Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2011 / 12   //    «    2    » 
Lackfi János
A véletlen mintázatai
esszé(részlet)
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


SORS, TUDOMÁNY, MŰVÉSZET


Mint ismeretes, a történettudományban tilalom alá esik a „ha”-val kezdődő mondatok használata, miközben persze családi magántörténelmünk [főként itt, Közép-Európában] mondhatni csupa „ha” meg „ha”. Nagyapám a második világháborúban vallásos meggyőződésből, a „Ne ölj!” parancsát halálosan komolyan véve még roham esetén is az égre lőtt, nem fogta emberre gépfegyverét, mégis sértetlenül vészelte át a világégést. Hazatérve azt látta, hogy felesége, apósa, anyósa, mi több, még a családtagnak számító felvidéki cselédlány is sárga csillaggal a hajtókáján járkál, azon naiv megfontolásból, hogy „ha már elvisznek valakit, maradjanak együtt mindannyian”. Ki tudja, ki éli túl egyáltalán a szolidáris kis társaságból, ha hazatért nagyapám le nem veteti a gyilkos jelzést, be nem parancsol mindenkit a házba, és nyakába nem veszi a várost élelem és egyebek után a maga biztonságosnak számító, kunosan vágott szemű fizimiskájával.


Ha 1956-ban tizennégy éves apámat nem rántja be egy kapualjba merő véletlenségből arra járó matematikatanára, akkor én most nem írom ezeket. Vízért küldték a kútra, ám éppen akkor értek oda a Budapest ellen vonuló szovjet tankok, úgyhogy a kezéből kiesett vödör géppuskasorozattól lyuggatva táncolt a földön. Ha később a tatami helyett nem választja az egyetemet, vagy ha akkori edzői nem látnak kiáltó ellentétet értelmiségi pálya és sportkarrier között, könnyen lehet, hogy abban az évben is megnyeri súlycsoportjában az országos bajnokságot, és ott ült volna 1966-ban a magyar cselgáncs-válogatottat Prágába repítő gépen, amely lezuhant, a fedélzeten tartózkodó nyolcvankét ember pedig kivétel nélkül szörnyethalt. Mindez öt évvel születésem előtt esett meg. Ha feleségem nagyapjának a lábfejére egy hadgyakorlat alkalmával rá nem tolják az ágyú kerekét, mehetett volna a Don-kanyarba századával együtt, amelyből hírmondó sem tért vissza. Így ellenben csonttöréssel tábori kórházban fekve vészelte át a kritikus időszakot, én pedig találkozhattam hetven unokája egyikével, aki aztán öt gyermeket szült nekem: mind ama bizonyos ágyúkeréknek köszönhetik létüket.


Személyes életutamat illetően is hasonló a helyzet, mondhatni egyfajta permanens hosszabbításban élek. Mikor nemrégiben elköltöztünk kis házunkból, abban a reményben, hogy újat építhetünk magunknak, a régi helyünkre beköltöző szimpatikus fiatal pár elbontotta az egyik általunk felrakatott közfalat. Másnap telefonált a friss tulaj, és közölte, egészen kézzelfogható bizonyítékot szeretne átadni, hogy a Teremtőnek még alighanem tervei vannak velem. Egy elektromos kábeldarabot nyújtott át: a műanyag burkolat kellős közepében egy tipli állt keresztben: bizony, én fúrtam azt be oda korábban. Furcsa módon egészen tisztán emlékszem az estére, amikor a magam barkácsolta szekrényt a falhoz rögzítettem, és ezek szerint nem vettem észre a túloldalon a kapcsolóig lefutó vezetéket. Az az este lett volna az utolsó az életemben. Realista magyarázat igazából nincs, hiszen a fúrógépen keresztül ott helyben halálos áramütést kellett volna kapnom. A vezeték ominózus, tízcentis darabját a keresztben álló tiplivel egyetemben bekereteztem, és eltettem a lassan három évnyi haladék dokumentációjaként.


Ehhez a néhány történethez hasonlókat, azt hiszem, mindannyian mesélhetnénk a sorsszerű véletlenről. A magam részéről túléltem két „szakmai szempontból” neuralgikus életkort, nem estem el huszonhat évesen Segesvárnál, sem a vonat alá harminckét évesen, várhatnám hát költői nyugdíjaztatásomat, már ha létezne ilyen. A nyáron egy huszonkét éves erdélyi költőnőt sodort el valami vadevezős a zebrán, a város kellős közepén: az egyetemista lány biciklijét tolva fürdeni igyekezett éppen. Ugyancsak a közelmúltban fulladt a megvadult habokba egy remekül úszó, harmincöt éves, elsőkötetes magyar költő Ecuador partjainál. Bármelyikük lehettem volna annyi erővel, ahogy éppen nem voltam.


Gimnáziumi osztálytársam egyszer, még gyerekkorában gondolt egyet, és felmászott iskolájuk tornatermében a karzaton feltornyozott székek tetejébe. Amint helyet foglalt odafenn, megindult alatta a székhalmaz, és hatalmas ívben arccal az öt-hat méter mélyen lévő padlóra hajította őt. Megúszta agyrázkódás nélkül, egyetlen nagy ijedtséggel, sértetlenül. Kamaszkorában aztán abból űzött sportot, hogy a kanyargós hegyi úton teljes sebességgel, fékezés [és ész] nélkül száguldott le biciklijével a Normafától a fogaskerekű felső végállomásáig. Egyszer a véletlen kegyéből sikerült úgy időzítenie artistamutatványát, hogy pontosan akkor suhant el az ABC előtt, amikor édesanyja teli szatyrokkal a kezében kilépett a bolt ajtaján. Ráadásul a sínek olajozásán barátom drótszamara megcsúszott, pördült egyet, és anyuka a rémülettől kővé válva csodálhatta fiacskája és a gellert kapott bicikli együttes röptét a levegőben. A legnagyobb kár a nagy ijedségben földre pottyant szatyrokban kidurrant tejeszacskóban keletkezett – vakmerő haverom megúszta néhány horzsolással.


Nagybátyám külföldről jött haza autóval egy téli reggelen. Háta mögött félezer kilométerrel már előre ízlelgette az otthoni ágynyugalom érzetét, nyilván meleg fürdőn és bőséges reggeli tejeskávén járt az esze, amikor egyszeriben filmszakadás következett be. A következő kép valami földöntúli nyugalommal hatott rá, egy pillanatig azt sem érzékelte, innen vagy túl van-e életen-halálon: fehérlő mező közepén állt, a hó látványos pamacsokban hullongott a szélvédőre. Körülnézve megállapíthatta, hogy a budapesti Szilágyi Erzsébet fasor gyepének kellős közepén parkol éppen: mikor elaludt a volánnál, a kocsi szelíden felugrott a járdára, gondosan becélozta a fasor két hatalmas gesztenyéjének közét, kikerülte a törzseket, finoman bedöccent a hólepte pázsitra, ahol aztán le is fulladt a motor.


Ugyanennyi erővel olyasmi is érhette volna nagybátyámat, ami negyven körüli zsámbéki vendéglős ismerősünkkel történt meg. Kisterepjárójával, benne tízéves fiával az autópályán közlekedett, amikor a raktérben pihenő söröshordó önállósította magát, és böhöm súlyánál fogva csóválni kezdte az egész kocsit. Zsolt elveszítette az uralmat a volán fölött, a korlátot átszakítva mintegy tízméteres mélységbe zuhant, és gyermekével együtt odaveszett. Ha pár kilométerrel odébb következik be az eset, ott már nincs különösebb szintkülönbség, és a kerekeket puhán fogja meg a szántóföld porhanyós talaja.


Hány és hány ilyen mellékkörülmény játszik közre nap nap után, csakhogy sértetlenül úszhassuk meg a túlélésért folytatott öldöklő küzdelmet. Földrengésről beszélnek a hírek, de nem minket temetnek maguk alá a romok. Kigyullad egy raktárépület, de nem a mi szénné égett csontjainkra bukkannak odabenn. Féltékenységből csavarhúzóval szúrja agyon kedvesét az elkövető, de nem mi voltunk az áldozat. Egy gépkocsi behajt a buszmegállóban várakozó utasok tömegébe, de nem minket gázol halálra. Két másik autó frontálisan ütközik, de egyikben sem mi ülünk. Senki nem minket taszít véletlenül a metró kerekei alá, nem csúszunk meg a mozgólépcsőn, nem bukfencezünk tíz métert az éles fokokon. Hazaérünk épen és sértetlenül, és ez nem kisebb haditett, mint ha nyertünk volna a SimilEarth nevű, 1990-es években elterjedt szimulációs játékban, melynek lényege, hogy különféle paraméterek beállításával megpróbáljuk befolyásolni egy modellbolygó klímáját, légkörét, élővilágát. Ha valaki sikeresen „ökogazdálkodott” a rábízott planétával, paradicsomi állapotokat idézhetett elő, ellenkező esetben akár ki is pusztulhatott az élet. [Most mondja valaki, hogy globális méretekben nem ugyanezt a játékot játsszuk!]


Az egyik népszerű videó-megosztó portálon számos változatban megtekinthetünk egy-egy szériára valót ipari vagy amatőr kamerával rögzített, döbbenetes jelenetekből. Valaki az utolsó pillanatban lohol át a zebrán, ám hirtelen felbukkan egy elszabadult autóbusz, és a pirosban várakozó kocsik egyikét maga előtt tolva végigcsörtet a gyalogátkelőn, épp hogy le nem ütve a végeredményben szerencsés járókelő sarkát. Egy gördeszkás fiú lendületből gurul le a lejtőn, majd a kereszteződésbe érve képtelen fékezni, és pontosan egy érkező dzsip kerekei között landol, ahonnan csodák csodájára épen kászálódik ki. Egy raliverseny nézője konténernek támaszkodik, és egy kanyarban kisodródó autó el is viszi a tároló felét, majd pörögve tovaröppen megrettent barátunk mellett, akinek egy haja szála sem görbül. Egy autó teljes sebességgel, merőlegesen belerohan a négysávos út zsúfolt forgalmába, és épp úgy jön ki az ütem, hogy mint a varázsütésre megnyíló Vörös-tengeren, átsuhan a pléhkasznik áramában. Rettentő bonyolult lett volna ezt a látványos jelenetet megtervezni. Egy vihar csavargatta, dülöngélő fa épp egy lassan haladó kocsi mögé zuhan. A bankrablók kirontanak a bankból, zsákmányostul bevágódnak ott parkoló járművükbe; a rendőrök, akár egy filmben, vijjogva jönnek, csikorogva fékeznek és pörögnek a kocsikkal, majd leparkolnak, és pisztollyal hadonászva, roppant harciasan berontanak a banképületbe. A rosszfiúknak több sem kell, gázt adnak, és elhajtanak a kihalt utcán.


Ugyanilyen, csak éppen szerencsétlen véletlenekből összeollózott klipek is bőséggel akadnak a nagy világhálón. Tetőbe beszakadó, szaltózó városi szamuráj. Pörgő, láncos nuncsakujával saját magát lágyékon találó, vonyítva zuhanó karatés. Az elhajított esküvői csokrot látványos vetődéssel elkapó, ám egyensúlyát elvesztve a templomajtó üvegtáblájába zuhanó selyem nagyestélyis hölgy. Megbotló favágót maga alá temető óriási fenyő. Horgász, akit hátulról a vízbe öklel egy megvadult bakkecske. Nagy rössel és legalább akkora szakértelemmel parkett-táncoló párocska, melynek hölgytagja egy akrobatikusabb elemnél arccal zuhan a talajra. Egy sebességmániás motoros maga rögzítette kameráját a kormányra, ám ez vagány cikázása és derekas száguldása után hősi halálát is megörökíti.

 

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2011 / 12   »   A véletlen mintázatai
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911