erős ujjait. Fontos, hogy keze kel­le­mesen meleg, bőre pedig megfelelően puha legyen, különben a vendég felsikolt a hideg ujjak érintésétől. A málló falból kivezetett, rozsdamarta csövek rútságával nem tud mit kezdeni, a fürdőnek nincs elég pénze új csöveket sze­rezni, ő meg hiába tanulta el apjától a vízvezetékszerelést, ha nem fizetnek ér­te. Csöpög egy csap, az ablak alatt meg az eső, időközben rákezdett. Most für­ge léptek kopácsolása veri végig a folyosót, Sára kiveszi kezét a tálcából, lomhán hátrafordul, hogy megnézze, ki az. Harminc körüli nő közeleg, gyö­nyörű és vidám, mikor mosolyogva köszön a masszőznek, hogy jónapot kí­vánok, egy kicsit késtem, bocsánat, de nem járt a villamos. Sára végigméri a nőt, végigméri rendesen, mintha férfiszemmel vizsgálná, formás vádliját, vé­kony derekát, feszes mellét, törékeny nyakát. Tegezzél csak nyugodtan, biztos én vagyok az idősebb, morogja aztán, de ne zavarjon. A nő mégis zavartan bólint, úgy látszik, nem olyan magabiztos, és először van itt, nem tudja, hova kell tenni a ruháját. Na, nem kell itt szerencsétlenkedni, vakkantja Sára, oda leteszed szépen a holmijaidat a székre, senki sem fogja bántani.
A nő megint csak bólint, belepirulva vetkőzni kezd, Sára csípőre tett kézzel bá­mulja a lehulló ruhadarabokat. Ott áll előtte ez a gyönyörű nő, anyaszült meztelenül, kissé esetlenül lógatva karját, ő pedig hirtelen elfordul, hogy ne lássa, aztán odaveti a háta mögé, hogy fel lehet feküdni a padra, ügyesen.
A nő engedelmesen hasra fekszik, Sára fehér törölközőbe tekeri hosszú ha­ját, és nekilát a masszírozásnak. Azt mondják, az egy csoda, ahogyan ő ki tud­ja dörzsölni az emberből a rosszat, a fájdalmat és az összes keserűséget, az ember megtisztul azon az ócska kemény padon, a terebélyes asszony alatt. Sára olajat csurrant a gömbölyded fenékre, a hosszú combokra, a véd­telen lapockákra, úgy simítja végig a hófehér testet. Visszeres lába máris lüktet az ácsorgástól, de haragja elmúlt. A fejét a könyökén nyugtató vendég las­san felenged, nagyot sóhajt az élvezettől. Járnak hozzá férfiak is, iszákos, kövér, szőrős vademberek, akik a seggére csapnak, ha úgy tartja a kedvük, ő meg ilyenkor kuncog persze, jólesik az, hiába csíp. Többjükkel ott a padon rög­tön össze is melegszik, a Ferkóval többször is. De azokkal a szőrős, hurkás tes­tekkel kemény kézzel bánik, ott nincs finomkodás, azok olyanok, mint a vág­ni való hús, amit kiklopfol az ember, azt ütni-vágni kell, gyúrni, gyö­mö­szöl­ni, dögönyözni, de ez a nő, ez más, erre muszáj vigyázni. Halkan meg­kér­dezi, jólesik, virágom? A nő nem válaszol, csak lábujját hajlítja be kissé. Sára elmosolyodik. Bütykös hüvelykjét végighúzza a csigolyákon, méretes te­nyerének élét sebesen pattogtatja a hátizmokon. Az olajat beledörzsöli a fehér, itt-ott pihés bőrbe, miközben arra gondol, hogy az még szebb is, mint a Laci hentes omlós húsú csirkéje. Sára megtörli fénylő kezét, majd odasúgja a vendégnek, hogy ne ijedj meg, csillagom, most meleg vizet engedek.
A masszázspad fölött futó cső zuhanyrózsáiból rövid gurgulázás után víz tör elő, egyenest arra a hófehér hátra. A vendég kényeskedve felszisszen, felkap­ja a fejét, és kissé felháborodva megrázza magát. Sára lejjebb veszi a hő­fo­kot, de azért csak összehúzza szemöldökét. Nem kell nyavalyogni, te nem az a fajta vagy, aki minden kis szirszaron nyávog. Micsoda, kérdezi csodálkozva és kissé bugyuta hangon a vendég, Sára pedig arra gondol, milyen jó volt, amíg a másik még szótlanul feküdt a padon. De aztán visszanyeri a türelmét, nem haragtartó, meg aztán lehet, hogy tényleg túlzottan forróra állította a vi­zet, nem érez ő már igazán különbséget meleg és tűzforró között. A fehér há­tat vörösre festi a vízsugár, a szűkös helyiséget kavargó, sűrű gőz tölti meg. Aztán mit dolgozol, kérdezi Sára, hogy elhessegesse a rosszízű gondolatokat, amik abban a sűrű, ködszerű levegőben csak még rosszabb ízűvé tö­mörödtek. Reméli, hogy a kisasszony, mondjuk virágkötő, hiába lüktet most olyan vörösen az az íves hát, mintha az ördög ágyasa heverne előtte. Online PR tanácsadó vagyok, válaszolja a fojtogató ködbe veszett nő. Sára meg­ré­mül a különös szavaktól, és önkéntelenül is keresztet vet, pedig nem vallásos. Sebaj, gondolja, attól még lehet jóravaló lány. Férjed van?, kérdezi Sára, egy törölköző csapásaival oszlatva a gőz függönyét. Pasim, az van, kuncog a ve­res testű nőcske, lehet, hogy majd valamikor összeköltözünk. Sára újra össze­vonja szemöldökét, a törölközőt visszadobja a helyére. Valamiért el­kép­zeli, ahogyan az egyik vendége rámászik erre az aprócska nőre, izzadtan, bü­dösen, morogva és röfögve, mint egy vadkan, majd dolga végeztével, a szép­ségről lefordulva, unottan ígérgeti az eljegyzést. Nem való az hozzád, ha még nem vett el, jelenti ki haragosan. A vendég flegmán vállat von, Sára gyom­ra összeszorul. Hirtelen előrehajol, és megcsókolja a kerekded feneket, hosszan, nyelvét is kinyújtva, közben figyelmesen hallgatózik. A törékeny nő huncutul felvihog, Sára ekkor száraz torokkal felhördül, hogy te ócska kis cafka, majd a székbe rogy. Nyilall a lába, nem tud ránehezedni. Végeztünk, szu­szogja, kelhetsz. A padon fekvő, csuromvizes nő szófogadóan fel­kászá­lódik, kioldja hajából a törölközőt, megszárítkozik vele, közben néha-néha bűn­bánó pillantást vet a kövér masszőzre, nem érti, mivel bosszantotta fel ennyire. Szemérmét takargatva odaoson a ruháihoz, görcsös igyekezettel ma­gára kapkodja, mint egy rajtakapott szerető, aztán tanácstalanul megáll Sára előtt. Mivel tartozom, kérdezi vörös arccal. Semmivel, legyint Sára, sem­mivel. A nő, mintha nem hallotta volna, turkálni kezd a pénztárcájában, mire Sára elveszti türelmét és ráripakodik, hogy végeztünk, nem érted, úgyhogy el lehet szépen menni, isten hírével, úgysem jár a villamos, még a vé­gén elkésel a virágkötésből, szóval egy-kettő, kifelé innen. A vendég meg­sem­misülve topog előtte, zavarában azt sem tudja, mit csináljon, ekkor Sára nehézkesen, de nagy indulattal feláll a székből, és jókorát csap a kishölgy seg­gére. Így már érted, ordít rá, és a csodaszép nő így már érti, sírva is fakad, úgy szalad ki a szobából, végig a folyosón, el a vízihulla meg a hintás vérba­jos mellett, kikerülve a kalapját emelő portást, így rohan ki a fürdőből, minél messzebb a vasmarkú masszőztől. Sára visszaroskad a székbe, és úgy marad, mozdulatlanul, maga elé meredve, szomorúsággal az arcán. A zuhanyrózsákból csöpög még a forró víz, odakint szakad még a jeges eső, de Sára a sírásból már kinőtt. Nézi a málló falat, a töredezett csempéket, a rozsdás csö­ve­ket és az üres padot, és nézi az órát, ami háromnegyed tizenegyet mutat. Még van negyedórája, akkor jön a Ferkó, addig pedig meg kell mosnia magát.

 

A Hórusz fotók galériája

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2010 / 6   »   Masszőz
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911