Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2010 / 6   //    «    27    » 
Ács József
Mindvégig itt
esszé
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 



Hová tartanak ezek a versek, tettem fel ma­gam­nak a kérdést a huszadik oldal után. S fur­csa mód, mintha ajánlott küldeménnyel be­csengető postás hozta volna, hamarosan meg­érkezett a válasz.
Sehonnan sehová.
A kilátástalanság miatt? Vagy hűségből?
Mi ez? Állapot vagy álláspont?
A kötetnyitó vers azt kérdezi, amin én is so­kat tanakodtam már: mi viszi az embert és mi viszi a gondolatait – nem előre, talán csak vala­merre. Egyáltalán: van-e célja a vers­nek? Vagy csak oka van? Célok húzzák vagy okok űzik – a miért kétféle értelme szerint?
Orrmotoros? Farmotoros? Vagy négy­kerék-meghajtású? El akar-e jutni valahová?
„Légy erős ez ma is még helykeresés”, vallja be az Átível című vers. S végül is mit akar? „Absztrakt alapon elidőzni”. Márpedig akkor a hely, amit keres, csak talpa­lat­nyi. Annyi, hogy mozdulni, lélegezni lehessen benne. De miféle tér ez?
A követ­kező versszak árulja el: „hagyom hogy a dal falait kifesd”.
Hát ez az. Rosszul tettük fel a kérdést. A festő ugyanis nem tart sehonnan sehová: a játéktér adott, azt kell kitöltenie.
A költő tehát a festőhöz fordul segítségért. Hol a költő ihleti a festőt, hol a festő képei sar­kallják a versírót. Nem meglepő, hogy versek szavai törnek-kanyarognak a szög­le­teken és kunkorokon, és a versek is utalnak a képek formai elemeire, sőt, magára a festés aktusára is: „Most itt, pont itt egy Mirónak író kéz / húzza-vonja vonalait” (Huzavona).
Több ez, mint kölcsönhatás. A költő és a festő ugyanaz a személy, és ugyan­­abból a forrásból merít. Ugyanazzal a mozdulattal húzza tollával-ecset­jével az ecoline-t, mint amivel a szavakat veti a papírra. Nincs két al­ko­tói módszer, csak egy: a magát a pillanat sugallatára bízó rögtönzés. Kép vagy vers – csak hangszerelés kérdése. Irányított véletlen: foltok a mű­vász­non, csen­gő-bongó asszociációk a versben. „Ugye, hogy létezik, kibomlik, és vadonat­új / – még nem találkoztunk sosem, te pillanat / meg én, ha ugyanazon a Földgolyón is, se;”. Ecsettel, tollal érintőleges nyomokat hagyni egy felületen, s közben átélni, hogy a jelen még a múltnál is két­ség­te­le­nebbül van: „tessék, éppen történik, bi­zony­sága vagyok”.
Nagy dolog bízni abban, hogy a jelen van, sőt, mindig kibont magából va­la­mi újat! Hogy nem a múltban élünk, azaz nem az önismétlés végtelen kö­reit rójuk, mint valami kattogó, s lejáró óraszerkezet, hanem az ele­ven­ség ára­­mába kapcsolódunk: az újjal maga az élet serken bennünk. „Véletlened / is bol­­dogíthat, mintha szerelemtől / csordul túl az ember” (Túl). Vagy ahogy az Elme­sél­jem, mit rajzoltam című kötetzáró írás fogalmaz: „ha nem rajzolnék, nem is írnék? Ha nem írnék, nem is élnék?”
„Mentem a házak közt sehova, vitt fekete cipőm” (Ütem) A sor a magányosan csa­vargó Szép Ernőt idézi (őt is a cipői vitték). Nem tudjuk, mi viszi a verset, ki festi a képet. Talán a vers ír, a kép rajzol minket? Talán mindhármunkat egy magasabb erő? A költő-festő jár-kel a szá­munkra is oly ismerős, otthontalan világban, patikák, politikai plakátok, szőrtelenítő sza­lonok, ponyva­regény­cí­mek, alázúduló kamionok között. Csavargás, tekergés – nem ugyanaz tör­té­nik-e velünk, mint a fes­ték vonalaival? Az ember „visszakérdez, beszél a néma lét­hez” (Túl) Lehet, hogy épp ez a beszéd a „néma lét” válasza? Hogy a lét, bár né­ma, és nem árul el semmit ma­gá­ról, az em­be­ren keresztül – tükör által, homályosan – mégiscsak meg­nyilat­kozik? S hogy nem va­gyunk tökéletes hang­szerei a létnek? Sebaj. Bánhatunk magunkkal is úgy, mint a vizes festé­ket szőrösen szétterítő művászonnal: „a fogyatékosságokat egyedi képes­sé­geknek mi­nő­sítve”. S vajon nem ugyanilyen kénytelen-kelletlen élünk-e mindannyian a világ és a sorsunk adott­ságaival?
Mégsem olyan egyszerű a tükröt tisztán tartani. Eljutni oda, hogy jól kér­dezzünk, hogy már a kérdés maga is a lét szava legyen.
Sehonnan sehová. Azaz: nem az emberi tervezgetés mércéje szerint. Az a világ, mely metró­kocsikat, mozgólépcsőket, hajléktalanokat, Moszkva tere­ket és különféle plaká­tokat teremt, voltaképpen az se jut semmire. Csak an­nál kínosabb, ha a haladás jel­szavait harsogja – a szavak és a történések annyira nem illenek össze. A hamis kontextus gyötrel­métől szaba­dí­taná meg a szerző a metró ablakában tükröződő párt (s így magamagát is): „Versemben le­gyetek, ne a vad­világ­ban” (Tükröződés). Ha van költői misszió, hát ez az: vissza­helyezni mindent a méltó helyére, a világból a létbe.
A Hatvannyolcas regény ciklusa a múlthoz nyúl, hogy a hajdan volt idők la­kat­­lan csiga­házát, melyből bár az élet elköltözött, mégis az élet lenyomatát őrzi, ele­ven tartalommal töltse fel az álom és az emlékezés. Enélkül „minden tör­ténet elsurranó pillanat villanás / még el sem kezdődött már végbement / annyira kevés / hiába mér­hetetlen és határtalan”. Gondol­ko­dásunk persze az illanó eseményeket szí­ve­sen redukálja valamelyik vonat­ko­zásukra, hogy aztán maga faragta sakk­fi­gu­ra­ként ide-oda tologathassa őket érdekei mezején. A tágabb össze­­­füg­gések kö­zé (létbe-) helyezés ennek ellenkezője: nyitott, soha véget nem érő mű­ve­let. Ez magyarázza az Újrázás talányos záró­sorait is: „kész a vers / kezdhetem”.
Kitörölni a megírt szöveget vagy palackpostázni a nyomtatott szótengerben: egyremegy, olvassuk a Levélszerű végén. Mégsem csupán a kulturális kö­zegről vagy az emberi kapcso­la­tok kész med­rekbe csatornázásáról, s így szét­szakado­zásáról, a kommunikáció lehetet­len­sé­gé­ről mint negatívumról van itt szó, de egy pozitívumról is. A megértés, a feldolgozás, melynek a mű az esz­köze, önérték. Mielőtt másokkal szót váltanánk, nekünk magunknak kell el­jutni az értelmes szóig. Vagy szembenézni a kudarc tényével, és elvetni, amit írtunk – a helyzetnek az üres papír, az üres képernyő a hű kifejezése. (Hűlt hely) Ebben a megrendültségben nyernek fájdalmas értelmet John Cage híres szavai: „Nincs mit mondanom, ezt mondom, és ez költé­szet.” Sze­ren­cse, ha vannak az életnek olyan körei, ahol még egymásra hangolódhatunk, ahol van tere az akadálytalan, örömteli beszédnek. Ha ennek jelentőségét át­érezzük, a kötet végén sorakozó alkalmi verseket sem tekinthetjük a költő asz­taláról összesöprögetett morzsáknak. A rideg, korrupt és értelmetlen vi­lág igazi ellenpontja a bénító súlyok nélküli megnyilvánulás, a felszabadult játék öröme. Az otthonosság: „szeretném, hogy süssön / némi állati meleg” (Szüle­tés­napi kérdés).
Költőtől szokatlannak tetszenek a Pajzs sorai: „Hogyan tudna nem gondolni, csak lenni // szótlan és mégsem hiába­valóan”. Pedig épp a költő az, aki nem éri be a szavak rendel­tetés­szerű használatával. Azt ugyan szerzőnk sem hiszi, hogy „sza­vakon lovagolva, bármi módon // szét­csúsztatott, össze­kompilált rímek szőttesén / rög­zít­hető volna valami én: ez ő, ez tényleg ő!”, De „ha erre a fölfújt árnyak zacskói fejvesztetten / fölszakadnak, meglazul a madzag. Létezünk.” (Megiramodásom).
Létezni, színesen, mint a művászon-képek, a „festett mények”, az „éppittmost-lét lényei”.
Sehonnan sehová. Azaz: mindvégig itt.

 

Horgas Béla: Te pillanat

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2010 / 6   »   Mindvégig itt
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911