Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2011 / 5   //    «    6    » 
Centauri
Jack – 2. rész
novella(részlet)
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


Mesélhetnék Nagy Karomról, itt ülhetnénk három nap és három éjjel, de elég most annyi, hogy a becsületes nevét máig sem tudom. Azt viszont igen, hogy szó szerint az óceán neveltje. A Nord Scourge nevű fregatton találtak rá a pótkötelek gúlája alatt, s oly sokáig hallgatott, hogy mire felfedezték, a hajó már messze járt a parttól. Nem lehetett több háromévesnél, s úgy üldögélt a kötélgomolyagban, mint rigófióka a tollbélésben. Kis állat módjára pislogó, szur­tos kiskölyök volt, a tengerészek azt sem tudták eldönteni, véletlenül tévedt-e a hajóra vagy szándékosan csempészte fel valaki a kikötőben. Ha az utóbbi, akkor csakis bosszúból, gondolták a matrózok, mert a bálnavadász hajón a gyerek halálra ítélt. Ekkorka fiút a tengerészek alig tartanak többre az állatoknál, a fedélzeten ugyanis senkinek sincs keresnivalója, akinek nem veszik hasznát. A kutyát is nagyobb becsben tartják, mivel legalább a raktérben garázdálkodó, s máskülönben igen szapora patkányokat elfogja, viszont egy embergyerek csakis bajjal jár. Ezért aztán Nagy Karom csaknem a tengerben végezte, de még az emberevő maorik, a szigonyosok is úgy gondolták, ha ilyen kicsi embert vetnek vízbe, vihart aratnak majd – végzetes vihart. E félelem miatt megkönyörültek a „fattyún”, de nem győztek sopánkodni, hogy újabb nyűg nehezíti amúgy sem könnyű életüket. A hajószakács rögtön kijelentette, hogy nem áll módjában kiegészíteni a megszokott étrendet, nincs a gyerek számára alkalmas étel a konyhán. Vagy azt eszi, amit mindenki más, vagy éhen pusztul. A kisfiút tehát, jobb híján, azzal etette és itatta, amivel a legénységet. Füstölt heringen, bálnanyelven, pemmikánon, sörön és grogon nevelkedett – a rideg és kemény, szabadidejükben viszont féktelen férfiak között.

Nőt testközelből tizenhat éves koráig nem látott, hisz ezeken a hajókon nem szokás nőket tartani. Én sem láttam még olyan legénységet, amelynek nő tagja lett volna, kivéve persze az első szkiffemét, de erről majd később beszélek. Az egyetlen, ami a nőkre vagy az anyjára emlékeztette volna, két sellő faragott alakja a hajóorr két oldalán, ám évekig még azokat sem látta, mivel a fedélzetet a kikötőkben sem hagyta el. Titokzatos félelem uralta, s valahányszor felharsant a kiáltás: „föld!”, sietve a hajóaljba vonult. Csak akkor ment fel a fényre, amikor a vitorlás ismét eltávolodott a parttól, és a tajtékos, nyílt tenger felé vette az irányt. Évekkel később a vadászatok alkalmával már csónakba szállhatott, s így alkalma nyílt szemügyre venni a hajót kívülről is. Figyelmét azonnal megragadta a két sellő, ezt ő maga mondta, s a mai napig, főként részegen, sokszor emlegeti ezeket. Mesélte, hogy eleinte lelkesült a vadászatokért, mert olyankor láthatta a két nőalakot. Azt már én teszem hozzá, hogy a sellőknek talán van némi közük ahhoz is, hogy Nagy Karom mindig két nőt tart maga mellett. Néha felváltva látogatja őket, de gyakoribb, hogy még a kocsmában is együtt lógnak rajta, az egyik jobbról, a másik balról. Ha ugyan nem a térdén ülnek. Mondogatja is, hogy a nőknek azért van két térdük, hogy két gyerek ülhessen rajtuk, a férfiaknak pedig, hogy két szerető.

Nagy Karom megtalálása után kilenc hónapig bolyongott a Nord Scourge a tengeren, s ez idő alatt a totyogó kiskölyköt megkedvelték. Mivel akkoriban tanult meg beszélni, anyanyelve lett, amit könnyebb sorsú halandó legfeljebb tizenéves kora után tanul meg. A parancsok, szitkok és vaskos tréfák tőmondataiból álló tengerésznyelvét; azt az erőteljes és durva, közönséges, de szellemes beszédet, amely a kikötői zsibongást minden együgyű utazó számára félelmetessé teszi; mindenkinek, aki sohasem került közel az óceán szívéhez, és egyszer sem érezte a forrongó alvilág szívóerejét. Ezt a nyelvet valószí­nű­leg soha senki nem hallhatta egy hároméves kisfiú szájából, így aztán, ha a kis potyautas megszólalt, mosolyra késztette még azokat is, akiket kővé dermesztett már a sok és heves, sarkvidéki szél.

Mindezt egy Joe nevű gyapotkereskedőtől hallottam, aki csupán egyszer bukkant fel Johnny Heinold kocsmájában, és egy szantálfa-dobozt hozott Nagy Karomnak. A Nord Scourge-on volt másodtiszt abban az időben. Négyszemközt, iszogatás közben mondta azt is, hogy Nagy Karomban, legalábbis kölyökkorában, angyali természet lakott. Anyaként gondoskodott a maga setesuta, gyermeteg módján a cudar cetvadászokról. Ő volt ugyan a legkisebb és leginkább gyámolításra szoruló – voltaképp az egyetlen –, mégis, épp ő gyámolította a többieket. A gyámolítás olyan ismeretlen fogalom a bálnavadászok között, mint a borneói esőerdőkben a zsebóra. Egy hároméves kisfiú persze felfogni és elfogadni is képtelen, hogy kedvességét és báját alapvetően senki sem igényli – a legtöbb, amit a tengeri ember tehet, hogy goromba vele. Ám a kisfiú arról sem vett tudomást, ha csizmával rúgtak belé. Hol az egyik, hol a másik tengerészt környékezte meg, álmukban az arcukat cirógatta, amikor pedig nagyobbacska lett, kérés nélkül is, folyton-folyvást vizet kínálgatott. E különös szokása eleinte bosszantotta a legénységet, azt gondolták, hízeleg vagy számító kis csibész, s minden gesztusáért plusz falatot remél. Igyekeztek nem törődni vele, ám amint azt a Webster úton, Johnny Heinold kocsmájában, a hajdani másodtiszttől megtudtam, a sarkvidék közelében, egy hosszú szárnyú bálna elejtésekor a „kis csibész” komoly rangra emelkedett.

A feldarabolt cet háját javában sütötték még, s az olajat gallonszámra töltötték a hordókba, de a legénység másik része már a fedélzetet csutakolta. Hiába küzdött a kormányos a viharos időben, a szél újra meg újra keresztbe fordította a hajót, így aztán a hullámok a lehető legrosszabb szögben emelték meg, s dobták a mélybe a következő pillanatban. A hajóorr egyszer az égbe emelkedett, másszor a poklokig zuhant. Láttam ilyet nemegyszer magam is. Fel és le, fel és le, megállás nélkül, szakadatlan. A hajópallóra ömlő bálnavér újra meg újra végigsöpört a fedélzeten; egyszer a tat felé özönlött, magával sodorva a hús- és bélmaradványokat, másszor megfordult, s a hajóorrba zúdult. Ennek ellenére a kapitány parancsba adta a hajópadló felsikálását, ugyanis a halász-, cetvadász, de még a kalózhajókon is elsőrendű a tisztaság. A tengeri lények nedvei pillanatok alatt megromlanak, ha pedig a bálnavér beivódik, s megalvad a hajópallóban, rémséges nyavalyák melegágya lehet. Rosszabb lesz a hajó, mint egy trópusi pocsolya. Furcsa talán, hogy ahol így ügyelnek a tisztaságra, ott nem ügyelnek a hátulgombolós fiúcskára, és kicsapják a fedélzetre a viharos időben. Némelyek talán abban reménykedtek, hogy a vihar a vízbe sodorja, s akkor nem lesz többé láb alatt. Azt gondolhatták, ha egy hullám ragadja el, az egészen más, mintha ők hajítják át a korláton. Szánt szándékkal nem küldték halálba, de készakarva tették ki a veszélynek. Nagy Karom sorsa viszont írva volt már, s nem az állt benne, hogy Neptunnak adják örökbe.

A sorokban térdeplő matrózok rádőltek a gyökérkefékre, és a durva hánykolódás ellenére, a másodtiszt vezénylete mellett, ütemesen súrolták a pallókat. Szaporán járt a kezük, előre és hátra, egyszerre, egy ütemre, míg a hajó fel és alá szállt a hullámhabokon, fel és le a tenger, fel és le a hajó, előre és vissza a kefék és kezek, tatból az orrba a bálnavér, ismét fel és le a tenger, előre és hátra a karok és kefék, orrból a tatba a skarlátvörös bálnavér. Amíg feltűnést nem keltett, hogy az elárvult kölyök a tomboló viharban sem sodródik a fedélzet szélére, mi több, a hajón ide-oda vonuló vérhullámban megragad egy rongyot, a sikáló-sor közelébe mászik, és bár hol a feje fölött csap át a vérhullám, hol a korlátig szánkáztatja, a kicsiny ember éppúgy hajol a rongy fölé, és éppúgy sikálja az összecsomósodott bálnavért, mint a matrózok. A kapitány, és vele együtt a legénység is megenyhült, mert az efféle hajókon már csak így működnek a dolgok: úgy érez a legénység is, amint a kapitánya. Heinold sem tudja, ki volt Nagy Karom első kapitánya, melyik tengeren vált tengerésszé háromévesen, talán valamelyik észak-atlanti vízen, hisz hosszú szárnyú cetek leginkább ott bolyongnak, arrafelé, ahonnan a viking tengerészek, a berzerkerek is jönnek, szóval azt tudni csak, hogy attól kezdve már nem „kis fattyúnak” nevezték, hanem Kis Bajtársnak. Legalábbis amíg nem szerzett magának tisztességesebb nevet.

No persze, valamirevaló gyermekkor nem múlhat el nagyobb baj nélkül, egy hajó fedélzetén pláne nem. Kis Bajtársnak is meg kellett tapasztalnia, hogy nincs a világnak olyan útja, amelyen előbb vagy utóbb ne jönne szembe végzetesen beteg lélek, vagy lélek nélküli vérszomjas test. Tízévesen éppúgy dolgozott, mint bárki más, és volt már rendes beosztása is. A raktár kezelését bízták rá, s a feladatnak kifogástalanul megfelelt. Azt gondolhatnánk, jobb ez, mint felmászni az árbockosárba, de az utolsó hajóinas is tudja, hogy száz varjúfészekben töltött szolgálat együttesen sem jelent annyi veszélyt, amennyit egyetlen rumosztás. Mindig akad valaki, aki a magáét a többiekénél kevesebbnek látja, és mivel a hajókon, de a kikötőkben is – a fedélzeten és a kocsmákban egyaránt – a kés, akárcsak a slicc, a gatya alapvető tartozéka, könnyen folyhat vér néhány centnyi különbség miatt. A Nord Scourge-on is akadt egy Grant nevezetű nyomorult, aki egy napon úgy vélte, Kis Bajtárs a többiekénél kevesebb grogot mért neki. Ezért az első adandó alkalommal, amikor Kis Bajtárs felfelé kapaszkodott a kamranyílásban s a környéken nem járt senki, kihúzta a csapóajtó stiftjét, mire az teljes súlyával a fiú kapaszkodó kezére zuhant, és a két hüvelykujj kivételével minden ujját szétlapította. Kis Bajtárs a gyáva Grant jóvoltából csaknem nyomorék lett, s azzá is válik bizonyára, ha nincs a hajón egy tapasztalt felcser. Bár sokáig úgy tűnt, Kis Bajtárs ujjai a barrakudák gyomrában végzik, végül csak a körmeit vesztette el, azokat is csak azért, hogy a helyükön valami addig nem látott fejlődjön. Most már kitalálhatja bárki. Karmok, nyolc, hatalmas karom nőtt a körmök helyén, amelyeket ráérő idejében egyformára s pengeélesre reszelgetett.

Két évvel később ritka szerencse kísérte a vitorlás útját, s annyi bálnát ejtettek, hogy alig egy hónap alatt megteltek a hordók. A kapitány úgy döntött, nem hajóznak tovább, kikötnek Baltimore-ban, gyorsan túladnak a készleteken, aztán visszasietnek a tengerre. Kis Bajtárs szokásai kilenc év alatt semmit sem változtak, tökéletesen mindegy volt, hol kötnek ki, sosem hagyta el a hajót, és még mindig nem látott testközelből nőt. Ezúttal sem akarta elhagyni a fedélzetet, ám még a pallót sem rögzítették, amikor a parti zsivajban az a Grant tűnt fel, aki két évvel korábban szétlapította az ujjait. Kótyagosan, nem kis feltűnést keltve, harsány kiáltozással vonult a cimboráival. Boldog- boldogtalannal kötekedett, megmorogták a kutyák, s a közelében felhorkantak még a teherhordó lovak is, Grant fittyet hányt mindenre, szemlátomást igen jól érezte magát. Új ruhát, kalapot és zsebórát hordott, cimborái pedig a jobb sorsú, városi emberek sápadtságát viselték arcukon. A félrészeg kompánia végigvonult a bazáron, káromkodva, hahotázva eltűnt a sikátorban, a bordélyok között.

Alkonyatkor Kis Bajtárs, a többiekhez hasonlóan, eltávozást kért a kapitánytól, de talán fél órát sem volt távol. Pirkadatkor, nem sokkal a kifutás előtt csődület támadt a hajón. A visszatérők azt beszélték, hogy az iszákos Grant az éjjel elvérzett. Nem késelték meg, nem lőtték tarkón, nem vágták át a torkát, mindössze az arcát vagdosták össze, de azt annyira, mintha vámpírok irdalták volna. Kis Bajtárs, bár szintén járt a parton, nem csatlakozott a pusmogáshoz. Félrevonulva, magányosan és mozdulatlanul ült a hajótaton, a kormányszéken, alvadt vértől cserepes, szurokfekete karját szárítgatva a felkelő Nap első sugarában.

Valószínűleg a nyomorult Grant volt az első a világtörténelemben, aki az arcán keresztül vesztett el minden vért, s míg Kis Bajtárs, azaz Nagy Karom meg nem hal, nem tudhatjuk, hogy a sorsában hányan osztoznak még.

Minderre azért tértem ki, mert a Valóság arca épp a halott, gyapotraktárak között hanyatt fekvő Grant arcára hasonlíthat. Ezer szálon bomlik szét, és tovább- és továbbhasad, s ha van Isten, talán éppolyan, mint Nagy Karom, és időről-időre kinyúl a semmiből, alvadt vértől cserepes, fekete kezével, és végigszánt a világon. Cseppet sem lehetetlen ez. Miért is zárnánk ki, hogy Lucifer Isten karma csak?

Nagy Karomról is azt beszélik, hogy angyalnak született. Talán nem is a partról csempészték a Nord Scourge-ra, talán az égből pottyant oda, mondják egyesek, holott mindenki tudja, hogy mielőtt kocsmába megy, rája mérgébe mártja a karmait. Mégis, néha hihető, hogy valaha angyal volt, mert az arca hófehér és éteri. Anyám arisztokrata rokonai között sem találni ilyen tiszta és békés ábrázatot, s ha az ember nem tudná, hogy ez az arc nyolc, egyenként kétcentis karomhoz tartozik, Nagy Karom kedvéért megtérne bármelyik szektának. De ha a kezére néz, úgy érzi, ördög ő, egy a sok közül, ha ugyan nem ő az Egyetlen. Mondta is Heinold, hogy nyilván a Sötétség lakik benne, gondoljak csak arra, hogy Lucifer is angyalként kezdte, és fentről, a Menny vizéből, az égi fregatt fedélzetéről hajította le egy gondolattal a Világ Kapitánya, őrült nagy dühében az Isten, hogy a rebellis Rossz a mi világunk sekély öblében a lelkeinkre halászgasson. Bukott angyal a Sátán, bukott angyal minden kisebb-nagyobb ördög, tehát kezdetben Nagy Karom sem lehetett más, csakis angyal.

 

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2011 / 5   »   Jack – 2. rész
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911