Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2014 / 12   //    «    2    » 
Tallár Ferenc
És mégis…
próza
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 



Miért „mégis”? Miért „annak ellenére”? És ha csak annak ellenére lehet, akkor miből táplálkozik ez a „mégis”? Kezdjük talán Adyval: „Száradjon ki az iharfa, / A büszke fa, a magyar fa, / Amely engem gyökerével / Bever, lehúz, ideláncol.” A magyar gyökérzet mint kötelék, amely megfoszt a szabadságomtól, lehúz és ideláncol. És mégis: „Én nem vagyok magyar?” És mégis: föl-földobott kő, „hiába mindenha szándék, / Százszor földobnál, én visszaszállnék, / Százszor is, végül is.” Jó, mondhatnánk, ez Ady, a magyar messiás romantikusan túlfűtött gesztusa.

 

Akkor idézzük a romantikával aligha vádolható Illyés 1944-es Hazám című versét. Te, jó ég, hogy mit ordít itt Illyés, s még csak nem is hazája pofájába, mert megszólítani sincs már kedve azt a vérgőzös őrületet, melyet mégis hazájaként nevez meg a verscímben: „Ha asszony volna: sose látna többet, / szívem, a szolga, bár beleszakadna; / ha ital volna, lódítanám a falra / s nézném a sarkot, ahova kiköpjek; / ha ház volna, hát vágnék az ablakba / s rúgnám az ajtót sarkig, hogy kitörjek, / a levegőre, végre a szabadba!” Nem az a kérdés, hogy – 1944-ben – honnan származik ez az elkeseredett düh. Az a kérdés, miért szakad bele mégis a szíve, amikor az ajtót berúgja.

 

Végül idézzük az illyési verscímmel már amúgy is megidézett József Attilát. Hazám című verse, mely egyúttal a Hon a hazában kötet nyitánya, a „mégis” példaszerűen világos, expressis verbis megfogalmazása. Az első hat szonett – Levendel Júlia joggal jegyzi meg – versbe foglalt szociográfia: látlelet a nemzeti nyomorról, az ezernyi fajta népbetegségről, öngyilkosságról és lelki restségről, a kizsigerelt munkásokról, az Amerikába kitántorgó másfél millióról, látlelet a szegényektől rettegő gazdagokról és a gazdagoktól rettegő szegényekről, egy országról, ahol cicáznak a csendőrtollak, ahol fortélyos félelem igazgat, s nem csalóka remény. És akkor, a hetedik szonettben, mikor már a reményt is eltemettük, mikor odáig jutottunk, hogy a sírokat is csak megbotozni kellene, felhangzik egy új szólam: „S mégis, magyarnak számkivetve, / lelkem sikoltva megriad – / édes Hazám, fogadj szívedbe, / hadd legyek hűséges fiad!” Ha egyszer magyarnak lenni annyit tesz, hogy számkivetve lenni, honnan ez a gyermeki riadalom, honnan ez a „mégis”, honnan támad az „édes Haza” képzete – így, nagy „H”-val –, s mit ígér, mit ígérhet ez a Haza a szociografikus látleletben leírt hazával szemben?

 

Segít-e ebben eligazodni, ha egy szinonimát találunk a „hazá”-hoz, ha azt mondjuk, hogy hon a hazában? Tudjuk, ez a szintagma Kölcseytől származik: „nem lelé / Honját a hazában”. Értjük a megfogalmazást, hogyne értenénk, de tulajdonképpen mit is értünk itt meg? Tisztán logikailag nézvén: semmit. A szintagma mögött ugyanis tautológia rejlik, hiszen megfogalmazhatnánk ugyanezt úgy is, hogy nem leli hazáját a honban. A két szónak ezek szerint nemcsak a jelölete (referenciája), de a jelentése is ugyanaz. Állhatna helyette az is: nem leli hazáját a hazában, vagy nem érzi magát otthon az otthonában.

 

Mondunk hát a hon a hazában szintagmával valamit? Igen, sőt nagyon is sokat. A nyelvi forma azt a meggyőződésünket sűríti magába, hogy a haza nem azonos önmagával: létező, szociografikusan leírható alakzatán túl van egy olyan lenni kellő, ideális alakja is, melybe nem fér sem a nemzeti nyomor, sem az, hogy fortélyos félelem igazgasson benne. Aki nem leli „honját a hazában”, azt állítja, hogy „ez a haza nem haza” – nem felel meg a haza ideájának.

 

A mégis egy ideából, pusztán a haza normatív fogalmából táplálkoznék tehát? Soványka alapnak tűnik. Próbáljuk hát meg a haza nem-azonosságát konkrétabb tartalommal feltölteni: a haza létező és lenni kellő alakjának absztrakt ellentmondása helyett induljunk ki az empirikus eszközökkel leírható társadalom és a – Renan szerint – „szellemi princípiumként” értelmezhető haza nem-azonosságából. Szóval induljunk ki abból, hogy Magyarország létező, szerződésekben biztosított földrajzi határai között egy társadalom, illetve egy politikai alakulat, jelen esetben egy köztársaság helyezkedik el, és ennek lakói a társadalom tagjai, illetve a polgárok.

 

A haza azonban nem illeszthető be minden további nélkül az ország földrajzi határai közé. Tágasabb is, szűkösebb is annál. Lakói pedig nem a társadalom vagy a politikai közösség, hanem egy nemzet, egy szolidaritásközösség tagjai. Hazánk múltja mélyen belenyúlik a jelenébe, és jelene mindig múltjából táplálkozik, mégis kérdés, van-e a szó szoros értelmében történelme. Mert ha vannak is a hazát megrengető vagy felemelő események, ha vannak is akcidenciái, keletkező, változó és elsorvadó elemei, a nemzet szolidaritásközössége és e szolidaritásközösség hazája mégiscsak valamiféle örök szubsztanciának tűnik – túl a ráción. Ezért követelhet ésszerű kötelezettségekre le nem egyszerűsíthető, transzcendens hűséget, ezért lehet a haza – minden individuális választáson túl, minden választás előtt – sors és elkerülhetetlen törvény: „Áldjon vagy verjen sors keze: Itt élned, halnod kell.” Vagy Vas Istvánnal szólva: a haza „Nem feladat, nem is érdem, / Ítélet ez, életfogytiglanig.”

 

Hazád nem függ a beleegyezésedtől és semmilyen demokratikus jogelvtől. Akkor is a hazád, ha diktatúra tombol benne, akkor is a hazád, ha politikai állama (mely olyan egyszerűen azért mégsem operálható le róla) fortélyos félelemmel igazgat, vagy épp üldöz téged, és te őt megveted, sőt, szembeszállsz vele. Mert ez az elutasítás, ez a megvetés nem érintheti a Haza örök, metafizikai lényegét, a Hon szellemi princípiumát. Ezért követelhet transzcendens hűséget, és ezért lehet vele igazolni a legnagyobb hőstettek mellett a legnagyobb gazságokat is. Hogy hazád legyen, sok mindenre emlékezned kell, számtalan olyasmire is, ami soha meg nem történt. Ám sok mindent el is kell felejtened, ami pedig – elfojtva bár, mélyen és felejthetetlenül mégis, továbbra is benned él. A haza így a remények, a nagy elszánások és nagy elköteleződések táplálója, de táptalaja az elfojtásoknak, a hisztériáknak és a kontrollálhatatlan, mitikus gyökerű gyűlölségeknek is. Nem könnyű egy hazában élni, de nélküle sem. Tényleg olyan, mint egy család.

 

Megkockáztatható, hogy az így felfogott haza a modernitás világának premodern, de támadhatatlan erejű zárványa, szimbolikus anyaöl, amelyből jóváhagyásunk nélkül születünk. Az a megőrzött premodern alap, amire a modernitás társadalmi és (demokratikus) politikai struktúrái egyáltalában ráépülhettek. Mert ha csak az emberi jogokból indulnánk ki – minden egyes embernek sarkalatos emberi joga, hogy érdekei a többiekével egyenlő súllyal essenek latba –, ha kizárólag arra gondolnánk, amit Bentham mond – „minden személy egynek számít, és csak egynek” –, akkor a demokráciát alkotó démosz csak az egyénekre osztható emberiség lehetne, s hazánk a Föld. Szép gondolat ez, tényleg szép, de hogy egy ilyen alakulat miként is tudna létezni, arra egyelőre nemcsak példa nincs, de komolyan vehető elképzelés se nagyon. Egyelőre a haza kulturális, nyelvi, történelmi és érzelmi világa, ez a premodern, mitikus televény az, ami körülkeríti és kijelöli a modern társadalmi-politikai alakulat határait – biztosítja a kölcsönös függőségeknek és kötelezettségeknek azt a bonyolult szövevényét, melyet a felvilágosodás az eredeti szerződés racionalizmusával hiába igyekezett pótolni.

 

A társadalom és a haza nem-azonosságánál mégsem kell lecövekelnünk.

 

A „mégis” épp ezeket a nem-azonos elemeket ütközteti. Amikor Renan azt mondja, hogy a haza „mindennapos népszavazás”, egy „jelenlegi megegyezés…, hogy a továbbiakban is kamatoztassuk az osztatlanul kapott örökséget”, akkor a Haza szellemi princípiumát a demokratikus legitimációhoz köti. És ugyanígy, amikor József Attila a magyar társadalom szociografikus leírásával indítja „édes Hazáját” megszólító versét, akkor a modernitás empirikus eszközökkel vizsgálható társadalma és a haza premodern ideája feszül egymásnak.

 

A sorsszerű hűségnek és a naponkénti népszavazásnak ebből a feszültségéből szikráznak fel a nagy hazafias és ugyanakkor mélyen modern versek. Ha nem is jobbak, de gyökeresen mások ezek, mint a szülőföldbe, a tájba vagy a családba való belesimulásnak azok a csodálatos versei, melyekre mondjuk Petőfi – persze a gyermekkor iránti nosztalgiával átitatott, azaz (a schilleri értelemben) szentimentális – Szülőföldemje lehet a ragyogó példa. A nagy hazafias versek a nem-azonosság feszültségéből táplálkoznak, s ez a feszültség a Haza ráción túli, premodern fogalmát kritikai-utópikus, azaz jellegzetesen modern, kritikai és társadalomalakító energiákkal tölti fel.

 

Ezek a versek nem a mindenkori politikai-társadalmi alakulatnak szóló ájult hódolat, nem a feltétlen odaadás olyan „díszemlényei”, melyekről Karinthy szól Hazám és „hazám” című írásában. S mint neki, nekünk is megálljt kell mondanunk, ha azt látjuk, hogy „az ifjú hazafiak… mostanában teleszájjal kiáltják megint: minden igazi művészet nemzeti”; ha elképedve látjuk, hogy „ezt a Díszemlény-féle hazafiságot… itt valaki fel akarja főzni megint a régi fazekak fenekéről”.

 

A Hon a hazában kötetben nem találunk egyetlen ilyen „díszemlényt” sem, annál több olyan elégikus vagy épp komoran fenséges verset, melyben a Haza iránti hűség – szembesülve az anyagi és szellemi nyomorral – csak a mégis utópikus ereje által tud megszólalni. És megszólal – mégis.


 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2014 / 12   »   És mégis…
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911