Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2011 / 5   //    «    3    » 
Petrik Iván
Szárnyaszegett történet
novella(részlet)
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


Plutarkhosz azt írja, amikor Titus Quinctius Flaminius az iszthmoszi játékokon bejelentette, hogy visszaadja a görögök szabadságát, hihetetlenül hangos kiáltozás harsant fel. A zaj egészen a tengerig hatolt, és megtörtént, ami Plutarkhosz szerint gyakran megesik: a hang erejétől az arra szálló varjak holtan estek le a versenytérre. Ha nagy és erős kiáltás hallatszik, a levegő megtörik, légüres tér keletkezik, a repülő madaraknak nem marad támaszuk, a földre zuhannak és elpusztulnak. De, teszi hozzá Plutarkhosz, az is lehetséges, hogy légörvény támad ilyenkor, s mint a tengerárban a nagyobb viharok alkalmával az óriási hullámok, az örvénylés végez a madarakkal. Plutarkhosz ezután arról ír, hogyan ünnepelték Titust, Görögország megmentőjét és védőbajnokát. A madarakról többé említést sem tesz. Pedig azok minden bizonnyal még jó ideig ott feküdtek az iszthmoszi stadionban. A versenyek ugyanis a bejelentés hatására nem folytatódtak, nagy ünneplés kezdődött, a görögök vidám lakmározásba és gigantikus ivászatba fogtak. A madarakra senkinek nem volt gondja. Persze, a stadionban és környékén számtalan macska ólálkodhatott, de nem valószínű, hogy ott, a tolongásban és csődületben már aznap eltakarították a madártetemeket. És jelentős mennyiségű varjúról lehetett szó (tudjuk, milyen nagy csapatokban repülnek), így távolabbi macskák segítségére is szükség lett volna, hogy viszonylag gyorsan felzabálják őket. Ráadásul az emberek (a görögök sem kivételek) nem szeretik, ha gondtalan vigasságuk közben macskák zabálnak dögöt a lábuk alatt. Csak nagyon kevés kivétel van ez alól. Én magam is csupán egyet ismerek, de hogy meséljek róla, nagy erőfeszítést igényel – nem tartozik a legszebb történetek közé. Nem is mondom el az elejét, és néhány lényegtelen és pár lényeges mellékkörülményt, részletet is elhagyok, hogy ne kelljen szégyenkeznem a leírtak miatt.

Már nem élt, amikor rábukkantunk, most mindegy hogy ki, de az ember, aki velem volt (elég talán, ha annyit mondok róla, nem éppen jó barátom) később megpróbálta újraéleszteni. A megkövült csigákkal azonban mindig pórul járt. Megmagyarázhatatlan események sora kezdődött el ezzel a fosszíliák iránti lobogó szenvedéllyel. Gemer sört ittunk a váci buszpályaudvaron, méghozzá úgy, hogy mi választottuk. Lekéstünk pár buszt. Megjelent Janka. Fejen álltunk, de időben érkeztünk meg Gödre, ahová nem is hívtak bennünket. Ezzel együtt visszavonom korábbi (fél)mondatomat: mégis a jó barátom volt, akiről pár mondattal korábban éppen az ellenkezőjét állítottam, és most is csak annyit teszek hozzá, hogy nem árulhatom el a nevét. Mindezek után nagy nyugalommal vettük tudomásul, hogy vendéglátóink kertjében, a cseresznyefa mellett egy stoptábla van elhelyezve, és a sört részint zsákból, részint kajak-kenuból mérik. Ez persze előre vetítette az éjszakai fürdőzés lehetőségét, de ebbe még nem mertük beleélni magunkat. Ilyenkor éjfélre rendszerint kiszáradt a Duna, vagy elterelték Visegrádnál, esetleg visszafelé kezdett folyni. Ez utóbbi minket csak annyiban érintett, hogy az elsodort ruhaneműt nem Dunakeszinél fogták ki a halászok, hanem Alsó-Gödnél a révészek. Kocsonyásan folyt szememből a könny, és szemfedőszerű lettem másnap reggelre, amikor a kecsketej első világháborús felhasználhatóságáról és E. T. A. Hoffmann jelentőségéről folytatott vitára ébredtem. De addig persze történt még egy s más, aminek következtében megszabadultunk többek között egy fűnyírótól, egy szekrény hátsó oldalától és néhány barátunktól. Reggel fordítva ébredtem. A mihez képest kérdés igénytelensége elszomorított, ezért visszautasítottam a kávét, és nem szóltam a konyhában senkihez tíz teljes percig. Egyébként tényleg nem tudtam pontosan elmagyarázni. Jankát nem láttam sehol, így feladtam sértődöttségemet, és beszédbe elegyedtem a kecsketejes emberrel, aki viszont nem akart nőkről diskurálni. Az állatok jobban érdekelték. Kisétáltunk a partra, pontosabban a gáthoz, s a gát tövében törődötten cigarettáztunk. A kecsketejes ember éhes lett, eltűnt a gomolygó ködben, én megnéztem, mikor megy vissza Vácra busz. Aztán a házban kerestem Janka nyomait, volt még egy jó órám. Nagyobb csapat úttörő vonult el az utcán, s a stoptáblás kert, a benne kóválygó emberekkel megzavarhatta a nyugalmukat, félbehagyták a mintamókust. A jó barátomról megtudtam, hogy mégsem jó barátom, éjszaka eltűnt, pedig nekünk együtt kellett volna maradnunk. Ezt tulajdonképpen szigorú parancsba kaptuk. Ráadásul képtelen voltam kiverni a fejemből a gondolatot, hogy Janka eltűnése összefügg az ő eltűnésével. Majd Vácon kiderül. De nem derült ki semmi Vácon. A kecsketejes ember kenyérrel és mustárral keveredett elő, jóízűen falatozott. A többiek lassanként elszállingóztak. Kérdeztem, de senki sem emlékezett az éjszakai fürdőzésre, talán mert egyedül fürödtem. Ellentmondani látszik ennek, hogy a padláson ébredtem teljesen felöltözve. Álmodtam a fekete vizet? Álmodtam azt is, hogy nem tudok elszakadni a földtől még félméternyire sem? Hogy meggörbültek a hideg radiátorok? Hogy madártetemeket zabálnak macskák az udvaron? A macska intelligens állat, nem eszik dögöt, madarat (egyébként is) csak flambírozva vagy roston – csámcsogta fülembe a kecsketejes ember. No jó, valami kimaradt? Igen, a fegyverek. Mikor megtudták, hogy katona vagyok, ragaszkodtak hozzá, hogy lövöldözzünk a házigazda légpuskáival. Némelyek ellenezték, náluk voltak a lőszerek. Nálunk a puska. Rövid versenyfutás kezdődött, aztán a szomszéd díjnyertes strasszer galambjait szép sorban leszedtük az örvös galambok közül. Hajnalban néztük egy ideig, ahogy a környékbeli macskák elvittek egyet-egyet, reméltük, nem marad nyom. A kecsketejes ember azt mondta, ezek nem intelligens állatok. Gödi, barbár hiénamacskák.

De hogy mi történt az iszthmoszi varjakkal, rejtély. Talán ha megpróbáljuk magunkat is a madarak sokaságába képzelni, eldönthetjük a kérdést. Az írónak megadatik az a szabadság, hogy nyugodt szívvel varjúnak képzelje magát, sőt, még az is, hogy ennél fantasztikusabb jeleneteket találjon ki. Én azonban képtelen vagyok magamat máshogyan varjúnak elképzelni, mint jelen kiterjedésemmel, súlyommal, magasságommal. Ezek pedig korántsem varjúméretek. Ha, akár csak pár phletron magasságból (most egy stadionnyiról ne is beszéljünk) a földre zuhanok, nem egyszerűen kusza, felismerhetetlen nyomot hagyok a porban, hanem jelentősen belemélyedek a sportpálya puha talajába. Másrészt, ha egy varjú rázuhan egy emberre (legyen mondjuk egy ereje teljében lévő férfiról szó, bár tudjuk, hogy egy nő vagy egy serdületlen ifjú esetében máshogy is alakulhatnak a dolgok), az embernek nem történik komolyabb baja. A varjú fájdalmat, talán sérülést okoz, esetleg kiserken az ember vére, vagy zúzódások keletkeznek rajta, de ezek valóban nem nevezhetők komolyabb bajnak. Bezzeg, ha én zuhanok rá akár csak egyetlen phletron magasságból egy mégoly edzett és sokat próbált férfira, szinte bizonyos, hogy azonnal meghal. Hozzáteszem, még sosem láttam senkit meghalni (nem is akarok), és senki halálát nem okoztam. Ember életét kioltani nem próbáltam, nem is kívántam, még akkor sem, amikor katonai szolgálatomat töltve néha kifejezetten erre oktattak. Legtöbbször azért egészen más elfoglaltságot találtak nekünk. Kevésbé veszélyeseket, leszámítva azokat az eseteket, amikor robbanóanyagot szállítottunk. Fel sem fogtuk, mi történik velünk. Azon mulattunk a legjobban, ha akkorát ugrattunk a méretes bukkanókon, hogy a hátul ülők feje koppant a plató fémborításán. Ők persze nem szórakoztak ilyen jól, mert közvetlen közelről látták a hevenyészve rögzített ládákat egymáshoz ütődni. Ráadásul nem is ittak a seprő-pálinkából, aminek számos hatása közül az egyik, hogy hatástalanítja a robbanásveszély kifejezést, s a lőszeresláda képzetét a fáradt lószaréhoz közelíti. Aztán Vácon azt gondoltuk, nincs szükség mind az öt emberre a szállításhoz, úgyhogy ketten, Kacsa meg én, kiszálltunk. (Most úgy tűnik, elárultam a nevét, pedig nem.) Ha minden jól megy, másnap reggel ugyanitt fel tudnak venni, s addig van majdnem egy nap szabadságunk, ami már régen nem esett meg egyikünkkel sem. Ez persze nem volt ilyen egyszerű, de a seprő-pálinka másik hatása, hogy leegyszerűsödnek a nagy kérdések, és mindig mindenre látszik megoldás. Először is át kellett öltöznünk, ezért ugrasztottuk Jankát. Róla megint sok mindent el kellene mesélnem, de nem teszem. Bár az események alakulásában volt némi szerepe, de akkor sem. Nem írom le a külsejét, nem árulom el, hogy szép volt-e, vagy csúnya. Milyen ruhát viselt, hogyan viselkedett, milyen szavakat használt. Megszólalt-e egyáltalán, vagy hallgatott, mert talán hallgatag természetű. Esetleg egyfolytában fecserészett. Nem, nem mondok semmit. Az mindenesetre rosszulesett, hogy Kacsa mellé ült le a kocsmában, akit nem is ismert. Nem árulom el, hogy miért lehettem volna féltékeny, mert ez tényleg nem tartozik ide, de lehettem volna. Hozott civil ruhát és a jó hírt, hogy Gödön éppen ma este kisebb összejövetelt terveznek barátai, és bár nem számítunk kifejezetten közéjük, ha nagyon akarunk, katona mivoltunkra tekintettel elmehetünk. Lekéstünk ennek érdekében két buszt. Ki akartuk élvezni az alkalom minden pillanatát, hogy mi döntjük el, mit teszünk. Jó volt kicsit bizonytalankodni, nem akartuk azonnal dűlőre vinni a dolgot. Berúgtunk helyette. Ez bombabiztos információ, azt azonban már nem árulom el, hogyan jutottunk fel a buszra. Janka bérletét használtuk (a lépcsőre nyomakodó tömegben titkon átadtuk egymásnak), vagy megváltottuk mindannyian a Vác– Göd jegyet? Felhasználtuk a katonaigazolványunkat? Volt ülőhely? S ha volt, milyen távolságra kerültünk egymástól? Janka mellém ült? Kacsa mellé? Netán egymáshoz préselődve ácsorogtunk végig? Beszélgettünk? Vagy félszeg mosollyal bámultuk egymást? Volt más ismerős a buszon? Megismert minket valaki? Kérdezték, hogyan kerülünk ide? Vagy csupa zsíros, ismeretlen arc vett körül? Lapos pillantásaik mögött nem volt sem férfi, sem nő, csak bizalmatlan rosszindulat? Hagyjuk ezeket a részleteket. Egészen addig a pillanatig nem szeretnék semmit határozottan állítani, amíg Janka rám nem mosolygott Gödön, és engem ettől kirázott a hideg, mintha jeges késsel koppantanának rá minden egyes csigolyámra. Hatalmas éjszaka volt, szerettem volna úgy képzelni, hogy a semmi közepén állunk, de csak egy nem különösebben tágas udvar jutott nekünk ehhez a pillanathoz. Rám mosolygott, elfordult, és bement a házba. Ez tehát az a pont, ameddig nem akarok semmit elmondani. Ami ezután következett, arra viszont nem nagyon emlékszem. Talán egyedül (az biztos hogy Janka nélkül) mentem úszni. Hogyan éltem túl, ma sem tudom. Elég rossz úszó vagyok, a Dunába pedig sosem merészkedtem korábban. Mindenesetre túléltem, visszabandukoltam a házhoz, kipakoltam a nadrágomból a hideg radiátorra száradni a pénzemet és a cigarettámat. Kerestem Jankát, de nem találtam. Kerestem Kacsát, de eltűnt. Azon gondolkodtam, ki tudnám-e nyuvasztani bármelyiküket is, ha beigazolódna, amit most nem mondok el, de akkor nagyon féltem tőle. Nem gyilkosságra gondoltam kifejezetten, inkább arra, hogy merném-e gyűlölni őket. Nem árulom el, mire jutottam.

 

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2011 / 5   »   Szárnyaszegett történet
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911