Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2012 / 4   //    «    4    » 
PRÓBÁLJAM ÚJRA?
Petrik Iván
Nincs másik
novella
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


A nap süt, az eső elállt, a szél fúj, az ég kék, a víz zöld, a föld nedves, a domb magas, az erdő sűrű, a fák nagyra nőttek. Minden közel van. Ez nyilvánvaló és pokolian egyszerű. Mégsem pont így. Kezdjük az elején. Az emelkedő vége, mint a csodálatos felismeréshez vezető mázsás kapu, melyben aranykulcs forog, s a zár gyémántkonokságú nyelve vakon koppan a befogadó, tehát át nem engedő foglalatba, nagyon távoli. Az emelkedő felé tartó két szereplő ezt bizonyosan másképpen, ha nem is feltétlenül egyszerűbben fejezné ki. A távolságot, a messzeséget (vagy bármit, amire ők gondoltak ennek kapcsán), és még inkább az emelkedőt enyhén kellemetlen rovarirtó szagához hasonlították (anélkül, hogy tisztában lettek volna a rovarirtók fajtáival, hatóanyagaival, hatékonyságával), amelyhez azért könnyen hozzászokik minden élő szervezet. Leginkább ők. Egymás mellett haladtak, mintha törekednének a párhuzamosságra, a pontos távolságokra, amely pontosság és távolság egyértelmű jelentést hordozott: jóban vannak, de nem tartoznak össze.

 

Mozdulataiknak nem természetes része, szándékaik közt fel sem merül, hogy egymáshoz érjenek. A pontosság pedig, amihez szemmel láthatóan ragaszkodtak, azt mutatta, hogy nemcsak céltalanul lődörögnek, nem jókedvükben kóborolnak vagy félelmükben keresnek fejvesztve búvóhelyet, hanem előre eltervezetten végrehajtanak egy (reménykedjünk ebben) magasabb célt. De mi lehet ez? Vagy mi lehet az a lomha árnyék, amely nem messze tőlük átsuhant a nyitott téren? Vagy miféle fémdarab hever nem is túl nagy mélységben alattuk a földben? Vagy mi az a súly, aminek már nem tudna ellenállni a testük váza, ha rájuk rogyna? Sorjáztak a jogos kérdések, ők mégis egészen mással foglalkoztak.


– Zzzzzzzz-zzzzzzzzzzz-zibzibzib-zzzzzzzzzzzzzzzzzz-zzzz – fordult az egyik a másikhoz. – Zzzzzzzzzzzzzzzz-zzzzzzzzzzz-zzzzzzzzzzz-zzzz?


Fez konokul maga elé nézett, csak a szeme sarkából fürkészte a tájat, de semmi esetre sem a társát. Fez nem szerette jártatni a száját, és ebben nagyon jó volt. Senki sem tudott nála kevesebbet, ritkábban beszélni. Nemrégiben megtanított egy dalt barátainak anélkül, hogy elénekelte volna minden hangját. Csak ha valami ellenállhatatlan erő késztette szólásra, akkor ejtett ki pár szót a száján. Szótlansága legfőbb jellemvonása lett egy mély és utánozhatatlan ránc a homlokon, bár az ő esetében biztosan nem ez a legjobb hasonlat. Nem tudott úgy megszólalni, hogy ne váltson ki döbbenetet hallgatóságából. Spórolt a szavakkal, de nem azért, mert beteges fösvénységében magának tartogatta, egyszerűen nem találta elég fontosnak kimondani őket. Előbb bölcs, aztán ostoba alak hírében állt, s ki tudja, milyen viszonyban volt a megítélése a felhalmozott tapasztalatokkal, tudással? Ki tudja egészen pontosan, mit gondolt Fez, amikor a másik újra felé fordult.


– Zzzzzzzzzzzzzzzz-zzzzzzzzzzzz-zzzzzzzzzzzzzzzzzz-zzzzmmm-zmm-zzzzzzzzzzz – Fez a szeme sarkából csak azért pásztázta a vidéket, hogy ne kelljen társára néznie. Nem akart válaszolni. A legtöbb kérdésre nem is tudott, amire tudott, arra meg úgy érezte, nem érdemes. Mindig abban a jóleső bizonyosságban lebegett, hogyha nem szól egy szót sem, akkor is megy a világ előre. A másik is ezt gondolta, de kíváncsi volt, ha beszél, mi történik.

 

Lassul? Hátramenetbe vált? A kíváncsiság persze rossz szó megint, ösztönösen ellenségesebb volt mindennel, mint Fez. Bosszantották a fel nem ismert, a túl nagy méretek, az utcák, házak, udvarok, puszta telkek. Bár fogalma sem volt róla, hogy azok az utcák és házak és udvarok és puszta telkek, amelyeket jobbra éppen maguk mögött hagytak, láthatalan és izgalommentes pusztulás révén váltak egy város külső kerületévé. És persze nem őt szomorítja ez el, hanem engem. De ha így gondolok a környékre, rögtön az is eszembe jut, hogy nem is olyan régen még önálló településként élte az életét. Saját névvel, amely szláv eredetű, jelentése a felszíni viszonyokra utal, és pataknévként az országban többfelé is előfordul. 1488-ban a településen lakó jobbágyok 16 forintot fizettek országos adóban. Ebben az időben a nemesek kúriáinak kivételével egyházi birtok. Az újkorban az A-i püspök, a B-i apácák, illetve 1625 után jogutódaik, a C-i jezsuiták, valamint a Z és Y családok osztoztak a birtoklásban. Az 1756-ban összeírt 78 egész telekből hét a Z-k, 32 az Y-ok s 20 a jezsuiták részesedése, mellettük a nemesi birtokos K-i M. István tíz és T. András kilenc portát birtokolt. A jezsuiták részét 1773-ban a tanulmányi alaphoz csatolták, a többiek megtartották birtokukat egészen a jobbágyfelszabadításig. Egytelkes nemessége a 18. századra sem szaporodott lényegesen. 1666-ban nyolc, 1733-ban hét családnak igazolták a nemességét. A 17. században az A-i és a C-i presidium stipendiáriusai is nagyobb számban szereztek itt részeket és szaporították a nemesi birtokosok számát.

 

Erről valóban fogalmuk sem volt (bár Fez hallgatása elbizonytalanít). De ezt senki sem hányhatja összetett szemükre, mivel bogarakról van szó. Nem akartam senkit abban az illúzióban ringatni, hogy nem bogarak menetelnek az út menti fűben, még akkor sem, ha pontos rendszertani besorolásukkal nem vagyok tisztában. Igaz, őket sem izgatta különösebben az, ami Linnét igen. Úgy gondoltak magukra, mint Fez és az a másik.


– Zmmm-Zmmmmm-zm-zm-zzzzzzzzzzzzzzzzz-zzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzz-zzzzzzzzzz-zzzzz – a másik beszélt a gépzajok lelkesedésével, motorikus személyességgel, és a sértegetései bizonyultak a legunalmasabbnak. Máskor egészen érdekesen beszélt, de sosem hallgatott el, s ez az állandóság elviselhetetlenné tette a legártatlanabb megjegyzéseit is.


– Zörrr-zzz-zzz-zörghhh-zzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzz.


Fez lazított a fedőszárnyain, mintha fáradna, bár lehet, az idegességtől csúsztak szét a kitinlemezek. Pár tucat lépés után megigazította. A nap szépen csillant a hátán, a zöld és fekete csíkok a megolvadt fém habzó színtelenségébe zuhantak olyan ihletetten, hogy nevetni kellett tőle. A szétrebbenő szárnyak között beóvakodott egy ártatlan fénysugár a szárnyak alá, s ettől szokatlanul melege lett. Egy pontba gyűlt a hőség, mintha felszúrták volna egy gombostűre, s kiverte a bogárverejték. Az út szélén egy villanyoszlop tövében haladtak, s társalgásuk a korábbi mederben zajlott, tehát korántsem a távolodó település történetéről faggatták egymást. Hiába is tették volna, mert egyiküknek sem volt dunsztja, hogy a falu sorsa az újkor századaiban rendkívül viszontagságos volt. 1531-ben összes lakóinak több mint 55%-a az adózás alól is felmentett szegény család, 37%-ának házát pedig felégette a török. 1550-től fizeti a hódoltsági adót. Az 1566. évi hadjárat idején, majd 1572-ben, 1594-ben s 1616-ban teljesen elnéptelenedik, több esetben 4–5 évig pusztán áll. Némileg nyugalmasabb idő a 17. század közepe táján következik. A népesedés azonban továbbra is stagnál; 1685-ben a telkeknek kétharmada puszta. A 18. század első évtizedeiben a háborúk elől 20 család elszökött. Az Y-ok 40 telkéből 1716-ban 20 telek lakott, a többi puszta.


Fez megtorpant, beszédes némasággal bámult maga elé, mintha nem akarna tudomást venni a dombtetőről, a fűről, a szélről, a szeme sarkáról, az olajos hordókról az utolsó udvar végében, a kerekes kútról, a Zsiguli alvázról, az almafáról, az almafa tövében a szépre rohadt tavalyi gyümölcsmaradványokról: tyúkhúr, lestyán, szemőce: de nem Fez. A másik továbbment, aztán, nyilvánvalóan szándékosan későn, észrevette, hogy társa lemaradt, és unottan visszafordult.


– Zzzzzzzzz!? – ezt már végképp nem azért kérdezte, hogy választ kapjon, csak megérezte: menetelésükhöz hozzátartozik a zümmögése, és nem akarta abbahagyni. Attól félt, akkor vége. Vége a fáradt menetelésüknek is. Fez, akár egy túlfűtött kazánt magában hordozó, feleslegesen agyonpáncélozott orrszarvú, amelyik nem tudja eldönteni, hogy azonnal felrobbanjon, vagy viselkedjen úgy, ahogy az animal planeten elvárnák tőle, egyszóval borzasztóan fújtatva: összedörzsölte első lábait. Nem kerülte el figyelmét a sötét árny, ami átsiklott rajtuk, s a forró, fémhabos csillogást eltüntette egy pillanatra, de nem is tudta hozzákapcsolni a magasan felettük lebegő nagy madárhoz, amelyik már aznap este egy leprás-varratokkal kikezdett vaskondérban végzi. Hosszú órákon keresztül fő a vakolatlan konyha rozsdás sparheltjén, a falon karvastagságú (na jó, gyerekkar-vastagságú) repedések futnak szövevényesen. Közben nagy fakanállal böködik, és hiába engedi ki magából a tégla keménységű faggyút apránként, húsa nem lesz puhább. És ez a reménytelenség úgy bújik el az éjszaka mögé, ahogy a település többi része, amelyik nem részesül a közvilágítás örömeiben, de nem is nagyon vágyik rá, mert ott és ahol kell, mindent látni. Feznek erről fogalma sem volt, mint ahogy arról sem, hogy a 18. században a falu szőlő- és gabonatermelő agrárfalu, lakói foglalkoznak állattenyésztéssel és kisebb mértékben halászattal. Az összeírások egyöntetűen kiemelik a promontoriumok nagy értékét a nép megélhetése szempontjából. 1696-ban 243 kapás szőlő van a nagybirtokosok és 43 kapás a nemesek tulajdonában. 1716-ban 564 „emberkapáló” szőlőt jegyeztek fel. Legelőjük bőséges, járómarha mellett elterjedt a sertés- és juhtenyésztés. Kezdetleges kézműiparral a 18. században találkozunk, az iparosok 1828-ban is segéd nélkül s az év negyed részében, legfeljebb felében dolgoztak. A 18. század húszas évei után érkezett jövevények azonban – telkes jobbágyok és zsellérek egyaránt – szabadmenetelűek (migratitii), de mindkét réteg egyformán a különböző úriszékek jurisdikciója alatt állott. Zsellérlakossága az 1785. évi 182 családról 1828-ban 211 családra növekszik. A gazdasági cselédek és eltartottaik száma 1910-ben a község mezőgazdasági lakosságának már 55%-át teszi ki. A kedvezőtlen megélhetési viszonyok következtében a népesség nem gyarapszik. Még 1941-ben is alig haladja meg az 1869. évi népességszámot. A természetes szaporodás 1901–1910 között évi átlagban egy-egy, 1911–1920 között csupán két-két lélek.

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2012 / 4   »   Nincs másik
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911