Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2012 / 4   //    «    2    » 
PRÓBÁLJAM ÚJRA?
Horgas Judit
Talán ezért jöttek
novella(részlet)
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


A Hirschfeld patika ajtaja nagyot csattant, és a gyógyszerész lánya olyan sietve távozott, hogy kis híján fellökte az üzletbe tartó Leja Bersteint. Az öregasszony fejcsóválva bámult a lány után, majd belépett a patikába, hogy köhögés elleni szirupot vásároljon lakóinak. A hrodnai egyetemisták közül csak a legmegbízhatóbb zsidó családok fiai szállhattak meg Leja Bersteinnél, aki kotlósként őrködött a rábízott fiúk felett, és hosszú levelekben lelkiismeretesen beszámolt minden tettükről a szülőknek, beleértve az éjszakai kicsapongásokat, amelyekre méltó büntetés volt a Hirschfeld-féle szirup. Leja Berstein literszám vásárolta az éjsötét, szúrós szagú gyógyfőzetet, és a kicsapongó ifjakba attól függően diktált egy, két vagy három kanál szirupot, hogy érzékeny orra az alkohol mellett kiszimatolt-e dohány- vagy nőszagot. A halálos hármast, ahogy a diákok nevezték, csak a legvakmerőbb lakók kapták, és senki nem részesült benne kétszer, mert Leja Berstein nem tűrte a hányaveti alakokat, és még a második adag előtt kitette a szűrüket.


A szirup titkát a patikus családja állítólag évszázadok óta őrizte, legalábbis David Hirschfeld ezt mondogatta a vásárlóinak, és senki nem vitatkozott vele, bár a legöregebbek úgy emlékeztek, a patikus nagyapja egyszerű kupec volt, aki legfeljebb a lovaknak kevert patazsírt. A szirupot mégis egész Hrodnában vásárolták, ha nem is köhögés ellen, ahogy a patikus által rajzolt szép címkén állt, de másnaposságra kiváló szernek bizonyult. Városszerte azt beszélték, hogy Sisel, a gyógyszerész lánya is azért olyan vakítóan szép, mert reggelente a sziruppal mosakszik. Lemos magáról mindent, amit éjszaka művel, mormogták az asszonyok, akik tudni vélték, hogy a lány éjjelente kilopózik a patika feletti lakásból, rossz hírű mulatókba jár és orosz tisztekkel dorbézol. Az anyja az oka, értettek egyet, már kislánykorában túl flancosan öltöztette, nem csoda, hogy hercegnőnek hiszi magát, és rosszallóan figyelték, ahogy piros cipőjében végigkopog a kövekkel kirakott főutcán. A férfiak csak sóhajtottak, ha látták, de nem mertek vitatkozni, és bár egyetlen szemtanú sem akadt, aki az éjjeli kilopózást vagy a dorbézolást megerősíthette volna, Sisel Hirschfeld szépségének bűnét a családi szirup sem moshatta le.


Az apját nagytudású, készséges emberként ismerték, és a szegényebb zsidók sokszor keresték fel tanácsért, hogy megspórolják az orvosi vizit díját. Nézd csak, bedagadt az ujjam, kelés nőtt a lábamon, hasogat a derekam, a fogam fáj, David, adj valami gyógyszert, áldjon meg az Örökkévaló, holnap meghozom az árát, vagy a jövő héten, mondogatták, és David borogatást, kenőcsöt készített, porokat kevert, és csak bólintott, ha halogatták, hogy fizessenek. A felesége addig-addig zsörtölődött, amiért olyan galamblelkű, míg egy napon megütötte a guta – azóta magatehetetlenül feküdt a patika feletti szobájában, és a gyógyszerész napközben többször felszaladt, hogy ellássa. Sisel besegített a gyógyszerkészítésbe és ellátta a háztartást, de az anyjához nem nyúlhatott, mert a beteg megmakacsolta magát. Ha Sisel a szobába lépett, hogy megmosdassa vagy kiürítse az ágytálat, eltolta magától, és bénult szája újra meg újra azt dadogta: nem, szart nem, és az ajtó felé lökdösve a lányt, kínnal préselte magából a szavakat: hulla, hullaszag, menj, menj!, mintha a magatehetetlenség átható szaga megfertőzné szépségét – és Sisel engedelmeskedett.

Chaim Kobrin, a dohánygyár mérnöke már évek óta udvarolt a lánynak, és hallani sem akart a pletykákról. Olykor, ha felöntött a garatra, nekibúsulva magyarázta az alkalmi ivócimboráknak, hogy egy ilyen szépséget senki nem birtokolhat, és szerencsésnek mondhatja magát, aki csak egy ujjal is hozzáér. A patikus nem ígért gazdag hozományt, és Kobrin szerette hangoztatni, hogy a mérnöki tudásával kényelmes életet biztosít a feleségének, Párizsból hozatjuk majd a parfümöt, és indiai teát iszunk, sok cukorral, magyarázta csütörtök délutánonként, amikor felkereste a családot, és Sisel csendesen mosolyogva újabb és újabb kifogást talált, hogy elhalassza az esküvőt.


David Hirschfeldet is megbabonázhatta a lánya szépsége, vagy talán a felesége betegsége kötötte le, de mintha észre sem vette volna, hogy Sisel a bolondját járatja az udvarlójával. Amíg egy kora tavaszi reggelen a lánya elé nem állt, hogy magzatelhajtó főzetet kérjen, nem is sejtette, mi a halogatás oka. Életében először nemet mondott a lányának, és amikor Sisel rávágta a patika ajtaját, a gyógyszerész a földre kuporodott a pultja mögött, és hangosan, csukladozva sírt. Így talált rá az üzletbe lépő Leja Berstein.


Az öregasszony alaposan összeszidta a patikust, felrángatta a földről, leporolta a kabátjára tapadt fűrészport és útnak indult, hogy megkeresse a lányt. A parkban, egy padon vacogott a reggeli hűvösben, mert kabát nélkül rohant el otthonról. Leja Berstein ráborította vastag, sötétbarna gyapjúkendőjét és a karjánál fogva a házába vonszolta, egyenesen a titokzatos szalonba, ami a hálószobája volt. Rasa, Rasa, kiabált a cselédlánynak, hol vagy, te, haszontalan, hát hiába hívlak, hozz forró teát ennek a lánynak, még megfázik itt nekem, mérgelődött, és csak akkor kezdte faggatni Siselt, amikor a csésze már a kezében gőzölgött. No, halljam, ki volt az a csirkefogó, mennydörögte, és amikor a lány a fejét rázta, az asztalra csapott, ne bolondozz, lányom, mert megjárod.


Mit rajzolsz? hajolt a folyóparton üldögélő fiú vázlattömbje fölé, és a többiek megszeppenve figyelték, mert a sokszor megbámult ismeretlen nemcsak idegen volt, de minden mozdulatából sütött, hogy goj. Ebből szörnyű botrány lesz, suttogta élvezettel a kövérkés Miriam, Rosa pedig a kezét tördelte, gyere már, menjünk, könyörgött, de Sisel, mint egy pajkos vízi nimfa, lábujjhegyen körbetáncolta a fiút, akit már hetek óta figyeltek. Aron Kaplan magániskolájából ugyan nem a folyóparton vezetett a legrövidebb út haza, de a német- és oroszóráktól sajgó fejű lányok szívesebben sétáltak arra, mint az árusokkal zsúfolt, zajos főutcán. Amióta felfigyeltek a parton rajzoló, szőke fiúra, délelőttönként azt találgatták, aznap is látják-e, ahogy egy korhadó, felfordított csónakon ülve a papírlapba mélyed. Jó lassan haladtak el mellette, hogy minden részletet alaposan megfigyeljenek: a haja hosszú, barnásszőke és rendetlen, a ruhája drága, de szakadt, a színes ceruzákat bőrtokból húzza elő, aztán csak maga mellé dobja, a fövenyre. Ügyet sem vet a sutyorgó lányokra, néha a folyóra mered, majd vissza a vázlatfüzetre, az arcát dörzsölgeti, mintha a borostáját vakargatná, pedig sima a bőre, akár egy lánynak. Amikor Sisel a rajza fölé hajolt, a mellkasához kapta a füzetet, és némán figyelte a táncoló lányt. Mit rajzolsz? kérdezte Sisel ezúttal németül, de az idegen oroszul válaszolt: Istennőket, és felé nyújtotta a vázlattömböt. A Nyeman partját ábrázoló képen három meztelen női alak állt, ruhájuk a partra dobva a felfordított csónak mellett hevert, s térdig a folyó vizébe merültek, mintha fürdeni készülnének. A halványkék víz elszíneződött a lábuk körül, az egyiket narancs, a másikat bíbor, a harmadikat sötétlila folt vette körül, a bőrük fehéren világított, szépek, bólintott Sisel, és a többieket be sem várva, továbbindult hazafelé.


Meztelen istennők!, horkantott Leja Berstein, a Vörös Szalon istennői lehettek a Mosztovszkajáról, morogta, és a lány értetlen tekintetét látva legyintett, addig jó, amíg nem tudod, miről beszélek. Sisel összehúzta magán a kendőt, Mindig azt a hármat rajzolta: Milda, Lajma és Vielona, újra meg újra, a folyóban, az erdőben, az utcán, én meg kinevettem, hogy minek próbálkozik annyit. Az üres csészét szorongatva felállt a mély bársonyfotelből. Mennem kell.


Leja Berstein még aznap rátalált a fiú szállásadójára, egy litván özvegyasszonyra, akivel olykor beszédbe elegyedett a fűszeresnél. Andrius Dursa a neve, agrármérnöknek tanul, de a rajzolásról rögtön ráismertem, mert a szobája is tele van meztelen képekkel. Mondtam is neki, hogy nem tűröm a házamban az ilyen illetlenséget, de szerinte ez művészet. Az apja tehetős ember Vilniusban, vonogatta az asszony a vállát, és éppen megkérdezte volna, miért keresi, de Leja Berstein sietősen elköszönt és a patika felé vette útját. Az üzletet zárva találta, és hiába zörgetett, senki nem nyitott ajtót.


Miért rajzolod mindig ugyanazt? Ugyanazt? De hiszen mindig mást rajzolok. Tudod, hogy értem, és csupasz karjával oldalba bökte. A patika hátsó raktárában feküdtek, a földre terített pokrócokból gyógynövényillat áradt, és ahogy Sisel elfészkelődött a fiú mellett, a gerendákról lógó vászonzsákokban a füvek életre keltek, finoman ringatóztak a levegőben, és táncukkal betöltötték az aprócska szobát. A sötétben alig látták egymást, csak a fehér zsákok imbolygását világította meg a beszűrődő holdfény. Talán azt remélem, megszánnak, suttogta Andrius a lány hosszú haját simogatva. Milda, Lajma és Vielona. Ha egyszer sikerülne…

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2012 / 4   »   Talán ezért jöttek
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911