Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2011 / 5   //    «    15    » 
FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK
Vörös István
14. rész: Az erdőőr halála
novella
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


Az erdőőr arra riadt föl, hogy mérlegállásban egyensúlyoz a menedékház nagy szobájának közepén, hajnal van, és lilás fény hatol be az ablakon. Ezt abba kell hagynom, gondolta, ezt gyorsan abba kell hagyni, az abbahagyással kell tölteni a napot, de legalább a következő percet. Abbahagyom a mérlegállást, gondolta, de föl se tudta mérni, hogy egy ilyen elhatározás milyen messzemenő következményekkel jár. Egyedül volt a helyiségben, az ablak tárva-nyitva, így aztán akár az erdőben is állhatott volna, behallatszott az éjszakai természet még nem teljesen elült sok zaja. Róka futott a távolban és rókanyelven mesélte, hogy mi történt az éjjel. Az erdőőr hallotta is, értette is a beszédét, de nem tudott meg belőle sokat. Egy bagoly helytelenítően huhogott, pedig már nem lett volna szabad elárulnia a helyzetét, mert jöttek a nappali állatok, egyelőre csak a zajuk. Madarak kezdtek csivitelni, de mintha gombnyomásra, egyszerre vagy ötszáz, pedig egyetlen egy se látszott sehol. A rigó vitte a prímet, ő a legbeszédesebb a madarak között, de belerikoltott a koncertbe egy szarka, és érces hangján a rosszkedvű sárgarigó is. A többiek, a sármányok, poszáták, csúszkák, lappantyúk, fakopáncsok és küllők, sőt, az őszapó is a kotta szerint énekeltek.

Az erdőőr még mindig mérlegállásban állt, nem tudott mozdulni, mert tegnap teleette magát. Ahogy az asztalon levő ételmaradékra pillantott, a gombamártásban felismert egy szépséges, formáját megőrzött gombaszeletet. Gyönyörű volt ez a darab, gyönyörű, ó milyen gyönyörű, a gombák egyik leggyönyörűbbje és legízesebbje, aminek fogyasztása mégis tilalmas. Gyilkos galóca hevert a tányéron, saját mártásában, és bukásában is cinikusan vigyorgott. Hát ezért álmodtam annyi baromságot, nyugtatta magát, holott tudnia kellett, hogy hazudik, hogy hazudik magának, ez egész egyszerűen öncsalás, a gyilkos galóca hatása nem ilyen, a mérgezés csak hosszabb idő után áll be, de akkor már nem lehet védekezni ellene, mert a méreg rég felszívódott a szervezetbe, mint egy történet, amit valakinek álmában motyognak a fülébe, és másnap hipnotizáltan járkál a városban.

Gyorsan ki kellene hányni a gombát, gondolta, de a gondolat megakadt az agya járataiban, a szándékból nem lehetett tett, még a mérlegállás egyensúlyát sem volt képes megbontani, pedig a bal lába, melyen billegett, már képtelenül elzsibbadt. Nem volt ura a saját testének. Ez a gomba miatt van, gondolta megint ostobán. Ostoba vagyok, gondolta, még semmi sem történt, még nem késő, ki kell mosni a gyomromat. Ha olvassa ezt a szöveget egy orvos vagy legalább egy ápolónő, kérem, lépjen be gyorsan a történetbe, és mossa ki a gyomromat! Amennyiben még akkor sem tudok megmozdulni, hát itt, álltó helyemben végezze el! Nem akarok meghalni egy kurva mérlegállás miatt.

De tudta, hogy nem olvassa egyetlen orvos, sőt, egyetlen ápolónő se ezt a történetet, mert nem olvassa senki, ez a történet ugyanis nem olvasmány, biztosra vette, hogy ő létezik, és nem írják. Ha pedig így van, ha pedig így vagyok, akkor nekem bármit lehet, mert a valóságban, jaj, a valóságban bármit lehet, csak az irodalmi műveket kötik szabályok. Ilyeneken gondolkodott, mert nem és nem: nem volt buta.

Ha már így egy lábon állok, mint egy gólya, gondolta, és a két kezem két szárnyként eltartom magamtól, akkor mi volna, ha elrepülnék, gondolta. De nem repült el, hanem felbillent, és az oldalára esett. Az oldalával rá az asztalra. Az asztal borult, az ételmaradékok, tányérok, mind a levegőbe emelkedtek a zökkenéstől. Fölfelé szökkent egy villa, két kanál. Már röptében eltört egy tányér. Ó, a tányérok színes eltörése, rémületes eltörése a világnak valóságra és álomra, irodalomra és tudományra, amit most ő lett volna hivatva egyesíteni, ehelyett elbukik, mint egy fehér trónkövetelő Afrikában, jaj, minden király hülye, minden író is, gondolta, és rádőlt az asztal.

És minden tudós is hülye, ezt azért is le kell szögeznünk, nehogy valamelyik nekiálljon kiszámolni, hány kilopond erővel hatott a koponyájára az asztal lapja. Bántsuk meg őket, hogy végre mindenkit békén hagyjanak! És akkor már csak az álmodókat és a valóságban élőket kell addig gyaláznunk, míg el nem megy a kedvük a segítségtől, amit nyújthatnának az erdőőrnek. Mert segítség lenne itt bármi, de az öreg jóvátehetetlenül elesett, és az asztal ráborult.

Az ablakon át az erdőbe csörömpölés, hörgés hallatszott ki, emberi vagy állati kiáltás, álmodó nyögése, tudós heurékája, király esküje, író felolvasása, mindez edényzörgéssé szelídült, órákig visszhangzott még a fák között, egy szarvas a hang csiganyomait és szálait követve egészen közel merészkedett a menedékházhoz, jóformán az ablakig, de nem nézett be, csak beszimatolt.

 

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2011 / 5   »   14. rész: Az erdőőr halála
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911