Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2012 / 10   //    «    3    » 
HAJNALTÓL HAJNALIG
Ács József
Kánikula
vers
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


Apollinaire fejébe szöget ütött a világháború:

épp a lövészárokban üldögélt és a

szimbolisták lapját olvasgatta,

mikor gránát robbant mellette, és

egy repesz a koponyájába fúródott,

oda, ahová de Chirico két évvel azelőtt

a fehér kört festette szürreális portréján.

Hetek múltán jöttek az első szédülések,

fejfájások, majd eszméletvesztések,

és a bal kar nem múló gyengesége.

Dr. Baudet koponyalékelést végzett,

ami enyhítette a vérömleny okozta nyomást.

Az életmentő műtét után

vaspántokkal fogták körbe a költő fejét,

akinek a viselkedése megváltozott:

az érzelmek mélyen felkavarták,

elúrhodott rajta az idegesség és

elvesztette minden humorát.

 

Száz éve a futuristák egymás sarkára hágva

versenyben kaptak fel a jövő vonatára.

Nem tudták, kik lesznek a célállomáson:

mi. Neuraszténiás utódaik.

Egyben akarták látni az egész földgolyóbist,

mert sürgető dolguk volt: átformálni azt.

Mert elhitték, hogy kezük közt alakul:

versük tervrajz és nem írott malaszt.

Mi már készen kaptuk a világot, s mily keserves

hozzá csatlakozni! Hisz elég az önmagának.

Hadirokkantként keressük, mi az, mi összetartja,

az átlukadt, elrepedt csont helyett

miféle vaspántok fogják át glóbuszunkat,

ezt a rendtevés címén borotvált fejet.

Ha szimultanisták vagyunk, hát

kényszerből, s nem lelkesedésből.

Nem kovácsolunk világméretű terveket.

A kalapács, a fogó kihull a kezünkből.

Fogyatkoznak a mesteremberek.

 

„Hajnaltól hajnalig”, írták a régi szerzők,

kollázsba gyűjtve hangot, képet, számot.

„Huszonnégy órában az élet egésze”:

versbe sűrítve a kerek világot.

Napkeltekor négyszáz tonna lódult útnak.

Szemafor kattant a pályaudvaron.

A szövőgyárban egész éjjel pörögtek az orsók.

A reggeli váltás szájában furcsa, fémes íz.

Friss hírekkel rajzanak szét a lapkihordók.

Túl van üzemkezdetén a villamosremíz.

Egy fütty innen, egy dörrenés onnan.

Minden szólam milyen párhuzamos!

Egy célt követ minden, mi él még.

A város mint gép – nem bámulatos?

 

Akik beleszülettek, nem csodálják működését.

Magától értetődik, akár, hogy nyár van.

A város ma pátosz nélkül zakatol,

jár, mert hajtja gázolaj vagy áram.

Irodában kotlik, ki még dolgozik.

Nem sző, nem varr senki. Nincs értelme fonni,

mióta Kínából dől a készruha,

nyugatról, bálánként, a levetett holmi.

Anyag helyett mozognak a hírek,

pénzt keresni elegendőek a számok.

Mi szép van a világon, kérded. Tessék:

tőzsde pörög a tabletemen, látod?

Túlnépesült a föld, mint reggelente

a rogyásig zsúfolt piros hetes.

Se ennivaló, se tennivaló:

az emberek jó része fölösleges.

 

A városban pang a levegő. Kánikula.

Az utcákon obszcén testmeleg.

Mindenki mogorvasága füldugójával,

búvársisakban halad az útján.

A banképület márványfalának dőlve

tátott szájjal alszik egy hontalan.

Felhevült odvaikban az emberek

leeresztik súlyos szemhéjukat

és az éjszakától várják a megváltást,

mely fülledt, rövid és álomtalan.

A kitámasztott ablakban ventilátor pörög.

Amit most látunk, még csak a korai égalj:

mint távolban kigyulladt szeméttelep.

Itt nem mozdul semmi sem. A hűlő

utcákat – medencét a langy víz –

kitölti a csend.

Ó az eltörölt múlt!

Rossz álmukból most ébrednek,

kiket nyom a lelkiismeret. Terhük

letenni nem tudják, nincs hová.

Arcunkba lobbantott benzinlámpa:

újra felkel a nap, és ívet húz az égen

– hajnaltól hajnalig. Sárga nedve,

lánggal égő zsír, csorog az ablak üvegén.

A túlfűtött levegőben szállong a por,

elektromosságtól szikrázik. Idebent

kitartó, kéretlen tanácsadás zajlik,

kint Apollinaire kései verse zeng:

Az lesz a legfőbb Diadal

Ha majd előre látunk

Mindent

Egész közelről

És mindennek új neve lesz

 

Meglehet, így volt. Így lehetett.

Mi már semminek nem tudjuk a nevét.

Szétdobált tagokkal ájultan fekszünk

a kánikulában, átizzadt lepedőnkön,

míg a nap hizlalt korongja a horizontra ér,

elolvad, s az ég lassan feketére vált.

Mibelőlünk nem lesz avantgarde.

Mi már nem ragadunk puskát.

Nem futhatunk a vonat után:

bevagonírozva születtünk.

Így lettünk ablakon kilesni lusták.

Heverünk tétlen, álom nélkül,

nyitott, de mit se látó szemmel,

isszuk az autógumi-szagú éjszakát.

 

Küszöbön áll az új világ: ennek is van jele.

A fejbőrön keresztben végigtolt borotva

és a nővér biztató tekintete.


 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2012 / 10   »   Kánikula
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911