Liget - irodalom és ökológia

A Liget új, online kiadása a ligetmuhely.com oldalon érhető el.

 

A liget.org 2015 január-tól csak archívumként működik,

minden friss tartalom az új oldalon érhető el.

 

A folyóiratszámok letölthetőek az alábbi címen:

http://ligetmuhely.com/category/liget/mufaj/folyoirat

Tovább a cikkekhez »
 
 
 
2007 / 8   //    «    6    » 
VAN FOGALMAD? - Gép
Kiss Lajos András
A prométheuszi szégyen
tanulmány 
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatási nézet
 
 


A huszadik század nagy technika-filozófusai kivétel nélkül egyetértenek abban, hogy a gépi világ alapjaiban alakította át a modern kultúrát. A technika körülvesz bennünket, állapította meg Friedrich Dessauer már a múlt század első harmadában. A gépezetek, művi apparátusok világa végérvényesen belénk költözött, mondhatjuk immáron mindannyian. Elindulunk a munkahelyre, az iskolába vagy szinte bárhová: az út, amin megyünk, a jármű, amely szállít bennünket, a közlekedési lámpák, a karóránk, s legújabban a láthatóan minden korábbi konkurensét háttérbe szorító kis gépezet, a folyamatosan (és általában a legalkalmatlanabb pillanatban) meg-megcsördülő mobiltelefon - szóval mindezen eszközök kiirthatatlan jelenléte cáfolhatatlanul bizonyítja: a gépek elválaszthatatlanul társaink lettek. S ez még nem minden. Már háziállataink jó része is rászorul a gépekre, a legváltozatosabb technikai eszközökre. Nem beszélve az életben tartó lélegeztető gépekről, a hallókészülékekről, a mozgássérültek kerekes székeiről és így tovább. Néhány évvel ezelőtt láttam egy rövid interjút a televízióban, amely az első műszíves emberrel készült. A középkorú úr, szerencsésen túlélve a kockázatos műtétet, arról beszélt, hogy lábadozása során talán az volt számára a legfurcsább: nem érzékelte a szívdobogását! Helyette halk, folyamatosan berregő hangot hallott. Brrrrrr, brrrrr... Hát igen, ez már nem ugyanaz a világ. A "dobogó szív" nem csak egy biológiai funkció kifejezése - általánosabb körű metafora, költői elem. Vajon erről a berregésről fog-e majd valaki verset írni? Nem tudom. Mindenesetre, a magam részéről inkább óvnám embertársaimat az elhamarkodott következtetésektől. A gépek, az apparátusok világának démonizálása csak látszólag kifizetődő vállalkozás. A félelem klasszikus megfogalmazása így szól: immáron nem mi uraljuk a technikát, hanem az ural bennünket. Számosan érveltek így, vagy ehhez hasonlóan az utóbbi évszázadban. Az efféle munkákkal könyvtárakat lehetne megtölteni. Pedig a technokrata messianizmusnál nagyobb kárt csak az átgondolatlan anti-technokrata populizmus okozhat, amikor hamis illúziókat táplálva azt a látszatot kelti, hogy a történelemben van visszaút az évszázadokkal vagy évezredekkel korábban létezett világokba. Logikai következetlensége pedig nyilvánvaló: hogy érezhető hatást gyakorolhasson a modern társadalomban, magának is igénybe kell vennie az általa elátkozott instrumentáriumot. A legkiválóbb elmék persze felismerték ezt a csapdát, s nem a technikát, a gépeket ültették a vádlottak padjára, hanem inkább azokat az okokat igyekeztek feltárni, amelyek gépiessé, mechanikussá tették az emberi szellemet és lelkületet. Hozzájuk szeretnék csatlakozni a terjedelem adta lehetőség szerint.

    Köztudott: először a reneszánsz korszakban került előtérbe, hogy a létezőket a technikai találmányok fényében lehetséges látni és értelmezni. Leonardo a tengerek és a folyók vizét a föld-gépezet életnedvének tekintette. Lassan a technika és a gép több is lett, mint egyszerű metafora. Galilei és Descartes szerint már az élőlényeket is gépi mechanizmusnak kell tekinteni. A madár, írja Galilei, matematikai törvények szerint működő instrumentum, amelyet belátható időn belül szinte tökéletesen reprodukálni tud az ember. Descartes is hasonlóan gondolkodik, amint ez a Newcastle hercegéhez írott leveléből egyértelműen kiderül: "Amikor a fecskék tavasszal megjönnek, akkor ezt kétségtelenül az órák járásának megfelelően teszik." Az újkor hajnalára a gép teljesen megbűvölte az embert; La Mettrie felfogásában már nemcsak az állatoknak, de az embereknek sincs lelkük, akik mégis ennek az ellenkezőjét feltételezik, jobban teszik, ha mielőbb orvoshoz fordulnak. A gép és a technika igaz veszélye azonban nem ezekben a fantáziálásokban rejlik. Az a Kopernikusztól La Mettrie-ig tartó felfogás, amely a mechanikus mozgásformák vertikális, körkörös, elliptikus vagy éppenséggel csavarszerű jellegét hangsúlyozta, még nem állt teljesen szemben az emberi percepció "normális" működésével; mindez bizonyos fokig még harmonizált az évmilliók során formálódott és megszokott tapasztalati formákkal. Az igazi változás kezdetét - és ezzel együtt a valódi veszélyek megjelenését - a huszadik század elejére datálhatjuk. Ugyanis ekkor indult útjára az a folyamat, amelynek keretében a gépi konstrukció és a nyugati társadalom energiametafizikája új alapokra fektették szövetségüket. Innentől minden a robbanómotorok működésének logikájára épült. De hát voltaképpen miben rejlik ennek a bizarr koalíciónak a veszélyessége? Talán túlzottan is szubjektívnek tűnő válaszom megfogalmazását Peter Sloterdijk éles szemű megfigyelésének idézésével kezdem. Szerinte a természet "normális energiagazdálkodása" az implóziót (vagyis amikor a struktúra befelé omlik össze) vagy az energia lassú lebomlását "részesíti előnyben". (A MÉH-telepeken rozsdásodó gépek szinte észrevétlenül bekövetkező halála, lassú és "rothadásos" kimúlása mintha éppenséggel a természeti energia működési logikájának verhetetlenségét igazolná.)

    Mindenesetre a természetben alig van példa az energia robbanásszerű kisülésére; a villámlás és a vulkánok a kivételek közé tartoznak. Napjaink energiakultúrája pedig azt célozza, hogy a lassan és nehezen összegyűjtött természeti energiát minél jobban sűrítse, majd minél gyorsabban elégesse. "A robbanómotor a kulturális elhivatottság mikroszkopikus katasztrófája" - mondja Sloterdijk. Még a táplálkozáskultúra is a robbanómotor működési elvét szimulálja. Az élelmiszerek kalóriatartalma, a vitaminok s egyéb táplálkozási kiegészítők, a jól kikalkulált energiahasznosítás logikáját követik.

A nyugati világ tehetősebb polgárai szemében az egyik legszórakoztatóbb időtöltés, ha szabadon rohangálhatnak a különböző bevásárló-centrumokban, ismert és ismeretlen áruk százai között, ha az általában gépies, lélekölő munkát követően - látszólag minden külső kényszertől mentesen - elmélyedhetnek az élelmiszerek energia-összetételének analízisében. Még az alternatív eszmék is mint energiaforrások jelennek meg. A minőségi energiagazdálkodásra épülő keleti harcművészetek a nyugati kultúra világában csak pirruszi sikerre tarthatnak számot; a mennyiségi energialogikával nem bírják sokáig a versenyt, véli a német filozófus.

    Kultúránk tehát a kinetikus energiák maximalizálását tűzte ki célul. Ennek egyik leglátványosabb megjelenési formája korunk városi folklórjában, a privatizált mobilhatalom legvonzóbb megjelenése, a terepjáró. Ez a tökéletesen "tájidegen" monstrum elsősorban erődemonstráció és hatalmi szimbólum. Mozgó erődítmény, amely megszázszorozza tulajdonosa erejét. Öncélú hatalomfitogtatásról van szó természetesen, amely nélkülözi a hajdan volt Nautilus parancsnokának egyszerre arisztokratikus és techno-anarchista elkötelezettségét. Nemo kapitány, ez a mizantróp különc, még nemes eszmék nevében bukkant fel olykor tengeralattjárójával az óceánok vizéből, hogy megleckéztesse (pontosabban fogalmazva: megsarkantyúzza) a kizsákmányolást, a gőzgéppel kombináló önző kapitalisták óceánjáróit. A robbanómotorok mai tulajdonosainak jó része már anélkül éli mindennapjait a mobilis in mobili igézetében, hogy valamennyire is tisztában lenne a kifejezés értelmével.

*

 

"A gépezetvilág diadala abban áll, hogy a technika és a társadalmi képződmények közötti különbséget érvénytelenné, a kettő közötti különbségtételt pedig tárgytalanná tette" - mondja Günther Anders. Ez a jelenség már a nyelvhasználatban is kifejeződik, hiszen a gép és a gépet működtető üzemanyag úgyszólván a metafizikai lényeg rangjára emelkedett. (Jól mutatja ezt az érdekes jelentés-egybecsúszást a francia nyelv, amelyben az essence szó egyszerre jelent lényeget és benzint.) Mennyire jellemző, hogy a modern kor szinte minden despotája perverz vonzalmat érez a gépezetek, a holt mechanizmusok iránt. Erich Fromm Hitlerről szóló esszéjében a nekrofil beállítódással hozza összefüggésbe a diktátorok vágyálmát, hogy az egész világot egyetlen hatalmas és az önálló akaratot nélkülöző mechanizmusként irányítsák.

    Végtére is: miben rejlik a gép és az ember viszonyának e különös ambivalenciája, amely egyaránt visszautasítja e kapcsolat egyértelmű igenlését és tagadását?

    Szinte biztosan merem állítani, hogy a valamennyire is kielégítő válaszhoz valamiképpen az ember és a gép topográfiai és topológiai paradoxonjainak közelébe kell kerülnünk. Abból a sokak által vallott belátásból indulok ki, hogy a világban csaknem mindennek megvan a többé-kevésbé jól definiálható helye. A növényeknek, az állatoknak, de még a bolygóknak és a csillagoknak is. Az eszközöknek, a berendezéseknek, a gépeknek, és legfőképpen az ezeket létrehozó embernek viszont csak látszólag van rögzített helye a környezeti világban. Persze azt bizton mondhatjuk: a gépek helye az emberben van. De hogy hol van az ember helye - ez továbbra is a legnagyobb talányok egyike. "A technika lényege az emberi szellem, amely mindig a túlélés és a jobban élés után sóvárog", mondja Dessauer. A gépekkel benépesített inkubátorok, amelyek az ember koraszülött mivoltából származó hátrányokat szeretnék ellensúlyozni, mindig alkalmi és ideiglenes konstrukciók. S a működtetés, de még a karbantartás szabályai sem eleve rögzítettek; valahogy mindig a vágyaknak, az éppen adott reális lehetőségeknek és a véletleneknek megfelelően formálódtak ki. A gépek mint első számú protézistechnikák folyamatosan zavarba hoznak bennünket, mert újra és újra rákényszerítenek, hogy definiáljuk helyünket a világban. Sloterdijk valami fontosra mutat, amikor az utóbbi évszázadokat a technika és a gépek meg-megújuló vegzatúra-kampányaiként jellemzi. Az újkor hajnalán, az úgynevezett "kemény technikák", azaz a szerszámok, gépek és egyéb ismert armatúrák családja alkotta az első vegzatúra-hullámot. Ekkor kezdődött el az a különös lélektani folyamat, amelyet a huszadik században Günther Anders a "prométheuszi szégyen" fogalmával illetett. Ennek az a lényege, mondja Anders, hogy a technikai fejlődéssel egy folyton szélesedő szakadék keletkezik az ember úgymond természetes "tökéletlensége", illetve az általa létrehozott gépi-technikai instrumentárium "tökéletessége" között. A teremtő alacsonyabb rendűnek érzi magát teremtményénél, s érzelemvilága általában kisebbrendűségi komplexussal reagál a létrejött helyzetre. A huszadik század közepére azok a stratégiák, amelyek a fantázia, a képzelőerő, az érzelem és a felelősség tisztán emberi minőségeivel igyekeztek ellensúlyozni a dologi funkcionalitás és kiszámíthatóság erőfölényét, láthatóan vereséget szenvedtek. Az újabb idők embere számára már a "transzhumán" megoldások, azaz a gépekhez hasonulás tűnik sikeres megoldásnak. Persze a gépek mindig is "tükröt tartottak" az ember elé, ilyenformán bizonyosan vannak jó oldalai is ennek a folyamatnak. Ahhoz, hogy egy kicsit közelebb kerüljünk a "ki vagy mi az ember voltaképpen?" kérdés megválaszolásához, vállalnunk kell a szembesülést a radikálisan mással is. S a gépek bizonyos értelemben éppen ezt a radikálisan mást reprezentálják. Ugyanakkor - s lehet, hogy ez kissé furcsán hangzik - a gépek mégsem abszolút idegenek számunkra. Először is, mert ugyanazon kozmosz törvényeinek engedelmeskednek, mint mi. Sokan mondják: a jövő a különféle hibridek, szimbiotikus lények világa lesz. Egyszer talán a homo sapiens is eltűnik a kozmoszból, s még jó, ha átadja helyét a posztantropoid lények új generációinak. Reméljük, ez az idő még messze van. Mindenesetre jobban tesszük, ha szoktatjuk magunkat a gépekkel való együttélésből fakadó és folyton sokasodó konfliktusokhoz. Ugyanis nincs hová menekülnünk.

 
Kommentek (1)
Szóljon hozzá!

  Név* (kötelező)

  E-mail* (kötelező, de nem jelenik meg)

  Website (nem kötelező)

Tartalom* (kötelező)


A *-gal jelölt mezők és a tartalom rész kötelezőek.

Milyen nap van ma?*
(Ellenőrző kérdés a kéretlen levelek kiszűrésére.)



 
1. Kapanavi mondta: 2011. július 26., 2:23
Nagyon tetszett a szöveg, jol összfoglatad. Talan amit kritizaslni szeretnek az az utolso elötti elötti mondatod. Az elejen az volt az erzesem hogy nyitott vagy a transzhumanizmus irant. Szerintem ha egy uj faj mint ahogy Günther Anders mondana Hybridität des Menschen egyszer valoban felvaltja a Homo Sapiens uralkodo szerepet szereny kis bolygonkon, akkor ezek a Teremtmenyek sokkal többet fognak magukkal vinni az Ember termeszeteböl mint a legtöbben ma gondolnak.
Üdv
Kapanavi
 
Liget.org   »   Folyóirat   »   2007 / 8   »   A prométheuszi szégyen
 
replica watches
replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches replica watches
replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags replica handbags
70-640 70-640 642-832 1Z0-051 220-701 642-813 70-411 642-447 300-209 300-207 070-294 itexam911