Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2011 / 5   //    «    5    » 
Horgas Judit
Kovácsolt nap
novella(részlet)
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


A világ teremtése után jó ideig sötétségben éltek az emberek és az állatok, mert nem világított a nap, nem sütött a hold, de még csillagok sem ragyogtak a szurokfekete égen. Az istenek vidáman lakomáztak a mennyben, és mit sem törődtek teremtményeikkel, akik vakon éltek, mint a földigiliszták. Akkor egy hős kovács, Televelisz összegyűjtötte a Föld minden aranyát. Hatalmas korongot kovácsolt: hét nap, hét éjjel dolgozott az üllő mellett, se nem ivott, se nem evett, még a homlokát sem törölte meg. Amikor elkészült, megragadta az arany­korongot s felhajította az égbe. Így született meg Szaulé, a nap...

Jonas Kalvaitis hangja elhalkult. Megvárta, míg fia szuszogása egyenletes lesz, aztán a konyhába sietett. Az asztal körül három férfi ült, az utolsókat kanalazták a sűrű levesből, amit a felesége eléjük tett. Tverkus, a nyomdász, Naujokas, a cipész és Astikas, az ötvös. Alig pár háznyira laktak egymástól, mind a négyen harmincas éveik közepén jártak, és nyugodt, megállapodott mesteremberként ismerték őket a környéken. Kalvaitis, a kovács volt köztük a legfiatalabb. Amikor végeztek a vacsorával, a kovácsné letakarította az asztalt, csak a poharakat és a nagy söröskancsót hagyta elöl, egy elzsírosodott pakli kártyát tett középre, és kiment.

Tverkus szétosztotta a kártyalapokat, és néhányat egymásra halmozott, mintha a játszma éppen elkezdődött volna. A többiek némán figyelték, csak Naujokas morgolódott valamit a túlzott elővigyázatosságról, de a nyomdász leintette. Bármikor ránk nyithat az őrjárat, ha felfigyelnek a világosságra. Az itt járőröző oroszok azonban szívesebben ellenőrizték Kazlauskas kocsmáját, mert a kocsmáros mindig a kedvüket kereste, mézsörrel és frissen sült piroggal kínálta őket. A katonák állva, nagy harapásokkal tömték magukba a hússal töltött tésztát, és ügyet sem vetettek az elnémult vendégekre. Ledöntötték a sört, zsíros kezükkel hátba veregették Kazlauskast, és tovább járták Vilnius sötét utcáit, hogy felkutassák a cár ellenségeit.

A kovács konyhájában a mesteremberek a litván szabadságharc esélyeit latolgatták. Már évek óta minden hónap első péntekén összeültek, hogy a kártyázás leple alatt megvitassák, mikor és hol lenne célszerű kirobbantani a felkelést, és a litvánokon túl kire számíthatnának. Naujokas anyja lengyel volt, ezért a cipész hevesen érvelt a lengyelek bevonása mellett, és felajánlotta, hogy megtudja, van-e közöttük az övékhez hasonló csoport. Kalvaitis a zsidókban bízott, mert kereskedelmi kapcsolataik révén messzire ért a kezük, és szervezettek voltak. A bizalmatlan Tverkus azonban a lengyeleket iszákossoknak, a zsidókat pénzéheseknek tartotta, ha úgy hozza a sors, két krajcárért eladnak a cárnak, egy pillanatig sem tétováznak, ingatta a fejét. Így vitatkoztak hónapról hónapra, és ha rajtuk múlik, talán még hosszú évekig üldögélnek egymás konyhájában, az alkalmas pillanatra várva.

Egyik éjszaka sikoltozás verte fel az utca csendjét. Mire a kovács magára kapta ruháját, már csak Astikas feleségét találta a házuk előtt, az ötvöst elhurcolták a katonák. Az inasát harmadik napja rázta a láz, ezért maga szállította ki egy megrendelőjének a kész munkát. Késő este lett, mire hazaért, és a sötétben lapuló katonák mintha csak erre vártak volna: szándékosan belekötöttek. Az ötvös felesége a hangos szóváltásra kinézett az ablakon, és látta, ahogy az egyik orosz katona a földre löki a férjét, és belerúg. Astikas alig szólhatott, és mire az asszony a kapuhoz ért, már elvitték.

Másnap délután engedték haza, dagadt arccal. A szomszédok hiába faggatták, az ötvös szótlan maradt, nem panaszkodott, és a kíváncsiskodókat is egy-egy vállrándítással intézte el. A barátai nem faggatták, de az eset után a pénteki összejöveteleken Astikas véleményét megkülönböztetett tisztelettel hallgatták, mintha az orosz pofonok bölcsebbé tették volna. A korábban is hallgatag ötvös azonban ritkán szólt, csak bólintott olykor, vagy a homlokát ráncolta. Ha mégis megszólalt, a hangja rozsdásan nyikorgott.

Azt beszélik, az idők hajnalán egy gonosz király fogságba ejtette Szaulét és jégtornyába zárta. A Földre ismét sötétség borult. Az emberek éheztek és fáztak, jajgatásuk és az állatok keserves bőgése az egekig hatolt, de az istenek szokás szerint ügyet sem vetettek a halandók sirámaira. Akkor az emberek felkeresték a hős kovácsot, Televeliszt. Erős volt Televelisz, de a gonosz királlyal nem bírt, ezért a csillagképeket hívta segítségül. A csillagok mind a jégto­ronyra irányították fényüket, és amikor a kovács hatalmas pörölyével a torony tetejére csapott, ízzé-porrá zúzta a börtönt, és Szaulé kiszabadult. Csakhogy a jégfalak között megfakult a fénye, alig-alig pislákolt, és a Föld még mindig olyan volt, mint a decemberi este: hideg és sötét. Televelisz akkor csodálatos aranykelyhet kovácsolt, amelyben felfogta a halovány fényt. Az aranykehely csillogó fala visszaverte a napsugarakat, és ezerszeresére erősítette. A kovács megitatta a kehelyből Szaulét, és a Napistennő újra régi fényében ragyogott. Az év leghosszabb éjszakáján, a téli napfordulókor az emberek azóta is megemlékeznek a hős Televeliszről, aki új életre keltette a Napot.

Kalvaitis minden este a litván istenekről és hősökről mesélt a fiának. A kis Jurgis legszívesebben a legendás kovácsról szóló történeteket hallgatta. Gyakran üldögélt apja műhelyében, egy sámliról figyelve, amint hatalmas pörölyével újra meg újra lesújt a vörösen izzó fémdarabokra. A műhelyben meleg volt, de Jurgis nem bánta, és akár órák hosszat eljátszott az apró, fényes rézkorongokkal, amiket az apjától kapott. Az anyja puha bőrből apró zsákot varrt a korongoknak, s mikor zsebébe csúsztatta, minden lépését halk csörrenések kísérték. Ha futott, a korongok is hangosabban csilingeltek. Gyakran kellett futnia, mert anyja törékeny termetét és barna bőrét örökölte, a haja is sötét volt, mint az ördögnek. A környékbeli gyerekek sokszor csúfolták, körbevették, úgy kántálták, hogy ott megy a baubas, elkapja a hajadat, megfojt a göcsörtös ujjaival, jaj, rá ne nézz, és amikor Jurgis végre elsírta magát, diadalmasan kiabálták: vörös a baubas szeme, parázslik, mint az izzó vas, megéget, jaj, rá ne nézz, és szemükre szorították a tenyerüket. Kalvaitis, ha meghallotta a műhelye előtt gúnyolódókat, lerakta szerszámát, és az utcára sietett. Jurgis ilyenkor a háta mögé surrant, a gyerekek meg pillanatok alatt eltűntek, mert a kovácsmester erős ember hírében állt. Kalvaitis csak a fejét csóválta, és visszatért az üllő mellé, de ezeken a napokon mindig Televeliszről szólt a mese, aki akár az istenekkel is szembeszegül, hogy népét megvédje. Jurgis nem sejtette, hogy apja maga találja ki az újabb történeteket a kovács hőstetteiről, és napközben úgy formálgatja magában a kalandokat, mint az olvadt fémet.

Az ötvössel történtek után az összeesküvők még óvatosabbak lettek: csupán egy szál gyertyát gyújtottak, és a kovács sűrű szövésű függönyt akasztott a konyha ablakába. Tverkus röplapot szövegezett, amit titokban akart kinyom­tatni és terjeszteni, de már a megszólításnál elakadtak. Litván honfitársaink!, olvasta a vázlatot a nyomdász, de Naujokas rögtön közbeszólt, hogy ezzel kizárják a lengyeleket. Meg a zsidókat, tette hozzá a kovács, és hosszas vitatkozás után arra jutottak, hogy ha minden oroszellenes csoportot meg akarnak szólítani, orosz nyelvű röplapot kell írniuk, mert azt mindenki megérti. Tverkus felháborodottan tiltakozott, az én műhelyemben egyetlen átkozott cirill betű sem lesz soha!, fogadkozott, a többiek meg a fejüket vakargatták. Végül Astikas talált rá a megoldásra: szöveg helyett képeket kell nyomtatniuk, amelyek egyértelműen ábrázolják az orosz elnyomást. Mivel az ötvös ügyesen rajzolt, vállalta, hogy készít néhány tervet, és így mindannyian elégedetten térhettek nyugovóra.

Egyszer Perkunasz, a villámisten valamiért megharagudott az emberekre. Talán kicsúfolták, hiszen sok ostoba szó kering magára hagyottan a levegőben, és olykor még a mennybe is eljut néhány. Így történhetett, hogy Perkunasz elhatározta: szörnyű villámaival felperzseli a Földet és elpusztít minden élőlényt. Sasmadarával küldött üzenetet az embereknek, hogy három napjuk van felkészülni, aztán itt a világvége. Csakhogy a mennyei sas megsajnálta az embereket és az állatokat. Ugyan, mit érnek vele, ha tudják, mi vár rájuk, hiszen nincs hová menekülniük, gondolkodott magában. Addig-addig töprengett, mit tegyen, míg beesteledett. A sötét éjszakában csak Televelisz műhelyében égett a tűz, mert a fáradhatatlan kovács sürgős munkán dolgozott: Perkunasz kocsijának törött ten­gelyét javította. A sas csőrével megkocogtatta a műhely ablakát, s amikor a kovács been­gedte, előadta, mi járatban van. Elbúsult Televelisz, még az isteni kocsitengelyt is földhöz csapta bánatában, csak úgy csendült. Gondolkozott erősen, hogy most aztán mitévő legyen, mert jól tudta: Perkunaszt soha le nem győzheti. Végül megragadta a törött tengelyt, a hatalmas sas hátára pattant, és meg sem álltak az isten égi trónusáig. Illendően köszöntötte a kovács az istent, de mielőtt szólhatott volna, Perkunasz rákiáltott: Tudom, miért jöttél, Televelisz, de hiába rimánkodsz, hiába sírsz, el kell pusztulnotok! A kovács akkor szép csendesen az isten lába elé helyezte a törött tengelyt, s jól a szeme közé nézett. Nem is azért jöttem, fenséges uram, hogy sírjak meg rimánkodjak, csak ezt a tengelyt hoztam vissza, mert a tisztesség úgy kívánja, ha már nincs elég időm megjavítani, legalább visszaadjam. Meghökkent Perkunasz, mert a tengelyre nagy szüksége lett volna, s más kovács nem értett az égi kocsihoz, csak a hős Televelisz. Aztán mennyi időbe telne megjavítani?, kérdezte, de a ravasz kovács csak hümmögött, hogy az alapos munkához idő kell, nem lehet azt siettetni. Így aztán megállapodtak, hogy amíg a tengely el nem készül, Perkunasz megkegyelmez a Földnek. Azt beszélik, a rozsdás vasdarab még mindig ott van Televelisz műhelyében, mert az isten ráunt az örökös halogatásra, új kocsit készíttetett, és közben meg is feledkezett a haragjáról. Így mentette meg Televelisz a Földet.

A mesteremberek egyre sűrűbben találkoztak, hogy a felkelést előkészítsék. Az ötvös karikatúráiból százszámra készültek a nyomatok, és Tverkus rejtjeles üzeneteket fogalmazott Lidában és Hrodnában élő nyomdász barátainak, hogy gyártsanak ők is hasonló képes röplapokat. A számsorokból álló üzenetek kézbesítését Naujokas öccse, Andrius vállalta, ha ellenőriznek, mondd, hogy tartozásokat kell behajtanod, és amikor néhány hét múlva visszaért, mindkét városból biztató híreket hozott. Közeledik a felkelés napja: Hrodnában az egyetemisták oroszellenes újságot szerkesztenek, a vezetőjük Koppel Karelitz, egy vilniusi rabbi unokája. Azt hallotta, még a szentpétervári egyetemen is szervezkednek a lengyelek és a belaruszok: a fiatalok olvasókörökbe járnak, és betiltott művekről vitáznak. Lidában az asszonyok, akiknek férjét vagy fiát elhurcolták a katonák, házról házra járva pénzt gyűjtenek, hogy a felkelők fegy­vereket vehessenek. A cipész öccse saját szemével látta a kincsesládát: volt abban sok rézkopejka, de akadt gyémántos aranygyűrű meg ezüst zsebóra is. Adott mindenki, amit tudott. Az oroszok meg mintha süketek és vakok volnának, még az ellenőrzések is ritkábbak. Csak egyszer állítottak meg, de rögtön utamra engedtek.

A pontos dátumban azonban nem tudtak megállapodni. A lidai asszonyok, akik szeretteik kiszabadítását remélték, siettették volna a felkelést, hogy a foglyok még a kemény fagy beállta előtt hazatérhessenek Szibériából. A vilniusi mesteremberek és a hrodnai egyetemisták azonban megvárták volna a hideget, mert így előnybe kerülhettek a cári hadsereggel szemben: a jól táplált, melegen öltözött polgárok számíthattak a környékbeliek segítségére, ismerték a városok minden zegét-zugát, az erdei rejtekhelyeket és a gázlókat. Elhúzódó, kemény harcra számítottak, de abban bíztak, a katonák közül is átállnak hozzájuk, hiszen sokan erről a vidékről származtak. Andrius hiába magyarázta a magukra maradt nőknek, hogy a felkelők csak akkor indulhatnak a messzire hurcolt foglyok kiszabadítására, ha már teljes győzelmet arattak, és ez akár évekig tarthat. Az izgatott lidaiak körbevették a szőke fiatalembert, egymás szavába vágva panaszkodtak. Egy idős asszony, akinek a fiát és két unokáját vitték el, sovány, eres kezét a pénzesládára fektette, és úgy simogatta, mintha gyerekfej volna, nincs nyugovásunk, míg meg nem indulunk, és ahogy Andriusra nézett, a fiú elhallgatott, és még aznap lóra ült, hogy átadja az üzenetet.

Egyik nap olyan, mint a másik, csapott a konyhaasztalra a kovács. Mire várnánk? Ha a többi városban híre megy, hogy a sarkunkra álltunk, majd követik a példánkat, és végre mindenki egyetértett, hogy eljött a megfelelő pillanat. Készleteket kell felhalmozni, vetette közbe a gyakorlatias Naujokas, élelem- és fegyverkészleteket. Csizmákra is szükségünk lesz, és takarmányra a lovaknak. Addig ültek az asztal körül a részletekkel bíbelődve, míg kihajnalodott. Egyesével, néma csöndben lopóztak ki Kalvaitis házából, és a szürke derengésben hazasiettek, hogy felkészüljenek a forradalomra. Úgy tervezték, kora este fáklyákkal vonulnak a kormányzó palotája elé, és Tverkus majd egy dobot ver, hogy minél többen csatlakozzanak hozzájuk.

Egy órával a megbeszélt időpont előtt katonák és csendőrök lepték el a litván negyedet. Karjukat magasba tartva, pisztolyukat durrogtatva vonultak végig a kockaköves utcákon. Forró nyári este volt, a levegő sűrű párával telt meg, és a katonákkal együtt hirtelen támadt zápor érkezett. Az emberek rémülten menekültek a vihartól megriadt lovak elől, becsapódtak a kapuk, a zsalus ablakok, és a máskor zsúfolt utca pillanatok alatt kiürült. Az eső csak pár percig tartott, de mire elállt, az oroszok is eltűntek, mintha sosem jártak volna ott. A litván negyedre csend borult. Kalvaitis felesége akkor vette észre, hogy Jurgis nincs a testvérei között.

 

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2011 / 5   »   Kovácsolt nap
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911