Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2013 / 3   //    «    22    » 
TITOK LEGYEN!
Körösényi Dániel
Egy fasírtsütő feljegyzéseiből
novella(részlet)
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


Mikor apánk elhatározta, hogy nyugdíjba megy, ránk szakadt a trafik. De az minket nem érdekelt. A bátyám elment biciklis futárnak, engem is hívott. De engem az sem érdekelt. A bátyó persze az egész bódét utálta, én csak azt, hogy trafik van benne. A cigaretták, csokoládék és mütyürök garmadáját. Valami újat akartam csinálni, valami átütőt, valami ételbárt talán, vagy büfét. Az valami, az megy, egy gyorsétterem mindig jól megél. Éreztem, meg kell szabaduljak az összes dohányárutól, édességtől és mindattól, ami még ott volt. Ez nem annyira egyszerű, mert kinek kell ennyi mindenféle. Miközben kiakasztottam a végkiárusítás táblát, folyton az járt a fejemben: mi legyen itt. Először arra gondoltam, lángos, aztán rétes vagy palacsinta. Ezek végül is egymást sem zárják ki, de van egy elméletem, hogy nem szabad túl sokfélét egyszerre árulni. Egy-kétféle termék pont elég, de az jó legyen. Annak híre menjen. Szívesebben csináltam volna valami húsosat, mert igaz, hogy tisztaság szempontjából körülményesebb, hűtőládákat igényel, többféle mosogatót. Elég macera, de liszteset nem akartam árulni, mert abból már sok van. Meg hamburgerből, sült krumpliból és kebabból is rengeteg. Valami újdonság kellene, gondoltam.

 

Elég nagy gondot okozott megszabadulnom a trafikos árutól. A bátyám csak tekerte a biciklit, mindent nekem kellett csinálni. Egy biztos, bármit is csinálok, ahhoz konyha kell, a konyhához meg víz és gáz. Ebből a víz megvolt, szerencsére. Amikor ezt építették, minden bódéba bevezették a vizet, ha kellett, ha nem. De gázt nem vezettek be. Most vagy feltúratom az egészet miatta, vagy gázpalackot használok. Szépen ment a végkiárusítás. A csokoládé is, cukorka is, dohányáru is. Lépni kellett, és szétverettem a kaszni hátulját, bevezettetem a gázt. Találtam egy ügyes fazont, aki hajlandó volt rá, szinte ingyen. Cigarettával és csokoládéval fizettem, de a végén annyira elégedett voltam a munkájával, hogy adtam neki egy szép öngyújtót meg egy üveg elég drága konyakot. Apám mindig tartott konyakot a boltban, nem túl nagy üveg, de finom, egyszer én is ittam valamelyikből. De még nem tudtam, mit csináljak.

 

Egy barátom azt mondta, főzzek birkapörköltet, az menni fog, majd meglátom, meg ő évek óta nem evett birkapörköltet. Még győzködött egy ideig, aztán mások is győzködtek. Más bablevest ajánlott, mert ő meg azt szerette. Volt, aki pogácsát, csörögefánkot, mákos gubát, káposztás cvekedlit, főtt kukoricát, répatortát, szilvás gombócot, velős pirítóst. Mindenki azt mondta a saját ötletére, hogy egyedi, megismételhetetlen, és betegre fogom magam keresni. A fasírtot végül Bea ajánlotta, én már majdnem elhatároztam magam a pogácsa mellett, tojok a húsra, de az első otthoni próbasütést annyira odaégettem, hogy a szomszéd kutyája sem bírta megenni, pedig az nagy konyhamalac. Jól kidobtam az ablakon egy kiló juhtúrót. Szóval a feleségem találta ki, vagy ha nem is ő egyedül, hanem valakivel, akit én is jól ismerek, és ez az egész végül is egy komoly, bár titkos terv részeként került már elibém. Mondom én. Ha nem megyek bele a fasírtba, talán mást eszelnek ki, de ez a fasírt pont megfelelt nekik, és nekem is, más szempontból. Csak aztán másként alakult az egész, és mint abban a filmben is, ahol a kasszafúrók süteményes boltot nyitnak fedőtevékenységnek, és olyan jól sikerül, hogy nem szorulnak már rá a rablásra, meggazdagodnak a süteményből. Igen ám, de a fasírthoz hús kell, rengeteg, tojás kell, rengeteg, meg száraz zsemle, de az még a kisebbik gond. Nagy hűtők kellettek, meg mindenféle tisztasági előírásnak meg kell felelni. De a próbasütés jól sikerült, Beának nagyon ízlett, a bátyámnak is, nekem is. A szomszédoknak is vittem, már tudták, mire készülök, biztattak. A recept rendkívül egyszerű volt. Darált hús, kenyér, tojás, fokhagyma, vöröshagyma, só, bors, majoránna. Pirospaprikát nem raktam bele, mert az nem volt otthon. Rövid huza-vona után döntöttem úgy, hogy ezen az összetételen nem változtatok, történjék bármi, mondjon bárki bármit. Mondtak is. Egyesek szörnyülködtek a kenyér miatt, hogy a fasírozottat csakis zsömlével szabad, hogy ha a pirospaprikát kihagyom, az olyan, mintha a húst hagynám ki, hogy miért nem rakok bele koriandert, szegfűborsot, szerecsendiót, lestyánt, mustárt, meg ki tudja még mit, meg hogy panírozni muszáj. A szomszéd néni azt mondta, soha nem szabad panírozni. Akkor jó. Pedig nekünk pont kenyér volt otthon és pont pirospaprika nem, panírmorzsa sem. És állítom, nem is kell, olyan finom lett a próba, hogy én már csak az arányok felszorzásával voltam elfoglalva, nem pedig környezetem hitetlenségével. Majd később, ha már beindult a bolt, talán csinálok másik fajtát is, paprikásat vagy tárkonyosat, vagy akármilyet, azt majd ráérek akkor kitalálni. Most inkább leköt a hűtő, mosogató, öblítő beszerzése. Ezeket kölcsönözni is lehet, de én végül mindet megvettem, igaz kéz alatt, de hát én mindent úgy veszek. A húsra külön szerződést kötöttem egy kis húsüzemmel, ők fagyasztva is leszállítják a darált húst, ami mondjuk vegyes, de azért csont nincs benne; a kenyeret meg az egyik barátom intézte, náluk tele van pékkel a család, nekem meg nem is kell, hogy friss legyen, jobb az állott, az olcsóbb is, mert azt már más nem veszi meg, és az ilyen mennyiségnél fontos szempont. A tojást is nagy tételben vettem, de az nehezen tűri a szállítást. Különösen nyáron, de azért majd csak lesz valahogy, szokta mondani a nagymamám.

 

Talán abban volt a hiba, hogy én pusztán pénzt akartam keresni, lehetőleg sokat, és semmiféle érzelmi kötődésem nem volt a fasírozotthoz. Más húshoz sem, inkább fánkhoz vagy valami süteményhez. Vagy káposztás pogácsához. Talán ahhoz sem. De a feleségemék kiötlötték a fasírtot, és hogy betegre keressük magunkat, én meg elhittem, belementem, és mikor már a hússzállítást leszerveztem, nem volt visszaút. Feleségemék, mondom, mert később világossá vált még valakinek a szerepe. De a bolt elindult. A fasírtot sütni kellett és bekeverni a húst, és megint sütni.

 

Nehezen indult be az üzlet, de aztán híre ment, és egyszer csak elkezdtek tódulni a mindenféle népek. Aránylag kevés pénzből igazán jó lakhattak, én pedig megelégedéssel néztem, ahogy zsírtól csillogó ujjaikkal jönnek vissza, hogy még egyet kérjenek, egy utolsót, most már tényleg, mert igazán sietnek. Néha mondtak valami olyat, hogy még jobb lehetne, ha csípős volna, meg ha lehetne hozzá sült krumplit is kapni, úgy az igazi. Egyszer majd lesz olyan is, mondtam ezekre mindig. Igaz. Majd valamikor lehet, hogy bővítem a kínálatot egy-két dologgal. De erre az egyfajta fasírozottra is annyian jöttek, hogy alig bírtam sütni. Bezárnom is nehéz volt, mert délután munkából hazafelé az emberek szívesen vettek egy darabkát, később, az utolsó sütés után, mikor már pakoltam és előkészítettem a következő napot, még akkor is jöttek, hogy nyitva vagyok-e még, van-e még. Talán nemcsak a választékot bővítem, hanem a nyitva tartást is. Majd kigondolom. Ennyi éppen elég most. Csak győzzem.

 

Feleségem viszonya persze hamar kiderült. Nem vagyok nagyon figyelmes ember, de ezt mégis észrevettem. Azt már nehezebben derítettem ki, hogy pont Sándorral, a bátyámmal szűrte össze a levet. Azt meg, hogy még az egész mögött a fasírtos bolt meg a pénz állt, csak tényleg a végén tudtam meg. Vagyis kitaláltam. Pedig arról volt szó, mert a bolt elég jól ment, már húsdarálóra is kértem ajánlatokat. Azt, hogy ők is át akarták-e ejteni egymást, nem tudom, talán én képzeltem hozzá, vagy csakugyan ez történt volna. Ez már nem fog kiderülni, mert egészen máshogy történt.

 

Azon a héten, amikor csalamádét kezdtem árulni köretnek, mert éppen elég jó áron hozzá tudtam jutni egy nagyobb mennyiséghez, éppen csütörtökön, sikerült korábban bezárnom, így előbb értem haza. Hát egészen rajtakaptam őket. Nem tudtam, mit tegyek. A konyhában hallgattam végig, egy húsvágó bárd és két megkezdett pohár ital társaságában. Először azt gondoltam, azonnal megölöm mindkettőt, még mielőtt végeznének, de erről végül letettem, vagy talán csak haboztam. Hallgattam őket, arra gondoltam, jó-jó, de azután mi lesz? Azután, hogyan tovább? Talán fel kéne darabolnom őket, ledarálnom és fasírtot sütnöm belőlük. De nem tudtam végére érni a gondolatnak, mert ezek közben végeztek és megzavartak. Észrevétlenül leléptem hát, és inkább sétáltam egyet. Sokat az sem segített. Nyilván a büfére hajtanak. Engem meg kicsinálnak, kinyírnak, fasírtot sütnek belőlem, vagy félreállítanak, vagy mit tudom én. Csak éjjel értem haza, Bea már aludt.


 
Kommentek (1)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
1. ENDRE FERENCNÉ mondta: 2013. április 1., 21:50
Kedves Dániel!
Nagyon tetszett a részlet.Szívesen olvasnám tovább is a történetet.Hol található?Sokat olvastam már,hiszen minden héten játszom,de ez tetszett a legjobban.Írjon sokat.Üdvözlettel Mária
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2013 / 3   »   Egy fasírtsütő feljegyzéseiből
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911