Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2008 / 2   //    «    13    » 
VAN FOGALMAD? - Történet
Suhai Pál
Világteremtés - történetekkel
jegyzet 
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


A történet és szinonimái olyan szóbokrot alkotnak, amelynek egyes elemeit a köznyelv és a tudomány is használja anélkül, hogy értelmüket, jelentésüket illetően általános konszenzusról beszélhetnénk. Ha valaki tehát ilyen kifejezéseket használ, mint történet, történelem, történés, történetmondás stb., elsőrendű feladata és érdeke, hogy az általa a szónak tulajdonított jelentést világossá tegye.

    A nehézségek másik része fogalmi természetű, s a szövegmagyarázat tárgykörébe tartozik. Mind a történelem, mind az irodalom tudományának különböző korszakai voltak, s ezek történelemképe lényegesen különbözött. A pozitivizmus pl. a megismerő és tárgya függetlenségét, az "objektív" történelmi "törvényszerűségek" megismerhetőségét hangsúlyozta. A szellemtörténet ugyanezt a hozzáállást az intuíció jegyében s egy-egy korszak "uralkodó eszméivel" szemben kívánta érvényesíteni. Nem így az elmúlt évtizedek hermeneutikája, amely a hatástörténeti tudatot tartja fontosnak, vagyis az értelmezési, sőt értelemadási törekvést. A szöveg tanulmányozásába (mint valami párbeszédbe) a kutató (elme) saját kérdéshorizontját is bevonja. Ilyen értelemben olvasandó a "modern" hermeneutika atyjának, Hans-Georg Gadamernek a kijelentése: "aki egy szöveget olvas [...], maga is benne van a szövegben. Ő is hozzátartozik a szöveghez, melyet megért". A történelemmel adott hagyomány fölött (az utókor valamiféle többlettudásának, hamisan értelmezett fölényének birtokában) nem "ítélkezni" kell tehát. A feladat e hagyomány párbeszédbe vonása, megértése, amely ennek eredményeként mindig önmegértés is. Semmiféle értelem nem lehetséges e dialógus előtt. Mivel nincs két azonos értelmező, nem lehetséges két azonos értelmezés sem. A történelem (ha van ilyen egyáltalán) egy, a történet viszont anynyi, ahány a vele diskurzusba elegyedő személy. Ha mindezt emlékezetünkbe idézzük, világossá válik, miért van szükség időnként az irodalom történetének újraírására. Nem egyszerűen az ismeretek "bővülése" igényli e munkát, hanem a szemlélet változása, új nemzedékek új horizontjának a megjelenése. Elég, ha itt éppen csak utalok a magyar irodalom utóbbi évtizedeinek nagy tudományos paradigmaváltására, s ennek eredményeként az összefoglaló munkákra: már címükben is, mintegy homlokukon hordozzák sajátos történelemfelfogásukat. Az egyik az 1964-es, hatkötetes mű (népszerű nevén a "spenót"): A magyar irodalom története. A másik egészen friss: A magyar irodalom történetei. Csupán egy jottányi az eltérés, de micsoda különbség!

    A mai ember történelemről szólván valamilyen lineáris eseménysort hajlamos elképzelni, amelynek eleje, közepe és vége van. Ez a hármas tagolás nagyjából megfelel civilizációnk időképének: a múltról, jelenről és jövőről alkotott felfogásunknak, amely, mint azt pl. Vilém Flusser Az írásról szóló könyve mutatja, maga is történelmi termék. Történeti konstrukció, melynek kialakulásában a szóbeliségről az írásbeliségre való áttérés játszotta a döntő szerepet. Csak a betűjelek egymás utáni sora, szakadatlan áradása alapozta meg ugyanis az ember tudatában a linearitás képzetét, amelyet aztán az eddig körben forgó idő fogalmára is átvittek, megalkotva ezzel a kronológia, az időbeli egymásutániság (és a múlt, jelen, jövő) elképzelésének lehetőségét. Ez egészen más "történet", mint amit a "rituális koherencia" korában, a szóbeli hagyományozás világában átélt az archaikus ember. A mitikus szövegekben még a világ ősi rendjének ciklikus időszerkezete érvényesült, szemben a születés és halál két végpontja közé szorult egyéni életek vagy a rend megszegését jelentő egyedi esetek későbbi, lineáris (és sokszor tragikus) történéseivel.

    Volt idő, amikor az idő (túl vagy innen a linearitáson) visszafelé is folyt.

A középkori ember pl. a bibliai utolsó ítéletre várakozva a jövőt mintegy megelőlegezte: "A kereszténység története [...] egyfelől a végidőkre való szüntelen várakozásnak, másfelől a világvége folyamatos késlekedésének a története. [...] Ez a jövő nem az idők végén helyezkedik el, a linearitás jegyében, hanem az idők vége eleve csak azért tapasztalható, mert az egyház már mindig is magában hordozta." Reinhart Koselleck eme okfejtését Elmúlt jövő című könyvéből idéztem. E cím a maga beszédességével már önmagában is mutatja az idővel kapcsolatos fogalmaink egyáltalán nem "természetes", nagyon is konstruált jellegét.

    Nem árt, ha tudjuk: minden látszat ellenére magunk teremtjük nemcsak történeteinket, de (általuk) önmagunkat és világunkat is. Minden történet egy identitás alapkőletétele. Világteremtés a tények széthulló birodalmában. A felelősség pedig ott kezdődik, ahol ez a világteremtés véget ér: a Másikkal találkozás határán és hatására.

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2008 / 2   »   Világteremtés - történetekkel
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911