Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2011 / 5   //    «    18    » 
ÁMULNI LEHET
Csengery Kristóf
Gondolkodó a zongoránál
jegyzet
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


Kilenc bekezdés Alfred Brendelről

A közelmúltban megjelent egy szép lemez: a 80 éves Alfred Brendel előtt hajt fejet kiadója, a Decca két CD-nyi zenével: a művész régi koncertjeinek eddig soha meg nem jelent felvételeivel. A dupla album címe A Birthday Tribute – születésnapi tisztelgés. A mondás úgy tartja, királyokat a saját kertjükben szedett virágokkal illik köszönteni. Ezúttal is ez történik: Brendel tiszteletére Brendel játszik. Hogy mit? A művész repertoárjának legfontosabb fejezetéből, a bécsi klasszikus és romantikus zenéből szólal meg néhány remekmű: Mozart C-dúr és Brahms d-moll zongoraversenye (K. 503, illetve, op. 15), Beetho­ven kései Asz-dúr szonátája (op. 110), Schubert f-moll impromptu-je (D. 935, no. 1). A Brahms-versenymű felvétele a müncheni Herkulessaalban készült, 1985 februárjában, a Mozart-koncertet 2002-ben a Baden-badeni Festspielhausban játszotta Brendel (a hónap ezúttal is február), a Beethoven- és a Schubert-kompozíció előadása viszont egészen friss, már a visszavonulást (2008) közvetlenül megelőző időkből származik: Brendel a Salzburgi Ünnepi Játékokon adta elő ezeket a darabokat, 2007 augusztusában.

Mély és gazdag tolmácsolások. A Brahms-versenymű koncert-szituációt meghazudtolóan stúdiótökéletességű megszólaltatása Brendelt – aki nem zongorázásának robusztus erejéről, sőt, nem is virtuóz technikájáról volt leginkább nevezetes – a hangszer korlátlan urának és parancsolójának, a sötét tónusok és a filozofikus muzsikálás mesterének mutatja (a Bajor Rádió Szimfonikus Zenekarát a mindig jó ízlésű és kiegyensúlyozott Colin Davis vezényli). A Mozart-koncert hangzásszövete áttetsző, zenei beszéde pergő és szellemes, a billentés plasztikus, a ritmus feszes és mégis rugalmas – Brendel, aki Mozart összes zongoraversenyét lemezre rögzítette, legsajátabb területén mozog e műben. És Beethoven? Az op. 110-es Asz-dúr szonáta küzdelmesen összetett formája szemléletesen bontakozik ki előttünk, és Brendel arra is képes, hogy a kései mű megnyilatkozásainak megszenvedett bölcsességét (például a barokkos lamento fájdalmát) összeegyeztesse a mű indulatrobbanásaival – lásd a scherzót vagy a fúgafinálé hatalmas temperamentumú befejezését. (Tegyük hozzá: a Mozart-zongoraversenyekhez hasonlóan a Beethoven-szonáták is abszolút „hazai pályát” képviselnek Alfred Brendel számára.) Schubert f-moll impromptu-je pedig színtiszta költészet, transzcendencia Brendel ujjai alatt: megindult és megindító hangulatú elmélkedés az emberléten túli szférákról.

Mindez nagyon is felidézi e rovat címét. Valóban, ámulni lehet ezeket az előadásokat hallgatva, sőt, az egyik fajta ámulatból a másikba, majd a harmadikba esik a hallgató, hiszen Brendel, ez a nagyon is homogénnek hitt mű­vész­karakter sokarcúnak és sokszínűnek mutatkozik az (egyéb­ként általa válogatott) interpretációs remeklésekben. Mégsem erről a lemezről szeretnék írni, a felvétel számomra, bevallhatom, csak ürügy. Magára Alfred Brendelre, az elmúlt fél évszázad zenei előadó-művészetének kivételes jelenségére szeretném szánni – és megosztani az Olvasóval – a magam ámulatának néhány percét. Brendel ugyanis – elkoptatott, de ezúttal igazi tartalmát visszanyerő szóval – jelenség, a 20. század második felének egyik kivételesen nagy, megismételhetetlenül egyéni zenei előadóművésze. Érdemes tehát egy pillantást vetni rá, és a visszavonulással nemrég lezárult pályájára.

Azzal, ahol és ahogyan az élete kezdődik, szinte tankönyvpéldaként illuszt­rál­hatná a közép-európaiságot. Osztrák létére a Csehszlovákiai Wiesenbergben születik 1931 januárjában (ma Louèna nad Desnounak hívják a helységet), hatévesen azonban szüleivel Zágrábba költözik. Innen Grazba megy a család – itt vészeli át a gyermek Alfred Brendel a második világháborút. A háború végén, 14 évesen délszláv területen kell lövészárkot ásnia – fagyási sérüléseket szenved, melyekkel kórházba kerül. Nem éppen alkalmas előjáték a zongorista pályához.

Sok nagy művész tartozott a self made man-ek sorába – Brendel is közülük való. Gyerekkorában tanult ugyan zongorázni, de nem sokáig, és nem részesült szisztematikus, akadémiai képzésben (mesterei közé tartozott a korszakalkotó svájci szólista, az alapvető Bach- Mozart-, Beethoven- és Schubert-előadó Edwin Fischer, valamint a Schönberg köréből ismert Eduard Steuermann, a híres Musikalische Privataufführungen egyik központi alakja). Inkább képességeinek univerzalitása tűnik fel: nemcsak zongorázik, de zenét is szerez, sőt, fest. Alkatáról árulkodik 17 évesen adott első önálló zongoraestje, amelynek kissé fellengzős címet ad: A fúga a zongorairodalomban. Hozzátehetjük, hogy később, immár érett művészfejjel esszéket publikál és verseket ír – mindkét műfajban kötetei jelennek meg. Zenei írásai, amelyek 1977-ben Musical Thoughts and Afterthoughts címmel láttak napvilágot, 1981-ben magyarul is megjelentek a Zeneműkiadónál, Tűnődés a zenéről címmel.

Az elmúlt évtizedekben sok nagy zongoraművész ajándékozta meg maradandó élménnyel a hangverseny-látogatókat és a lemezvásárlókat. Ott volt Glenn Gould és Szvjatoszlav Richter, Arturo Benedetti Michelangeli és Vladimir Horowitz, Artur Rubinstein és Maurizio Pollini – hogy csak néhányat említsünk a legjelentősebbek közül, a teljesség igénye nélkül. Akadtak köztük elegáns hódítók, akik technikájukkal bűvölték el a hallgatót, felvonultak a hangszer költői, tudósai, filozófusai – ahány személyiség, annyi alkat és célkitűzés. Brendel egy egészen különleges, ritka fajtát testesített meg: a gondolkodó muzsikus prototípusát. Gondolkodó muzsikus, ez különlegesség, ritkaság volna? – kérdezheti megrökönyödve az Olvasó. A magam tapasztalata szerint igen. Pontosabban fogalmazva: a mérték, az intenzitás, amellyel az intellektualizmus Brendel zongorázásában jelentkezik, hangszeres előadóknál valóban ritka tünemény, és ugyanilyen ritka az is, hogy az intellektualizmus, amely rendszerint sebezhetővé teszi mind a instrumentális kivitelezés tökéletességét, mind pedig a zenei közlésmód hódító közvetlenségét, Brendelnél soha nem végzett effajta rombolást. Kétségtelen, az ő zongorázásán is megérezhettük, hogy nem lehet a hangszer mellett „büntetlenül” töprengeni: kis számú budapesti koncertjei hangszeresen rendre megsínylették a szellem fokozott kontrolláló jelenlétét (a művész önmagában kételkedő iróniája verseiben is visszatér), ellentétben az ösztönlények és a reflektálatlanok fellépéseivel, amelyekre a burokban születettek és az alvajárók biztonsága volt mindig is jellemző. Brendelben igenis volt esendőség, és ezt soha nem is akarta palástolni. Érzékenyen, olykor túlérzékenyen játszott, de nagy előadásaiban jelen van az a hasonlíthatatlan kifinomultság, amely ennek az érzékenységnek a gyümölcse. Egy sokoldalú és soktehetségű művész áll előttünk, akit nem szippantott be az ars fölébe kerekedő, azt elnyomó tekhné, a művészetet puszta gyakorlatok trükksorozatává lefokozó mesterség röghöz kötöttsége – Brendel a billentyűkkel bíbelődve is mindig magasrendű tudott maradni, ezért lehetett olyan művészek partnere, mint Dietrich Fischer-Dieskau, akit dalfelvételeken kísért, és ezért válhatott generációról generációra igényes fiatal zongoristák seregének példaképévé.

Ha már írásairól esett szó, lapozzunk bele a régen megjelent magyar kötetbe, arra a kérdésre keresve a választ: mit akar elmondani a hangszeres muzsikus, amit nem a billentyűkön, a hangok nyelvén közöl velünk? Szó esik a könyvben Beethovenről – nem véletlenül, hiszen Brendel egyedülálló módon három teljes felvételsorozatot készített a zeneszerző összes zongoraszonátájából. Olvashatunk a mű iránti hűségről – szintén nem véletlenül, hiszen Brendel egyik fő alapelve volt, hogy az interpretátornak nem dolga a művet eltakarni: „a zeneszerzőnek tartozom felelősséggel, s még inkább a műnek”, idézik sokszor mondását. Találunk éleslátásról tanúskodó elemzéseket formai és pszichológiai folyamatokról. Természetesen Schubertről is ír, hiszen a Beethoven-kortárs késő klasszikus–kora romantikus szerzőnek egyik legnagyobb előadója volt. Meglepetésünkre és örömünkre ír Lisztről – a mi Lisztünkről –, több írást is, és szinte mindnek visszatérő vezérfonala „az igazi Liszt”, a félreértett, fel nem ismert modern zeneszerző szellemének keresése és felmutatása. Mert Brendel, ha Lisztet játszott, nem a „virtuóz évek” kompozíciói felé fordult. És ha már modernségről, izgalmas kísérletezésről esik szó, Brendel másik fontos témája egy kevéssé ismert és méltányolt zeneszerző: Ferruccio Busoni, akinek több írást szentel – mert érzi, sőt, alighanem tudja is, hogy ő maga az, aki jellegzetesen Busoni-alkatú művész: nyugtalan kereső-kutató szellem, többféle tehetséggel megáldott és megvert, intellektuális muzsikus, aki, ha Busoniról ír, saját elődeinek egyikét méltatja. (Busoni nemcsak zeneszerző volt, de jelentős zongoraművész is.) A kötet vége felé egy írás a mester, Edwin Fischer előtt tiszteleg. Befejezésül pedig egy interjú, amelyben Jeremy Siepmann kérdéseire válaszolva egy komoly és megfontolt, határozott, de nyitottan gondolkodó Alfred Brendel nyilatkozik meg.

Az a Brendel, aki kamaszfejjel nemcsak zenét szerzett, de festett is, mindmáig hű szerelmese a képzőművészetnek. Honlapjának külön fejezete az „Alfred Brendel on Paintings” (Alfred Brendel festményekről). Itt a zongora­mű­vész lelkes tárlatvezetővé lényegül át, és a számára kedves festményekről közli gondolatait az érdeklődőkkel. Altdorfer, Leonardo, Tiziano, Poussin, Terborch, Toulouse-Lautrec, Picasso nevét olvasom, és persze meghatározott képeikhez fűzött észrevételeket. Brendel személyiségének kulcsa adatik itt a kezünkbe: mélyen magunkba szívni az alkotóművészet (bármilyen alkotó­mű­vészet) nyújtotta élményt, feldolgozni a látottakat és/vagy hallottakat, és továbbítani, átadni, közölni valamit róluk embertársainkkal. Zongoraművészként sem tett egyebet egy életen át, mint ugyanezt: közvetíteni igyekezett a mű­vek csodáját – önmagát a lehetőségek határáig háttérbe szorítva, szinte kivonva az interpretációból. Persze, őt is utolérte az előadó-művészet titokzatos paradoxona: minél személytelenebben igyekszik eltűnni egy tolmácsolásból az előadó, annál személyesebb lesz, amit csinál. Ezt figyelhettük meg a hasonlóan aszketikus Szvjatoszlav Richternél, vagy a mai legnagyobbak közül Grigorij Szokolovnál.

Kerülgeti ez a cikk a forró kását, mert amit kimondana, közhelygyanús, de persze mégis ki kell mondani: Brendel azért fontos, azért öröm őt hallgatva személyiségének és életének példájára gondolni, mert a teljes ember vágyott, de többnyire csak ábrándképként kergetett lehetőségét vetíti elénk ez a pálya. Seregnyi nagy művész, miközben a sokszínűség látszatát kelti, valójában beszűkült, túlságosan is egyetlen tárgyra összpontosító lény. Brendelnek sikerült megteremteni önmaga számára a nyitott szellem gazdagságát – anélkül, hogy szétforgácsolódott volna. Kivételes példa, egy reneszánsz művésztípus legújabb kori inkarnációja. Szerencsére még nem múlt időben: bár artritisze miatt zongoraművészként 77 évesen visszavonult, azóta is aktív: felolvasásokat tartva, előadóesteken találkozik a közönséggel.

 

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2011 / 5   »   Gondolkodó a zongoránál
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911