Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2011 / 10   //    «    5    » 
DUNA
Fenyő Ervin
A hajóhídtól a Lánchídig
esszé
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 



A Dunának meghatározó szerepe volt Pest, Buda és Óbuda életében: a városok a folyó átkelő pontjai közelében épültek. Az itt lakók hozzászokhattak a 10-20 évenkénti árvízhez, mely pusztított ugyan, de számottevő értéket nem semmisített meg. Ám 1775-ben minden addiginál magasabb lett a vízszint. Bár a szakemberek tudták: a szabályozatlan, természetes állapotában hagyott folyó bármikor még nagyobb víztömeget szabadíthat a térségre, elodázták a szabályozási munkákat, csak a legszükségesebbeket végezték el. A Duna magyarországi szakaszán egy-egy keményebb télen hatalmas jégtorlaszok képződtek. Komárom és Paks között 40 sziget osztotta meg a folyómedret, Pakstól a Dráva-torokig a levonuló jégtáblákat éles kanyarulatok tartóztatták föl. Amikor a Pest és Buda közt építendő állandó híd a megvalósulás közelébe jutott, a szakemberek sejtették, hogy nem a hídpillérek, hanem a város alatti zátonyos Duna-szakasz, a kanyarokkal és szigetekkel teli folyómeder okoz majd gondot jégzajlás idején.


A 18. század utolsó harmadától Pest-Buda erőteljes fejlődésnek indult, Buda lakossága másfélszeresére, Pesté két és félszeresére nőtt. A fejlődés új, impozáns középületekben is megmutatkozott. Az áradó Dunának volt mit veszélyeztetnie… Télen nehezen lehetett átkelni a folyón. Tavasztól télkezdetig ezt egy 422 méter hosszú, 8,85 méter széles hajóhíd biztosította. Gyalogosok és szekerek 43 hajótestre – csónakra – fektetett pallón juthattak a túlpartra. A Dunán közlekedő hajók számára – az 1830-as években fejlődésnek indult gőzhajózás miatt ez különösen fontossá vált – a híd part menti elemeit meghatározott napszakaszban kinyitották. A pesti oldalon az egykori középkori városfal által bezárt városmaghoz – a „belsőváros”-hoz – illeszkedett a Nagyhíd utca, amely levitt a Duna-partig. Itt kötötték ki a hajóhidat a mai Vigadó tér és a budai Ybl Miklós tér között. A budai oldalon a Várhegy déli végének közelében ért ki a híd, onnan könnyen megközelíthetőek voltak a Várhegy és Gellérthegy közti területről nyugatra, dél-nyugatra induló utak. A hajóhíd használatát jórészt az időjárás határozta meg. Jégzajlás után, legtöbbször március elején szerelték össze a csónaktesteket, és decemberben szedték szét. Télen a hídelemeket – hajótesteket, pallókat – a pesti oldal egy üres telkén, az úgynevezett hídpajtában helyezték el.


Széchenyi István a London melletti Hammersmithben gyönyörű függőhidat fedezett fel, és felébredt benne a vágy, hogy hasonló épüljön Pest és Buda közé. Temze-parti otthonában kereste fel William Tierney Clark tervezőt. Clark lehetségesnek ítélte a pest-budai híd megépítését. Igaz, kemény anyagi fedezet ellenében. „Ettől magasba szárnyalt a szívem – régóta nem töltött el ily keserédes érzés –!” – jegyzi fel a naplóíró Széchenyi. De még valakit felkeresett.


"Tellfordnál voltam. Abbington Street 24, a Westminster közelében. 76 éves. Egészen süket. Felette vidám. Fütyül vagy dünnyög valamit. 
Ő: Mintegy 1200 hidat építettem.  
Én: Szeretnénk egyet Magyarországon – körülbelül 1600 láb széleset. Nálunk azt hiszik, nem lehetséges. A jég elviszi a pilléreket – vagy áradást okoz. Mi a véleménye erről?  
Ő: Nehéz megítélni – ha nem ismeri az ember a környékét. Milyen mély a víz? – Miből van a talaj?  
Én: Itt-ott 6 öl, – futóhomok – –  
Ő: Az rossz! –  
Én: Mit gondol mégis? 
Ő: Hogy lehet rajta segíteni – és a jég semmi kárt nem tehet –, a pillérek biztosíthatók, és semmi esetre sem okozhatnak szokatlan áradást, ha eléggé távol vannak egymástól. – 
Én: Milyen hidat akarna ön? Minő fesztáv a lehető leghosszabb?  
Ő: Ez a fekvéstől függ. A függőhíd teszi lehetővé a leghosszabb fesztávot. Elkészítettem a tervét egy 1000 láb hosszúnak Glasgow számára. Önök azonban vegyenek 500 láb hosszút… aminő a Menai híd. Az alappillérek ott a jégtorlódást gúnykacajjal fogadják. E tekintetben sok tapasztalatra tettem szert több skóciai hídnál – ahol a jégtorlódás igencsak vehemens stb. stb. stb. Mindez csak bohó szeszély. Az emberek azonban szeretik – They love, they dote upon their prejudice [Imádják az előítéleteket, csüggenek rajtuk] – Vasat azonban csak itt tudnak csinálni stb.”


Az állandó pest-budai híd építéséről hídtörvény rendelkezett, melyet 1836-ban fogadott el az országgyűlés. Ám hogy Széchenyi aggodalmai nem voltak alaptalanok, néhány év múlva igazolást nyert. 1837-38-ban a szokottnál keményebb volt a tél. Pest-Buda utcáit hóviharok tették járhatatlanná. December közepén erős jégzajlás indult. 22-én a folyó Szekszárdnál beállt, röviddel ezután Pestnél is. A feltorlódott jégtorlaszok miatt Buda alacsonyabban fekvő területeit január 6-án elöntötte a víz, s csak két héttel később tért vissza medrébe. A fokozódó hideg és havazás hatására a Csepel-sziget csúcsán jégtömb alakult ki, mely a Duna medréhez fagyott. A riasztó vízemelkedés hatására megkezdték Pesten az alacsonyabban fekvő területek lakóházainak földszinti kiürítését, a szobák aládúcolását.
1838. március 5-én a Duna elöntötte Rácvárost, Vízivárost, Országutat, Újlakot, Óbudát. A március 8-áról 9-ére virradó éjjel a feltorlódott jég kicsit lefelé mozdult, és ideig-óráig a víz nem emelkedett tovább, de március 11-12-én igen: Buda elöntött részein elérte a házak emeleti szintjét, néhány épület összeomlott. A túlpartról a pestiek csodálhatták a zajló Dunát, az óriás jégtáblákat, és fennhangon szörnyülködhettek. Még március 13-án délben is fél méterrel alacsonyabb volt a vízszint Pesten, mint 1775-ben. Csakhogy az enyhülés hatására március 5-én Bécs felől megindult a jég, hamarosan Pozsony is jégmentessé vált. Ám a Szentendrei-sziget csúcsánál jégtorlasz keletkezett, mely a felülről érkező jeget és a felolvadt víztömeget nem engedte tovább. A felduzzadt víz március 13-án kimozdította a jégtorlaszt: a jégtömeg megindult Pest-Buda felé. A víz elöntötte Vácot, a Szentendrei-sziget falvait – és haladt tovább. A pestiek még mindig nyugodtak voltak. A Vigadónál és a német színháznál (a mai Vörösmarty téri üvegpalota helye) az ár ugyan átszakította a gátat, de áttörését még sikerült elhárítani. 13-án este a német színházban folyt az előadás, amikor 9 körül a víz áttörte a belváros védőgátját, és akadálytalanul nyomult a belsőváros alacsonyabban fekvő területei felé. Olyan hirtelen növekedett a vízszint, hogy az emeleti páholyok nézői már nem tudták elhagyni helyüket, ott töltötték az éjszakát. A hömpölygő áradat a magyar színház felé tartott, az akkori Hatvani utca irányába, ahol addigra befejeződött az előadás. (A színház a mai Rákóczi út és Múzeum körút sarkán, az Astoria épületével szembeni Grassalkovich-telken állt. 1837. augusztus 22-én adták át rendeltetésének, ez volt az első évadja.) Az igazi katasztrófa azonban csak eztán következett. 13-áról 14-ére virradó éjjel a váci védőgát, hajnali 5-kor a soroksári is átszakadt – a városra több és ellentétes irányból áradt tehát a víztömeg. Zúgtak a vészharangok. Az álmukból riasztott emberek menekültek. A Ferenc-, József- és Terézváros percek alatt víz alá került. Március 14-én a Pest-Buda alatti zátonyoknál állt a jég, nem engedte tovább a vizet, mely medrét megkerülve a lakott területek felé vette útját. Az embereket menteni kellett. Hajósok, révészek, halászok jártak az élen, valamint az erdélyi báró, ifj. Wesselényi Miklós. A hajlékukat kényszerűen elhagyók Pest magasabban fekvő részeire menekültek: a Ferenciek templomához és az Újpiachoz (így nevezték a mai Erzsébet teret). A víz március 15-én este tetőzött. Az óriási víznyomás kimozdította helyéről a Csepel-szigeti jégtorlaszt – 16-án megkezdődhetett az apadás, a Duna visszatért szokott medrébe.
A minden eddiginél brutálisabb természeti katasztrófa nyilvánvalóvá tette, hogy a vályogból vagy döngölt földből épült házak nem tudnak ellenállni a nagy sebességgel áradó víznek. Hogy ez a jövőben ne fordulhasson elő, szigorú építési szabályokat fogadtak el. Az országgyűlés napirendjére tűzte a Duna-szabályozást, de hiába készítette el a kor legjelentősebb magyar vízügyi mérnöke, Vásárhelyi Pál a terveket, az 1843. évi országgyűlés a munkálatok költségeit nem szavazta meg. 1870-ig lényeges változás nem is történt. 1871 és 1875 között épültek meg a főváros rakpartjai, ekkor zárták el a soroksári Duna-ágat, alakították ki a lágymányosi Duna-szakaszt, ekkor mélyítették ki a budafoki részt. A nagy pest-budai árvíz emlékét városszerte árvíz-táblák örökítették meg: márványból faragott mutatóujjak jelezték, milyen magasan tetőzött az ár 1838. március 15-én.
Clark 1838. szeptember 18-án háromnyílású lánchíd építésére kapott megbízást, mely a pesti Nákó-háztól indult. Miért épp ott? Hiszen a híd egyenesen nekiütközött a Várhegynek, amit később Adam Clark tervei alapján átfúrtak – így kötötték össze Pestet a Várhegy mögötti budai térséggel. Az első, és talán legfontosabb, a városképi szempont: itt mutatott legszebben a híd. Thomas Tellfordnak pedig igaza lett. A híd pilléreit nem sodorta el a jégzajlás. A pillérek és hídfők helyét hármas cölöpsorral vették körül. Ez több ezer cölöp leverését igényelte, nagy részük ma is ott nyugszik a Duna fenekén. Egy-egy cölöp 38x38 cm keresztmetszetű, 20-24 méter hosszú fenyőfából készült. Egy cölöp leverése átlagosan négyszáz ütést igényelt. A munka két évig tartott. Elsőként a pesti hídfő alapgödre készült el. Itt, a Duna medrében rendezték meg a Lánchíd alapkőletételi ünnepségét 1842. augusztus 24-én. Az elkészült hidat már az osztrák–magyar háború után adták át a forgalomnak.


A hídon áthaladóknak hídpénzt kellett fizetniük. Gyalogosként egy krajcárt, teherrel a háton kettőt, egy tehénért hármat, egy kis szekérért ötöt, egy nagy szekérért tízet. Nemesnek, jobbágynak egyaránt. Ez volt a nagy politikai vívmány, mely a feudális osztályok kiegyenlítődését példázta, s a polgári fejlődés irányába mozdította a magyar társadalmat: hídpénz dolgában nemes és jobbágy között nem volt különbség.


Fotó: Pintér Dávid: Hajó az Erzsébet híd alatt

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2011 / 10   »   A hajóhídtól a Lánchídig
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911