Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2011 / 8   //    «    11    » 
Pólik József
A sértődött utazó
próza
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


Ritkán esik itt az eső, és akkor is inkább csak szemerkél, néhány csepp és vége. Amíg gyerek voltam, másképp volt minden. Sokszor negyven napig is zuhogott, olyan volt az ég, mint egy lefolyó, amelybe folyton csak öntik a vizet: nem lehetett kilépni a házból, néha még az iskolába sem engedett el anyám. Máskor meg az apám kizavart minket az udvarra, ilyenkor az öcsémmel úgy nyargalásztunk az esőben, mint a megbokrosodott csikók.

Elmondok valamit.

Egyszer, úgy tízéves lehettem, felmásztam a vaslétrán a tetőre, pedig a távolban sötét felhők gyülekeztek, és emlékszem, hamarosan zuhogni kezdett. Ott álltam a tetőn, néztem a véraláfutás színű eget, az ég alján kerengő riadt madarakat, hallgattam az egyre erősödő mennydörgést. Anyám az udvaron állt, hosszú haja repkedett a szélben, előrehajolt, lába közé szorította piros szoknyáját. Aztán felkapta a földről a vesszőkosarat, és futott, hogy leszedje a száradó ruhát a kert végében hintázó zsinegről.

Már a ház felé tartott a megrakott kosárral, amikor meglátott a tetőn. Megtorpant, mire én levettem az ingemet, azzal integettem neki. Mint aki búcsúzik. Képzeletben hatalmas hajón álltam a kikötőben, lábam mellett ott volt a bőröndöm is, nem volt benne semmi, csak egy rozsdás kulcs és egy lakat, arra gondoltam, hogy mindkettőt behajítom az óceánba, üres bőrönddel a legjobb utazni. Kezdetben, gondoltam, üres bőrönd az elme meg a szív is, aztán mi minden összegyűlik benne. Mintha nem is az enyém volna, hanem valaki másé, embereké, akiket nem ismerek, nem is szeretek, de akkor miért nekem kell cipelni?

Ott álltam a tetőn, akarom mondani, a hajón, és arra gondoltam, hogy a nagy utazók gyűlölik a bőröndöket, megvetéssel gondolnak rájuk. Vannak köztük született utazók, bejárják a világot, borostás arccal hazatérnek, majd a tiszteletükre rendezett ünnepségen kinyitják a bőröndöt, és abban nincs más, csak tengervíz.

Anyám kiáltozott.

Úgy állt a lassan elsötétülő kertben, mint egy lelkiismeretes pénztáros, aki azért futott utánam a kikötőbe, hogy figyelmeztessen: rossz hajón állok. Ezt a hajót nem indítják, hanem elsüllyesztik, hát nem látom, hogy rajtam kívül nincs más a fedélzeten?

Csöpögött az eső.

Majd, hirtelen, zuhogott.

Elindultam lassan a vaslétra felé.

Amikor lemásztam a tetőről, anyám odafutott és pofon vágott. Erre, mint egy sértődött utazó, gondolatban elhajítottam a bőröndömet, lefeküdtem a fűbe, és elhatároztam, soha többé nem kelek fel onnan.

Anyám azt mondta: jó, akkor maradj. Felőlem akár itt is alhatsz.

Nem válaszoltam.

Feküdtem a fűben, kinyújtott karral, lábbal, lefelé fordított tenyérrel. Még a szememet is lehunytam. A hajó elindult, távolodott, megszólalt a kürt, anyám bevágta maga mögött az ajtót.

Már éjszaka volt, amikor fény gyulladt a verandán, kinyílt az ajtó, és apám, anyám kíséretében, megjelent az udvaron. Csíkos pizsama volt rajta és nagy, fekete csizma.

Soha nem láttam azelőtt ezt a csizmát.

Apám letérdelt mellém a fűbe, megsimogatta a fejemet, és kérlelt, hogy menjek be, mert holnap, ugyebár, iskola.

Nem mozdultam.

Néztem apám feje fölött a csillagokat, mintha az éjszaka sötét függönye mögött egyetlen hatalmas nap lángolna, éreztem, ahogy a tengernyi fény – egy kozmikus, egyre szűkülő tölcséren keresztül – lassan a szemembe csorog.

Nem lesz belőlem utazó, gondoltam szomorúan, azt a bőröndöt, amelyben ennyi fény van, nem lehet megmozdítani. Hát még felrakni a hajóra.

Apám felállt, anyámra nézett, majd megragadta a lábamat, és húzott a házba, mint egy megmunkálásra váró fatuskót. A hátam hosszú, kígyózó nyomot hagyott a nedves fűben.

Anyám, távolba révedő arccal, apám mögött lépkedett. Megfigyelhettem: olyan magányos volt, mint egy távírópózna, amelyen végtelen szomorúság fut keresztül éppen.





 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2011 / 8   »   A sértődött utazó
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911