Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2011 / 10   //    «    2    » 
DUNA
Ács József
Holtág
novella
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 



Horány hét közben álmát alussza. A bezárt faházak között nem hallatszik más, csak a szélborzolta lombok susogása. A sziget két oldalán, mint fejtetőn elválasztott haj két zuhatagja, omlik alá a hömpölygő Duna. Az üdülőtelep fölé magasodó erdeifenyők, noha emberi kéz ültette őket, közömbösek az idő emberi mértéke iránt.


Szombat reggeleken Dunakeszi és Szentendre felől nyaralók özönlik el az üdülőtelepet. Napmelegtől átforrósodott autók gördülnek le a kompról, hogy kitegyék elkínzott utasaikat valamelyik hűs árnyat kínáló kertben. A porzó, homokos úton a gyalogszerrel közlekedők karavánja halad. Végtelen sorban érkeznek a strandszatyrok, hátizsákok, hűtőtáskák, többékevésbé azonos tartalommal. Lakótelepi gyerekek visítanak tombolva, túl az átfűlt betontéglában töltött éjszakán, túl a busz utasterében, szülői dorgálások zsolozsmája mellett végigszenvedett úton és a Vasmacska büfé melegszendvicsén, de még innen a tócsába lépésen, darázscsípésen, a terasz asztaláról levert pohár cserepei és a kamrában talált fűrész vágta sebeken, innen a Dunaparti naptól leégett váll fájdalmán, melyet anyjuk, olvasmányélményeire támaszkodva, kiskanállal fölkent hideg tejföllel próbál majd orvosolni.
Az öreg szakik zokniban, szandálban, fehér ingben vagy pecsétes overallban, fémkeretes szemüvegben érkeznek. Kezükben kimustrált sporttáska. Ők azok, akik már a kompon tanácsokat adnak egymásnak, hogyan kell meghegeszteni a lugas acélvázát.
Az elöl nyargalóktól leszakadva idős házaspárok lépegetnek fonott kosarakkal és vászonszatyrokkal. A férfiakról nem kerül le a hűvös reggel miatt felöltött dzseki. A nőkön teletalpú szandál, tarka ruhájukon gyerekfej nagyságú virágok. Sóhajtva állapítják meg, hogy egyre hamarabb kifulladnak a kaptatón, de megnyugodnak, hogy azért mégiscsak följutnak rajta.


Horány a béke szigete. Ne gondoljuk azonban, hogy mennybéli csend és nyugalom honol itt. Aki a kicsomagolást elhalasztva, némi szundikálás reményében ledől a pesti lakásból leselejtezett ágyneműtartós heverőre, az nem csak madárcsicsergést és gyerekzsivajt hall a szúnyoghálós ajtó túloldaláról. A hétvége legbiztosabb jele, hogy a fák közt flexek, csiszolók, körfűrészek és fűnyírók zaja száll. A mechanikus szimfónia csak ebédidőben hallgat el, hogy átadja helyét a tér legkülönfélébb irányaiból érkező edénycsörgésnek.


Telekhatáron ritka az élősövény. Gyakoribbak a festés után kiáltó fém vagy drótkerítések. Kopott réztáblák hirdetik, ki a tulajdonos: „Cserháti”, „Pluhár”. Az egyik ház sötét ablakai mögött sűrű, megcsomósodott csend. Az ajtón évtizedek óta nem nyitott be senki, a rozsdás korláttal övezett betonterasz megrepedezett, a kert áthatolhatatlan gaztenger.


Odébb nyugdíjas férfi áll a nejlonfüggöny előtt a lépcsőn, rövid, szürke szövetnadrágban, agyonmosott atlétatrikóban, lábszára fehéren világít. Szétesett, egyik kerekét vesztett bevásárlókocsit forgat figyelmesen, hátha egy dróttal még megjavítható. A szomszédban ősz hajú öreg botorkál a sufni felé, ahová egy élet munkájával hordta össze, ami egyszer még jó lesz valamire. Konzervdobozba gyűjtött facsavarok, tiplik, szögek, porlepte kéziszerszámok. A fal mellett feltornyozva jó állapotú bontott csempe, tekercsben álló linóleumpadló, még a nyolcvanas években félretett száraz faanyag. Kis fáradsággal megjavítható mosógép, főzőlap, rozoga olajradiátor várja feltámadását. A valahonnan kiesett villanymotorok, a horpadt és kilukadt vödrök, a döglött cement pedig már semmiben sem reménykedhetnek. Számukra ez a végállomás. Holtág, ahol pang, nem mozdul a víz, megáll az idő.


A saroktelek után lefelé fordul és elkanyarodik az út. Ahol nekiszalad a csalánosnak, az erdőszélen, roppant fenyőgerendákból csapolt ház magasodik, ajtaja sarkig kitárva. Tagbaszakadt, fehér sörtehajú férfi, elgyötört nyugdíjas vájár horkol a heverőn.

Utolsó emléke, hogy a vörösbort, amit a felesége vásárolt, a bográcsban rotyogó marhapörköltre önti. Viharban hánykolódó hajón érezte magát, a kert billegett, akár a tenger. Már az állványt is komoly nehézségek árán szúrta a földbe. A bográcsot még sikerült a lánc végére akasztania, de aztán minden felborult.


Imre nem szeretett főzni. Úgy tartotta, hogy a konyhai pepecselés unalmát egyetlen eszközzel lehet messzire űzni, mégpedig a kellő töménységű pálinkával. Erre vonatkozó nézeteit elsősorban a kocsmában terjesztette, ivócimborái körében.


– Megígértem a feleségemnek – magyarázkodott. – Elmondanám – bökte magasba mutatóujját –, hogy érdemleges marhapörköltet kizárólag bográcsban lehet főzni.
Azzal előrebukott az állópultra.


A hús vagdalása a múlt héten beszerzett literes birsalmapálinka jóvoltából kellemes zsibbadtságban telt. Mire az összetevőket kihordta a kertbe, járása bizonytalanná vált, s látnia kellett, hogy felesége arcán súlyos redőkbe gyűlik a bosszúság.


– Már megint holtrészeg vagy! – sziszegte feléje.
– A pörkölt az pörkölt – felelte a vájár, s mély értelmű kijelentését vezénylő karmozdulatokkal igyekezett nyomatékosabbá tenni.
– Azt csinálsz, amit akarsz!


Felesége arca kiúszott a képből. Aztán ajtócsapódás hallatszott. Vagy a szakácskönyv zuhant a földre.


A tűzgyújtás meglepően gyorsan sikerült. Előrehajolva figyelte, ahogy a lángok belekapnak az újságpapírba, majd az összetördelt fenyőágakba és a baltával szétcsapott régi konyhaszékbe. Mikor kiegyenesedett, elsötétült előtte a világ, és elvágódott. Hosszan birkózott végtagjai iszonytató súlyával, míg a lomha testet megint a magasba emelte, s négykézláb az ajtóig, onnan az ágyig vonszolta.


A vájár közeledett a létezés mélyrétegei felé. Citromok, szilvák és harangok pörögtek a szeme előtt. Az ivás mellett évek óta legnagyobb szenvedélye a játékgépezés volt. Tetemes nyugdíját kocsmába hordta, ahol meghökkentő sebességgel nyelték el a félkarú rablók, melyeket egy távoli kft. üzemeltetett.


A gépezet csörömpölni kezd: a kis ablakban három egyforma szimbólum áll meg: a felesége arca. Ebből a tekintetből nem szemrehányás vagy rosszallás süt, hanem izzó gyűlölet.

Imre felriad. Minden erejét összeszedve talpra áll, a fal mentén eltámolyog a fürdőszobáig, és megmossa az arcát. A szeme alatt fájdalmas horzsolás. Kinéz az ajtón. Az esti nap sugarai aranyfénybe vonják a fakoronákat. Sehol senki.


– Hova ment már megint? – motyogja falfehéren. Lassan eljut a tudatáig, hogy a felesége még április elején meghalt.


Odabotorkál a tűzhöz. A hamuszürke kupacot elszenesedett lécdarabok övezik. A bográcsból menthetetlenül lekozmált és bebőrösödött pörkölt savanykás szaga árad.


Felfordul a gyomra. Még a felesége ültette a mályvabokrot, aminek tövébe letérdelve most a vájár hány.

Egynapos kirándulók, biciklis kompániák igyekeznek az erdei úton, tócsákat kerülgetve a szentendrei átkelőhajóhoz. Szélroham söpör végig az akácoson, narancssárga fény önti el az üdülőtelepet. Utolsót fordul a két part közt ingázó motoros. Kecskeszakállas ifjú emeli a fedélzetre szőke barátnője vadonatúj kerékpárját. A lány homlokára tolt napszemüvegben fejtegeti, hogy ő minden nehézség dacára ezerszer inkább élne itt, mint a bűzös és forró Budapesten. A cipőjét kötöző fiú arról győzködi, hogy csak az első hetet élvezné, aztán megőrülne. Itt aztán semmi eksön. A telepi utcákon sötétedés után a kóbor macskákon kívül senki sem jár. A nyugdíjasok a tévé előtt ülnek.


Felberreg a dízelmotor. A szigetre hamarosan visszahull a csönd. Ketten állnak csak a parton hunyorogva. Lekésték az utolsó hajót. Kiestek az idő emberi mértékéből, és most ismerkednek a másikkal. Ülnek a parton és nézik az elfolyó Duna olajosan sima tükrét.

 

Fotó: Kömöz Gergely: Szödligeti Duna-part egy szeles napon

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2011 / 10   »   Holtág
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911