Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2011 / 10   //    «    15    » 
DUNA
Horgas Judit
Életre kel(l) - beszélgetés Körmendy Ferenccel
interjú
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


Több évtizede résztvevője a főváros kulturális életének. Milyen szerepet kap benne a Duna?

A Duna egyelőre óriási, részben kiaknázatlan lehetőség Budapesten. Az elmúlt évtizedekben az emberek csupán átkeltek egyik partjáról a másikra, s elterjedt, hogy „a Nyugat a Duna jobb partján végződik”, vagy hogy „Budán jó lakni, Pesten meg dolgozni”. Ezekben a közhelyekben a víz csak elhatároló, elválasztó elem.

Korábban más volt a helyzet?

Igen, mert a folyó a mindennapi élet fontos részét jelentette. Ezt még a múlt század első évtizedeiben készült fotográfiák is jól mutatják. Az emberek a Dunából, a Dunával éltek, és féltek tőle: kiszolgáltatottak voltak neki. Nemcsak az árvizekben megmutatkozó „rémítő ereje”, de a megélhetésük, a szállítmányozás, a közlekedés miatt is.

Mikor és miért változott meg ez a viszony?


A technikai fejlődés, a motorizáció révén a vasútra, a közutakra tevődött át a hangsúly, a Duna mint vízi út háttérbe szorult. Ma szabadabban választhatjuk meg a folyóhoz fűződő kapcsolatunkat: a Duna Budapesten egyre inkább a sportolás, a pihenés, a látványban gyönyörködés páratlan lehetőségeit kínálja nekünk, a közvetlen környezetében ránk váró kulturális élvezetek mellett. Azokat az adottságokat kellene még jobban kihasználnunk, amiket a Duna megteremtett: a partjaival, szigeteivel és hajózható vizével. Az elmúlt években persze történt néhány, a város kulturális életében jelentős esemény, ami a folyóhoz köthető. Új intézmények telepedtek meg a partján, új rendezvények színterévé vált a közvetlen környéke. Kultúrszociológiai szempontból a Sziget Fesztivál a legfontosabb ezek közül.

A Sziget sokakban ellenérzést kelt.

A kezdeti lépéseknél itt is megmutatkozott a mély érdekkonfliktus, ami a környezetvédők és a természeti környezetben zajló kulturális események szervezőinek viszonyát jellemzi. A zöldek féltik az „őseredeti, romlatlan” természetet a civilizáció és a tömeges kulturális használat pusztító hatásaitól, a kultúraszervezők meg úgy gondolják, az embernek joga van időnként birtokba vennie (nem kisajátítania!) a környezetet, persze az esetleges károkat helyre kell állítani. Szerencsére közel húsz év alatt az ellentétek elsimultak, és a parti nagy lakótelepeken élő emberek tiltakozása is csitul a zajszennyezés miatt. A Sziget Fesztivál mára nemzetközileg is elismerten az egyik legfontosabb alkalom, ahol fiatal emberek egy héten át megtapasztalhatják a közösségi lét élményét.

Fontos, hogy egy ilyen fesztivál szigeten legyen?

Igen, mert nagyon lényeges előfeltétele a körülhatároltság. Az oda érkező emberek maguk mögött hagyják a társadalmat, és felépítenek egy saját világot – profi kulturális kínálattal, infrastruktúrával. Amikor a kilencvenes évek közepén egyszer öltönyben mentem ki a Szigetre, szinte tapintható gyűlölet sugárzott felém – nem a személyemnek szólt, hanem az életformának, amitől a szigetlakók épp meg akartak szabadulni.
A hivatalos kultúrához képest ugyancsak alternatív világot képvisel az időközben duplájára növekedett A38 állóhajó. Aki a fedélzetre lép, hogy koncertet hallgasson, kiállítást nézzen, kerekasztal-beszélgetésen vagy könyvbemutatón vegyen részt, pár órára a parton hagyja megszokott világát. Sajnos, már nem működik a Columbus Jazzhajó, ami az A38 előzményének tekinthető, bár teljesen más közönséget vonzott.

Lehetnének ezek a helyszínek a Tiszán, a Rajnán is, vagy a Duna valamilyen szempontból különleges?

Minden folyón horgonyozhat hajó, lehet bármely folyónak szigete, de itt a legfontosabb, hogy mindez egy metropolisz közepén helyezkedik el. A rezervátum kívülről is értelmeződik, nemcsak belülről: a nagyváros nélkül mindez elképzelhetetlen. A Duna olyan várost teremtett maga köré, amelyben ezek a kulturális biotópok kialakulhattak.
A különlegességek mellett nagy intézmények is létrejöttek, elsősorban a pesti parton. A Művészetek Palotájának például az egyik legfontosabb feladata, hogy kiemelt kulturális központként erősödjön város- és közösségformáló ereje. Böhöm nagy épületek nőnek fel körülötte, és ha valóban létrejön a Millenniumi Városközpont, amely tehermentesíti a belső kerületeket, a Müpa lesz ennek szervező centruma. Úgy érzem, fontos, hogy a Müpa a Duna-parton van – ahogy a Sidneyi Operaház sem véletlenül fekszik a tenger partján. A reprezentatív kulturális intézmények legalább annyira igénylik a víz közelségét, mint az alternatív helyek. Nem akarok misztifikálni, de ha egy koncert szünetében valaki kimegy a Müpa erkélyére, és az északi, csak innen látható panoráma után belenéz az alatta tátongó vaksötét vízbe, megérti, mire gondolok.

A dél-pesti városrész egy másik Duna-parti épülete komoly vitát kavart.


Az új Nemzeti Színházról inkább hallgatnék. A megnyitás előtt álló CET esetében tragikus helyzet alakult ki. Van egy figyelemre méltó épület, de nem látjuk, milyen kulturális funkciója lesz. Fordítva sokkal jobb volna: gyakran előfordul, hogy létezik egy nagyon határozott kulturális igény, ami kiküzdi magának a megfelelő teret – ez a gondolat térfoglalása. A CET-nél egyelőre nincs gondolat, de van tér. Magam is kíváncsi vagyok, mi történik majd ott, ahogy arra is, mi lesz a Pesti Vigadó sorsa.

A folyópart egyes szakaszai a közelmúltban megújultak. Milyen hatással van ez a város életére?

Megoldhatatlan gond, hogy a 2-es villamos nyomvonala és az alsó rakpartok autózuhataga lehetetlenné teszi a közvetlen kapcsolatot a vízzel. A Duna-korzó jelentős részét a hotelek éttermei foglalják el, csak szűk folyosó marad a sétálóknak. Nagyon jó, hogy a Március 15. tér rekonstrukciójával meghosszabbodott a korzó is, egészen az Erzsébet hídig. Észak-Pesten a Marina-part egyelőre „magánügy”, nem több luxus-lakótelepnél. A túloldalon a Római-fürdő 60-as évekbeli karakterét a csónakházak, kifőzdék, vállalati üdülők sora határozta meg. A retró-világ már csak nyomokban él, de mai újrafogalmazása – például egy igazi plázs megteremtése – még várat magára. Ezzel együtt a közelben lévő Aquincum és a formálódó Graphisoft-park modern tudásközpontja jelzi sport, felüdülés, kultúra, oktatás, tudomány és innováció békés egymás mellett élésének ritka lehetőségét. Érdekesen rímel erre a déli szakaszon az egyetemi campus kialakítása és a Kopaszi-gát újjáélesztése. Persze vannak veszteségek: a Rác-fürdő felújításának áldozatul esett a legnépszerűbb szabadtéri kulthely, a Rác-kert, de megpecsételődni látszik a Zöld Pardon és a Café del Rio sorsa is.

Felmerült egy gyaloghíd építésének terve. Mi erről a véleménye?


Budapestnek egyértelműen több hídra van szüksége, de nem mindegy, hova tesszük, mert mindkét végének szervesen kell kapcsolódnia a közlekedési hálózatba. Ez ma az egyik legnehezebb városépítészeti feladat. Az elképzelések szerint a gyaloghíd a Lánchíd és az Erzsébet híd közé épülne, a Világörökség kellős közepére. Ráadásul kereskedelmi funkciók tömkelegével terhelt, többszintes építményt terveztek. Ezt határozottan ellenzem. Úgy vélem, a prágai Károly híd mintájára a Lánchidat kellene lezárni az autóforgalom elől, és átadni a járókelőknek és a biciklistáknak. Ezt indokolja a Lánchíd fekvése, kiemelt műemlék mivolta, műszaki állapota. A lezárás feltételei ma nem adottak: ahhoz a Lánchíd forgalmát a meglévő hidak mellett az újonnan építendőkre kell átterelni. Több gyalogoshíd-elképzelés született más helyekre is, hozzám az ELTE egyetemi campust a Millenniumi Városközponttal összekötő terv áll legközelebb.

A folyó a magyar történelem szempontjából is emblematikus jelentőségű. Hogyan jelenhet meg ez a mai kulturális közegben?

A Duna sötét, metafizikai jellegéről nem szabad megfeledkeznünk: ez a gyilkosok és az áldozatok folyója is. Pauer Gyula és Can Togay vascipői a Széchenyi rakparton 2005 óta erre figyelmeztetnek. Nemrég a Carl Lutz Alapítvány kezdeményezésére megszületett a fővárosi döntés, hogy a budai és a pesti alsó rakpart szakaszait zsidómentőkről nevezik el; olyan igaz emberekről, akik bár nem voltak zsidók, tették a dolgukat: idősebb Antall Józseftől Salkaházi Sárán és Sztehlo Gáboron át Angelo Rottáig legalább tíz ember nevét viselik majd a partszakaszok. A magyar nép – a némettel ellentétben – csak lassan és bizonytalanul néz szembe a saját múltjával, ezért ennek a szimbolikus gesztusnak nagyon fontos üzenete van.

Sokféle elképzelésről beszéltünk, amelyek közül több kapcsolódhat az Európai Unió nemrég elfogadott Duna-stratégiájához.

Ha megvalósulnak a tervek, és a folyó újra szerves része lesz a mindennapi életnek, Budapest lehet a Duna legizgalmasabb városa. Egy vetélytárs pályázhat még erre a címre: Bécs. A Duna-stratégiához leginkább azzal tudunk hozzájárulni, ha a magyarországi Duna-szakaszt, és benne Budapestet rendbe szedjük. Amikor majd azt látjuk, hogy megszámlálhatatlan kis jármű siklik a vízen fel-alá, fürdőzők, a napon sütkérezők és horgászok népesítik be a partokat, tudni fogjuk: a folyó életre kelt.

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2011 / 10   »   Életre kel(l) - beszélgetés Körmendy Ferenccel
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911