Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2007 / 9   //    «    5    » 
Handi Péter
Tükörjáték
novella (részlet)
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


1. IDŐK

 

Mintha tejpára szállna alá, kékesen derengő. Sefcsikék háztetője foghíjasan mered a ködbe. A harmadik emeletről morzsás abroszt ráznak, csak a lengetést hallani. A fehérség elnyeli a színeket.

    - Micsoda köd - lehel a levegőbe Bándi. - Még fél órát tart, aztán felszáll... Az Északi-sark viszont mindig ilyen, éjjel is. Ott nincs árnyék... Hová megyünk?

    Sefcsik nem felel.

    - Ott nincs is szükség árnyékra - mélázik tovább Bándi. - Ha ilyen sűrű fehér a köd, ugyanúgy megbújhat benne az ember, mint az árnyékban...

    Sefcsik kipróbálja, hogy látható-e a lehelete, aztán felel:

    - Gőzfürdőbe megyünk.

    A Dembinszky utca végtelen. Száraz falevelek zörögnek a cipőtalp alatt. Ez már a Liget. Sefcsik futásnak ered, Bándi lihegve éri utol:

    - Hova rohansz?

    - Oda kell érnünk... mielőtt felszáll... - a tejtengerbe böki kesztyűs ujját.

    - Miért?

    - Hogy láthatatlanok legyünk, te marha!... - köhög, aztán szélesen mosolyog, sápadt arca elgömbölyödik. - Be a gőzbe, majdnem a paplan alól, érted? Még nem látott senki...

    Tavaly meghalt a húga. Ejtőernyős volt, egyszer korán nyitott, közvetlen ugrás után, és a kibomló selyemköteg beleakadt a gép farkába. Sefcsik nemrég magyarázta, hogy a pilóta rázni próbálta a gépet, de nem tudott segíteni. Mátyásföldön szállt le, s már várták a halottszállítók.

    Gémberedett tagjaik elernyednek a gőzben. Sefcsik a mellét, karját dörzsöli.

    - Szerelmes voltam a húgodba.

    Ha állnak, a víz térdig ér. A pihenőben hajtogatott, frissen mángorolt lepedőt adnak. Még szinte éget. Sefcsik később jön utána. A kőpadon keskeny gyékény húzódik, kinyújtózva ráfekszik, a fejét is becsavarja a lepedőbe. Úgy szól, fojtottan:

    - A rómaiak nem voltak hülyék, ha Várnainak hinni lehet... Ámbraolajat használtak a gőz után, meg illatos kenőcsöket. A húgomnak is volt ilyen jószagú kenőcse.

    - Igazán?

    - Aha... Máris nyertünk egy kémiaórát. Most lehet szünet. Kilenc lesz, papikám! Kész vagy?

    Bándi már ruhában áll. Mégiscsak bemegy földrajzra a suliba. A nyugat-indiai szigetvilág lesz ma, s ha csukott szemmel a padra hajtja a fejét, utazhat is. Igaz, Galócz már észrevette múltkor:

    - Ne aludjon! - szólt rá, és megállt közvetlenül a pad mellett.

    Kárpáti elfelejtette figyelmeztetni. Talán direkt nem szólt.

    - Nem alszom - kapta fel a fejét, és eltűnt a Riviera körszelete a kék tengeröböllel.

    - Úgy? Nem aludt? Hát akkor mit csinált a mi Bándi barátunk, halljuk?!

    A mennyezet alászállt, Galócz búbos koponyája egyvonalba került az övével. Az osztály féloldalt dőlt. Ő bambán hallgatott. Galócz feje megnyúlt, s beírta az osztálykönyvbe. Kárpáti próbálta menteni a helyzetet, talán bűntudatból, amiért nem figyelmeztette:

    - Tanár úr, a Bándi beteg. Talán nem tetszik tudni róla, nekem is a nagynénje mesélte, s most kötelességemnek tartom megmondani.

    Galócz felnézett az osztálykönyvből, összehúzta szemöldökét. Ő is csodálkozva meredt Kárpátira, vajon mit fog kihozni ebből ez a zsonglőr, aki rendszerint nem tudta, mi lesz a következő mondata. Kárpáti nyelt egyet, és folytatta:

    - Bándi nagynénje, aki Afrika-utazó, nemrég érkezett haza... Ugandából, ahol pártküldetésen volt. Valamelyik állami laboratórium kérésére, kísérleti célra hazahozott egy tucat cece-legyet, amelynek csípése álomkórt okoz, s gyógyítása hosszú ideig tart...

    Kárpáti szünetet tartott, s hogy időt nyerjen, köhécselt, lekapta hétdioptriás szemüvegét, majd visszatette. Többen fojtottan röhögtek. Galócz mereven figyelt a falon egy pontra, közvetlenül Kárpáti fölött szállt el a tekintete. 

    - Bándit véletlenül megcsípte egy ilyen légy, s most valami gyógyszert szed, izé... persze ő nem beszél erről, még nekem se mondta el!

    Galócz, mint akit a falon lévő pont hipnotizált, továbbra is mozdulatlan ült. Bándi elvörösödött. Kárpáti álltában előre hajolt, látszott, hogy minden idegszálával az eredményt lesi. Úgy állt, mint egy sivatagba meredő strucc. A tanár felrezzent:

    - Üljön le, nem kérdezte senki - mondta, és folytatta az órát.

 

*

 

Lassan száll fel a köd, már kivehetők a legfelső emeletek, de a tetők helyén még vatták foszladoznak. A buszok zaja elől befordulnak a Landler Jenő utcába. Sefcsik határozott lépésekkel tart egy üzlethelyiség felé. Bándi követi. Repülőgép zúg a magasban. Már bent vannak a cukrászdában. Homályos helyiség, szívalakú asztalkákkal. Meleg. A pult az eszpresszógép vonalát felvéve meggörbül, s szinte beszalad a függöny mögé. Az ezüstös masina egyre erősödő sistergéssel apró gőzpamacsokat lök ki magából. Ezt a reggelt a gőzre komponálta Sefcsik; a köd, a fürdő, s most a cukrászda kávéillatú párái mind-mind lógásuk homályló fedezékei. 

    - Hol a bélyeg?! - bugyborékol egy hang a sarokból, előbukkan a gubancos, fehér haj, a nyaknál megtörik, és "S" betűben folytatódik, az utolsó csigolyánál kezdődik a láb, de az asztaltetők és széklábak összezilálják és valószínűtlenné kanyarítják a test vonalait; kérdőjel hajol Sefcsik fölé, két kéz kapaszkodik a vállába, mintha fojtogatna.

    - Itt van, Herbert bácsi.

    A fiú kinyitja táskáját, celofán borítékot húz elő. A kérdőjel megragadja a borítékot és visszakacsázik a sarokba. Leülnek. A pult mögül karcsú lány emelkedik fel, hozzájuk lép. Arca fehéren világít. Sefcsik hangja meglágyul:

    - Lesz szíves érdeklődni a papánál, Margitka? Ma itt a barátom is - mutat Bándira. Mintegy feleletképpen a sarokból megint bugyborékol a hang:

    - Kávék, négy krémes, egy csomag cigaretta... Hol a San Marino?

    - Ma nem sikerült megléptetni, Herbert bácsi. Az apám szagot kapott, zárja a fiókokat.

    Ingerült morgás a sarokból, celofánzörgés. A karcsú lány a pult mögött hajladozik finom kanál- és porcelánzörejek kíséretében. Bándi csak most szólal meg:

    - Ki ez a lány?

    - Egy szűz - felel Sefcsik hangosan -, egy szent, fehér szűz, aki puha, friss sütemények között maga is puha tejszínhabbá vált...

    - Aha! - mondja Bándi és zavarában nem tudja, merre nézzen.

    Ezüst tálcán jön a kávé és a krémes. Margitka mosolyog, fehér arcán két piros folt, leteszi a tálcát. Sefcsik feláll, köszönete jeléül teátrálisan meghajol, visszaül.

    - Ugyan, ne izéljen már... - kuncog a lány, de Sefcsik leinti:

    - Csss! Ne halljam magától még egyszer, hogy "izé"! Ez nem magához való. A puha krémesek és habos kávé hercegnője nem használhat ilyen jampec kifejezést.

    A lány visszasiet a pult mögé. Bándi lesüti a szemét. A krémes habja elomlik a szájban, és a meleg kávé, mint a bársony. A sarokból az asztalra repül egy csomag cigaretta. Sefcsik a szakértő dohányosok mozdulatával kinyitja a csomagot, hüvelykujjával felpöcköl egy cigarettát a csomag aljáról, szájával hanyagul kiemeli. Szombaton láttak egy filmet, abban volt ez a jelenet.

    Kint esik. A fehéres köd elszürkül. Felállnak, Sefcsik kölcsönkér egy esernyőt.

    - A San Marino... - hangzik a bugyborékolás a sarok mélyéből.

    - Meglesz, Herbert bácsi.

    Sefcsik kinyitja a hatalmas férfiesernyőt, a fejük fölé emeli; sötét denevérszárny.

    - Most hová?

    - A Híradó moziba, azt te fizeted.

*

Néhány évvel később, a Híradó mozi előcsarnokában ismét találkozott Bándi Sefcsikkel. Már mindketten túlestek a gimnáziumi éveken, Bándi anyagbeszerzőként dolgozott egy állami vállalatnál ("egyéb" származása miatt nem vették fel egyetemre), és első pillantásra felmérte, hogy Sefcsik nem az, aki volt. Huszon-éveinek ellentmondó görnyedtséggel, gondterhelt arccal álldogált az előcsarnok egyik szegletében, lódenkabátja rosszul gombolva, s a durva kötésű sál olyan erőltetetten csavarodott nyaka köré, mintha valamilyen testi fogyatékosságot takarna. Kezét zsebébe süllyesztve tanulmányozott egy plakátot, és idegesen tekintgetett jobbra-balra, mint aki láthatóan tart valamitől vagy vár valakire. Ahogy hozzálépett, Sefcsik hátrahőkölt, aztán vonakodva előmerészkedett szájszögletéből egy mosoly, és félúton az arcára merevedett.

    - Szevasz! - mondták egyszerre, Sefcsik kabáthajtókájánál fogva beljebb húzta a szegletbe.

    - Ide figyelj! - súgta.- Én nem vagyok itt. Érted?

    Bándi késett a válasszal és a saját kérdésével, szinte megbénította, hogy a három év, mióta a középiskolának búcsút mondtak és útjaik elváltak, mekkora nyomot hagyott barátján. "Nyilván én sem vagyok az, akit ő ismert". Tudta, hogy Sefcsik sem került egyetemre (ő elégtelen tanulmányi eredményei miatt); a banketten látta utoljára, egy budai kertvendéglőben. Sefcsiknek nyoma veszett. Többször is kereste lakásukon, de senki sem volt otthon, egyszer pedig a házmester kivakkantotta, hogy elköltöztek: valahová... "Majd csak összekerülök az öregfiúval" - nyugtatgatta magát, s noha nem felejtette el barátját, egyre ritkábban jutott eszébe a magabiztos és mindenhez gyorsan alkalmazkodó fiú.

    A részleges feledés (nevezzük így) mentségéül szolgálhat, hogy az ő élete sem hagyott sok időt az iskolaévek nosztalgikus idézgetésére. Anyjával lakott egy hatodik kerületi bérház kétszobás lakásában, az anyja szövetkezeti varrodában dolgozott. Apja munkaszolgálatosként tűnt el a második világháború idején, ő akkor tizenkét éves volt. Érettségi után nehéz volt elhelyezkedni. Villamoson hallott beszélgetés hozta az első munkaalkalmat: valaki a peronon odaszólt egy férfinak: "Csepelen a Posztóban még vannak felvételek." Az első megállónál leszállt, kiutazott Csepelre. A személyzetis elkérte igazolványát, eltűnt vele, s mikor visszajött, bólintott: "Rendben van. Segédmunkásként kezdi a fonóban, aztán majd meglátjuk."

    - Nem értem - mondta Sefcsiknek. - Mesélj...

    Sefcsik köhögött, rángatózó feje úgyszólván eltűnt a rosszul szabott kabátgallér zöldjében. Egyik kezét továbbra is zsebében tartotta, a másikkal zsebkendőért kotorászott valahol az ingében. Ahogy köhögése alábbhagyott, a kendőt visszagyömöszölte ingzsebébe, és sunyi fejtartással ismét körülnézett a mozi előcsarnokában. Ő most illegálisan tartózkodik Budapesten, de csak estig. Addig kell lebonyolítania egy üzletet. Aztán az utolsó buszjárattal vissza!

    - Hová? - kérdezte Bándi.

    Sefcsik fürkészve nézte barátja arcát.

    - Hát te nem tudod? Minket kitelepítettek... Derecske mellé... egy tanyán vagyunk...

    Bándi csak nézte Sefcsik darabokból összevarrott sálját. "Derecske?", ismételte félhangosan. Sefcsik szaggatottan beszélt, szeme közben is a mozi előcsarnokát pásztázta. Elmondta, hogy egy hortobágyi tanyára zsuppolták szüleivel együtt mint osztályidegent, beköltöztették őket egy magángazdálkodóhoz, aki nem teljesítette a beadást. A kis parasztházba azonban előzőleg már beraktak egy öreg házaspárt, nyugalmazott ügyvéd és felesége, nyolcvan fele járnak. Így hát egy amolyan istálló-félében kaptak helyet a tanyán, valami dűlő mellett, ahol lószerszámokat és régi gépalkatrészeket tárolnak. Szalmazsákokra terített pokrócokon alszanak, az anyja vaskályhán főz, azaz főzne, ha volna mit. Petróleumlámpával világítanak, és a vécé kint, a fák mögött van egy sufniban, földbe eresztett kerek lyuk, fa-ülőkével...

    - De ez most nem érdekes - legyintett -, a baj az, hogy apa krumplit kapál, anyu a termelőszövetkezetnél kap néha ruhadarabokat foltozásra, és nem elég a pénz élelemre. Az ügyvédéknek sikerült magukkal hozni kisebb értéktárgyakat, de nincs módjuk eladogatni, mert öregek, betegek, és nincs is kinek. Vállaltam, hogy felszököm Pestre és eladok egyet-egyet, ha jutalékot adnak, érted? Ide nézz!

    Kivette eddig zsebében tartott bal kezét, tenyerében kis mintás, zsebkendőfélébe bugyolált csomag volt.

    - Herendi cukortartó, pillangómintás. Idejön egy manó, aki a Bizományi Áruházban dolgozik, és saját zsebére átveszi... Pult alól adja majd tovább...

    Bándi még mindig dermedten állt. Sefcsik visszacsúsztatta zsebébe a csomagot, ellépett mellőle.

    - Itt van az öreg - súgta vissza -, szóval engem nem láttál... Szevasz...

    Szürke köpenyes, szemüveges férfi felé sietett, eltűntek a lengőajtó mögött.

 
Kommentek (0)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2007 / 9   »   Tükörjáték
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911