Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2012 / 8   //    «    8    » 
"EMLÉKEZETEM ARCÁRÓL"
Fenákel Judit
A Sontagh lányok
novella
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


 

Maupassant lába nyomában

 

Sontagh cukrásznak két lánya és harmadikra egy fia született.

 

A fiút még a szolnoki gyűjtőtáborban elvesztették, mert éppen akkor kódorgott el ivóvizet keresni, amikor a csendőrök hajtani kezdtek bennünket a marhavagonokba, és Sontaghné meg a két Sontagh lány hiába sikoltozták Péterke nevét, a rettenetes lármában, ordítozásban, ütések zuhogásában nem hallhatta – erdőnyi vadállat rémült üvöltésévé lett az egész. Sontaghné reggeli imája aztán így kezdődött: Péterke, hol vagy? De akinek erre válaszolni kellett volna, süketnek tettette magát, és hallgatott.

 

Sontaghné egyik betegségből a másikba esett, kétszer is elájult a cukorrépa-földön, amit zsidó ingyenmunkásokkal műveltettek. Két lánya, a göndör szőke Böske meg a szöghajú barna Manci nem győzött helyette dolgozni, nehogy az intéző vagy a munkafelügyelő észrevegye, kevesebbet teljesít, mint a többiek. A lányok dolgosak voltak és mosolygósak. Nem jókedvükben mosolyogtak, azt gondolták, ha szakadásig szedik a répát és közben jókedvet mutatnak, sikerül megmenteni anyjukat a kiselejtezéstől. El is húzkodták a beteg, kétségbeesett asszonyt egészen a felszabadulásig.

 

Amikor a felnőttek észrevették, hogy már senki sem őriz bennünket (a német katonák is eltűntek a légópincének kinevezett veremből), lovat, kocsit szereztek, s a zsidók egyik csoportjával elindultunk haza (haza?) felé. Jött a Sontagh család is. Ők se tudták, merre van a haza, van-e még, de abban mind egyetértettek, hogy menni kell, aztán valahogy csak hazaérünk. A kis motyót meg Sontaghnét föltették a szekérre, és a Sztálin-orgonák rettenetes zenebonájában elindultunk. Ahol ránk esteledett, szállást kerestünk. Sok volt a kiürült ház, lakóik Isten tudja, hova menekültek, némelyik a terített asztaltól rohant a semmibe az oroszok hírére. Így aztán kenyeret is találtunk, néha tejet, egyszer még a leves is ott hűlt az asztalon, amit a háziasszony vacsorára készített.

 

Bolyongásunk hatodik napján egy kollégiumban táboroztunk le. Katonásan sorakoztak egymás mellett az emeletes ágyak, volt rajtuk matrac, takaró, kispárna, s ha nem kelepelnek szüntelenül a fegyverek, a körülmények nyugalmas éjszakát ígértek volna. A nyugalom aztán pillanatok alatt ezer darabra szakadt. Az egyik asszony zihálva szaladt be a vécéről, a szomszédban részeg orosz katonák randalíroznak, jobb lesz innen továbbállni, amíg észre nem veszik a teremben a nőket.

 

De már akkor ott is voltak. Két kivörösödött gyerekkatona lekapta válláról a puskát, és sűrű davajozás közben germánokat keresett a szoba sarkában meg az ágyak alatt. Germánokat persze nem találtak, de észrevették a két hamvas Sontagh lányt, a göndör szőkét meg a szöghajú barnát, akiknek arcára még a táborban rákövesedett a mosolygás, s most úgy festettek, mintha örülnének az egyenruhás látogatóknak. A katonák nem teketóriáztak, az egyik karon ragadta Sontagh Böskét, a másik nyakon csípte Sontagh Mancit, és hiába sivított Sontaghné, hogy vigyenek inkább engem, értem úgyse kár, a katonák röhögve kivonszolták a lányokat, és eltűntek velük a folyosó hajlatában.

 

Én az egészből annyit értettem, hogy a katonák kegyetlenül bántak a Sontagh lányokkal, és hiába kérdezősködtem, senki se világosított fel, miért éppen őket vonszolták magukkal. Azon is megütköztem, hogy a reggeli indulásnál már ott toporogtak közöttünk, csapzottak voltak, a szemük bedagadt a sírástól, a ruhájuk is elszakadt, de senki se vigasztalta őket. Az anyjuk felkapaszkodott a szekérre, lehunyta a szemét, a szája mozgott, talán imádkozott, de a lányaihoz ő se szólt. Mind hallgattak az asszonyok, a két lány leghátul kullogott egymásba kapaszkodva.

 

Mi hamar elköltöztünk a faluból, ahol valamikor azt hittük, otthon vagyunk. Anyu özvegyen maradt, én félárván, eszembe se jutottak a Sontagh lányok. De az a titokzatos éjszaka, amire a nyolcéves kislány semmiféle magyarázatot nem kapott, egyszer csak előásta magát a betemetett emlékezetből.

 

Anyu, kérdeztem minden előzmény nélkül, tulajdonképpen mi történt a Sontagh lányokkal? Hát nem tudod, csodálkozott anyu, Böske mindjárt a háború után férjhez ment egy tanyasi parasztemberhez. Van egy fia. Manci meg… – folytatta bizonytalanul – ő is férjhez ment. Milyen szép lányok voltak, sóhajtottam ábrándosan, miért kellett nekik így kapkodni? Böske teherbe esett, tudod,  a k k o r. Nem lehetett válogatni.

 

Mancival később a Körúton találkoztam össze. Még mindig fényes szemű, szép mosolyú nő volt, rövid rókabundát viselt, a lábán körömcipőt, elmehetett volna modellnek, enyhén molett hölgyek tanulhattak volna tőle eleganciát. Esett vállú, Mancinál fél fejjel alacsonyabb, ferde mosolyú férfi kísérte. Ez a férje? Mintha nem volna komplett. Nem is – bólintott mellettem a barátnőm –, de hát kit kaphatott volna egy  o l y a n nő. Milyen? A barátnőm vállat vont. Ne játszd a hülyét, mégiscsak hagyták magukat megtaposni! Hagyták? – mondtam utána elképedten –, erőszak volt. No igen – bólogatott a barátnőm. – De tudod, hogy van?... az ilyesmihez kettő kell.

 

Attól kezdve a két Sontagh lány nem hagyott nyugodni. Előbotorkáltak emlékeimből, csapzottak voltak, szakadtak, bedagadt szemmel lemaradoztak a szekér mögött, tizenhat évesek voltak, mint  a k k o r. Így emlékeztem rájuk évekkel később is, amikor Böske meghalt valami újfajta fertőzésben, Manci meg felakasztotta magát a padlásgerendára.


 

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2012 / 8   »   A Sontagh lányok
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911