A kezem fogod, göndör és szőke a hajam.
Ha nem állnál mellettem, első látásra meg sem ismerném magam.
Fénnyel locsolt nyári délután.
Nincs még jövő, így nem kell tőle félni sem.
Kicsi vagyok, a kert körülöttünk szinte vadregényes.
Nemrég költöztünk oda, borsó nő benne, bab, a kerítés mellett málna.
Aztán anya befüvesíti az egészet, egyedül nem bír vele.
Múltkor kiszúrta az első ősz szálat a hajamban.
Barna lett azóta, ahogy régi fotók is megbarnulnak.
Ez a kép nem barnul.
Ritkán veszem elő, inkább elgondolom csak azt a fényt.
Egyre erősebb lesz, a színét se látjuk, a szagát érezzük csupán.
Akár a benzin, bármikor belobbanhat, de szerencsére nincsen még jövő.
Mint aki a Naptól nem veszi észre a szeme felé tartó bogarat,
nem sejtem, milyen lesz téged összeomlani látnom.
A kezed fogom, melletted állok, hogy megismerjem magam, téged kell néznem.
Ketten a kertben, Isten szemében két kis pálcika:
most tapadunk meg éppen.