Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2011 / 4   //    «    4    » 
FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK
Petrik Iván
4. rész: Három bőrönd
novella
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


Xiapo-Lau a szederbokorban arra gondolt, hogy új kalapot kell majd vennie. Váratlanul érte a langyos zuhatag, de nem mozdult. Abban reménykedett, talán nem veszi észre a lány. Lívia szédült, remegett, elhagyta minden ereje, valahogy mégis visszatántorgott a házba. Xiapo-Lau csak erre várt. A festékes vödröt, az ecsetet, és némi gondolkozás után a kalapját is a szederbokor ágai alatt hagyta, s előmászott a búvóhelyéről. Gyorsan kellett döntenie, bármelyik pillanatban kijöhettek újra a teraszra. Zavarban volt, nem tudta, mit tegyen. Időt akart nyerni, ezért megkerülte a házat. Annyi biztos, hogy a két nő bent van, a szobákon keresztül tehát nem jut fel. Hacsak meg nem várja, amíg elalszanak, esetleg elmennek. De nem várhat egy percet sem, nem alapozhatott ilyen bizonytalan tényezőkre. Ahogy a ház mögé került, észrevett egy ablakot, talán szellőzőt a tetőn. Eddig fel sem figyelt rá, úgy tudta, csak a belső szobából van feljárat a padlásra. Benézett az ablakon, a vastag sötétítőfüggöny eltakarta előle a szobát – remélte, őt is a bent várakozók elől. Ha a szobában vannak egyáltalán. Nesztelenül felugrott a párkányra, onnét elérte a turistaház alacsony tetején körbefutó ereszcsatornát. Egyetlen határozott mozdulattal lendült fel a magasba, s nem keltett nagyobb zajt, mint egy eltévedt, mindenre elszánt mókus (ha van ilyen), vagy az erős szélben a tetőt verdeső faágak. A cserepeken már könnyen mozgott, elérte az ablakot, s bár nem találta nyitva, az első erélyesebb mozdulatára engedett az elkorhadt ke­retb­e ágyazódó zár. Szép csendben becsúszott a padlástérbe, gondosan becsukta maga mögött az ablakot, s csak ekkor húzta elő a zseblámpáját. A felvillanó fény egy férfi borostás arcát világította meg, karnyújtásnyira tőle
Xiapo majdnem elejtette a lámpáját ijedtében, és csak a sok hasonló helyzetben próbára tett lélekjelenléte mentette meg, hogy felkiáltson. A másik férfi azonban a legnagyobb lelki nyugalommal figyelte az ablakon át érkezőt.
– Mi van, maga meg sem ijedt?! – suttogta ingerülten Lau.
– Miért kellene megijednem magától? – kérdezett vissza ugyanazzal a nem múló nyugalommal a másik.
– De hát honnét tudta, hogy én jövök az ablakon át?
– Onnét, hogy ma reggelre beszéltük meg a találkozót itt a padláson. A házon keresztül pedig nem jöhetett, mert ott van a három lány...
– Három, Kutács bácsi? – vágott közbe Xiapo. – Én csak kettőt láttam. Egy fiatal kisportoltat és egy idősebb, magas, vékonyt.
– Meg itt van még a harmadik, aki jóval előttük érkezett éjszaka...
– Mi ez? Valami sorverseny? És ez a harmadik, hogy néz ki?
– Honnan tudnám, én csak hallom őket. – Azzal intett, hogy a másik maradjon csendben, a kéményhez lépett, és kinyitotta rajta a kis fémajtót. Xiapo Kutács bácsi mellé lépett, de semmit sem hallott. Talán elmentek? Ekkor azonban lentről léptek zaja szűrődött fel tom­­pán, egy széket odébb toltak, majd valaki megszólalt, de az idősebb férfi ekkor gyorsan visszazárta az ajtót, mert a befűtött sparhertből a padlástérbe áramolt a füst.
Szóval még itt vannak, szögezte le gondterhelten Xiapo. Három nő, akik közül kettő egészen biztosan ugyanolyan ruhába öltözött. S talán a harmadik is. Fáradtak, elgyötörtek, és van bennük még valami közös furcsaság. A harmadikat nem látta, de a másik kettő kifejezetten szép (már amennyire ezt a sötétben meg tudta állapítani), és az elkínzott vonszolódásukon is átütött mozdulataik finomsága. Ezek nem visszeres konyhalányok vagy izomhúzódásos női focisták, nem is eltévedt tájfutók. A még szakadozottan is mutatós, csinos, színes ruhák itt az erdő mélyén! Pont, mint 98-ban a namíbiai szafari után a Krüger-rejtély. De az nagyon régen volt, nem lehet összefüggés a két ügy között. Gyorsan járt, zakatolt a kínai agya, Kutács bácsi közben a padlás egyik sarkából fotelt húzott elő, egészen a kémény mellé tolta, majd kényelmesen elhelyezkedett benne. Egy félig elfogyasztott vagdalt-konzerv került a kezébe, bicskája segítségével jóízűen enni kezdett. Minden falat után meghúzta a fotel mellé állított „Canadian special old” feliratú üveget. Xiapot a látvány kizökkentette gondolataiból.
– Ember! Hogy tud maga whiskyt inni vagdalthoz?!
– Nem volt más a házban. És sietve kellett feljönnöm a padlásra, amikor megérkezett az első lány. Így a kenyeret és a sajtot lent hagytam. De nem is ez a baj, fiam! Látja, hülye ötlet volt átfesteni a feliratokat az erdőben. Én mondtam, hogy ezzel másokat is megzavarhatunk. Ki tudja, mennyien lesznek itt már délben! A tervünknek befellegzett, azt hiszem. És ennek nem nagyon fognak örülni.
A kínai nyugodtan hallgatta az idős erdőőr szavait. Nem rezzent össze erre az utolsó, fenyegetően hangzó mondatra sem. Túl volt az első sokkon, és egyre-másra körvonalazódtak előtte a legkülönbözőbb megoldások. Először is ki akarta deríteni, hányadán áll az öreggel. Kivel tart valójában? Hihet még neki? Mozdulni egyelőre nem lehet, ez biztos. Várni kell, és figyelni. Csapdába estek? S ami a legrémisztőbb feltételezés: a saját csapdájukba? Vagy van még valaki a játékban, akiről ő sem tud? Legjobb lesz mégis leegyszerűsíteni a képletet – gondolta elszántan, s benyúlt a kabátzsebébe a revolveréért, hogy lelője az öreget. Ekkor azonban olyan szenvtelen hangon szólalt meg a másik, s olyan együgyű kérdést tett fel, hogy elszállt minden gyanakvása. Ráadásul még a segítségére is lehet.
– Mi van a többi turistajelzéssel?
– Nyugi, mindet átfestettem éjszaka – válaszolt Xiapo újra nyugodtan és újra magabiztosan. – Aki ebből a házból turistajelzésen indul el, az ide jut vissza, nincs menekvés.
– És mit csinálunk a lányokkal? – akadékoskodott tovább Kutács bácsi.
– Honnét tudja, hogy nem ők a mi embereink? – Xiapo-Lau blöffölt, mert benne is csak ebben a pillanatban ötlött fel a lehetőség, s ha erre bármi esély lenne, már korábban eszébe jutott volna. De Kutács bácsi álla leesett, elfehéredett, majd fölpattant a fotelből.
– Akkor meg mire várunk!
– Elhozott mindent? – tért ki a válasz elől a kínai. Kutács bácsi nem szólt, feldúltan a padlás leghomályosabb sarkába rohant, s előhozott három vérpiros bőröndöt.
– Csak ezt kapta?
– Igen.
– Kitől?
– Ahhoz magának semmi köze...
– Hát rendben! – nyugtatta leginkább magát Xiapo, azzal letérdelt a bőröndök elé, és felkattintotta az első zárat.

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2011 / 4   »   4. rész: Három bőrönd
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911