Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2011 / 10   //    «    4    » 
DUNA
Novák Gábor
Húgsirató
novella
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


Akkoriban mindennap kikísértem Annát, a húgomat a partra –


a Sugovica-torkolat és a Duna ipszilonjában ültünk, felettünk,
a dombocskán a Türr-kilátó, lábunk előtt a locsogó hullámok –


tavasz volt, sírnivalóan szép idő, a fűzfákon pattanásig feszültek a rügyek, az ágyá-sokban úgy meredtek a virágok bimbói, mint kamaszlányoké, ha blúzuk alá fúj a szél –
mert fújt a szél, ahogy a víz felett szokott, meg-megfordította fúvása irányát, iszap- és hínárszagot, az ártéri erdők nyárfaillatát sodorta, hajókürtök elnyújtott szavát, olajfoltokat és tucatnyi náció hajósainak fecsegését –


sirályok függtek az égen, szárnyat alig moccantva kormányozták magukat, olyanok voltak, mint a kivágott papírdíszek a gyerekszobák csillárjain –


a húgomat néztem, ahogy a földön ült, széldzsekiben, sovány lábát maga alá húzva, kapucniját és fiúsan rövid haját, amely épp, hogy növésnek indult a kemoterápia befejezése után, meg-megcibálta ez a sirályröptető-nyárfaillatú szél –


Anna törékenyebb volt, mint azelőtt bármikor, beteg macska, porcelán-kamasz, kabátja szétnyílt, kinyúlt rózsaszín pólója alatt megfeszült lapos melle – kulcscsontja gödre napról-napra mélyült, szeme alatt szaporodtak a karikák –

tőlem telhetően igyekeztem hasznára lenni, ha levetette, vittem a kabátját, néha elszaladtam a közeli vendéglőbe, és papírpohárban kávét hoztam neki – ilyenkor keskeny-halvány ajka mosolyra nyílt, szeplős arca egy pillanatra felderült – aztán bele sem kortyolva a kávéba addig rázogatta-ringatta ujjacskái közt a poharat, míg a híg lötty ki nem hűlt – még azt sem mondta, köszönöm, szótlanul ülte végig azokat a kora délutáni órákat –, ha kismacskanyelvével nagy néha megnyalta ajkát, jelezve, beszélni akar, mindig csak ugyanazt dünnyögte: – Hallom a tenger zúgását.

 

Családi története volt ennek a rövidke mondatnak – dédapánk Duna-tengerjárón szolgált, gépész volt, míg egy hazaúton le nem döntötte lábáról a láz és hasmenés, Konstancában partra kellett tenni, kórházba vitték, ott végzett vele a kolera, ami Bejrútban, Tuniszban, vagy valamelyik más zsivajgó kikötőben fertőzte meg, néhány szem mosatlan füge, egy pohár forralatlan víz, és a gépész nem volt többé –


Dédanyánk, akárcsak negyven évvel később Anna és én, naponta kijárt a partra, általában ő volt az első, aki a folyamon felfelé úszó tengerjárót megpillantotta, és bár férje halála után bezárkózott, és sokkal-sokkal csendesebb lett, még a családját is elhanyagolta, a szokását nem adta fel, délutánonként megjelent a torkolatnál, hallgatta a szél susogását, a Sugó locsogását, lódenkabátja zsebébe dugott kézzel álldogált, s ha valaki megkérdezte – főleg esős, hideg időben történt ilyen –, miért nem megy haza, dédanyánk sűrűsödő szarkalábai közül a hullámokat fürkészve válaszolta: – Mert itt hallom a tenger zúgását.


Mikor elmesélték, nem értettem a történetet, csak amikor ott ültem a parton, és Annát figyeltem, ahogy áttetsző-sovány ujjaival a hajába túr, vízkék szemével a folyam hullámain húzó récéket követi lefelé-lefelé, mindig csak elfelé – akkor szorult el a torkom, és éreztem, hogy valóság lehet –


ha elpattantak a szálak, amelyek az élethez kötik az embert, ha kiürül a lélek, és hagyja, hogy a hullámok Möbius-végtelen látványa, a sirályvijjogás és az a meghatározhatatlan vízi illat transzba ejtsék – a vén Iszter, a sokat látott csábító felfedi magát –


a Vaskapu alatt rekedt vizák sírása, szivattyúk monoton zaja, szerb halászok, román matrózok kiáltozása, német, magyar, osztrák hajókon elmotyogott vallomások, részeg hajós-énekek – a locsogó-csobogó, bábeli zűrzavar mögött a búcsúzó meghallja a messzi, végtelen tenger zúgását.

 

 
Kommentek (1)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
1. Lusztig Éva mondta: 2011. október 6., 23:42
Nagyon megérintett ez a novella. Egy olvasó, aki gyakran ül egyedül a Sugó partján
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2011 / 10   »   Húgsirató
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911