Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2012 / 4   //    «    19    » 
CORVINA
Pintér Judit
Váltás olasz módra 5. – „angyalian anarchista“ utcapap
esszé(részlet)
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


Nem csak Ermanno Olmi A papírfalu című játékfilmjében találkozhatunk korunk kitaszítottjait templomába fogadó plébánossal Itáliában. Hozzá hasonlók a valóságban is léteznek: ők alkotják ma az olasz „utcapapok”, Jézus, Assisi Szent Ferenc, don Bosco, don Milani vagy XXIII. János, a „jó pápa” hű követőinek közel ötvenezres, minden szegény és szenvedő feltétel nélküli szeretetére és szolgálatára felesküdött seregét. Hihetetlen erővel és derűvel vívják napi harcaikat a nyomor és az igazságtalanság ellen – a dogmáiba merevedett Vatikán, a konzervatív hívek és a mind individualistább társadalom többségének közönyétől, értetlenségétől, sokszor ellenséges magatartásától kísérve.


Magyarországon is ismerünk a társadalom peremén élőkért küzdő katolikus (és más felekezethez tartozó, akár „nem hivatalossá” nyilvánított) szervezeteket és személyeket, de amíg Olaszországban könyvek, tévéműsorok, újságcikkek sokasága foglalkozik velük, nálunk a közvélemény alig tud valamit tevékenységükről. Igaz, Itáliában is többször szerepelnek botrányok, s nem a hétköznapok hőseiként. Akik egyszerűen csak segítenek a rászorulókon, ritkán érik el a média ingerküszöbét.


S akik a szokásosnál radikálisabban lépnek föl a saját érdekeik védelmére képtelenek szószólóiként, gyakran felháborodott tiltakozásokra késztetik az egyház és a társadalom képviselőit.


Itália talán legismertebb utcapapja don Andrea Gallo, akit követői fegyver nélküli forradalmárnak, korunk prófétájának, ellenfelei máglyára való eretneknek tartanak, mivel már szeminarista kora óta sok fontos kérdésről az egyház hivatalos véleményétől eltérően gondolkodik, beszél és cselekszik. Holott a sok évtizedes konfliktusok nem gyengítették hűségét és szeretetét egyháza iránt, amelyet Jézus tanításainak megfelelően mindig a legutolsókkal együtt haladva szolgál. Az már az olasz katolikus egyház (nálunk elképzelhetetlen) toleranciájáról tanúskodik, hogy „angyalian anarchista” bárányát nem űzte el a nyájból.


Az 1928-ban Genovában született Andrea Gallo kamaszkorában határozta el, hogy életét a szegényeknek szenteli. 1948-ban szaléziánus novíciusként filozófiai tanulmányokat folytatott Rómában. 1953-ban Brazíliába ment misszionáriusnak, de a diktatúra miatt egy év múlva hazatért. 1959-ben tett szerzetesi fogadalmat, s egy javító-nevelőintézetbe került, ahol büntetés helyett bizalomra és szabadságra épülő módszert dolgozott ki, ám a gyerekekkel elért eredmények dacára indoklás nélkül máshová helyezték. 1964-ben kilépett a szaléziánus rendből, s a genovai püspökségben jelentkezett papi szolgálatra. Előbb Capraia szigetén börtönkáplán, aztán a genovai Carmine templom plébánosa lett, ahonnan 1970-ben – ki nem mondott, de nyilvánvaló politikai okok miatt – megint elhelyezték. A Kúria már azt sem nézte jó szemmel, hogy don Andrea nemcsak prédikált a szolidaritásról, hanem gyakorolta is azt, s hogy a plébánia hamarosan a város minden részéből érkező fiatal, középkorú és öreg, köztük sok baloldali hívő – és nem hívő – találkozóhelye lett. Botrány robbant ki, amikor a negyedben felfedezett hasisterjesztő elítélése mellett az atya kárhoztatta a legalább olyan veszélyes „nyelvi drogok” terjesztését is: például ha egy gyerekről nyíltan kimondható, azért „alkalmatlan a továbbtanulásra”, mert szegény, vagy ha a vietnami civilek bombázásáról a világsajtó a „szabadság védelmeként” ír. Az „arcátlan kommunistának” bélyegzett papot a Kúria a hívek tömeges tiltakozása ellenére elküldte a plébániáról – és don Gallo engedelmeskedett elöljáróinak.


Mikor visszatért Genovába, a súlyos szociális problémákkal küszködő nagyváros kikötőjében megalapította a máig működő Szent Benedek Közösséget. A szolidaritásnak ezen a kis szigetén az eltelt évtizedek alatt sok ezer nehéz sorsú ember talált menedékre. Don Gallo figyelme a mind kevésbé emberléptékű modern társadalom legelutasítottabb csoportjaira irányul. A keresztényi szeretet ritkán tapasztalható üzenetét közvetíti a drogosok, AIDS-esek, hajléktalanok, prostituáltak, homoszexuálisok, transzvesztiták és bevándorlók felé.


A 84 éves don Gallo minden lehetséges fórumot fölhasznál, hogy együttérzésre, toleranciára, az igazságtalanság, a mindenkori hatalom cinizmusa elleni küzdelemre buzdítson – különösen fiatalokat. Gyakran fellép zenész barátai koncertjein, rendszeresen tart gyújtó hangú felolvasást Savonarola beszédeiből különböző színpadokon, az emberjogi, természetvédő, globalizáció ellenes megmozdulások és a békemenetek állandó résztvevője. Bárhol megjelenik, szájában az elmaradhatatlan szivarvéggel, nyakában az – életét ugyancsak meghatározó – antifasiszta ellenállást jelképező vörös sállal, karizmatikus erejű. Hazai és külföldi utazásai során szerzett tapasztalatairól és a jelen legégetőbb problémáiról kertelés nélkül beszél. „Hol van ma a hit? A moralizáló kereszteshadjáratokban? Hol a politika? A palotákban? Hol vannak a pártok? Egyre távolabb az emberektől! A demokrácia haldoklásáért valamennyien felelősek vagyunk” – olvashatjuk a 2010-ben megjelent Szolgálni jöttem című kötetben az író-újságíró Loris Mazzettinek (a Gyere velem! című emlékezetes tévéműsor egyik készítőjének) mondott szavait. Don Andreának tucatnyi könyve jelent meg, de van heti rovata a Repubblica című napilap genovai kiadásában, valamint saját Facebook-oldala, amelyen fiatalok tízezreivel osztja meg gondolatait. A tájékoztatás szabadságát, az igazság kendőzetlen kimondását ugyanis a demokrácia egyik pillérének tekinti. „Célom mindig az volt, hogy vitákat gerjesszek, s amíg Szent Benedek atyám életben tart, napról napra jobb ember, jobb keresztény, jobb pap, jobb szociális munkás, jobb antikapitalista és jobb antifasiszta szeretnék lenni!” Don – ahogy barátai szólítják – valóban soha nem hallgatja el a katolikus doktrínákkal korántsem egyező véleményét. Kritikája nem kímél senkit, beleértve az épp regnáló pápát, Olaszország mindenkori politikai vezetőit vagy a világ G8-ba tömörült urait.


„Éjjel-nappal az utcán élek én is, s együtt keresem a reményt azokkal, akikkel találkozom. Életismeretemet az utcán szereztem, mert meggyőződésem, hogy a pap helye mindig az emberek között van: a templomban, az utcán, a gyárban, az iskolában, mindenhol, ahol szükség van rá, ahol emberek dolgoznak, szenvednek, szervezkednek, harcolnak saját jogaikért és méltóságukért”. A Biblia mellett fő olvasmánya az Alkotmány, amelynek védelme a demokrácia létfeltétele. Berlusconi ellen az egyik legsúlyosabb vádja volt, hogy személyre szóló törvényeket fogadtatott el a parlamentben, s az alkotmány megváltoztatásával a demokráciát rombolta.


„A demokrácia lényege a másik meghallgatása, s hogy senkit nem közösít ki. Továbbá a béke választása azokkal szemben, akik folyton háborúznak és falakat emelnek emberek és országok közé.” Mivel a demokrácia „humuszának” a választást tartja, a politikából kiábrándult olaszok egyharmadával ellentétben mindig él a szavazás állampolgári jogával és kötelességével. Hazugságnak nevezte Berlusconi állandó hivatkozását az őt megválasztó olasz népre, hiszen a többség soha nem adta rá a voksát. Don Gallo még az olyan népszavazáson is részt vesz, amelytől a katolikus püspöki kar körlevélben tanácsolja el a hívőket (ilyen volt például az eutanáziáról tartott referendum). Meggyőződése szerint ugyanis ezek a tabuk ma már elsősorban hatalmi kérdéssé váltak. Az egyház úgy tesz, mintha nem látná a megváltozott valóságot, nem hallaná az idők szavát, s még a környezetrombolás sem készteti megszólalásra, amely ellen Don szerint sokkal energikusabban kell föllépni, hiszen a természet Isten teremtménye. Úgy látja, az egyház elfeledkezett az olyan bálványok ledöntésének Krisztustól kapott kötelességéről, mint a hatalmi arrogancia, a pénzsóvárság, a gőg, a kirekesztés, s arról is, hogy minden vallást tiszteletben kell tartani, amire a korábbi sémákkal szakító XXIII. János pápa és a II. Vatikáni Zsinat mutatott példát. A Vatikán egyre távolodik a zsinat szellemiségétől, s az igazság egyetlen letéteményesének kiáltja ki magát. Don Gallo az iskolákban elhelyezett feszület eltávolításával is egyetért, mert „Krisztus, az együttérzés, a megbocsátás, az ellenség elfogadásának szimbóluma nem lehet megosztó jelkép”. A fundamentalizmus minden fajtáját elutasítja, mivel gyengíti a szeretetet, az egyenlőséget, és mérgezi az emberek lelkét, hasonlóan a fasizmus régi és új formáihoz. Az előítéletek, az ostobaság, az erőszak, a közöny és a hatalomvágy legyőzéséhez változások szükségesek, s mivel immár ötven éve az utca emberei között él, tudja, hogy az egyház csak akkor lehet igazán keresztény, ha hozzájuk hasonlóan szegénnyé és laikussá válik.


Könyvében tabu-témákról esik szó, rebellis nézeteit evangéliumi, etikai és jogi érvekkel támasztja alá. Az eutanáziát nem gyilkosságnak, a halál siettetésének, hanem – rendkívül szigorú szabályozás mellett – a mesterségesen meghosszabbított élettel szemben a természetes halál, az emberi szabadság és méltóság princípiumának tekinti. Elvárja, hogy egy keresztény mindig saját erkölcsi normái szerint éljen, amelyek elfogadására biztathat másokat is, de nem kötelezhet senkit. Úgy tartja, egy kereszténynek is be kell tartania a demokratikus alkotmányba foglalt törvényeket, még ha olykor ellenkeznek is saját meggyőződésével. Kiáll a „személyes lelkiismereti szabadság” fontossága mellett. Az abortusszal kapcsolatban is erre hivatkozik, mondván, hogy senki nem kötelezhet egy hívő nőt, hogy abortuszra menjen, vagy egy hívő orvost, hogy abortuszt végezzen el, ahogy arra sem, hogy elváljon vagy eutanáziát gyakoroljon. Ugyanakkor meggyőződése, hogy az ellenük indított kereszteshadjáratban sincs semmi keresztényi és evangéliumi. Az egyháznak szerinte nem lenne szabad foggal-körömmel ragaszkodnia bizonyos doktrínákhoz a mai világban. Azért is szükségesnek tartaná az egyház közeledését a jelen valóságához, hogy megállítható legyen végleges hanyatlása, elszakadása az emberek többségétől. A világban mindjobban terjedő erőszaknak, nyomorúságnak és igazságtalanságnak is arra kellene ösztönöznie az egyházat, hogy mindenki felé nyitottabbá váljék.


A cölibátus szerinte a papi elhivatottság drámai csökkenésének egyik oka, s az evangélium szellemével is ellenkezőnek tartja, hiszen a Jézus kiválasztotta első pápa, Péter családos ember volt. „Ha a papok házasodhatnának, bizonyára csökkenne a szüzességi fogadalmat megszegő, mindenekelőtt a pedofil papok száma is.” Az utóbbiak áldozataival a legmélyebben együtt érez, az egyház vezetőit pedig felmenthetetlennek tartja a hosszú hallgatás, a bűnrészesség vádja alól.


A pedofíliát részben a papi szemináriumok hiányos szexuális neveléséből következő patologikus, de büntetendő cselekménynek, a homoszexualitást viszont – a heteroszexualitáshoz hasonlóan – „Isten adományának” tekinti, amelynek elfogadását végre a keresztényeknek is meg kellene tanulniuk. Nem osztja XIV. Benedek pápa véleményét a pedofília és a homoszexualitás azonosságáról, ahogy azt sem, hogy az egyházban nincs helye a demokráciának. „Még hogy demokrácia! Az egyház sokkal több bármely demokráciánál: igazi életközösség, maga a Szeretet!” – fakad ki a könyvben. A fogamzásgátlással kapcsolatban, a katolikus morálnak megfelelően, ugyanazt gondolja, mint a francia Pierre atya: „A házasság előtti szexuális élet bűn. Aki viszont védekezés nélkül teszi, egyenesen bűncselekményt követ el!”

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2012 / 4   »   Váltás olasz módra 5. – „angyalian anarchista“ utcapap
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911