Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2011 / 4   //    «    5    » 
FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK
Bíró Zsuzsa
5. rész: Oh, my lord
novella
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


...A pöcök felpattant, és abban a pillanatban vissza is csukódott, katt. Xiapo elégedetlenül morgott valamit, újra nekifogott a bőrönd kinyitásának, de a zár megint becsukódott, és ez felfoghatatlan sebességgel ismétlődött. Újra és újra és újra, hetedszer is. Xiapo aztán a másik zárral is ugyanannyiszor és ugyanúgy próbálkozott, az is kinyílt és abban a pillanatban az is becsukódott, mint napkeltekor és alkonyatkor a lótusz kelyhe. Xiapo az órájára nézett, idegesen felállt.
– Nemsokára éjfél van...
És belerúgott a bőröndbe, miközben egy ősi kínai szitokszót dünnyögött: „jamaffagahai!” Mintha ez titkos jeladás lett volna, odakinn villámlott, megdördült az ég, megeredt az eső. Az erdőőr felállt a fotelből, odalépett Xiapóhoz, bicskát vett elő a zsebéből, átnyújtotta. Arcán egy pillanatra ördögi vigyor jelent meg.
– Na tessék... itt a vihar. Ez nem volt a tervben. De legalább lemossa a fákról a festéket... Piszkálja meg ezzel azt a rohadt zárat...
Új, acélpengés, rugós bicska volt. Ha akarod, hű társad egy kiránduláson, ha akarod, gyilkos fegyver. Xiapó túl hirtelenül nyitotta ki, a kés egyik pengéje mélyen felhasította tenyerét, a sebből ömlött a vér. Még ez is, gondolta Xiapo, és érthetetlen szavakat morogva kapkodott ép kezével a zsebkendőjéért. Az erdőőrt ez már nem érdekelte, visszasétált a karosszékéhez, kényelmesen elterpeszkedett benne. A vihar erősödött, zúgott a kémény, s mintha onnan kiáltozott volna egy női hang kétségbeesetten: „Segítség! Engedjenek! El akarok menni!” És még néhány kivehetetlen szó, és sírás, zokogás, aztán már elnyújtott sikoltás: „Segítsééééég!” dübörgés. Feltehetően a harmadik lány hangját hallották.
Egy fiatal nő veszélyben van... Segítségre szorul... Xiapo, az erények és kötelességek lovagja azonban nevetséges sérülésével foglalatoskodik, és azon töpreng, mi a követendő cselekedet? Kalandos előéletében néhány évig Tibetben egy buddhista kolostor gazdasági ügyeivel foglalkozott, az egyik agg szerzetes felfigyelt rá, tanítgatta, Xiapo már-már elindult a megvilágosodáshoz vezető nemes, nyolcrétű ösvényen, amikor mestere e köztes létből egy másik köztes létbe távozott, és ő kénytelen volt mohó tudásszomját a kolostor hatalmas könyvtárában talált olvasmányokkal csillapítani. Zavaros, összefüggéstelen ismeret-elemeket gyűjtött össze, ám e kusza halmaz, mint afféle elsősegélycsomag, válságos pillanatokban eddig mindig hasznára volt. A helyes cselekvés az volna, ha segítene a lánynak. De mi van, ha az egész csak színjáték, mi van, ha ellenfelei tőrbe akarják csalni? Okosabb, ha nem hall, nem lát és nem szól, ha csupán a bőröndökkel foglalkozik. Az is elég. De mennyire. Csakhogy megint felhangzott a lány kétségbeesett kiáltása, ezúttal angolul: „Oh, my Lord!” Xiapo megborzongott... Ismerős kiáltás volt... Már hallotta valahol a hangot is, a kiáltást is – de hol és mikor? Behunyta a szemét, szédült. Úgy érezte, a padlás elmozdul és egy láthatatlan kúpfelszínt követve forogni kezd a kémény körül, őt meg gúzsba köti valami borzalom... Óriáskígyó fonódik a mellkasára! Forróságot érzett, Afrika perzselő melegét... Igen, ott volt azon a hajnalon Namíbia és a Dél-afrikai Köztársaság határán, az őrülten körbeszáguldozó terepjáróban, amit nem tudott sem lefékezni, sem megállítani, sem egyenes irányba kényszeríteni; ott volt a háta mögötti ülésen sikoltozó lánnyal, oh, my Lord... Ma már másodszor villan belé ez a feledni vágyott szörnyű eseménysor, a Krüger-rejtély... Kínzó szédülés gyötörte, de tapasztalatból tudta, hogy ilyenkor a legjobb, ha mélyeket lélegzik és mozdulatlan marad... A recept most is bevált. Egy perc telt csak el, vagy annyi sem? Zsebre vágta a bicskát, mintha a sajátja volna, meghúzta kezén a rábugyolált kötést, s megint cselekvőképesnek érezte magát. „Mindjárt visszajövök...” – vetette oda az erdőőrnek, de az nem törődött vele, a whiskys üvegből próbálta kicsalogatni az utolsó csöppeket. Odalenn az ismeretlen nő egyre jobban belelovalta magát a sírásba. Xiapo megtapogatta hátsó zsebében lapuló pisztolyát, és elhagyta a padlást. A kötés a kezén már nem sokat ért, a tenyere makacsul vérzett, egy-két csöpp a padlóra hullt.
Még éjszaka volt.
Lívia futni próbál, de a sportcipője beragad a sárba, ronggyá foszlott jelmeze a faágakba gabalyodik, a nyakába szakad az eső, fázik és éhes. Fél. „Ha félsz a sötétben, énekelj...” – mondta valamikor a nagyapja. Erdő mélyén, esti-i csendben, hallod a csalogány é-édes da-alát, szívedbe ze-engi bána-atát... „Az én saját külön melankóliám, sok alkatrészből összekeverve, sokféle anyagból leszűrve...” A Tapasztalás Útján vagyok. Nagy szavak, nagy hazugságok. Azt mondták, törjem át a korlátokat, voilà, át vannak törve. Az erdő a városba vezet. Reggel lesz, mire odaérek. Becsengetek, ő résnyire nyitja az ajtót, rám néz, én ránézek, borostás lesz, kialvatlan, köpenyén festékcseppek, szemében az ő külön szomorúsága, „már vége...” – mondom majd, bólintani fog, „soha többé...” – ígérem majd, ő nem válaszol, de kitárja előttem az ajtót és bemegy a szobába, visszaül az állványhoz, folytatja a munkáját, festi azt a különös tájat. Én vizet iszom, zuhanyozok, kidobom ezt a nevetséges ruhát, takarítok, mosogatok, rendezgetek, teszek-veszek, teát főzök, belélegzem a jázmintea illatát... Még mindig félek, nem tudok kikeveredni az erdőből...
A vihar meg erősödik, villámlás, mennydörgés, tiszta opera, Rigoletto zsákban cipeli Gildát, Istenem, jönnek...
A sötétből bukkantak elő. Nagydarab, bőrkabátos férfi, fején bőrkalap, a Szekta tagja (ott ült a meghallgatáson), és Helga, szakadt esőköpenybe burkolózva. „Hohó! – mondta a bőrkalapos –, meglett a mi kis szökevényünk... Most visszamegyünk a bázisra...” Lívia ellenkezett, a bőrkabátos szerződésszegésről beszélt, a következményei borzasztóak lesznek, tette hozzá fenyegetően, Helga is közbeszólt, „aláírtad, hogy szerződésszegés esetén joguk van erőszakot alkalmazni...”, „őrültség, én ezt nem írtam alá!” – tiltakozott Lívia, „elmondjam, hogy tört el a lábam?” – suttogott Helga, „ez csak rossz álom”, gondolta Lívia, és egy terebélyes gesztenyefa menedékébe húzódott. „Vigyázz!” – sikoltott akkor Helga valami különös megér­zéssel, és erőteljes mozdulattal messzire taszította Líviát. Egy másodperc­cel előbb, mint ahogy a villám belecsapott a fába. A fa kettétört, ők sértetlenek maradtak.
Ezt akár csodának is nevezhetnénk. De talán helytállóbb a feltevés, hogy a csodák nem a természeti törvényeknek mondanak ellent, hanem csak annak, amit mi e törvényekről tudunk.
...A menedékháznál drámai körülmények fogadták őket. Az öreg erdőőr eszméletlenül hevert a bejárat előtt, alig lélegzett. A három bőrönd a közelében – kinyitva, kiürítve. Az ismeretlen harmadik nő nem mutatkozott, és Xiapo sem volt látható, mielőtt azonban eltűnt, bejárta a házat, ezt a padlón látható vércseppek bizonyították.
Amikor felkelt a nap, a festő elindult a városból, hogy megkeresse Líviát.

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2011 / 4   »   5. rész: Oh, my lord
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911