Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2007 / 10   //    «    11    » 
Handi Péter
Tükörjáték - 2. Nyugati átjáró
(részlet)
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


 

2. NYUGATI ÁTJÁRÓ

(részlet)

 

K. menekülttábor, Ausztria, 1956.

BRITTA: Még sohasem írtam naplót, ez az első kísérletem. Miért is? Talán mert naplót azok vezetnek, akiknek titkuk van, de maguknak mégiscsak elmondhatják. Nekem milyen titkom volna? Axel előtt semmi, 13 éves házasságunk folyamán mindig nyíltak voltunk. Mondhatom, szeretetben élünk, és ami ennél is fontosabb: állandóan van megbeszélnivalónk. Axel végtelenül megértő, és az is csodálatos, hogy évek óta együtt dolgozunk.

Szeretem ezt a munkát. A különböző városokat, az emberek sokféleségét. Az estéket, kettesben Axellal és a lemezekkel. Annak az országnak a zenéjét hallgatjuk, ahol éppen tartózkodunk. Már megvásároltam Bécsben a Strauss-keringőket, és Göteborgból elhoztuk a Mozartokat. Itt Ausztriában a küldetésünk idejére két lakhelyet kaptunk: Bécsben a követségünkhöz kapcsolt szolgálati lakást és itt K.-ban, a kaszárnya legfelső emeletén két szobát fürdőszobával. A bécsi lakás teljesen berendezett, a K.-i - hát ez egy használaton kívüli kaszárnya, és ennek megfelelően primitív a bútorzat. Két faágy sodronyokkal, a tisztek által használt matracok, egy téglalap alakú, durva faasztal, egy szekrény. Sebaj, laktam már rosszabb helyen is. Afrikában.

Most abbahagyom, mert megérkezett az első melegruha-konvoj. Axel még reggel telefonált Bécsből, hogy útnak indította a teherautókat a rakománnyal. Erről majd bővebben, ha időm engedi.

 

Bécs, 1956.

KAMILL: Nna, hát nekikezdek. Ez a ceruza még a Sztálin úti ápiszból való, tövig lekoptatom, aztán bedobok egy príma kis kapitalista golyóstollat - azaz átveszem a Vöröskereszttől menekülésem fejében. Itt érdemes naplót kezdeni, nem kobozzák el. Ez már maga nagy előny. Meg aztán mindenfélét írhatok bele - nem lesz bajom. Ez a második előny. Továbbá: úgy néz ki, hogy ami itt és mostantól következik számomra, megörökítést érdemel: Kamilka átlépte a vasfüggönyt, és megindul az ismeretlenbe. Tudom is én, mi sül ki ebből?! Ha mondjuk, ötven év múlva őszen és félig szenilisen (vagy talán egészen) lábamat valamelyik óceánban áztatva hátradőlök egy magánjacht fedélzetén, és inasomnak intek, hogy hozza már ide az éjjeliszekrény-fiókból azt a kis sárga fedelű füzetet, felidézhetem ezeket az érelmeszesedés előtti időket. Ez is valami. Mert lesz inasom. Alább nem adom. Mr. Woodhouse bűne, hogy oly hűségesre és rokonszenvesre írta Jeeves-t. Egy angol inas is lehet példakép, pláne, ha az ember nem akar az illető bőrébe bújni, sőt, azt szeretné, hogy kiszolgálják... De elég ebből, jöjjön a forró leves itt az ICEM konyháján, kétszer is lehet repetázni. Auf wiedersehen!

 

BRITTA: Tegnap késő éjszakáig válogattuk a ruhákat. Az osztrák asszonyok igen szorgalmasak, innen a faluból valók, örülnek, hogy munkához jutnak. Mikor megérkeznek a menekültek, a konyhán dolgoznak. Délután leültem kávézni a kijelölt osztrák lágervezetővel, és megbeszéltük a legfontosabb teendőket, jobban mondva elmondtam, mi lesz a feladata, mert még tapasztalatlan az adminisztrációban. Kissé gondterheltnek látszott. - Könnyű neked - mondta félig tréfásan -, tudsz a nyelvükön. Megnyugtattam, hogy bőven talál majd tolmácsot a magyarok között, az idősebbje még a monarchia polgára volt, akárcsak az én nagyszüleim. Kedves naplóm, maradjon köztünk: a táborvezető belém habarodott. Ezt mint nő érzem, láthatóan semmi alapja sincs, mégis biztos vagyok benne. Ahogy néz.

Pár nap múlva karácsony, akárhogyan is lesz, Axellal akarom tölteni Bécsben, ahol jól befűthetünk. Tegnapelőtt is felautóztam Axelhez, aki most nagyon elfoglalt a menekültekkel, de azért elmentünk a Mariahilferstrasséra, hogy megnézzük az ünnepi kirakatokat. Csuda, ahogy az egyik utcakereszteződésen a kis dobogón álló közlekedési rendőr mellett lelassítanak az autók, és a sofőrök a dobogó mellé teszik ajándékdobozaikat! Figyeltük, amint felgyűlt körülötte a sok csomag, akkor jobbra-balra leállította a forgalmat, felkapta a csomagokat és a szemközti kapualjba vitte, majd visszaállt a dobogóra és tovább irányította a forgalmat. Amíg ott álltunk, vagy háromszor tette meg ezt az utat.

 

BRITTA: Megjött az első csoport. Kétszáznyolcvan ember, nagyrészt családok. Axel eljött velük, ellenőrizte a körülményeket, a szállást, az ellátást. Elosztottuk a családokat, ahogy tudtuk, a kaszárnyatermek nagysága szerint. Aztán Axel összehívta a férfiakat, és lement velük a pincébe szalmazsákokat tömni matracoknak. A konyhán is megindult a munka.

Próbálgatom a magyar nyelvet a menekültekkel. Döcög, döcög, egyelőre inkább értek, mint beszélek. De ez nem ám nagymami nyelve! Ki kell hámozzam mondandójuk lényegét, az sem használ, hogy olyan izgatottak. Érthető persze, hiszen mindent maguk mögött hagytak. Axel azt mondja, ne avatkozzak a dolgaikba, törődjek csak az ellátásukkal, a lelki szükségleteikkel foglalkoznak az arra hivatott menekültügyi szervek. Értem, de Axel sokszor túlmagyaráz, és talán ő hűvösebb is, talán bürokrata ... nem, nem, dehogy! Elsősorban rendet szeret maga körül, és ebbe beletartozik a szíve is. Lehet, hogy marhaságot írtam. Ha elolvasná ezt, mit szólna?

A rádió szerint az éjjel ismét több százan menekültek át az osztrák-magyar határon. Bécs már berendezkedett a november eleje óta tartó bevándorlásra, az osztrákok valóban csodálatosak, de hát szinte "testvéreik" a magyarok. Svédország is kitesz magáért, mi is ezért vagyunk itt. Délelőtt a kaszárnyaudvaron odalépett Axelhez egy idősebb ember. Axel hívott, hogy tolmácsoljak, a nevét nem tudom, mert amikor bemutatkozott, még távol álltam.

- Kérdezze meg, kérem, a parancsnok úrtól, meddig leszünk itt. - (Nem tudta, hogy A. a férjem)

- Nem érzi itt jól magát? - mosolygott Axel, és nyugtatóan az öreg vállára tette a kezét. Tudom, hogy drága férjem jót akart, mégis elfutott a méreg, hiszen hogyan érezhetné magát jól egy menekülttáborban... A férfi Axel szemébe nézett, hosszan, mintha latolgatná, hogy érdemes-e válaszolnia. - Azért kérdem, mert én már ötvenöt éves vagyok, kérem, Argentinába jelentkeztünk a családommal, meg kell tanulnom spanyolul, és új életet kezdeni... ezért minden nap számít.

- Jó, jó - nyugtatgatta tovább Axel. - Kezdjenek máris spanyolul tanulni, így hasznosan telik az idő. Minden rendben lesz.

- Szobafestő vagyok - mondta váratlanul a bácsi. - Még talán hat-nyolc évig bírom a létrán... nem sok.

Általában erre kíváncsi mindenki, különösen az idősebbek. Hogy mikor mehetnek innen tovább. Szerencsések vagy szerencsétlenek - nehéz eldönteni. Tény, hogy Bécs hemzseg a magyaroktól. Tegnap egy áruházban voltam, nyakkendőket nézegettem Axelnak karácsonyra, az utcákon sok magyar beszédet hallani, kissé hangosak is, meg a szedett-vedett öltözékek. Egy narancsszínben játszó selyemnyakkendőt választottam és vettem hozzá egy üveg férfi parfümöt, Axel szereti az arcára paskolni borotválkozás után.

 

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2007 / 10   »   Tükörjáték - 2. Nyugati átjáró
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911