Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2014 / 5   //    «    5    » 
SÖTÉTBEN A HANGOK
Hollós Máté
Sötétben hallani
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


Sötétben jobban hallani. Az erkélyemről nappal nem tűnik föl a fél kilométerre suhanó vonat, este nyitott ablaknál még a szobában is úgy rémlik, mintha karnyújtásnyira futna a vágány. S az erdőben? Nappal is „csönd” van: ha turista nem hangoskodik, nyugtató „semminek” hallom a kedves madársereg csicsergését, a zörrenő avar, egy lehulló termés „zaja” beolvad a semleges akusztikumba. Ám éjszaka, amikor ehhez képest kevesebb a mérhető hangosság, mindennek jelentősége lesz. Mit kuvikol a bagoly?

 

A zörrenő avarból kinek a világító szeme kandikál elő? Elmosolyodhatom-e rajta vagy menekülőre kell fognom?

 

Hangverseny-terem. Játszani készül a zenekar. Mielőtt egyetlen hangjuk megszólalna, a néma hangszerek látványa ígéret. Tudom, hogyan fog szólni az üstdob, a hárfa. Sőt, nincs feszültebb látvány, mint egyetlen nyitott zongora, amely előtt nem ül senki. A hang lehetőségének érzete. A látvány vonzotta hangzás képzete. Mint egy felemelt kar? Nem, hiszen már valaki felemelte. Nem tudom, simogatni fog-e a tenyér vagy sújtani az ököl, de a felemelt karban már ott a gesztus.

 

A színpadra tolt zongorában passzív mozdulat búvik csak: nem odament, odavitték. Vár. Bármi megszólalhat belőle.

 

S egyszer csak meg is szólal. Látom a zongoristát. Szinte belebúvik a billentyűzetbe. Most meg erőset billentve karja az égbe száll. Pózol? Dehogy.

 

A mozdulat a hangkeltés része. Ha csak erőset billentene, de a fizikailag hozzátartozó mozdulat, a ruganyos felröppenés elmaradna, nem ugyanaz hangzanék. Nem az a hangintenzitás, energia. Az arckifejezés, az égbe révedő tekintet, az éppen nem játszó kéz önkéntelen, hullámos mozdulata nem odaerőszakolt látványelem, hanem a zene gesztusaiból következik. A zenekarnál ilyenek leginkább a karmester mozdulatai, aki persze nem pantomimes, nem illusztrálja, amit hallunk, hanem egyrészt „egyezményes” jelekkel szabályozza a metrumot, tempót, hangerőt, másrészt megtoldja e „közlekedési rendőri” mozdulatokat olyan hangulati elemekkel, amelyek a kifejezés módját sugallják a zenekari tagoknak. Ám mindez sohasem az elhangzás után vagy azzal egy időben történik, hanem előtte, hiszen nem követi, hanem irányítja a hangzó eseményeket. Látványos a zenekar: vehemensen „reszelnek” a hegedűsök, azután épp nem vonóval játszanak, hanem pengetnek; hopp, most egyszerre emelik szájukhoz a hangszert a rezesek, ezt látva már készülünk is a fanfárra. De valami furcsa történik: a kürtösök szétszerelik hangszerüket és belőle – nem gusztusos a látvány – csöppeket hullajtanak a padlóra.

 

Nézem a zenét. S vajon hallgatom-e? Nézni érdekes, még jó értelemben didaktikus is lehet. A tévéközvetítésben ráközelítenek a szólózó klarinétra, látom, amint a trombitás mély levegőt vesz, mert hangos vagy hosszú hangot fúj mindjárt, s amikor fújja, hatalmasra dagad az arca. Látom, hogy a vonós bal keze vibrál a húron, s hogy ettől milyen hosszú, szonórus hang keletkezik. Hogy a dobos pergeti az ütőket, de közben finoman visszafogja a hangerőt – ez talán elkerülné a figyelmemet, ha „pusztán” hallgatnám. Sokan mégis behunyják szemüket a „nézőtéren”. Nem akarják látni a karmester instrukcióit, azt sem, ahogyan a csellista pizzicatója közben vonójával csaknem kiveri szomszédja szemét, s hogy a fuvolás öklével törölgeti ajkát, a kürtösök meg élettani termékeiktől szabadulnak. Kizárólag a hangok megnyilvánulása és jelentése érdekli őket. Igen, a látványt kizáróan a hangzás. Mintha csak sötétben hallgatná a hangokat.

 

Van, aki egész életében „sötétben” hallgatja. Mert nem lát. A vak emberben persze nem sötét van. Csak nem zavarja – ahogy máskor meg nem segíti – a látás. Nem sötét erdőben jár, hiszen ahhoz a sötéthez még akkor is idomul látásunk, ha nincs holdtölte. A vakok is különbözőek. Aki nem annak született, maradtak ismeretei a színekről, formákról, fényről. És van, aki nem is tudja elképzelni, milyen a bőrén érzett napsütés látványa, az eső utáni fű színe a kiszáradthoz képest. De jobban felfigyel egy kicsit más árnyalatú klarinéthangra. Egy nem túl hangos zenekari tutti mélyén megbúvó halk kisdob-szólamra. (S van, aki maga is hangszert kezel, látvány nélkül megtapasztalván mindazt, amit a hang létrehozásáról az imént mondtam.)

 

Ha most azt írnám, sötétben jobban hallani, tiszteletlen lennék látókkal és vakokkal egyaránt. Inkább azt a következtetést vonom le: tanuljunk meg mindannyian sötétben hallani. Úgy, hogy semmi ne zavarjon bennünket a látvány nélküli zenebefogadásban. Az ember a vízben a szárazföldhöz viszonyítva úszik. A hal nem. A zene nem a látványhoz, sőt, nem is a szóhoz képest zene. Halak legyünk benne, a korallok közt a mély tenger sötétjében is jól tájékozódók.


 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2014 / 5   »   Sötétben hallani
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911