Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2010 / 9   //    «    10    » 
Szörényi László
„Bújj el, Jankó...”
esszé(részlet)
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


Arany János és március tizenötödike


Petőfi Sándor és Arany János levelezése nem csupán tanulságos és gyönyörködtető, hanem rendkívül mulatságos olvasmány is. Folytonosan ugratják egymást, illetve ezt úgy pontosíthatjuk, hogy Petőfi megereszt valami mázsás gorombaságot, Arany pedig gondosan kalibrálva válaszol. Egy példa: „Egyébiránt meg ne itélj, ha bekövetkeznek a hallgatás lófasz-hosszuságú epochái ... szívem, mint minden élő halandóé, folyvást szokott dobogni, és dobogásában hangzani fog neved, ha majd ritkábban írok is.” (1847. március 31.) Arany nem marad adós; igaz, hogy első levelében nem talál rá alkalmat, hogy visszalőjön, ugyanis leégett Szalonta, és így egész, április 21-én írott levelét a tűzvész rémségeinek szentelte, de már május 27-én így riposztozik: „Azért ne is gondold, ha bár részedről beállnak is azon epochák, mellyeket te bizonyos würstli nemhez hasonlítál: o nem! bennem hatalmas ’non missura cut­em’ re találsz.” (A Horatiustól való idézet kb. annyit jelent, hogy úgy fogom véredet szívni, mint egy pióca; Petőfi ha akarta, érthette akár a „virsli” vérbőségére is.)
De minden epocha véget ér egyszer – akármihez hasonlítjuk is a hosszúságát – ezért Petőfi mint vátesz, a palermói felkelés után így ír Aranynak 1848. január 29-én: „ – Bújj el, Jankó, mert háború lesz, már itt van a szomszédban, Olaszországban... be szeretnélek lóháton látni avval a pörge kalapoddal.” Arany sem rest, így válaszol az újabb lóalkatrészre:

TE pedig, barátom, siess, irjad Lehelt,
Kit lelkedbe szárnyas géniuszod lehelt,
Irjad, mert nem érsz rá, ha itt lesz a nagy had
Harc és háború és igazi hadd-el-hadd.
Akkor látom én meg arcodat, hogy langal
Hősi elszántságban tiszta sárga langgal;
Vágtatsz paripádon, mint por a szélvészen,
Mellyet szárnyaira száguldó szél vészen;
Kedves komám asszony kezét tördelve sir;
„Sándor, ha te elméssz, engem elnyel a sir”
Mégis elhagyod őt s oly tüzelve méssz el,
Mintha tele volna szíved forró mésszel.

Látom a derék hőst, ahol villog kardja:
’Ist das Schwerdt zum fechten?’ „Mellyik? ez a kard? Ja!”
Többet nem beszélnek, hanem össze csapnak:
Vére a németnek ugy foly, mint a csapnak;
Sándor vitézünknek egy sem állhat ellent:
Épen mint a semmit, ugy ontja az ellent.

Dumb Show

Sárga pitykés, zöld hajtókás, kurta szárú fűzött csizmás magyar huszár jelenik meg egy kis ajtón a kert alatt. Kedvese addig kiséri, könyörög, sír, elájúl. A vitéz elrohan egy dombig, onnan széttekint, lát iszonyú magas kukoricát és rettentő sok ázott kendert. Visszafut a kis ajtóhoz, hol hő karok fogadják a győzedelmest. A hős juhászbundát terít le s borostyánai árnyékába heveredik.


(Dumb show exit.)

És mivel nem harcolt borsóért vagy babért
Homlokára tűzik a diadal-babért;
Annyi érdemjellel rakva tér vissza már,
A mennyit bizony nem mindenütt visz szamár.
Eredj, Sándor vitéz, hadd zengjek én neked
Viselt dolgaidról XXIV éneket!


Arany – humorosan tiszta rímekkel írott versében, amelyekkel egyébként a debreceni mesterkedő költőt, Háló Kovács Józsefet parodizálja – nem csupán a Petőfi által neki kívánt huszárságot fordítja vissza és csinál kedves Sándorjából János vitézt, hanem céloz Lehel vezérre is, arra a népies elbeszélő költeményre, amelyen Petőfi 1848 elején dolgozik és amelyről így tudósította barátját: „Te pedig bájdús Jankóm, nagyon szép verset küldtél Jókaynak, azt a ’télben’. Csak iparkodjál, mindig mondtam én, hogy lesz belőled valami. Én most Lehelt írom elbeszélő költeményben, röviden, de egész életét Ázsiából az akasztófáig, ollyan nyolc soros alexandrinusokban, mint a te Schedeled vagy Toldid.”
A Lehel-témának Petőfi háromszor is nekirugaszkodott. Ez az utolsó, befejezetlen változat, amelyből csupán 456 sor maradt fönn – azaz az 53 strófás első ének és a második ének első négy versszaka – több szempontból is figyelemre méltó. Az egyik és talán a legfontosabb, hogy eddigi ismereteink szerint itt szerepel először az a hagyomány, mely szerint Attilát hármas koporsóba, a Tisza medrébe temették; egyelőre még senki sem tudja, honnan vette ezt a költő, még Kerényi Ferenc barátom sem tudta, aki pedig élete legutolsó napjaiban éppen Petőfi 1848 első negyedében, tehát március végéig írott verseinek kritikai kiadásán dolgozott. A másik pedig nyilvánvalóan öszszefügg Petőfi világtörténelmi sejtelmével a nemsokára kirobbanó összeurópai forradalomról, és benne az új, sorsdöntő magyar–német összecsapásról. A költemény hangja végtelenül ironikus, sőt szarkasztikus. Lehel vezér például ilyen pohárköszöntőt mond:

„Fűnek-fának ittunk már egészségére,
Talán el is fogyott már a hordók vére,
Pedig még hátra van egy nagy isten-éltess’,
Mit el nem hagyhatok, hogy ne legyek vétkes,
És akiért inni nekem áll tisztemben,
Minden jó magyarnak részt kell venni ebben.

A mi szerelmetes szomszédunk, a német,
Akiért ezennel csavarom elmémet,
Hogy találjak hozzá nem-méltatlan szókat,
Mire engem forró barátságom nógat;
Mert barátja vagyok a német sógornak,
Mint e tolakodó légy itt az orromnak;
Noha neki nem kell az én barátságom,
Odatolakodom és reátukmálom.

Nem tehetek róla, hogy engem nem kedvel,
Én a lelkén függök teljes szeretettel...
Bár szeretetemnek olyan súlya volna,
Hogy lehúzhatnám őt véle a pokolba.
Kedves németjeim, hogyne szeretnélek,
Legvigabb napjaim nálatok telének,
S kinek boldogságom részét köszönhetem,
Hogyan állhatnám meg, föl nem
köszöntenem?

Jámbor szomszéd, német, világ minden kincsét
Szerencse markai országodra hintsék,
Legyen oly bőséged, annyi gazdagságod,
Hogy szinig megtöltsön minden magyar zsákot,
Adjon isten neked mindig bő nadrágot,
Hogy elférjen benne egész bátorságod,
S a mennydörgős mennykő ne üssön meg
téged.
Bízza a magyarra ezt a mesterséget!”


Hogy március történelemformáló napjaiban mit csinált Petőfi, azt szinte óráról órára tudjuk. Más a helyzet Arannyal. A fennmaradt jegyzőkönyvek szerint csak annyi biztos, hogy a szalontai nemes hadnagyi szék jegyzőjeként segített behajtani Oláh Ferenc kanász elmaradt béréből a kérelmezett süldőket, kalapot és csizmatalpalást, továbbá Ambrús Péternét utasította, hogy panaszával, mely szerint szomszédja nem engedi használni az ablakot, forduljon a városi tanácshoz. Március 17-én, mivel „Medveczki András tót fiúcska sírva panaszolja”, hogy Szöllősi Ferencné piaci rőfösné 10 forinttal megrövidítette, lélektani alapon elmarasztalta a ravasz asszonyságot és két esküdtet küldött ki, hogy vegyék vissza a csalfa nőszemélytől a kisfiú pénzét.
Március 18-án pedig másik hivatalos minőségében, a városi tanács ülésén mint aljegyző bíráskodott az egymást kölcsönösen vádoló Balog Zsuzsánna és Lukács János ügyében.
„Balog Zsusána folyamodik, hogy őt Lukács János Váradon egy csapszékben kurva névvel becstelenítette, pofon vágta, s összekörmölte.
Lukács János elismeri, hogy miután őt folyamodó [ti. a leányzó, Sz. L.] csunya szavakkal illette, kutyával miveltette, ő pofon vágta hogy pedig, mi után őt tolvajnak mondta, ő megkurvázta, ezzel nem becstelenítette, mint a kinek, hajadon létére, gyermeke van, s köztudomás szerint igen feslett életű.


Ítélet
A becstelenítés dolgában kielégítvén egymást a felek: mivel Lukács János elismeri a pofonvágást: ezért hat órai árestommal fenyíttetik.”


(Dánielisz Endre, aki ezt a szöveget a kritikai kiadás számára sajtó alá rendezte, méltán jegyzi meg Arany bírói bölcsességéről, hogy az salamoni.)
A március 15-i pesti forradalom híre legkorábban március 20-a után érkezhetett meg Szalontára (ez csak feltételezés; a korabeli forrásokból annyit lehet tudni, hogy aznap szereztek tudomást róla például Szarvas vagy Zilah lakói). Arany János aznap fejezte be a Toldi estéjét. Mindenesetre Petőfi március 21-én kelt levelét, amelyben beszámol neki a történtekről mint forradalomról, nem kaphatta meg még március 26-án sem, mert aznap így ír kedves Sándorának: „Vedd szíves kézszorításomat polgári dicső küszdelmeidért! Nem következett ugyan még rám a levélírás: de meg nem állhatom hogy örömem és büszkeségem teljében fel ne kiáltsak:
’O et delicium et dulce decus meum!’
Add át kézszorításomat s ölelésemet a lelkes Jókai Mórnak is [...] Toldi estéje készen hever: még nem indítottam utnak, mert a közelebbi nagy dolgok miatt iszonyúan elment a másolnivaló kedvem. Pünkösd után sem lesz az késő. Isten áldjon meg benneteket.”
Nagyon érdekes nem csupán a Horatius első könyvének első ódájából vett magasztalás, hanem a precíz szakkifejezés a március 15-én történtekre: polgári dicső küzdelmek. Ez is tulajdonképpen latinból kompilált és fordított. A „civile bellum” mintájára csinálja Arany, de a „bellum”-ot persze kerüli, mert úgy polgárháborút jelentene magyarul, ezért e szó helyére a „certamen”-nek megfelelő küzdelmet csempészi, amely békés versengést is jelent, egyenrangú pol­gárok között valami nemes célért, vagy díjért. Másrészt a „polgári” szó a latin értelmezés szerint azt is jelenti, hogy valaki azzal érdemel ki dicsőséget, hogy megmenti egy polgártársa életét! Arany értelmezésében tehát semmi esetre sem forradalomról van szó, amely Petőfi levelében sem erőszakos átalakulás, hanem vér nélküli, polgártársat vagy polgártársakat mentő (pl. Táncsicsot kiszabadító, a népet felszabadító stb.) dicső küzdelem.
Arany emberképe talán borúsabb volt, mint Petőfié. Az előbb idézett tréfás verses levélben saját magára egy tiszta rímben olyan nevet alkalmaz, amelyet legelső, nyomtatásban megjelent művében használt írói álnévül, azaz saját neve francia fordítás: „Imádott barátom, jó Petőfi Sándor, Szíves üdvözlését ime küldi Jean d’Or.” Ebben a Népnevelési ügyben címet viselő írásában (1841) a huszonnégy éves Arany pontosan rögzíti a népi oktatás helyzetét:

Kikerülvén a pórfiu iskolájábul, (ha ugyan oda bekerült volt, mi ugyan még sok helyen csak kivételkép történik) mint börtönbül szabadult rab, nyilt ajakkal fut a szabad légnek élvezetére, apja ökrei őrzésére, az unalmas szótagolást minél talán tovább három télen-át számtalan ütleg dacára sem haladhatott, ostorosi hivatallal felváltandó. Öszszevegyülten azokkal, kik iskolában soha nem voltak, s azoktul gunytárgyul tétetve-ki: szégyenli kevés lelki elsőbbségét, mint uj cimboráitul kinevetett tulajdont; szégyenli a müvelődésnek rá ragadt némi kis jelenségit; az iskolában netalán megtiltott hajzsírozást, a zord tekintetet adó homlokhaj-nevelést (vidékünket értve) uj erővel életbe hozza; tiszta ruhát, nehogy a szurtosok által gunyoltassék, nem veszen; imát mondani, iskolában nyert isméreteit napfényre hozni, közkacajtól rettegve, nem meri; – ellenben, csupán hasonlat kedviért, káromkodik, iszik, s mivel ez utóbbinak föltéte, a pénz, ritkán honos nála, aprólékos lopásokra, majd némelyik nagyobbakra veteműl, s mind ezt a tanyacimborák kedviért!


Néhány évvel később írta Az elveszett alkotmányt. Mindjárt a költemény elején hasonszőrű ifjak lovagolnak alkonyatkor a határba, lovat vagy marhát lopni; pedig a költő – már a Kisfaludy Társaság díjának elnyerése után – kihúzta a mű legelejéről azt a magyarok istenéhez egy falusi fűzfapoéta modorában írott levelet, amelyben – mintegy parodizálva Kölcsey Hymnusát – az országban élő nemzetiségeket csak olyan állatkákhoz hasonlítja, amelyek az örök renyheségben szundikáló magyarok felcsiklandozására vannak:

Ó te hatalmas lény, kit népem, mint Jehovah-ját
Júda leánya, saját s a többire rá se tekintő
Isteneül követel, – hozvát nagy Szittyia gombás
Téreiről, – ki előtt örmény, rác, német, oláh, tót,
Mind csak hangyabolyok, patkányok, hörcsögök, ürgék,
Mellyeket ölnéped tej-méz folyamú Kanaánja
Térein, egy korig, és csak azért szenvedsz el ödöngni
Hogy szeretett magyarod napot, éjt végig ne aludjék,
Hogy legyen a mi, ha vírad (azaz reggel, mivel estve
Szinte virad soknak) hemzsegje, csikolja fel újabb
Élvre a boldogokat, szóval, hogy légyen irígyünk,
Magyarok Istene! (más nevedet nem tudjuk) o halld meg...

Miközben Petőfi kevés számú elvbarátjával a forradalmat készíti elő Pes-ten, addig Arany próbálja leleplezni a nagy tűzvész utáni újjáépítéskor elkövetett csalásokat és lopásokat Szalontán, illetve javaslatot tesz, egyébként hiába, egy puszta bérbeadására, hogy a várost a fenyegető csődtől megmentse. (A mindenki által ismert életkép szenvedő hőse A szegény jobbágy egyébként konkrét, az újjáépítés alkalmából elkövetett, csaláson alapuló közmunka-visszaélésre utal.)


 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2010 / 9   »   „Bújj el, Jankó...”
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911