Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2011 / 10   //    «    16    » 
DUNA
Petrik Iván
Egészen pontosan
novella
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 



Volt idő, amikor az egyik neves fővárosi újságnál dolgoztam. Tízéves működésemmel sem hírnevet, sem dicsőséget nem vívtam ki magamnak, sőt, még csak sok pénzt sem kerestem. Pedig ismertem a „dörgést”, és szinte mindenkit, akit ebben a szakmában érdemes. Egy szép napon hívatott a főszerkesztő. Nézd, kérlek, ez nagyon kényes ügy. Nem bízhatom akárkire, neked kell menned. Rémülten kutattam az emlékezetemben, mi vezethette erre a döntésre, de semmi fogódzót nem találtam. Egyetlen megoldás maradt: valami nagy disznóság van a háttérben, és senki más nem vállalta az ügyet. Elhatároztam, hogy még aznap megveszem a revolvert, amivel egyszer majd lelövöm ezt a ganét. Igazán megtisztelsz, válaszoltam, hova kell mennem? Nem kertelek, a Beruházási Bank igazgatótanácsának elnöke akar kérni tőlünk valamit. Ez így még rendben is lett volna, teljesítettünk kéréseket máskor is, bár a főszerkesztő a „nem kertelek” kifejezést használta, és ez nem engedte, hogy kihunyjon minden gyanúm.


Egy óra múlva a Beruházási Bank egyik tárgyalójában ültem, velem szemben az igazgatótanács elnöke. Magas, széles vállú, filmszínésznek való férfi, elegáns öltönyben. Ő kicsit távolabbról kezdte. Maguk a legolvasottabb újság az országban. Felsóhajtottam, mint mindig, ha érthetetlen dolgok előtt állok. Szükségünk volna a segítségükre. (Kis szünetet tartott.) Belekezdtünk egy nagyon nagyszabású projektbe, ami, hmmm, nemzetgazdaságilag felettébb előnyös. (Újabb szünet.) De hogy elnyerjük a közvélemény támogatását, hogy is mondjam, helyes megvilágításba kell helyezni a beruházást. Rám emelte a tekintetét biztatóan, éreztem, most kérdezhetek. Miről van szó – szólaltam meg tárgyilagos-újságíró hangsúllyal. Egy ilyen felvezetés után csak nagyon kevés dologgal tudott volna meglepni. Lebontjuk az Erzsébet hidat. Ez a kevesek közé tartozott. Zavaromban újabb kérdés csúszott ki a számon. Miért? Rögtön tudtam, hogy hibáztam, az elnök megemelte a hangját. Mi maga, tényfeltáró újságíró?! Elnézést, motyogtam, de talán elárulhatna további részleteket. Bólintott. Az volna a kérésünk, hogy tálalják úgy, mintha nem lebontanánk, hanem felújítanánk a hidat. Nos, mi sem egyszerűbb ennél – jegyeztem meg elgondolkodva. Viszont, ha elbontják, azt gyaníthatóan észreveszik majd az emberek. Gondoltunk erre is. A végén megírhatnák az igazat. Értetlenül néztem rá. Megírhatnák, hogy a híd felújításakor csúcstechnológiát, úgynevezett átlátszó fémet használtunk, ezért nem látszik a híd. Meg lehet próbálni, böktem ki gyorsan, mert minél hamarabb az ajtó másik oldalán szerettem volna lenni.


Lesétáltam az Erzsébet hídig, átmentem rajta kétszer oda-vissza, és közben fogalmaztam magamban a holnapi vezércikket a híd felújításáról. Jól ment, egy váratlan ötlettől vezérelve azonban mégis betértem a Platánosba inni egy sört, tudván tudva, hogy úgy még jobban megy a cikkírás. A platánfa alatt ott ült Zebegényi. Üveges szemmel meredt maga elé, előtte jó néhány üres pohár. Műszaki egyetemre jártunk együtt, ő a pályán maradt. A pincér éppen letette elé az újabb italt, amikor mellé telepedtem. Mi a baj, Zebegényi?, kérdeztem tőle, mert nem láttam még ilyennek. El fog tűnni a Duna – suttogta síri hangon. Hogy mi? Jól hallottad, el fog tűnni a folyó. Hatalmas vasláncokkal pányvázzuk meg a két partot, és szép lassan, fokozatosan összehúzzuk a kettőt. Velem terveztetik, tette hozzá kétségbeesetten. Legyintettem: részeg vagy! Vizet iszom – válaszolta. Megnéztem a poharát, nem hazudott. Akkor megbolondultál. Én?, kérdezett vissza megrendülten. Szétnéztem, hova ülhetnék át, s szerencsémre a kocsma túlsó felén megláttam Picklt, Pickl Sanyit. Nagyobb társaság közepén ült, éppen pezsgőt rendelt igen emelkedett hangulatban. Megveregettem Zebegényi vállát, és átsétáltam a másik asztalhoz. Szervusz, Sanyikám, jó látni, hogy vannak még boldog emberek. Hát hogyne lennék boldog, kínált azonnal hellyel, amikor bontják a Gellért-hegyet. Arcizmom sem rándult, és elhárítottam a felajánlott messzelátót, amivel állítólag jól megfigyelhetem a sürgölődő munkásokat. Nem akartam látni őket. És miért jó neked, ha elhordják a Gellért-hegyet?, kérdeztem, bár nem reméltem, hogy megértem. Nézd, én a Somlói úton lakom, végre lesz örökpanorámám a Dunára. A Dunára. Suttogtam bele a folyó nevét a pezsgőspoharamba, és szerencsétlen Zebegényire gondoltam. Biztosan azért hordják el a hegyet, hogy neki könnyebb legyen összehúzni a Dunát. Elment a kedvem sörtől, pezsgőtől, cikkírástól, felszálltam a következő tizennyolcasra és lezötyögtem a Gellért térig. Át akartam sétálni a Szabadság hídon, de kordonokkal zárták el. A híd feljárójának szélén apró konténerház állt, amelynek lépcsőjén az éjjeliőr gyér fénynél ette lábosból a vacsoráját. Mikor lenyelte az utolsó falatot, megmozgatta elgémberedett tagjait, kisétált a kerítésig. Ahogy közeledett, hátrébb húzódtam, de meglepetésemre széles mosollyal integetett. Felismerte bennem egykori pártfogó felügyelőjét, s mivel sem erőm, sem kedvem nem volt hozzá, hogy meneküljek, megadóan kezet ráztam vele. Jó emlékei lehettek rólam, mert betessékelt a munkaterületre és átkísért a hídon. Itt is felújítás?, kérdeztem a bennfentesek lehalkított hangján. Olyasmi, válaszolta az éjjeliőr, bár én nem nagyon értem. A hidat leeresztik a vízszint alá. Új technológia. Ezt már én tettem hozzá, s mindketten bólogattunk. A másik oldalon elbúcsúztunk, az őr visszaindult, sokáig néztem a kezében cipelt lámpás imbolygó fénye után. Merre menjek, futott át rajtam az izgalmas kérdés. Az éjszakai utak mindig változatosabbak, színesebbek, sokféle lehetőség közül választhatok. Tettem pár lépést a Kálvin tér felé, de inkább megálltam. Hátha azt meg feltöltötték. Mára elég volt ennyi meglepetés, és a még mit sem sejtő Duna partján szépen lesétáltam a lakásomig.


Az események ellenére jól aludtam. Reggel korán megébredve alig vártam, hogy nekiláthassak lelkes cikkemnek az Erzsébet híd régen várt felújításáról, előtte azonban kinéztem még az ablakon. A Duna méltóságteljesen hömpölygött, a Gellért-hegy a szokott helyén magasodott, a hidak szenvtelenül íveltek át a folyó felett. Bár... Mindenhol emberek nyüzsögtek. Innét távolról úgy tűnt, megszállottan, őrjöngve tevékenykednek. Csendes, elégedett örömmel nyugtáztam, hogy nincs a birtokomban olyan eszköz, amivel láthatnám, mivel is foglalatoskodnak egészen pontosan.


Fotó: Bara István: Dunai gőzös az épülő Erzsébet hídnál (1964)

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2011 / 10   »   Egészen pontosan
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911