Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2011 / 2   //    «    3    » 
TÉNYFÉKEZŐ - életképek
Handi Péter
Inkognitó
novella
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


– Köszönöm, Péter, hogy engem választott. Hogy rám talált. 1929 óta fekszem itt ebben a nyugágyban, a nap állandóan süt, egyedül vagyok, láthatja, hogy a terasz nyugágyai üresek, az egyik itt két méterre tőlem éppenséggel összecsukott és az ajtóhoz támasztott. Ez a délutáni szieszta ideje – csak ennyit mondhatok. Vagyis mondhatok én magának bármit, hiszen azt sem tudja, ki vagyok, hogyan kerültem ide, meg hogy hol van ez az itt... Egy körülbelül harmincéves nőt lát a nyugágyban nyakig sötét plédbe bugyolálva, csukott szemmel. Mozdulatlanul. Gondolom, rejtélyes-rejtelmes alak lehetek magának, morfondírozik rajtam, alaposan megnéz, talán ki is takarna... De tehetetlen, tehetetlenebb, mint én. Én ugyanis a teljes anonimitás védőistenének kegyeltje vagyok, a legszabadabb ember, a nemszólás-szabadság fotográfiája.
Ide figyeljen!
Öt évvel ezelőtt trafikot kaptam az államtól. Dohányárudát – ahogy mondják. Apám a világháborúban „hősi halált halt” – ezt meg így mondják, anyám már korábban meghalt, ezért a hadiözvegyi kárpótlás nekem jutott. Cigit, szivarokat, pipadohányt árusítottam, és persze tűzkövet, gyufát, cigarettapapírt. Tőzsdéztem, mint annyian abban az időben. Aztán beütött a krach, elment minden, a trafik is. Megroggyantam, idegeimre ment a dolog. Összecsuklottam, mint egy colstok. Sclerosis multiplex – állapították meg az orvosok. Érti? Mármint nem a betegségemet, hanem hogy „colstok”? Mert nem hinném, hogy ez a szó megmaradt, ellentétben az idegösszeroppanással. Asztalosok csuklatták össze ezt a mérőeszközt használat után és az overáll szivarzsebébe ejtették. Na.
Elhitte mindezt? Hát ide figyeljen!
Ki gondolná, hogy a tiszazugi mérgező asszonyok egyike vagyok. Arzénos Amál. Engem nem sikerült elkapni, elmásztam a bokrok alatt az állomásig. Mindent odahagytam. Fel a vonatra, Brémában meg a tengeri gőzösre.
A nagybácsi küldött hajójegyet Amerikából, aki egyike volt a hárommillió kitántorgottnak. Hová máshová mehettem volna ott, mint a filmgyárba. Szép voltam és szőke, és – magyar. A sztárság alapanyaga. Fitos szobalány-szerepeket és milliomos férjeket kaptam, később csak férjeket. A legutóbbi Afrika fölött lezuhant, rám maradt a vagyon. Most itt süttetem magam a luxushajó fedélzetén, a pincér késik a koktélommal, szerencsés flótás, Tiszazugban már alulról szagolná az ibolyát...
Továbbá.
A golyó nem talált, valahogy atyuska háta alá kerültem, a vörösök újratöltötték a fegyvereket, ezalatt a füstben sikerült kimásznom a család hullahegye alól, és egy terpeszben álló katona lába között uccu ki! „Anasztázia...” – hallottam még anyám elhaló hangját, de már az erdő lombjai között voltam, a vadasparkban. Egy Romanov-hű muzsik fedezett fel, megismert és rémülten kettős keresztet vetett, aztán elvitt egy fakunyhóba, ott a nép térdre ereszkedett előttem, susogtak összebújva, továbbadtak más házacskákhoz, végül lovaskocsikon átcsempésztek Bukovinába vagy hová. Ott egy orosz főtiszt nyakamba akasztott egy nehéz bőrzacskót, „a család ékszerei, a Romanov-kincs, önt illeti, felséges carina!” – mondta, és ott előttem főbe lőtte magát. Azóta a kövekből élek, nem fedem fel kilétemet, mert akkor elveszik az ékszereket és múzeumokba rakják. Addig jó, amíg itt süttethetem magam. Ugye nem árul el?...
Elhitte ezt is?
Köhécseléssel kezdődött, aztán a röntgen. Kis folt a bal lebeny alatt. Egyszer véreset köptem, a család összebújt. Férjem úgy határozott, hogy ide, Davosba... A Waldsanatorium csendes, jó levegőjű hely, a tüdős társaság némileg intrikus és filozofikus. Olyan hosszúra nyúlik ez a napkúra, hogy látja, még most is tart, már húsz éve... A főorvos úr így udvarolgat: „Engedje meg, madame Chauchat, hogy gratuláljak tisztuló tüdejéhez”. – Azóta süttetem itt magamat, körülöttem már mindenki eltávozott, vagy lefelé, vagy tovább... Hans is, ez a készséges és félszeg fiatalember, aki furcsa vonzalmával néha hozzáadott a lázgörbémhez... Nézzen el felettem, Péter, nézze inkább a hegyeket... és felejtsen el, hiszen én mindössze egy regényalak vagyok. Mondja, ha például felépülök – mert megeshet, bár nem valószínű –, lesz még valamiféle jövőm?... Úgy értem, továbbfejlődhetek egy regényben? Ha beszélne valakivel erről...

Fiatal nő a napsütötte teraszon, nyugágyban. Csend. És mégis Lét, enigmatikus Lét, lehetőségek és fondorlatok tárháza egy bugyolált testben. A fiktivitás gyűjtőmedencéje. Gondos, kesztyűs kezek nemsokára visszahelyezik az archívumba, de túlél mindenkit, azokat is, akikről fotográfia sem készült.

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2011 / 2   »   Inkognitó
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911